Kastély körüli park

Jó, akkor csomagok ejtve, akkor nem lebegtetek a pálcámmal semmit, csak a markomban szorongatva masírozok az ajtó felé. Közben meg nagyot röhögök azon, hogy ebből is milyen szép kisarkított sztorit hozok össze holnap este az igazgató bácsi szobájában. Már látom is magam előtt. "Igazgató úgy kérem, én úgy megrémültem! Az összes cuccom egyszer csak eltűnt. Minden értékem, el tudja ezt képzelni?! Minden, ami számít valalmit, ami valalmicske örömöt ad az életben, eltűnt. Éreztem hogy egyre nehezebben veszek levegőt és kezd minden elsötétülni. És eszembe jutott hogy még az is előfordulhat, hogy a plüssmacimat sem láthatom viszont... soha többet. Uram, mi történne velem nélküle? Elvesztettem az uralmat amgam fölött... Szóval ezért varázsoltam fel a professzort a fára."
A röhögés már-már kitör belőlem. Szép kis sztorit alakít ide nekem ez a balfék. Egyszer majd meg is köszönöm neki. Mert na, azért hogy ne gondoljatok velejéig vásott gyereknek, van nekem tisztelettudó oldalam is. Például, mocskot nem hagyok magam mögött. Ha csináltam valamit, felvállalom a következményeket és igyekszek mindent rendezetten hagyni magam után.
Na de az én türelmem se véges, szedje a lábait vagy magam rúgom be az ajtót! Persze mindezt angyali arccal tűröm, ahogy azt is, hogy lenyúljon egy szálat a dobozomból. Hehe, tudtam én hogy én nyerek. Nem bírtad ki, mi, hapsikám? Szar egy dolog ilyen unalmasan élni, én megértem.
-Csak ön után.
Vigyorgok rá a tipikus kislány képemet előkapva. Egy ilyen tisztelettudó kéréssel nem tudnak mit kezdeni, ezt szeretem ebben az egészben. Az agyonrágott tiszteletlenség csak úgy süt le rólam, miközben ilyen gesztusokat tetszek. Amúgy igen, tényleg imádom magamat.
Szóval vegyünk egy nagy levegőt és ha a westernes is betolta előttem magát megtehetem a sokezredik nagy lépsét az életemben. Lépjük át ezt a hülye küszöböt.
Őszintén szólva persze van bennem egy kis izgalom. Nem, izgalom talán mégse. Inkább kíváncsiságnak nevezném. Az ilyen új dolgok mindig hatással vannak rám. Talán ezért maradok meg egy helyen egy hétig minimum. Annyi idő kell hogy megismerjem. Utána már mi érdekes van benne?
-Nem kéne megkérdezni a nevemet vagy ilyenek? Mi van ha most épp Kis Pistát kisérte be? Kirúgnák?
Míg az elején csupa érdeklődést erőltetek a hangomba, az utolsó szónál már képtelen vagyok visszatartani a röhögést.
Amúgy meg imádom ha a megfutamodásról papolnak nekem. Ezt a szót a legkönnyebb ráhúzni mindenre. Ha most behúz nekem, megfutamodott a szerepétől, ha nem húz be, megfutamodott a kötelességétől hogy valami tiszteletbaromságot neveljen belém. Ja, meg persze amúgy én így is úgyis megfutamodtam. Csak tessék megpróbálni ráhúzni minden mozdulatomra. Ugyehogy megy?

Amelie Clarkson, Peter Moonlight

A bosszús pillantásra elpislog, de tudja, hogy a lány csak viccel. Ha már ő játssza magát, akkor a fiú is bűnbánatot tettet, de azonnal utána elmosolyodik, figyelve a lány szavait. A csibike válaszára, miszerint ne menjenek át japán kultúrába, kicsit összeráncolja a szemöldökpét, ugyanis a japánokat épp annyira ismeri, mint a mandarinokat, szóval totál semennyire. De o legalább a megfigyelések bajnoka, ha más nem is megy neki olyan tökéletesen.
- Japán? Én nem is mondtam semmi japán szót... Vagy igen? - Próbál visszagondolni, hogy az imént milyen szavakat mondhatott, csak a Csibike jut eszébe, de egyáltalán nem tudja, hogy mit jelenthet. Nem is baj, nem lehet mindenki mindenben jó, o rá ez triplán érvényes. Nézzük csak, mihez is ért? A sportokhoz, a fizikuma szuper, a csillagászathoz egy csöppet konyít, és ebben ki is fúlt a hosszú lista. Tud célozni, meg kviddicsezni... Enyiii.
- Nem kell, hanem kötelező rosszra gondolni. - kissé elvigyorodik, a lány zavartságán, de próbálja türtőztetni a jókedvét, nehogy ezzel megbántsa. Aztán jón az izgatott mesélés, ami miatt a fiú kicsit közelebb lép, csillogó szemekkel figyelve a szavakat, ügyelve minden részletre, ahogy azt illik. Mindig is imádta a meséket, és hát, ez olyasféle mesének tűnő történet, főleg, amikor a középkorba vissza kerüléssel indít a lány. Neki ez még mese számba megy, de lassan meg fog szokni mindent, ami furcsa.
- Sebastian, szaktárs. Addig rendben. De ki az az... Elvira? És miért támadtak meg titeket? Hallottam én, hogy veszélyes volt a középkor, de ennyire? Végül is, a rabszolga kereskedem... Eladtak volna két tevéért és három birkáért. Na jó, csak egy tevéért... - mondja, kissé elmosolyodva, gonoszkásan, de próbálja továbbra sem eltúlozni. Látja a lány tekintetén, hogy milyen évezettel mesél, és hogy mennyire kalandvágyó, de hát, ez eddig is lerítt róla. A kérdéseken felül nem tud mit mondani, olyan részletesen mesélt a lány, hogy így is tökéletesen elég információ jutott a buksijába.
- Köszönöm, hogy ilyeneket elmesélsz nekem. Nagyon tudatlan vagyok még a mágia világában. Akkor én hosszabb életre számíthatok... Reményeim szerint. - toldja hozzá végül. Habár jól tudja, hogyha hosszú életre számíthat, az nem csak a varázstól van, és a varázslatoktól, amikre képes. Az arca még egész enyhe, így amikor a lány a nyelv kiiktatásánál köhécselni kezd, majdnem elvigyorogja magát, nagyon is szélesen, olyan igazi kamasz fiúsan, de most csak egy sokat mondó mosoly kerül az arcára, ami a lány kérdésére ezután szépen oda is fagy. Kicsit sóhajtva a földre pillant, majd felemeli tekintetét a lányra.
- Szívesen válaszolnék... De még nem vagyok rá kész, hogy beszéljek róla... És még... Alig ismerlek, sajnálom. - A szavain érződik, hogy erőlteti a nyugodtságot, és vágyja, hogy most azonnal jöjjön valami más, valami változás, hogy ne kelljen erre az emlékre gondolnia. És szerencsére ez be is következik, nem kell már erre gondolnia, lassan, a lány szavai kiűzik a gondolatait, mindet, minden rossz emléket. Végül kitör a csata, és Amelie igen csak sajátságosan kezd bele. Szüksége van erre a lányra, már most érzi, hogy elfelejtse azt, amiért még idejött. Illetve azt, ami elől még ide jött. Szavakkal kedz a csatába, amennyi idő alatt Peter már is a kezébe kap még több hó-tömeget, és szépen muníciót kezd el gyártani, míg a lány elszalad. Szépen gyúrogat, majd nevetve válaszol, mikor a lány egy fa mögül bújik elő, és onnan ajánl alkut.
- Melyik halál nem felelne meg őkelmének? - kérdi először, majd inkább megrázza a fejét - Nem, nem, még is csak vár rád a teljes hó általi pusztulááás. - kiáltja, elszántan, és néhány hógolyót, amit már meggyúrt azonnal a kihajoló lány felé dob, de nem az arcára, nem akar ártani neki, inkább olyan mellkas, váll, kar, ilyen tájékra céloz. Nem pazarol, hogyha Amelie azonnal visszabújik a fa mögé, akkor tovább építgeti a munícióját, majd néhánnyal a kezében elkezd szépen osongálni, először a legközelebbi fa mögé, majd fáról fára futkos, hogy a lány mögé kerüljön és megsorozza. Persze mindezt teljes csöndben, és néha egy hógolyót direkt a távolba dob, hogy onnan hallja a lány majd a csörgést.
Nincs az az isten, hogy Amelie leverjen hóháborúban, rejtőzködésben és osonásban... Nem, ez véres küzdelem, és a sorsom, hogy hóba tiporjam őt! - gondolja magában, végig erőteljes vigyorral az arcán, teljesen feldobja ez az egész, és ameddig neki van hógolyója, lövedéke, addig nyerésre is áll!

