- Nem, egyszerűen csak használom a fejem. *Bajba kerülni is tud, de olyat is ki fognak tudni találni együtt, amiből nem lesz gáz. Feltéve, hogy meg tudnak egyezni, és nem készítik ki egymást.*
- Nem kell megbeszélni. Van benne tapasztalatom, hidd el. Meg el tudom képzelni, hogy szétkürtölöd, szóval előre szólok, ne tedd, mert akkor az nem elveszés lesz, ha mindenki tudja. *Persze tudja, hogy Ed ennyire azért nem sügér, de mégis jobb előbb tisztázni. Meg aztán nem lehet annyira biztos benne, hogy tényleg sikerülni fog az akciójuk. És ez nem rajta fog múlni.*
- Eltaláltad! Már kérdezni sem szabad! *Legalábbis úgy biztos nem, ahogy a fiú tette, erre ugrik, akkor is, ha nem igazán akar, és nem is olyan nagy dolog. Már a feltételezés is sérti.*
- Klasz, nem érdekelnek a szüleid, sem az, hogy halottak, sem az, hogy mit csináltak. Felrobbantottak talán valamit, és elcseszték? Te meg itt ragadtál, és nagyon menő vagy, hogy a szüleid csináltak valami nagy dolgot? *Megint egyre gúnyosabb a hangja, de nem hiszi, hogy azért kéne bármit gondolnia a fiúról, mert a szüleivel van valami. Ednek úgy tűnik nem volt jó húzása, úgyhogy nem is fogja úgy kezelni.
Igazából érdekli, hogy mi történt velük, de nem fog rákérdezni, hiszi, hogy egyszer meg fogja tudni, és talán ha Ireth nem toppan be, akkor már tudná is. De kivárja, nem rohan sehova.*
- Szeretnéd. Mire előszeded, rég szájba leszel átkozva. *Lehet nem kéne egymásra varázslatokat szórniuk, főleg, hogy együtt készülnek elveszni. Ráadásul, igaz, őket nem érdekli, de templomban vannak, amiért mégsem kéne itt párbajozni.*
- Teljesen mindegy. Ha nekem nem sikerült, megkérek valakit, hidd el, sokan vannak, akik megtennék nekem. *Elég komolyan beszél, látszik is rajta. Jó, mondjuk mikor nem? De ennek ellenére nem tervezi kinyiratni Edet, semmi haszna nem adódna belőle, meg aztán, lehet megtenni sem tudná. Sőt, elég valószínű, még ha ezt soha nem is vallaná be. Nem hatja meg a fiú tekintete, állja, mint eddig mindig, ha összenéztek. Látja, hogy belegázolt a srácba, de nem foglalkozik vele, nem fogja a lelki világát ápolni, nem is érdekli. Csak a szemöldökét húzza fel, ahogy Ed kiugrik a padból. És ő még ezért vette volna a fáradtságot, és segített volna neki. Jó, hogy nem tette. Ha tudná, hogy Ed tiszteletet vár... lehet jobb, hogy nem tudja. Miért tisztelne valakit, aki semmit nem tett érte? Sőt, csak gázos helyzetbe került?*
- Mert én vagyok az okosabb, és mert nekem van valami dolgom, meg tervem, míg te csak egy padba voltál beragadva. Azért. *Adja meg a választ, és valahogy logikusnak is tűnik. Nem igazán mondta meg eddig, hogy Ed mit csináljon, ez után sem fogja, csak most. Nem akarja, hogy ott loholjon a nyakában, és kérdéseket tegyen fel. Sem ő, sem más.*
- Bocs. *Mondja az esésre, de meg sem áll, csak megy tovább. Akkor sem néz hátra, mikor kilép a templomból. Nem messze aztán megáll, de figyeli a kaput fél szemmel. Ha Ed mégis sasolja, nem lát semmi különöset. Kathy vár egy darabig, míg oda nem lép hozzá valami hasonló öltözetű fickó. Ha hallótávolságon belül lenne valaki, akkor sem hallana semmit, ugyanis egyikük sem szól. A lány ad valamit, cserébe is kap, és már megy is mindkettő a maga dolgára. Kathleen szöszöl valamit sok nyaklánca egyikével, aztán megfordul, és megy vissza Edhez.*

- Annak. *Biccent a kérdésre. Nem poénból nézi hülyének Edet, hanem mert ezt látja. Valami biztos hiányzik a fejéből, azért kattant. Mondjuk mindenki az, ő is, csak titkolja, vagy lehet, hogy éppen amilyen, az mutatja legjobban. Irethnek is van valami hiba a fejében, a többiekkel meg nem beszélt két szónál többet, úgyhogy nem nagyon alkot véleményt, még ha magában már teljes képe van az emberekről.*