*Loraine**

*A lány, mintha visszatartaná a lélegzetét, amit Edward Lyons persze annak tud be, hogy ő egy lélegzetelállító látvány. Máris jobb kedvre deríti magát ezáltal, pimasz kis vigyora már ott táncol szája szegletében, legszívesebben kijelentené, hogy nyugodtan lélegezze csak be a lány az ő illatát, csak aztán vigyázzon az axe hatásra. De Edward sajnos növöget, csak felét mondja ki annak, mi a szívén, s a lány úgy tűnik arisztokrata, mivel pedig tizenegy évet nevelkedett a jómódúak fajtájával egy tető alatt pontosan tudja mennyire nem értékelné egy hölgy az axe-os szövegét.*

- Aha, nekem teljesen mindegy, Loraine is lehetsz, ha akarsz. Én se szeretem, ha mondjuk szarcsimbóknak szólítanak. *Mosolyodik el, akkor ennyit arról, hogy Lyons úrfi kezd felnőni. Egyszerűen javíthatatlan marad.*
- Presaizé…ja. Én a Fujiban lakom, azt sokkal egyszerűbb megjegyezni a mugli cuccokról, hogy fujituszíímens, vagy mi, esetleg arról, hogy fuj. Lehetne azt a szót, hogy fuj becézni is, mondjuk fuji. Szóval ezt azért mondtam, mert, ha lenne valami problémád, akkor ott lakom én is, sőt rajtam kívül még egy prefi. Felkeresheted persze a karvezetőnket is, Dorothea Bristownak híják. Aranyos néni. *Darálja, közben a csomagok már valószínűleg az említett szobában landolnak, az Ed gyerek érti a dolgát legalább valamely téren, ha prefiként sokszor nem is viselkedik az előírtak a (normális) szerint.*

*Szerencse? Ahogy vesszük. Tényleg az égvilágon semmit nem jelent, de a fiú képes a dolgokra egyszerűen csak rácsodálkozni és sok minden olyat is kimondani hangosan, ami másnak eszébe se jutna. Egyszerűen szólva kimond egy csomó olyan dolgot, ami az eszébe jut.*

- Egen, de ő még kölyök, majd én megnevelem. *felemelő érzés lehet számára, hogy valakitől idősebbnek mondhatja magát, bár ha elnézzük bátran elgondolkodhatunk afelől mi lesz szegény kutyával, ha egy hasonló természetű gyerek akarja „nevelni” Lehet, hogy Apokalipszis se fog felnőni soha. A lány készen áll, tehát megkezdik útjukat felfelé. Út közben magyaráz:*
- Lent a földszinten főleg csak tantermek vannak. Varázsfegyvertan, rúnamágia, táncmágia, az elsőn krisztallográfia és a mitológiás terem. A másodikon van a tanári és őő, ja igen a számmisztika terem. A harmadikon az Svk terem és a Kvnk lakosztálya. Az étkezőt nagyon messzire tették, a nyugati szárnyban van. *Jegyzi meg kicsit morcosabban. Ő sokat jár oda, hát igen…gyalogolni pedig nem szeret.
Közben pedig mennek mendegélnek, nagyjából megmutogatja neki az egyes helyeket beszéd közben, miközben felfelé tartanak, mígnem a Pugnax társalgóba nem érnek, ahol viszont Edward bekíséri a lányt a klubhelyiségbe.*

// Steve és Ireth //

* Maga sem tudja, hogy mosolyogjon-e vagy legyen inkább vad macska és pördüljön szembe a sráccal és helyezzen el egy erős jobb pofont annak bal arcféltekén, hogy középső ujján viselt gyűrűjének a felirata is látható legyen a bőrén.
Fülében csengenek a fiú szavai, arról, hogy mire vágyik, hogy Ő maga mire vágyik az a magabiztos pökhendi viselkedés, ahogy kutyaként kezeli Őt, és merészen megérinti és bőre lázadólag fellángol a ruha alatt, a nyakán. Ő meg csak állt ott, némán, ajkára fagyott szavakkal. De az biztos, hogy megtöri a srác magabiztosságát, még akkor is, ha nem lesz könnyű, hiszen van mire felvágnia.
Kissé ugyan megrémült, amikor a másik olyan közel lépett hozzá, testi főlénye olyan szembetűnő volt, hogy a lány gyomra megreszketett. Na nem a rossz szándéktól fél, mert elég harcias jellem ő is, ember legyen a talpán aki legyűri, inkább a vélt erőszak lehetősége dobta meg a lány adrenalin szintjét. *
- Kevés vagy te ahhoz, amire vágyom.
* súgta kiszáradt torokkal az előbb, terve szerint heccelte vele kicsit a srácot. Kalandok? Benne van, de milyen jellegű kalandra gondol a srác? Égesse meg a ruháját? Lökje vízbe? Vagy szúrja le vasvillával? Vagy valami más jellegű kalandra gondol? De abba meg hogy halna bele? Hja, lesznek itt komoly kérdések.
Még mindig azon agyal, hogy miért nem ellenkezett a közeledés ellen?
Magasra emelet fejjel, kecses léptekkel halad a kikövezett úton a park felé, és azon agyal mivel bosszantsa fel a srácot.
Csak mert jó lenne tudni, hogy a tekintete tud-e lángolni?
A kicsórt könyvet a szoknyája derekába tűzi, a dereka mögé.*
- Szóval idegenvezetőt keresel? * hangja alig hallatszik lépteiktől, majd kissé lazábbra veszi a figurát, legyen hát kaland.
Felpillant a lassan kelő holdra, nemhiába alig múlt tíz óra. Megborzong a levegőtől, idefelé sem nagyzolt el a beöltözést. Lenge felsője nem pont hő megtartásra szakosodott, sokkal inkább kerek formái kiemelésére, még jó, hogy lopni jött. Bent még azt hitte a srác rajtakapja és beköpi vagy ilyesmi, de a sors mellé állt, megint.
Amúgy is haragszik a fiúra, mert olyan… olyan… olyan izé. Határozottan cseng a hangja a sötétben, alig lát a néhol felvillanó fényekben. *
- Ha igazán bevállalós vagy tudok egy isteni helyet, amit szinte biztosan nem ismersz, na de ahhoz… hüm, nem is tudom. * oldalról megszemléli a srácot, amolyan kritizáló tekintettel, mintha latolgatná, hogy valóban megéri a kockáztatást.
Kedve lenne merészen megfogni a kezét, hátha van a srácnak barátnője és esetleg megláthatja Őket, az, hogy ez valójában gonosz gondolat, nem nagyon hatja meg. Lenne egy kis balhé, milyen vicces lenne már. Továbbra is a fiút szemléli, latolgat. Talányos kifejezés költözik az arcára, miközben megáll immár a park egyik lámpása mellett. Valószínűleg Steven nem azonnal áll meg és így Ireth szemrevételezheti hátulról is. Megnézi formáit, elismerően ciccent. Ha Steve visszafordul egy tűnődő lányt láthat, aki tényleg komoly problémán agyal.*
- Akkor mi legyen? Az egész kastélyt be akarod járni, vaaaagy… lenne valami külön kívánságod? Amit, persze ha teljesítem, nem fogsz olcsón megúszni. Én már csak ilyen csere üzletes vagyok. Ha adok valamit, kapok valamit. * egyezkedik, noha töknyolc mi lesz, ő benne van egy kis sétában, egy kis bármiben. Tetszik neki a srác magabiztossága, remélhetőleg nem az a fajta akit könnyen el lehet ijeszteni. Már-már kimondja,hogy innen akár úszni is mehetnének, mondjuk vicces lenne…*

--- Noel ---

- Hetvenkilenc üveg sör van a polcon, hetvenkilenc üveg sör. Vegyél le egyet és add körbe. Hetvennyolc üveg sör van a polcon... dúdúdúdidúm..
*Hátán egy fekete alapon sárga vektornyilakkal díszített hátizsákkal érkezik, nem éppen a megszokott formán, szórakozottan dúdolgatva, kifejezetten tavaszi, kellemes időjáráshoz öltözve. Farmer-egyberuha térdig érő szoknyarésszel, alatta fekete-citromsárga csíkos harisnya, amihez illik az egyik kezén díszelgő hasonlóan csíkozott hosszú, vállig érő vékony kesztyű, míg a másik kacsóján csak egy egyszerű ujjatlan van. Széles mosollyal az arcán siklik be az iskola területére a légkorcsolyáján, mert minek is pazarolná az energiáját gyaloglásra, mikor itt van neki ez? A parkban téblábolva nézelődik, meg aztán a kastélyt is felméri magának alaposan. Mégiscsak itt fog élni egy ideig, jobb, ha hozzászokik a gondolathoz.*
~Nézzük a jó oldalát. Az öcsém nem fog az ágyamon ugrálni, nem turkálhat a dolgaim közt, és lehet hajnalban nassolni.~
*A gondolatra ösztönösen megnyalja a szája szélét, aztán a sárgás íriszek értetlenül pillantanak körbe az udvaron. Előveszi a prospektusát, vagy legalábbis a tájékoztatót, amit a levélben kapott.*
- Oké. Elvileg valahol itt kell találkozni. De a parknak melyik részén? És hogy ismerem meg? Vagy engem hogy ismernek meg?
*Hátranéz a kicsit sem feltűnő táskájára.*
- Jó, legalább egy probléma kilőve. Azért remélem, hogy valami velkám-táblát tart majd a feje felett a tag, mert ez így bonyolult lesz..
*Elhúzza a száját, ez már most elég problémásan kezdődik. Most mit csináljon? Elcsászkálni egyáltalán nem lenne jó ötlet, bemenni meg aztán szintén, elvégre azt sem tudja, hogy mi hol merre hány méter, Karen pedig kifejezetten nő. Ergo nem tud tájékozódni, legfeljebb egy egyenes folyosón, de még az is lehet, hogy problémás lenne. Lefékez a korcsolyával, aztán kicsit tolat, körbekémlel. Ha Noel ott is van a közelében, kizárt, hogy kiszúrná, elvégre azt sem tudja ki kell keresnie. De azért tippjei vannak.*
~Biztos valami gyanús alak lesz. Vagy lehet, hogy egy tanár jön ki elém? Viszont sehol sem látok felnőttet.~
*Megvakarja a tarkóját, és bosszús-zavartan elhúzza a száját.*
- Ajjmá'...

Karen

*Meglepő helyzet, a köpönyegét csak a vállára veti, így indul el, persze a kezében ott van Francis, aki elmaradhatatlan társa. Jó szokásához híven ismét nem tudja, ki elé kell kijönnie, csak annyit tud, hogy valami lány. Aurora kellemes meglepetést okozott, így van oka a reményre. Nem sieti el az érkezést, a cigit nyugodtan szeretné elszívni, anélkül, hogy el kelljen dobnia. Kényelmesen gyújt rá, így sétál lefelé, majd nyitja ki a kastély ajtaját. Az öltözést sem vitte túlzásba, egyenruhát hírből sem ismer, ahogy a körletet is azért tudja, merre van, mert kénytelen volt arra járni. Lelassít, élvezettel fújja ki a füstöt, aztán sétál csak le a lépcsőn.*

-Tippelj, Francis. Kényes csaj lesz, vagy hasonló, mint Aurora volt? Már a bőröndjeinek számát nem figyelembe véve persze.

*Elneveti magát, igen sok dolog megfordult a fejében, míg odaért a lányhoz, és felmérte a helyzetet, azonban a problémát áthidalták, így kényelmesen elfér most már… ha minden igaz, mert azóta nem kérdezte meg tőle. Sajnálatos módon semmiféle táblát nem hoz, elvégre tele van a keze, és nem is az a típus, aki konfettit lövöldözne mindenfelé csak azért, mert még egy szerencsétlen kerül a sárkánycímeres karba. Gyanús alak… szokták rá mondani, első pillantásra mindenképp.
Nem is csoda, hiszen az öltözéke nem is utal másra. Fekete nadrág, csizma, fehér ing, és egy fekete köpönyeg, no meg a koponya. Mindennapi, megszokott látvány, hogyne. Amikor meglátja a lányt, felvonja a szemöldökét. Görkorcsolya… és tele van nyilakkal. Mint valami útjelző tábla, vagy térkép, vagy forgalomirányító. A kesztyű erre is utalhatna akár. Más nincs itt, őt még sosem látta, akkor csak ő lehet az új tag, ha nem, akkor mellényúl, van ilyen. Bár azzal a papírral a kezében úgy fest, mint egy külföldi turista, aki eltévedt, vagy éppen a látványosságot azonosítja be. Elnyomja a cigit, odalép a lányhoz, mivel a kastélyt fürkészi, bólint neki.*

-Az lesz az otthonod. Szia, Noel Wyard, és ha nem tévedek, te jöttél a sárkányosokhoz. Én foglak felkísérni a körletedbe, már ha előtte nem akarsz még néhány kört tenni valamerre.

*Szívesen megvárja, míg Karen körbegurul, neki sem sietős felfelé, sőt. Minél tovább van távol, annál jobb, akkor pedig miért lenne bármi jónak az elrontója? Kezet nyújt, Francist inkább nem emeli meg, addig legalább nincs sikítás, ijedtség, sem semmi egyéb. Aztán majd elválik, mennyire tippelt jól, vagy sem.*

--- Noel ---

*Eltévedni nem tévedt el.. egyelőre. Ez a program még arrébb van, egyelőre örülni fog, ha a szobájáig elnavigálják. Egész ügyesen kiszúrja, hogy Noel elég célirányosan tart felé, szóval feltételezi, hogy ő a fogadóbizottság. Hát őő.. érdekes. A fekete ruha az rendben van, nagy dolog, sok fiatal hord ilyeneket, neki is vannak sötét cuccai.
De durva, hogy egy koponyával mászkál. Mármint durva, de nem mintha nem tetszene neki a dolog.*
- Halihó, Hamlet. Menő a koponyád.
*Természetesen elfogadja a felé nyújtott kezet, és már most tudja, hogy Noel neki innentől csak Hamlet lesz. Amit egyszer ráragasztott valakire, az bizony le nem tudja vakarni magáról. Nem mintha a név olyan sértő lenne.*
- Karen Strauss vagyok, örvendek és.. őő.. hát ha a sárkányok alatt a Signumust érted akkor egen.
*Akkor ezek szerint a tájékoztatójára most már nem lesz szüksége. Csak most veszi jobban szemügyre a fogadóbizottságát na persze csak a természetes kíváncsiság ösztökéli nem több. Egész normálisnak néz ki. A gondolat mosolyt csal az arcára, amolyan elégedett-megkönnyebbült fajtát, mert hát mégiscsak szüksége van egy megbízható segítségre máskülönben holnapig sem talál el a klubhelyiségig, és a hálókörletekig.*
- Áh, nem, az ráér még.
*Azzal a korcsolya már vissza is változik egyszerű hosszú szárú fűzős, lapostalpú, fekete csizmává. Lerí róla, hogy varázslócsaládból származik, vélhetően majdnem minden dolga meg van bájolva.*
- Egyébként prefektus vagy ugye? Amíg oda nem érünk, mesélhetnél a karról.
*Nem szeret úgy sétálni, meg egyáltalán egy légtérben tartózkodni egy másik emberrel, hogy nem beszélgetnek. Persze vannak kényelmes csendek, de sejti, hogy ez a mostani nem lenne az. Meg hát mikor tudjon meg hasznos információkat ha nem most? Minél tájékozottabb, annál jobb lesz neki.*
- Ja és ugye van kimenő a suli területéről? Csak mert idefelé láttam jó helyeket a városban, utálnám, ha csak simán idebent kéne poshadni.
*Közvetlen.
Eléggé közvetlen. Igaz arra láthatóan figyel, hogy fizikailag nem taposson bele az emberek magánszférájába. Azért ha nem is nagyon látszik, de van benne valami mérsékelt tapintat, és a kérdéseket is kedves hangnemben teszi fel, mégis hallatszódik, hogyha a másik nem akar akkor nem muszáj válaszolnia.*

**Hozzászólások** : 14 **Évfolyam** : Első

~ Megjöttem. ~ *gondolja Kilian miközben végigméri a föléje hatalmasodó kastély sötéten ásító sziluettjét. Úgy érzi, a fekete ablakok most őt figyelik. Lassan körüljáratja a tekintetét a kihalt parkon.*
~ És most hova? ~ *Hűvös szellő szalad át a kerten, amiről az a furcsa érzése támad, mintha még az is őt mustrálná; hosszú fekete tincseivel játszadozik, a sálát cibálja, bebújik bokáig érő kabátja alá, aztán végigsimít az arcán, és odébb áll. A kastély felől alakokat lát közeledni a sétányon. Nagyot ugrik a gyomra, de a világért nem akarná elárulni izgatottságát két idegennek, ezért lassan magára ölti azt az enyén gőggel átitatott, kifejezéstelen arcát, amit az otthoniak nagyon is jól ismernek. A szívét megkeményíti, nehogy gyengének tűnjön, és ahogy a két alak közeledik, magában egyre csak azt ismételgeti;*
~ Ugyan kit érdekel? ~

Igen, két alak közeledik. Egy magasabb, s mellette egy alacsonyabb. Egyiknek hosszabb, a másiknak kicsit rövidebb árnyéka van, melyet a mögöttük kicsit messzebb lévő világításnak köszönhetnek.
Az egyik én lenék, s az új diákunk elé érkezek, aki elég nagy káoszba érkezik, de remélhetőleg ez nem veszi el a kedvét. Legalább van élet, és nem alszik be a csapat.
Bozontos hajamba túrok kicsit, majd megigazítom az inget, mely most is makulátlanra van vasalva, bár a sötétben ez a fekete felsőn nem igazán látható. Halk csilingelés is figyelmeztethetné a fiút, aki elé megyünk, mert csizmám sarkán ott a sarkantyú.
- Úgy látom már megérkezett.
Szólalok meg halkan a mellettem siető fiúhoz, kivel lassan odaérünk az új jövevényhez.
- Szép estét fiatalúr.
Kezet nyújtok felé, hogy ezzel is üdvözöljem. Arcomról a mogorvaságomon kívül nem sokat tud leolvasni.
- Mi, azaz én fogom bekísérni a Pilluamuleto karhoz. Owain professzor vagyok.