- Ne is. Nem akarod a válaszokat sem hallani. *Ebben biztos, és ha Ed kipróbálná, és Kathy mondana neki valamit, ő is belátná, hogy a lánynak igaza van. Edre pillant a szeme sarkából, és nem érti mitől akadt ki ennyire.*
- Mi bajod? Nyugodj le, és annyi. *Komolyan nem vágja. Azért, mert nem válaszolt, mit kell így csörtetni meg kiborulni?*
- Klasz! *Pedig azért megtudná szívesen. Ahogy Ed megtorpan, megáll ő is, visszafordul, és előveszi a pálcáját. Látja, hogy most felhúzta a fiút, nem fog itt állni csak úgy. Tudja, hogy mire képesek az emberek dühből, és nem akarja kipróbálni, hogy Ed meddig menne el. Figyeli a fiút, és már az arcán meg a testtartásán is látja, hogy valami nagyon olyat mondott, ami vagy nagyon betalált vagy nagyon bántja. Minden esetre nem bánja, előbb utóbb úgyis megtudja. Nem fog megijedni egy kirohanástól, csak áll Eddel szemben.*
- Ahha, mondjuk. *rábólint, de a kiáltásra hozzá egyáltalán nem illő módon összerezzen. A visszhang teszi, és ha Ednek egyáltalán feltűnik, amiben kételkedik, tényleg furán nézhet rá, mert ez nagyon távol áll tőle. Már az ijedezés.*
- Lehet. *Hagyja rá Edre egy vállvonás kíséretében, de nem kezdi részletezni, hogy ő mire gondol, valószínűleg ellentétben a fiúval. Hallgatja a dadogását, de nem szól semmit. Igaz, hogy nem tud Ed életéről semmit, de ez a kirohanás elég, hogy valamit mégis megtudjon. Nem komolyan gondolta, nem hiszi, hogy a fiú menő lenne, ugyanakkor ő azt szeretné, vagy azt hiszi magáról, elég tévesen. Nem baj, majd rájön egyszer, hogy téved, remélhetőleg. Fogalma sincs róla, hogy Ed mindent elvesztett, hogy semmije sincs, és mennyire rossz neki. Ha tudná, még lehet segítene is neki, mert akármilyen is, nincsen rossz szíve. Annyira.*
- Igen? Mit? *Kérdez vissza egyből, és közben reménykedik, hogy a fiú nem fogja ugyan ezt megkérdezni tőle. Bár miért tenné, nem az ő szüleiről van szó. Az anyjáról meg nem beszélne, mert a legtöbb, amire képes, az az, hogy egy hadseregre tud főzni, méghozzá jól. Ezzel meg nem büszkélkedne, ellenben az apjával, akivel meg nem szabad dicsekednie. Mondjuk nem is olyan fajta, lehet akkor sem tenné, ha tehetné.
Ártatlan fejjel néz Edre, hogy mit kéne megtudnia, nem tudja, de megtudná. A fiú viszont mégsem mondja, úgyhogy így járt. Legalább a fogadás kiesett, nem is mond rá semmit, és talán mindkettőjüknek jobb is így.*
- Egy próbálkozó lesz, és az sikerrel jár. *Komoly a hangja is és az arca is, jó, mindig az, de most Ed tényleg leszűrheti, hogy nem viccel. Féloldalasan elmosolyodik, aztán visszaveszi a normális arckifejezését. Ő ugyan nem keresztanya, de ha már mindenképpen hasonlítgatni akarunk, az apjára ráfoghatjuk, hogy ő keresztapa, amiből következik, hogy igen, lehet Kathleen egyszer fejes lesz. Furcsálja Ed hangját, ennyire azért lehet nem kellett volna kiborulnia. Elképzeli, hogy lassan habzó szájjal fog körbe-körbe rohangálni a templomban, jönnek a papok, és ördögűzésről beszélve elviszik magukkal.*
- Tudd, hogy eltaláltad. Sikoltok egyet, és megkapom, amit akarok. Hogy egy szavamba kerül, és bármit megtesznek nekem. És lehet, hogy azt hiszed, hogy senki vagyok, csak a szám nagy, ebben viszont tévedsz. Valaki vagyok, és méginkább leszek, erre a kérdésre majd évek múlva térjünk vissza. *Ennyit sem beszélt még egyben. Közben meg közeledik Edhez, úgyhogy a fiúnak hátrálnia kell, hogy Kathleen ne az arcába beszéljen. A hangja halk még a rendes beszédhez képest is, nem hogy az előbbi kiabáláshoz.*
- Nem, mindenkinek van. Csak akad, aki nem tudja megvalósítani. *Vállat von, és visszalép egy lépést. Végigméri Edet, aztán megfordul, és megy tovább.*
- Nem tudok, mert nem mondasz. Ezt nem róhatod fel nekem. *Vissza sem fordul, mégis érteni, amit mond, mielőtt kilépne a kapun. Pálcáját ismét a cipője szárába teszi. Ed elmegy mellette, ő meg amint kész megy utána. Pár lépés után utoléri, és lépked mellette csendben. Figyeli, tehát látja az arcát, látja a szemét, a kezét, meg az egész testtartását. Elmerül az emlékeiben, úgyhogy Kathy nem szól egy szót sem, majd Ed úgy mondja, amit akar. Ha más nem, még egyszer leüvölti a fejét.*

*Már Ed reakciójából, na meg a szeméből is kiolvasta, hogy igenis szereti a szüleit, csak maga előtt is titkolja valószínű. De hogy mások előtt teszi, abban teljesen biztos.*
- Valahogy nem tudom elképzelni mit. *Pedig akad jó pár ötlete is, még csak megerőltetnie sem kell magát. Halott is elég sztorit, látott is már nem szép dolgokat. Oké, hogy legszívesebben elfelejtené, de ezt nem vallaná be, ahogy azt sem, hogy egyáltalán tud róluk.*
- Wow, egy gyilkos a tesód? Szép családod lehet. *Mondja ő, de azért ezt nem hitte volna, hogy Ed testvére kinyírta a szüleit, ez még az ő képzeletének is sok egy kicsit. Valahogy nem nagyon hatja meg, hogy Ed kimondta, rá is tesz még egy lapáttal.*
- Átváltoztatták? Görénnyé, mint téged? *Párszor látott mosolya megjelenik az arcán, de csak egy pillanatra, máris továbblép. Azért ha belegondol, elég nehéz élete lehet Ednek, hogy a saját testvére ölte meg a szüleit, meg valakit átváltoztattak, meg hasonlók. Bár sokat nem mondott a fiú, Kathy mégis teszi össze magában a részleteket. Egyszer, még ha sokára is, de össze fog állni a kép, tudja jól. Ednek biztos ezt a mondatot is nehéz volt kiböknie, vagy dühéből fakadóan pont nem, de őt nem igazán hatja meg, fogalma sincs, hogy mi van a hátterében, és míg nem tudja, ne is várják el tőle, hogy együttérző legyen. Lehet mondjuk, hogy olyat nem is tud.*
- Szerinted sért, hogy olyan leszek, mint apám? Tévedsz. *Szeretne is, még jobb is, hogy ő ne is kerüljön bajba, mint drága őse már párszor.*
- Nem mi vagyunk a maffia, tévedsz. Megint. *Tényleg nem, csak a fiú hasonlata kedvéért bólintott rá, viszont Ed már vészesen azt hiszi, ők tényleg azok, pedig nem.*
- És ezt honnan tudod? Miért ne lenne szétmarcangolva a torkod? A vámpírok megteszi, miután meghaltál, utána is. Miért pont én lennék a kivétel? *Az arcán egy pillanatra átfut a rémület, hogy most bizony nagy titkot kogyogott ki, pedig szó sincs róla. Azért nagyon is hitelesen játsza, amit akar, Ed nem nagyon mondhatja meg, hogy blöfföl, vagy éppen telibe talál, azt még ő sem tudja.*
- Kérdezted, azért beszélek erről. *Vonja meg a vállát, miközben áll a fiúval szemben, és csak néz a szemébe, még csak nem is pislog.*
- Igazán szeretnéd, hogy kipróbáljam? *Kérdez vissza, és elindul a srác felé. Fogalma sincs, hogy mi lesz ebből, meg mit fog végül csinálni, de arra nem gondol, majd ott és akkor kitalálja. Beéri annyival, hogy lassú léptekkel közelít Edhez, hozzá azzal az idegesítő mosolyával. A szél az ő haját is előre fújja, de észre sem veszi. Végignéz "áldozatán", és lép mégközelebb. Nagyon reméli, hogy ezzel túlmegy egy határon. Közben folyamatosan Ed szemébe néz, egyik keze meg a háta mögött, benne a pálca.*

- Nem? Akkor segíts! Mit képzeljek el? *Nem reagál a fiú vicsoraira, ha tenné, állandóan az arcán kéne legyen az a gúnyos mosoly, amit pedig eddig csak párszor lehetett látni rajta. Nem véletlenül.*
- Biztos ér más család is. Neked. Nekem ugyan nem. Mit kezdjek velük? *Tényleg nem fog tartani másokat, mint akik között felnőtt. Semmi értelmét nem látja, mert aki annyira számít neki, annak valamilyen szinten meg akar felelni. Ő meg nem fog úgy ugrálni.*