//Vérszegéény, de most nem megy jobb Sad

//

*Ballag már a vén diák…Igazság szerint Edward cseppet sem vén (még mindig babszemjankóra emlékezteti a jónépet, de a földből már kicsírázott, szokták is rá mondani, hogy csíra…) Tayler oldalán, aki ma valahogy megint mogorva, de lehet, hogy csak azért, hogy megőrizze tekintélyét valaki előtt, aki eme percekben jelent meg a színen, vagy simán csak rossz kedve van, esetleg, mint az Ed fejében persze megfordul, terhelő lehet már hosszan tartó, meglehetősen aktív, néha kissé talán idegesítő társasága. Útja elején, még lelkesen rugdos maga előtt egy kavicsot, pimaszul megjegyezve:*
- Béna dolog újnak lenni, nem? A te fejed persze gondolom sose dugták le a wc kagylón…Nem mintha az enyémet lenyomták volna, de mi rendszeresen belemártottuk az újak tökfejét a wcbe, aztán lehúztuk. *Röhög fel, úgy kotor zsebében, mintha szivar után kajtatna, de meglehetősen illúzióromboló módon gumicukros zacskót húz elő féltett oldalzsebéből, hogy beletömjön szájába egy marékkal és úgy menjen a tanár mellett, mint az iskola kiválasztott üdvöskéje…Ahogy ugyanis közelednek, Edward mindinkább kihúzza magát, s ezzel eléri a százötvenkét centiméter rekordmagasságot, lépteit elegánsan megnyújtja, arcára pedig kiül az Én vagyok az Istenkirály kifejezés, amit némileg eltorzít tömött pofazacskója, s az abba belegyömöszölt irdatlan gumicukor mennyiség. Egészen olyan képet vág, mintha szándékában állna Kilian fejét is összeismertetni a wc kagylóval, és Tayler tanársegédje lenne, vagy a fia, holott nem is vér szerinti gyereke, vagy legalább lereagálnia nem kéne… Nem elkényeztetett ő, csak úgy csinál és lenyeli a maréknyi gumicukrot a szájában, ahogy megpillantja a fekete nazgúlt…gótót, mi is ő?*
-Halááál! *Csúszik ki a száján, el is tatája azt és az utolsó félig megrágott gumicukrocska kiesik szájából, egy leharapott fejű Haribo medve, rá Kilian fekete acélbetétes bakancsára, amire kisvártatva le is pillant.*
- Eladod a csukád? *Nem zavartatja magát a nyálas, leharapott fejű harribo maci miatt, amit ő köpött a másik cipőjére, persze néhány másodpercen belül, elvétve hozzá teszi, hogy:*
- Hoppá, ezt nem így akartam, le akartam nyelni. *Ed nem szereti elvesztegetni a napi tonnányi cukormennyiséget, még akkor sem, ha az egy ilyen jó csukára esik. Ennyit az istenkirályról, megfeledkezik szerepéről, s jóval csodálkozóbb, érdeklődőbb képet vág a kelleténél (mint azt megengedné magának) vagy ami megfelelően Edward Lyonsos lenne. Aztán persze gyorsan becsukja a száját, megrágja a szájában rekedt maci fejet és mivel nincs több cukor elkezd szemezni a Kilián cipője belivel. Undorító, de most pontosan arra gondol...hogy a fekete fiú rendszeresen pucolni szokta...*

**Hozzászólások** : 4 **Évfolyam** : Első **Kor** : 44

*Tökéletes idő az érkezésemre, vagy inkább menekülésemre, hisz minél előbb el akartam jönni az erdőből. Bár aki kijön elém biztosan nem így gondolja.
Szép nyugodtan megyek a kapu felé. Szokásos zöld felöltőm és a hozzáillő nadrág van rajtam. A szél miatt egy sálat is tekertem nyakam köré. (Kedvenc kesztyűm a táskámban pihen.) Ha nem az úton jönnék, talán el is tűnhetnék a természetben, csak a szőke hajam árulkodna.
Csomagom csak egy oldaltáskából és egy bőröndből áll, melyet kezemben viszek. A bőröndön látszik, hogy nem mai darab. Kopott és kicsi, de annál nehezebb. (Az előző tulajdonosa, az anyám, tértágító bűbájt használt rajta.)
A kapu előtt nem messze megtorpanok. Három alak már áll ott. Hirtelen nem tudom, hogy ekkora fogadóbizottságot küldtek ki elém, vagy valami más okból vannak itt ilyen sokan. A hirtelen megállásra reagálva mocorogni kezd a bal zsebem. Egy mókus dugja ki a fejét, s kíváncsian nézelődik.*
- Te is kíváncsi vagy, hogy mi lehet ott? *mondom szinte suttogva. Sóhajtok egyet és közelebb megyek. Menet közben magamra öltöm megszokott, hűvös arckifejezésem. Halkan lépkedek, nem akarok nagy zajt csapni, bár ezt minden lépésnél meghiúsítja a válltáskámban összekoccanó üvegek. *
- Jó estét mindenkinek *köszönök, mielőtt a fekete hajú fiatalember mellé érek. Ott leteszem bőröndömet és végigtekintek a társaságon. *
~ Hmm… Érdekesebbek, mint ahogy gondoltam. Főleg az öltözködési szokásuk… Ő miért lehet tiszta feketében? A magasságuk is nagyon eltérő... Oh, ő meg mit néz? ~
*Edward tekintetét követem a Kilian cipőjére. Egy fejetlen sárga valami van rajta, ami édes illatot áraszt. Imádom az édességet, de azért azzal azt hiszem nem akarok közelebbről megismerkedni. Arcom továbbra is kifejezéstelen marad, csak hangomon érződik, meglepettségem.*
- Az ott… direkt van a cipődön?

**Hozzászólások** : 4 **Évfolyam** : Első **Kor** : 30

*egy lány lép be az elvarázsolt kastély területére, hosszú barna haját a szél lobogtadta. Most jár itt először de máris megtetszet neki a park. Némi szorongást érzett a gyomrában attól izgulva hogy mi várrá az első nap. Reménykedve ült le az egyik padra a parkban, egy kis könyvel a kezében hátha jön valaki és segít neki eligazodni ebben a nagy iskolában.*

*Amber szobájában olvasva arra kapja fel a fejét, hogy egy bagoly kopog cseppet se kedvesen az ablakán.* ~Levééél...~ *Felpattan a helyéről, gyorsan megszerzi a levelet, amiben az értesítése áll az új diákjainak érkezéséről. Gyorsan elrohan a tükörhöz, végigméri magát: szokásos sudár alakja áll vele szemben, sötétkék farmerban, fehér, kötött garbóban. Arca, mint mindig, most is üde és friss, szemében gyerekes vidámság uralkodik, habár ha jól megfigyeli az ember, egy-két ránc már megtalálta a helyét. Élénkvörös göndör fürtjei a lendülettől, amivel a tükörhöz érkezett, fel-le ugrálnak. Miután külsejét elfogadható kategóriába minősítette, felkapja finom anyagú, türkizkék talárját, és lerohan a diákja fogadására.
Pár percnyi lépcsőzés után már le is ér a kastély kapujához, és vidáman tárja ki annak nagy kapuját, és széles mosolyra húzódik a szája a friss, tavaszias levegő hatására. Szereti, igencsak szereti ezt az évszakot, kedve rózsásan vidámmá válik tőle. De most nem a rügyek növekedését jött megfigyelni a parkba, erre azért gyorsan emlékezteti magát, hanem egy bizonyos Bakó Nikolát keres, újdonsült pugnaxos leánykát... Szemét gyorsan végigfuttatja a parkban időző pár emberen, mire kiszúrja az egyetlen ismeretlen alakon. Gyorsan a padon ülő lány felé veszi az irányt, majd megáll előtte, és halkan megköszörüli a torkát*
- Szép jó napot kívánok, Amber McCarthy lennék, pugnaxos karvezető-helyettes. Remélem Bakó Nikolához van szerencsém? *Megvárja a választ, aztán...*
- Megmutatom önnek a hálókörletét, kövessen, nem érünk rá ám hajnalig! Csomagjait már megkaptuk, fent vannak a szobájában. *Hangja kedves, cseppet se szemrehányó. Amber néni alapvetően vidám teremtés, és nem áll szándékában jelenleg se rémisztőnek lennie - Nikolának nincs miért megijednie.*

**Hozzászólások** : 4 **Évfolyam** : Első **Kor** : 30

-Jónapot igen Bakó Nikola vagyok nagyon örülök hogy itt lehetek. És elindültam a karvezető helyettesemmel a hálókörletembe. Lassan rotük a folyosokat és lépcsöket nem tudtam mit mondani vagy kérdezni elvoltam foglalva a festmények, és egyébb érdekeségek kötöték le a figyelmemett. Néhány diák kacarászval szaladtak el melletünk, én csak mosolyogtam rajtuk mert ha őkis ilyen vidámak akkor én még jobban fogom magam érezni itt ezzen a varázslatos helyen.