- Azt hiszed, annyira el vagyok szállva tőlük? Tévedsz. Te vagy az, aki azt hiszi jobb vagy mindenkinél, te vagy az, aki szerint a világ nélküle megállna, és te vagy az, aki azt hiszed, hogy olyan nagy számok a szüleid. *Valahol Ednek is igaza van, nagyon is, ő tényleg hiszi, hogy jobb a többieknél, már a saját értelmezésében, és tényleg büszke a szüleire. De legalább nem hiszi magát a világ közepének, és nincs is elkényeztetve annak ellenére, hogy bármit megkap. Nem rohan lépésenként apucihoz, megoldja maga a gondjait. Nem veszi fel a fiú hangsúlyából vett gúnyt. Az ő hangjában is van legalább annyi. A különbség annyi, hogy ő nem sértődik meg Eddel ellentétben.
Még csak sorszámot sem tép, soron kívül is szekálja a fiút, nem fog másokra várni, és nem is érdekli, hogy mennyien bántják, azt intézze el velük, neki nincs köze hozzá.*
- Én? *Idegesítően nyugodtan néz Edre. Vámpírrá? Azért az már más. Abba beleegyezik így szép csendben magában, hogy rosszabb, meg elég húzós is az egész, csak azt nem vágja, azért miért ölte meg a szüleit? Ezen nem fog agyalni, csak gyártaná az elméleteket, nem jönne rá.*
- Oké. Most már állj le. Szerinted én arra tettem fel az életem, hogy kinyírjam a családod? Nem érdekelnek, az sem, hogy élnek-e vagy halnak. Semmi közöm hozzájuk. Nem róhatom fel neked, de nagyon messze jársz attól, hogy milyen vagyok. Nem örülök, hogy meghalt. *Mintha számítana. De azért hogy Ed ennyi lelketlennek, érzéketlennek nézi, az durva. Az egy dolog, hogy ezen sem sértődik meg, mert nem érdekli. Attól még vannak érzései, csak nem fogja kitálalni. Lehet néha furcsa, hogy semmit nem mutat, de ezen nem fog más kedvéért változtatni.*
- Nincs szükségem az engedélyedre, vagyok is. Elég rossz lehet, hogy sajnálnod kell a saját családod. *Tudja, hogy ezzel messzire ment. Ed már mostanra is nagyon kiborult, csak rá kell nézni, a szemére, a szájára, az arcára, a testtartására. De nem fogja vigasztalni, hogy jaj szegény kisfiú. Nem az ő stílusa, meg most már késő is lenne, ha akarná is. De nem akarja.*
- Tudod? Én is. *Bólint rá. Pedig szerencsére ezt még nem tudja, legalábbis nem a környezetéből. Hallani hallott már történeteket, de ennyi. Látja a fiú arcán a mérhetetlen rémületet, át is fut az agyán, hogy abba kéne hagynia, de az nem ő lenne, el is hessegeti. Csak lép közelebb, még közelebb, nagyon lassan. Mikor már odaér a fiú elé, hogy éppen csak nem ér hozzá, megáll, és meg sem mozdul pár elég hosszúnak tűnő pillanatig. Végül Ed nyaka felé hajol, miközben az ujja hegyével végighúz a srác gerincén. Figyeli a fiú arcát, ki nem hagyná. Ajka már majdnem hozzáér Ed bőréhez, mikor újra mozdulatlanná dermed, majd kicsit távolabb hajol.*
- Ez most túl könnyen menne. *Suttogja a fülébe, ami nagyjából úgy hat a feszült csendben, mintha belekiabált volna jó hangosan. Elhajol, megint meghagyva a két lépés távolságot köztük. Rajta nem látszik, hogy történt volna valami, lehet elhiteti Eddel, hogy képzelődött, ha kérdez. Minden esetre pislogás nélkül néz a szemébe.*

- Fontosak? Oké, legyen. Elhiszem, de egy dolog biztos. Jók nem voltak, vagy ha mégis, a legjobbak biztos nem, mert akkor sikerült volna nekik. *Hogy mi, azt nem tudja, csak reméli, hogy beletalál, és tényleg meghaltak a szülők, és tényleg megölték őket. Tudja, hogy normális esetben nem számítana, hogy ő mit hisz, de úgy gondolja, eléggé a hatása alá vonta a fiút, hogy érdekelje, bármit mond. Legalábbis erre következtet abból, hogy alig hallani Ed hangját, és rá sem néz.