**Hozzászólások** : 14 **Évfolyam** : Első

*Kilian egy határozott mozdulattal elfogadja az üdvözlésre nyújtott tenyeret, s kissé hűvösen a férfi szemébe néz.*
- Önnek is, uram. * fuvolázza szokásos tompa hangján* - Kilian Dwyre-nek hívnak. Örülök, hogy megismerhetem. *feleli az öröm legcsekélyebb jele nélkül.

A tanárok jelenléte mindig is feszélyezte. Nem túl örömteli pillanat számára ennyi év után újra szembesülni a létezésükkel. Fiatal kora óta a nagynénje tanította, mindent amit tud, neki köszönhet. Pár évet úgyan végigszenvedett kisikolásként, de mivel egyátalán nem tudta megszokni a kötöttségeket és legnagyobb igyekezete ellenére sem volt képes huzamosabb ideig egy adott dologra koncentrálni - ami folyamatos konfrontációhoz vezetett a tanárokkal - a szülei jobbnak látták kivenni őt az iskolából.

Kellemetlen emlékekkel teli pillanatnyi révületéből egy koppanás józanítja ki. Ebben a másodpercben a kisfiú suttogó szava is elér a tudatáig. Rezzenetlen arccal most a professzorról a diákra emeli át a tekintetét. A csámcsogás abbamaradása, a flegma arckifejezés nyomtalan eltűnése és a táttot száj arra engedi következtetni, hogy a gyerekes megjegyzésen kívül még valami más is kicsúszott a kisember száján. Követi a pillantását, s a félig csócsált gumicukor látványa tökéletesen megerősíti őt a fiúról eddig kialakult véleményében; *
~ Éretlen kölyök ~

*Kilian sejteti, hogy a fiúnak nem áll komoly szándékában a bakancsvásárlás, hogy a kérdéssel csak ügyetlenségét törekszik leplezni, és emellet alternatív magyarázattal szolgálni a cipője fixírozására.
Mielőtt azonban válaszra nyitná a száját egy fiatalos hang csatlakozik a döcögő társalgáshoz, mire Kilian összerezzen a kabátja alatt. Nem számított rá, hogy valaki felbukkan a háta mögött, és ami annál nagyobb ijedséget okozott neki, nem is hallotta, hogy valaki közelít. Lehet, hogy csak túlságosan belemerült a gondolataiba.

Lassan, nehogy véletlenül fellökje hátzsákjával, az újonnan érkező felé fordul. Biccentés kíséretében viszonozza az üdvözlő szavakat. Megilletődöttségét, amit az ifjú megjelenése kelt benne, igyekszik hamar elfolytani; még sose látott tündét. Pláne nem mókusos tündét.
Kérdésére – ami menthetetlenül felhívta rá mindazok figyelmét, akikét eddig netán elkerülte a bakancsa orrán virító sárga borzalom – távolságtartóan válaszol;*
- Nem, nyilván tévedésből. * kotorászni kezd a kabátja alatt, majd előhúz egy keskeny pálcát *
- Lavatio * motyogja, mire a miniatűr gumi-maci fejvesztve menekül kezd a pázsit-dzsungel irányába, ahol kisvártatva eltűnik.*
- Még tökéletesítenem kell * jegyzi meg egyhangúan.*

Hát ez aztán csodás bemutatkozás. Edward le sem tudná tagadni régi önmagát, aki a gumimacikba folytja az eddigieket. Persze ennek én igazán örülök. Egy részről. De most azért nem bántam volna, ha a cukor ott marad a szájában, és nem a velem szemben álló fiú lábbelijén landol. Szúrós pillantást vetek rá, összeráncolva homlokomat, megcsikordítva fogamat, majd visszafordulok a fekete ifjú felé, mikor is halk csilingelésre leszek figyelmes. Igen, én hallom a fiút, akkor is, ha nagyon halk szeretne maradni. Mert hát bár ember vagyok, képességeim vetekednek a tünde ifjakéval. De nem nézek oda, nem fordítom el fejemet a mellettem állóktól.
- Ha az a maci eltűnik talán indulhatnánk is.
Morgó, vén medve szólal meg, aki egyre gorombáb kezd lenni, ahogy mindig is, s hangomból kiérződik az irónia. De azért egy elismerő pillantást vetek a rohangáló "fejnélküli" Nick, akarom mondani maci után.
- Nem venném a szívemre, ha Kilian belefáradna itt az állásba.
Az újonnan érkezett zavarja meg szavaimat érkezésével. Vizslató szemekkel néz végig rajtunk, mint aki még nem is látott embert. Honnan jött ez a srác? Eddig elzártan élte napjait a külvilágtól? Akkor mit fog szólni egy törphöz?
- Jó estét. Jön még maga után valaki?
Oldalra fordított fejjel nézek a kapu felé, de úgy tűnik már nem várunk ma este látogatót. Legalábbis a mi csapatunk nem. Aearion-al is kezet fogok, már ha nem utastja vissza a felé nyújtott jobbomat.
- No, ha már ilyen szépen összejöttünk, akkor esetleg elindulhatnánk felfelé.
Pálcám előkerül a csizmám szárából, intek vele egyet a csomagokra, mire azok eltűnnek szemünk elől. Az új fiú felé fordulva szólítom meg, miközben a mellettem álló Edet finom mozdulattal arra ösztönzöm, hogy mellettem jöjjön, és ne legyen a srácok lába alatt. Közben megborzolva kicsit a haját, ami egyébként sem valami rendezett.
- Aearion Eruantien ha jól sejtem. Legalábbis az adatlapján ez szerepel, bár lehet a nevét nem jól ejtettem ki. Ha nem, akkor elnézését kérem. Owain vagyok, a karvezető helyettesük. Kis káosz kezd mostanában nálunk uralkodni, úgyhogy ne lepődjenek meg, hogy most nem egy szép szobába, hanem a csevegőben lesznek elszállásolva. A szobákba ideiglenesen nem lehet felmenni, ráadásul a Signumussal való összeköltözés előkészületei is zajlanak. De igyekszünk rendezni sorainkat.
Persze ez nem egy kedélyes csevejként hangzik, hanem tényként sorolom fel azt, amit mindenképpen szükségesnek tartok.
- Izzy Maddisont kerülje el a mókussal, nem szeretném a csillárról leszedni a srácot.
... haladunk a bejárat felé, amit el is érünk lassan, kitárom, hogy betessékeljem a csapatot.

//Mehet a Bejárati csarnokba.//

Karen

*Való igaz, célirányosan indult el, lévén más nem nagyon volt az udvaron, így nem volt nehéz kikövetkeztetnie, ki az, aki újként érkezett. Mondhatná, mázlista, mert eddig sosem keveredett zűrbe amiatt, mert nem jegyezte meg a neveket. Hamlet… így már nevezték, méghozzá Ed, igaz, ennek a koponyának köze nincs Yorikhoz, de semmi baj, ha a lány erre asszociál, tegye.*

-Kösz, ő Francis. Azt értettem, igen.

*Kicsit előre emeli a koponyát, végül is bemutatta, mert bizony rendes neve is van neki. A többire bólint, továbbra sem hajlandó kiejteni a kar nevét, ahogyan az egyenruhát sem veszi fel, és a körleteket is messze elkerüli, amikor csak teheti. Így viszont sokkal könnyebb dolga van, mivel Karen bemutatkozik, bár nem is tudná mással összekeverni. Ha gurulni nincs kedve, akkor viszont lassú léptekkel indul el a kastély felé. Az egyetlen szerencséje, hogy muszájból már járt a kh-ban, így ismeri a járást, nem kell segítséget kérnie hozzá. Az lenne a ciki, ha fogalma nem lenne arról, hova is kell pontosan vezetnie a lányt.*

-Elméletben igen. A karról? Hm… Kali Friminka a vezetője, közvetlen nő, barátságos, nem kedveli, ha magázzák, emellett Táncmágiát tanít. A délit toronyban van a rezidencia, és… érdekes egyedek járnak oda.

*Bemutatta, már amennyire tőle tellett, ugyanis semmi mást nem olvasott el róluk, amit pedig igen, azt otthon tette, amikor is eldöntötte, oda ő nem kerülhet semmiképpen. Erre tessék, hol van? Ott… tévedésből. Mást pedig nem igazán tud elmondani, mivel nem tartja a kapcsolatot sem az állítólagos társaival, és nem is nagyon érdeklődött még a kar után. Ezután sem fog, félreértés ne essék, neki ez így tökéletesen megfelel. Azt sem tudná megmondani, pontosan hogyan fest az egyenruha, csak annyit tud, hogy zöld, sárkány, és az előbbit végképp rühelli.*

-Kimenő? ~Biztos, én még sosem kértem.~ Akad, csak tudják merre jársz éppen, ha gáz lenne. Ezzel pedig egyetértek.

*Ugyan voltak helyek, amiket felfedezett magának azonnal a birtokon belül is, de hogy egy ilyen kijárási mizéria hogyan működik… sosem kért engedélyt, a szabályt csak hírből ismeri. Ment már ki, igaz, akkor is Tayler szedte össze, mert sikeresen belefutott Arammal együtt. Felvonja a szemöldökét, azok a nyilak izgatják a fantáziáját. Vektor kisasszonynak nevezné el legszívesebben, no nem bántásból, de útjelzőnek mégsem hívhatja.*

-Megkérdezhetem, miért vagy tele nyilakkal? Ámor, matematika, vagy egyéb?

Még az ég is beborult az érkezése napján... Mondhatni csodás. Pedig az iskolának tényleg nem lesz nagy átok, hogy neki itt kell tanulnia. Szóval nem érti, mért kell azzal szívatni, hogy pont ezen a napon kell esnie az esőnek. Így csak át fog ázni a ruhája, tüdőgyulladást fog kapni, s egy hét múlva már alulról szagolhatja az ibolyákat. – Egy egész rétnyire valót látott két kanyarral odébb… azok tökéletesek lesznek akkor neki
Persze igazság szerint most enyhén túloz, mert bár elég csúnyán el van borulva, s ronda, szürkés felhők takarják el a tavaszi halványkék eget, de annyira nem esik az eső, épp csak csepereg. Hideg sincs, s így legalább friss a levegő. Nem is öltözött fel annyira, nem fázik, csak egy kapucnis, szürke csíkos felső, s egy halványzöld nadrág van rajta. A kapucni persze a fején, mert nem szeretné, hogy elázzon a haja ebben a csuda nagy viharban, aztán azt higgyék róla a borzas megjelenése miatt, hogy valami világtalan ember, aki maximum is csak hallásból ismeri a higiéniát.
Egyébként jól fel van pakolva, mert jobb vállán egy oldaltáska lóg, bal kezében meg egy méretes utazótáskát szorongat. Így halad előre egyenesen a kastély felé, nem várja meg, hogy kijöjjenek elé, mert az akár több órát is igénybe vehet… ő meg annyit nem akar idekint tinglitanglizni. Inkább szépen bemegy, aztán, mivel okos gyerek, fel tudja magát találni, majd elkap valakit, s megkérdezi, merre kéne mennie. Vagy esetleg egy prefektussal is sikerül összefutnia az úton, tán az lenne a legjobb most.

*Esik...neki ez már zápor, sőt azt kell írjam a szervezete sem örül neki, pedig amilyen kicsi még boldog is lehetne, hogy ha megázik talán...esélyes arra, hogy nőjön még egy centit. Már rég nem hisz az ilyenekben. Azóta nem, hogy Mickey kiállította a házuk elé a zuhogó esőben, mondván, nem kell félnie, pár napon belül olyan magas lesz mint egy Tuja. 7 évesen menőnek tűnt Tujának lenni, épp csak az ezt követő kóros tüdőgyulladás nem volt szórakoztató, minek következtében hetekig nyomta az ágyat. Fogjuk rá, hogy ezért vág olyan képet, mint aki az istállót járta meg az imént, s desszertnek lócitromot rendelt. Edwardnál azonban fennáll a furcsa hangulatváltakozások eshetősége, mondjuk nem vette be a gyógyszerét (a napi dilibogyó) avagy esik... esetleg nem evett...Ez utóbbi a legrosszabb, ami történhet az iskola társadalmával, próbáljunk meg optimistának lenni. Cammog, slattyog vagy hogy is nevezem, ahogy lába cuppanva felemelkedik, aztán megint le és idétlen hangot hallat a nedves füvön. Valami sötét diszkriminációnak érzi, hogy őt küldték. Büntetőmunka a legutóbbi neves mutatványáért. S még mindig prefi! Hihetetlen módon, az összvissz 152 cmjével, 14 éves pofijával ott virít mellkasán a skarlát betű, úgy értem az árulkodó P... (hogy ha belekötnek, legyen mivel dobálózni) úgy értem ő köthessen bele vele másokba, vagy ki tudja miért élvezi a melót. Most pl nem úgy tűnik, mint aki annyira oda van, sokkal inkább vissza, kifordítva, bár úgy nem szeretne lenni, mert kifordítva mindenki rózsaszín. A nevét sem tudja a fiúnak, akiért kimegy, elfelejtette elhozni a papírját. Mindenesetre már messziről látja, hogy szőkéllik, biztos neki sem nagy szórakozás az esőben lebzselni, hacsak nem ő idézte meg ezt az egészet valami esőtánccal. Egyre közelebb ér, arca kifejezéstelen, Alastair megúszta, hogy nem a begyógyszerezett, felpörgött Edwardot kapta. Erőltetett fogpasztavigyor, mikor beáll elé és felnéz rá, ami aztán gyorsan lehervad, főleg mert utál mindenkire felnézi, ha az eső a képébe szemerkél meg főleg. Sajnos valószínűleg Alastair is több, mint ő babszemjankóssága és valószínűleg ő is meg fogja jegyezni, hogy tegnap kezdett-e kicsírázni...*
-Üdvözöllek ezen a mesés napon ebben a rohadt intézményben, Edward Lyons vagyok, az iskola főispánja...ahh...rohadt idő! *Az egész szeme tele van esőcseppekkel, ha Alastair nem érezné át helyzetet, vagy nem lenne részese még azt hihetné egy síró gyerek várja. Folynak arcán végig a cseppek, alig látja a fiút, még jó, hogy szőke. Ha barna lenne, lehet egy fához beszélne.*
- Hogy hívnak? Az a helyzet, hogy nem hoztam a listát az újakról. Különben mielőtt megkérdeznéd, nem loptam. Én sem értem miért vagyok P betűs, de megjelöltek, ez van, ezt kell szeretni, vagyis gyere utánam. *csak minél előbb beérjenek innen, talán a kedve is jobb lesz. Pálcájával a fiú csomagjára bök, az eltűnik, már a szobájában fogja várni.*
-Majd ha felértünk megmutatom melyik szobában fogsz lakni. A csomagod már ott vár. Remélhetőleg...*Bár varázslásban nem utolsó, a valamihez érteni kell elvén egy zseni, ki tudja...Rossz kedv, eső...Hátraarcot csinál és még azt is elvárja hozzá, hogy kövessék.*

Tovább sétál előre a kastély bejárata felé vezető úton, ami elég hosszú, lévén a park, amin áthalad, meg egész nagy. Bár ha nem lenne rossz idő, s nem lenne megáldva a szemerkélő esővel sem, akkor tán lassabban haladna, s megcsodálna minden fűszálat, ami a lába elé kerül. Mert még is milyen csodás, hogy végre új környezetet láthat, ahol lakni is fog egy jó ideig – ha minden rendben megy persze –, és biztosan meg fog ismerni megannyi embert, de ami a legfontosabb, hogy el tudott otthonról végre szabadulni. Mert ez a változás igenis kellett neki ennyi bezárkózva töltött hónap után… Na, de inkább nem is gondol arra, hogy most mit hagyott egy jó időre a háta mögött, mert akkor az egész napját el tudná rontani az ilyen teljesen felesleges elmélkedéssel.
Aztán, ahogy a változatosság kedvéért továbbra is előre megy, meglát valakit, aki felé közeledik. Kék szemeivel érdeklődve fókuszál rá az ismeretlenre, aki hamar oda ér hozzá, így megáll előtte, a táskáját azonban nem teszi le a földre, mert akkor sáros lenne az alja, annak meg senki se örülne, ha majd a leendő szobáját jól összepiszkítaná rögtön az első nap.
- Hello! *köszön vissza a fiúnak egyszerűen, aki tényleg eléggé alacsony. Most vagy egy manót küldtek ki elé, vagy egy ilyen fiatal osztályba került volna be? Na akkor tuti jó nagyot nézne, ha kiderülne, hogy a kiscsoportba osztották be… Így is parázott, hogy ő lesz majd a vén kecske, aki két hónap múlva tizenkilenc lesz, az osztálytársai többsége meg épp csak tizenhat. De ez van, ha valaki magántanulóként volt kénytelen befejezni a tanulmányait*
- Azt nem tudom, hogy a suli mennyire rohadt volna, mert még nem voltam bent, de ez az idő tényleg eléggé… olyan. *mondja, s mivel Ednek szerencséje van, s teljes megértéssel át tudja érezni a helyzetét, így nem nagyon hiszi azt, hogy a fiú épp sírna. Pedig mennyire megható lenne, ha örömkönnyekkel fogadnák, hogy igen, ő itt fog tanulni, mennyire nagyszerű… bár tuti a nevét se tudják, de hát mért is kéne*
- Alistair… Alistair Garrison. *mutatkozik be, s kinyújtja a másik felé a jobb kezét, de mivel a kézfogást nagy valószínűséggel nem fogadják a látszólag lehangolt lelki állapot miatt, ezért csak legyint egyet, s nem mond semmit*
- Ahha… *válaszol tömören, mert ő ugyan nem gondolt semmiféle lopásos dologra, csak arra, hogy akkor Edward lenne az a szerencsés prefektus, akit kiküldtek elé*
- Jó-jó, értem. *abban csak ő is reménykedni tud, hogy a kezéből kivarázsolt táskája tényleg ott fog várni fent, mert ha még se, akkor nagy a valószínűsége, hogy ki fogja verni a balhét, ami senkinek se lenne annyira jó. De amúgy egyelőre minden szó nélkül követi a fiút. Nem tud mit mondani, meg gondolja, a másik sincs olyan nagyon beszélgetős kedvében, szóval tán felesleges is megszólalnia*