Ha tudná, hogy a fiú megjátssza magát, és igazából nem ilyen, biztos, hogy előadást tartana. Nah jó, talán lerendezné két mondatban, de nem hagyná szó nélkül, az biztos. Nem hiszi, hogy ezzel a viselkedéssel el fogja érni, hogy gyűlöljék, azért azt nehéz. Ő már csak tudja, őt sem gyűlölik, nem kedvelik, vagy utálják, de gyűlölni? Azért az elég erős szó. Pedig ilyenekről beszélhetnének, ha Kathleen is tudna róluk. Hisz egyikük sem úgy viselkedik, ahogy elvárnák, nem olyanok, nincsenek barátaik, és senki nem látja a valódi arcukat. Bár Kathleen most elég közel került a valósághoz, még ha konkrétan nem is tudja, hogy mi az.*
- Én nem hiszem. *Nem gondolja, hogy távol jár az igazságtól, igaz, ha úgy hinné, akkor is tiltakozna, mert nehogy már Ednek adjon igazat, hogy nézne az ki? Igazából nem csak Ednek nem adna igazat, hanem senkinek. Mindig ellenkezni, ez szokása. Mikor jó, mikor rossz szokás.*
- Nem örülök. Semmi közöm őhozzá. És ne aggódj a halálod miatt. *Nem fog össze-vissza beszélni, nem szokása, és csak elrontana mindent, pont jól elhitette Eddel, hogy vámpír.*
- Ugyan már, azt hiszed olyan kemény vagy? Nem sok fáradtságomba kerül, hogy könyörögj. Hidd csak el nyugodtan, ha akarom, térden állva fogsz könyörögni nekem. *Látott már ilyet, ha az illető nem is az életéért, de könyörgött. Reméli, ha minden jól megy, egyszer ő is el fogja tudni érni. Feltéve, hogy még nem tudja, de ebben nem lenne biztos. Eléri, amit akar, biztos sikerülne.
Felkacag az ötleten, hogy Ed vámpírokat akar pusztítani. Minden humor hiányzik belőle, nem is sokkal hangosabb, mint ahogy beszél, de rossz hallani. Főleg tőle, valahogy nem illik hozzá ez.*
- Te? Majd pont te, mi? Gyűlölhetsz, de hogy kiirts mindenkit, ahhoz kevés vagy. Nagyon kevés. *A gúny egyre jobban érezhető a hangjában, megjelenik az arcán is a félmosoly, úgy figyeli Edet. Nem bánja, hogy nem néz rá, ő lát eleget, leolvas eleget az arcáról.*
- Eldöntötted, hogy bosszút állsz? A szüleid miatt, mi? Azt hiszed sikerülni fog? Még el sem kezdted, már a végét járod az útnak. *Ed reakcióiból nagyon reméli, hogy talál, mert ha nem, akkor baki van, és dumálhatja ki magát. Mondjuk azt is elintézi, de jobb lenne, nem. Amit eddig látott, úgy hiszi, nem kell aggódnia emiatt.