Noel

- Fura neve van.
*Ez az első hozzáfűzése Friminkához, de nem olyan hangnemben mondja, mintha nem tetszene neki. Ő maga a példa rá, hogy szereti a fura dolgokat. Bár mi lehet igazán furcsa valakinek aki életének minden percét a varázsvilágban töltötte? Bár ez nem jelenti azt, hogy nem tájékozott például a mugli világban. Miért ne lenne? Túl érdeklődő teremtés ahhoz, hogy ne ássa bele magát a világukba, meg aztán a családja sem konzervatív, vagy mugliellenes. Például van tévéjük, videójátékaik, DVD-k, mugli zenéket (is) hallgat.. nincs ebben semmi különös.*
- Jó, akkor őt tegezni illik.
*Mikor Noel megjegyzi, hogy érdekes egyedek járnak oda, a fiúra néz és a koponyájára, meg úgy egészben, és vidáman elmosolyodik.*
- Azt látom.
*Fel lehetne fogni sértésként, de ostobaság lenne. Láthatóan nála jó pont, ha egy hely tele van érdekes emberekkel. Például azt is hallotta, hogy a Signumusban van a legtöbb tünde, Karen pedig még soha életében nem látott élőben tündét. Ha másért nem is, de megérte ide kerülni, ha megtapizhat egy-két hosszú fület, hogy igazi-e. Részéről teljesen mindegy hova került, ő csak azt várta, hogy végre az új helyen legyen. Hiába, kedveli az újdonságot, az idegen embereket. Most majd nekiállhat ismeretségi kört kialakítani.*
- De úgy tűnik, hogy te nem különösebben kedveled ezt a kart.
*Állapítja meg miközben a kastély felé haladnak. Ő aztán nem siet, felveszi Noel kényelmesen lassú tempóját, nem szándékozik siettetni a fiút vagy hasonlók, meg jól is jön, ha tudnak kicsit beszélgetni egymással. Egész úton aludt, zenét hallgatott, vagy olvasott, szóval hiányzik neki az emberekkel való kommunikáció. Jah, mert hát vonattal jött, és nem hopp-porral vagy ilyesmivel. A Zsupszkulcsot meg egyenesen utálja, mindig felfordul a gyomra tőle.
Nem lett volna túl jó első benyomás ha lehányja Noel cipőjét, mi?
Hát nem.*
- Ó. Francis? Akkor.. te Noel, Ő Francis. Értem. És honnan szerezted Francist? Nem hiszem, hogy csakúgy a boltban árulták volna.
*Igyekszik megjegyezni és az emlékezetébe vésni. Az első napokon mindig a legnehezebb, mikor egy csomó nevet hall és meg kell jegyeznie mindet arccal együtt. Kénytelen lesz, mert ő nem szereti a "hé, te" megszólítással illetni a másikat.
- Az jó ha van. Az előző iskolámban a koleszból sosem akartak elengedni, és utálnám ha itt is állandóan ki kéne szökdösni.
*Na ja, mire kijutottak addigra körülbelül már mehettek is vissza. Tiszta időpocsékolás, és energiakidobás az egész, itt valószínűleg azért már valamivel felnőttebbként kezelik, ami nem is baj, mert ha ténylegesen vigyázni nem is tud magára, de gyorsan tud futni. Arról nem is beszélve, hogy a korcsolyája is mindig lábnál van, így pláne jó menekülő művész. Igaz biztos nem egy David Copperfield, de bűnöző legyen a talpán aki egyáltalán elkapja, hogy megkötözhesse.
A kérdést hallva oldalra pillant, és végignéz magán. Igazából csak a táskáján és a körmén vannak nyilak a harisnya és a kesztyű csak szimplán csíkos, de érti ő, hogy mire céloz Noel. Hogy ne értené, ezt a kérdést nem először kapja így nem is éri meglepetésként, hogy a fiú rákérdez.*
- Igazából nem tudom, csak szeretem a nyilakat. De matekból jó vagyok.. *Széles vigyor. Hát igen. Noel az egyik leggyorsabb fejszámoló egyénnel áll szemben.*
- Egyszer a volt szobatársaim mesélték, hogy álmomban másodfokú egyenleteket oldottam meg. Helyesen. És te mi iránt érdeklődsz a feketén, és a koponyákon kívül?
*A legszebb az egészben, hogy tényleg érdekli. Az erőltetett beszélgetés valahogy sosem volt az erőssége.*

**Hozzászólások** : 20 **Évfolyam** : Első

~ Dorothea ~

Most biztos azt hiszed gyenge vagyok. Gyenge, mert ha valami történik, akkor én egyből a piához nyúlok. De ez egy oltári nagy hazugság. Igenis kemény vagyok. De még milyen kemény. Mount Everest-et nem másztam és az atlanti óceánon se hajóztam keresztül és még Irakban se szolgáltam. Na bumm! Nem érdekel. Én akkor is kemény vagyok. Fingod nincs, ki vagyok. Még azt se tudod, honnan jöttem. Te csak az alkoholista szőkét látod. De én igenis kemény vagyok. És nem érdekel mit gondolsz, nem érdekel ki vagy, lényeg: én kemény vagyok.

És néha-néha bizony megesik, hogy a látszat csal. Én majdnem kirókáztam az ebédem. Én a sárgaföldig ittam magam. És egy üveg whiskyvel jöttem jó pár kilométert. És most itt ülök, egy csinos üveg társaságában, nézem ahogy a bogarak végigküzdik magukat a poros úton és közbe Madonnát énekelek. Olyan fenomenálisan következtettem a „Like a Virgin”-re a kicsi kis krumplibogarakból, hogy az valami hihetetlen, nem? Nah igen, a pia áldásos hatásai. Elvesztem a hitelességem, mert én világéletemben utáltam Madonnát. De tényleg, az ő korában már a kötögetésen kéne gondolkozni, nem a színpadon ténferegnie. Egyszer azt hittem ott helyben elélvez a színpadon. Kész katasztrófa az a nő. Jelen helyzetemben viszont ő a példaképem, mert ugyan ki más lehetne, ha az út közepén whiskyzel?

Szóval most igazán megtehetem, hogy:

I made it through the wilderness
Somehow I made it through
I didn't know how lost I was
Until I found you

I was beat incomplete
I'd been had, I was sad and blue
But you made me feel
Yeah, you made me feel
Shiny and new

Like a…

- Mi? Persze, minden a legnagyobb rendben, elvégre mi baj lehet, ha én Madonnát énekelek a krumplibogaraknak?
Nah igen, csukott szemmel énekelni nem épp a legjobb ötlet, hiszen simán elüthet egy kamion vagy ilyen furcsa nénik veszik körbe az embert. Tudod, az ilyen vörös fejű „ minden rendben lesz” félék. Olyanok, mint ez. Pont ilyenek.
- Na idefigyeljen. Marhajó lenne, ha nem papolna nekem ilyesmikről, ugyanis nem maga repült nem tudom hány mérföldet egy büdös zokni társaságában. Ha már egyszer csudi-budik akarnak lenni, ildomos lenne egy ép- kéz-láb utazó mechanizmust eszkábálni, oké?! Megy amúgy is, nem magát fertőzte meg Madonna, úgyhogy kérem szépen, ne dumáljon a szép kezdetekről!
Nah. Most igazán megnyugodtam. Komolyan. Most már csak fel kéne állnom és megtanulnom járni. És meginni a maradék whiskyt. Ám az élet gonosz és elveszi még azt a kicsi jót is, mert zavarja a drágalátos némbert. Kapja be!
- Hééé! Adja vissza, most azonnal adja vissza! Azt a saját pénzemen vettem és még benne volt az egy negyede! Spóroljon az isten szerelmére, elvégre válságban élünk! És igenis bírnám a padlásig, még így is! Kemény vagyok, de még milyen kemény!
Ez a nő kezdi nagyon bökni a csőrömet és még van képe az idegeimen táncolni, ráadásul szambázik rajtuk! Ha nem lennék részeg… Ó, ez jó. Ez nagyon jó. Olyan, mitnha bepisiltem volna, pedig mégsem. Az alkohol utolsó cseppje is kifolyt előlem és még a fejem sem fáj. Éljen, fel tudok állni és még járni is tudok!
- Öhmm.. köszönöm. De az akkor is sokba került. Úgyhogy egyenlőre csak azt tud érdekelni, hogy tulajdonképpen meglopott, utána jöhetnek a sulis ügyek. Jah, épp most taposta el Bessie-t. A katicabogarat.
Követem a nőt, amúgy fogalmam sincs hova. Csak úgy a fák sűrűjébe. De várjunk csak, ez most arról papol, hogy én vagy a fertőzött alkoholista csitri és nem kéne továbbadnom a bacikat? Nah, most van elegem.
- Nem beszélhet így velem. Egyszerűen nem teheti meg velem. Úgy tekinteni rám, mint egy leprásra, aki veszélyes az emberekre. Nem teheti meg. Én szimplán felvállalom, hogy én nem vagyok tiszta. Hogy igenis vannak csúnya foltok rajtam, igen vannak. Hogy én nem tettetem maga prűdnek, tisztának vagy jónak. Én igenis felvállalom. Nem teheti meg. – kissé megelőzöm a nőt és minden feszültség nélkül folytatom a fülbemászó dallamot – Like a Virgin…

- - -

note: Bocsi, hogy csak most küldöm, tényleg nagyon bocs, csak üres az agyam és nem tudok írni. Remélem tűrhető xD

Dorothea

*Gyorsan szedem a levegőt, ahogy a bőröndöt magam után vonszolom. Bizalmatlanul figyelem a felém tornyosuló Kastélyt. Előrángatok egy csokit a zsebemből, és pikk-pakk felfalom. Boldogsághormon, arra van nekem szükségem. Fejemben még mindig egy Good Charlotte szám megy, pontosabban az Amerikai Pite vidám dallama, az úton végig ezt hallgattam, egy életre megmarad majd bennem.*
~Remélem tényleg olyan jó, mint a híre.~
*Miközben arra várok, hogy jöjjön valaki, idegesen harapdálom a szám, és tördelem az ujjaim. Leveszem a hátizsákom, és kiveszem a cigimet. Kihúzok egy szálat, és ráérősen rágyújtok.*
- Mi van Zeus, kijönnél?
*Nézek a táskából kikukucskáló görény fejére.*
- Jól van, kis bolond gyere.*
*Vigyorgok, és kiengedem, hadd szaladgáljon. Kiemelem a táskából Hermészt is, a házi macskámat, aki még a kezemben is alszik. Jellemző. Felébresztem, és hagyom, hadd játszanak Zeus-szal. Eldobom a félig elszívott csikket, rátaposok - nem akarok rossz benyomást kelteni. Kicsit melegem van, enyhén leizzadtam. Előkotrom a táskámból a kedven hajgumim, és összekötöm egyenes, festett fekete-zöld hajamat. Eszembe jut, hogy utálom a zöld színt, és elvigyorodok erre a gondolatra.*
~Nem vagyok normális... bár ezt senki sem feltételezte még rólam.~
*Sóhajtok nagyot. Leveszem fekete pulcsimat, így előtűnik a kis, fekete, szakadt felső. Kilátszik a köldök piercingem és a tappancsok a csípőmön. Remélem, ez itt is elfogadott, nem csak a Mugliknál. Bár az sem izgatna igazán, ha másnak nem tetszene. Mi köze van bárkinek is a testemhez? Erre a gondolatra végigsimítok szemöldök piercingemen, és finoman ráharapok ajak-karikámra.*
~Próbáljon meg bárki beszólni... Csípek, rúgok, marok, harapok.~
- Zeus, Hermész, gyertek.
*Lehuppanok a bőröndömre, Hermész az ölembe fekszik, Zeus a nyakam köré tekeredik. Kihúzom fekete farmerem alól, a tornacipőbe rejtett pálcát, és játszadozom vele. Csendben várakozom, és az eddig megtanult varázsigéimet ismételgetem.*

Miss Katherine Nora Jones

- Tökéletesen rendben van, ha énekel az állatoknak. Én a növényeimnek szoktam, bár nem biztos, hogy örülnek neki. Engem nem áldott meg a sors csodaszép hanggal - jegyzi meg kedélyesen, kissé elparodizálva a lány viselkedését, és talán benne van az is, hogy nem akar rápirítani sem az új diák lányra.

Nem mintha szokása lenne zsörtölődni velük, vagy bárki mással. Nagyon nehéz kihozni a sodrából, és inkább elbagatellizál egy helyzetet, amitől talán egy gyerek kiakad, de utána legalább lehet komolyan beszélni velük, és rá tud mutatni a nem megfelelő viselkedésükre. Bevált módszer, olykor még egy bizonyos kolleginájánál is bejön, de ezt persze nem hangoztatja. Ragaszkodik kezéhez-lábához.
A dühös kitörést, a lopás vádját, és úgy az egészet csak nyugodtan, elől összekulcsolt kézzel hallgatja, és olykor bólint egyet, mintegy jelezve, hogy igen, mindent megértett, amit a kisasszony a fejéhez a vágott, de nem, még most sem hajlandó az általános hangszín fölé emelni a hangját. Főleg, mivel a lány közben kijózanodik, és megérti úgy nagyjából, hogy miről van szó.

- Nézze, Miss Jones, én nem loptam Öntől, csupán elvettem valamit, ami meglátásom szerint nem egy fiatalkorú kezébe való. A szülei Önt rám bízták, így nekem kell gondoskodnom arról, hogy tisztességes fiatal hölgyként viselkedjen - belül a hideg rázza, talán karján is látni lehetne.
Pont az ilyen viselkedés elől menekült el a családjától, és nem akar egy másik makrancos katát ugyanezen út felé terelni.

- Nézze - kezdi ugyanúgy -, nem hinném, hogy így kellene kezdenie az iskolai éveit, hogy részeg csacsiként fetreng a földön, és a Like a virgint énekli a bogaraknak - hangja csendes, ahogyan próbál a makacs lányra hatni menet közben. - És Ön az, aki rögtön, első látásra, anélkül, hogy ismerne, véleményt alkot rólam, nem is hagyva időt, hogy bebizonyítsam, érdemes vagyok a diákjaim bizalmára. Egyetlen szóval sem mondtam, hogy Ön alkoholista, és nem mondtam, hogy bármi kivetni való lenne Önben, az előzőeket kivéve és... - tovább mondani nem tudja, mert a lány egész egyszerűen elé siet, és énekelni kezd.

Egy pillanatra megtorpan és hangosan sóhajt egyet, majd megszaporázza lépteit, hogy utol érhesse a lányt, és kedélyesen, már csak azért is, így szól a lányhoz.
- Ha jobban érzi magát úgy, hogy énekel út közben, nem bánom, de vigyázzon, hogy bírja felfelé szuflával, ugyanis a padlásra megyünk, ami a harmadik emelet fölött van - ravaszan, és kicsit piszkálódón intézi szavait a lányhoz, és sejti, hogy ha tényleg annyira rosszul volt, maximum az első emeletig fogja bírni énekelve a lépcsőzést, és csak kiböki majd a kérdéseit, amik egyelőre csak váratnak magukra...

Miss Lynette Kyra Beawer

Könnyed léptekkel, lába körül vígan fodrozódó, térdig érő szoknyája simítja bőrét, felül csupán egy halvány, mondhatni almazöld pólópulcsi védi a kissé hűvösebb tavaszi estétől, lábán kis, sarok nélküli cipőjében hangtalanul siet végig a kastélyon, hogy a napsütéses parkba léphessen. Mostanában a prefektusok és Amber is kivette a részét a diákok felkísérésében és valamelyik nap kimondottan feltűnt neki, hogy szívesen találkozna legközelebb ő az új nebulóval. Így amikor az értesítést kézhez kapta, nem is jelezte a lány érkezését, csupán elindult, hogy kimehessen a lány elé.

A tölgyfaajtón kilépve a nap sugarai vidám táncot lejtenek szertelen tincsein, amik most kibontva keretezik arcát. Halvány mosollyal indul meg, a távolban már látja a diákot, aki arra vár, hogy valaki felkísérje. Megszaporázza lépteit, és magában megmosolyogja a távolról is látható, fűben játszadozó állatokat.

- Szép estét! Miss Beawerhöz van szerencsém, ugye? - kérdezi kedvesen, és csak a vak nem látná, hogy tele van energiával. Még az is előfordulhatna, hogy fiatalos megjelenése miatt összezavarná az új jövevényt, de ezt megelőzve rögtön be is mutatkozik. - Dorothea Bristow vagyok, a Pugnax Kar Karvezetője, mától kezdve az Öné is, számmisztika, illetve mitológiák és vallások tanár - darálja el a legfontosabbakat. - Kérem, álljon fel - utasítja finoman a lányt, és a semmiből előtűnő pálcájával a csomagokat egyszerűen eltünteti. - A hálókörletében megtalálja őket - jegyzi meg, lendületesen összecsapva tenyereit, amiből eltűnt a pálca, de a mozdulatot, hogy ezt mikor csinálta, látni nem lehetett.
- Az állatai jöhetnek Önnel, de gondoltam könnyebb lesz anélkül felsétálni a padlásra, ugyanis ott található a Karunk.

- Menjünk - invitálja a lányt, szépen lassan elindulva, kiélvezve a lágy napsütést. - Ha lenne bármilyen kérdése, kérem, nyugodtan tegye fel, és válaszolok rájuk - jegyzi meg szokásos ajánlatát, ilyenkor tudásához mérten mindig válaszol a diákok kérdéseire.