Ha tudná mikre gondol a fiú, így "utolsó gondolat"-ként, megsajnálná. Még jó, hogy nem tudja. A sajnálata sem sokkal jobb, mint amilyen. Nehéz is lenne kinézni belőle, hogy ölelve vigasztal bárkit is, és szép dolgokat suttog a fülébe. Ed mintha maratont futott volna, Kathleen meg csak áll vele szemben, és nézi. Ha a fiú ránéz, akkor is csak a kék szempár néz vissza rá, pislogni is alig pislog. Nem tudja, mit gondoljon, nem gondolta volna, hogy valaha is sírni látja Edwardot.*
- Élsz még. Én is itt vagyok, te is. És maradunk is. *Mondja halkan, mikor a fiú a templom fele néz, van egy olyan érzése, hogy nem hisz a szemének, már amit a könnyeken át lát. És tényleg maradnak, most jöttek ide mindketten, van még pár évük. Csak Ed ezt valószínű nem így fogja értelmezni, de ez ellen sem tesz semmit. Talán élvezi is.*

*Minden szó nélkül áll, és figyel. Megint csinálja, hogy még csak nem is pislog. Kihallja jól a fiú pár szavából és a félelmet, de szemét módon bűntudata egyáltalán nincs. Sőt, örül magának, hogy legalább lesz téma, ha netán összefutnak.
Nem sok fogalma van róla, hogy mi játszódik le Edben, de amit kívülről lát, az éppen elég. Ahhoz, tudja mennyire kikészítette, bár azt tudta eddig is, látszik az arcán. De ezekkel ő úgysem tudna mit kezdeni, és őszintén, nem is akar. El van így, hogy kiakasztja az embereket, de a gondjaikat nem akarja magára enni. Ed problémáit sem. Sem azt, hogy örökbe adták, elhagyták, hogy meghalt a családja, meg a fele átváltozott. Azt pedig, hogy ő maga vámpír, direkt hitette el. Nem volt célja a legfájóbb pontba beleszúrni, de nem hülye, látja, hogy sikerült. Edward álarca lehullott, ő pedig látja a fájdalmát. Egy pillanatig eljátszik a gondolattal, hogy lehet meg kéne ölelni, vigasztalni, de nagyon gyorsan el is veti, nem mozdul.
Kezdi visszatérni a templomba az élet, körbenéz, mennyien vannak, de mire visszafordul, éppen csak látja még Ed könnyes, dühös és rémült arcát, a fiú sarkon fordul, és lelép. Kathleent ugyan nem érdekli, hogy sír, ettől nem fogja jobban lenézni, mint amúgy.
Áll még egy darabig, és néz a fiú után, de mielőtt tőle is megkérdezhetnék, hogy mi történt, kilép a templomból, és megy vissza az iskolába. A leghosszabb utat választja, közben próbálja összerakni magában a történetet.
Kegyetlen húzás volt, tudja, sajnálja is kicsit, de hamar vállatránt, és eltereli a gondolatait másfele, ő ilyet nem szokott, nem is most fog rászokni. Annyi mindenen kell agyalnia, igyekszik Edet kiverni a fejéből, mondjuk ez igen nehéz úgy, hogy a srác könnyes arca van előtte. Meg a szemei...*

[Noel és Aram, ha visszacsatlakkozik:)]

Szinte érezhetőek a kettőnk között sercegő feszülség apró szikrái. Ahogy közel hajolva szemébe nézek ez csak felerősödik, így gyors léptekkel hagyom ott őket, hogy a templom ajtónál várakozzak. Aramra nem is kell sokáig várnom, hisz a fiú hamar egyet ért velem, s el is indul. Maj nagy hezítálás után Noel is közeledik. Nem is tudom, valahogy sajnálni kezdtem őt, és tudom jól, hogy csak a kíváncsiságom tetette velem azt amit. Mármint azt, hogy becsalom a számára talán leginkább gyúlölt helyre. De tudom azt, hogy ezzel sokkal közelebb kerülünk a rejtélyhez. Amint a lépcső tetejére érnek én oldalra állok, hogy beengedve magam előtt őket Noel mögé kerüljek.
Ilyen közelségből érzem mennyire feszült, mennyire fél. Alapvetően kedvelem a fiút, s tudom, hogy fogalma sem lehet arról, miért szórakozok itt vele, és ez nekem sem jó, erőt veszek magamon, hogy legyőzzem a benne rejlő lény felé irányuló ellentétes érzésimet, s a tanár, az ember kerekedjen felül a farkas felé. Közel lépek hozzá, egészen közel. Válára teszem kezemet, s finoman megszorítom azt, jelezve, hogy nem fogom itthagyni bent egyedül, s nem is kell attól tartania, hogy bármi rosszat készülök ellene tenni. Halkan, alig hallhatóan beszélek hozzá, nyugodt hangon, immáron csak halovány feszültséggel.
- Ne haragudj rám, hogy becsaltalak, de tudnom kell valamit. Tudnom kell mit érzel, amikor a feszületet látod, mit érzel, mikor a szenteltvízre gondolsz. Valami különöset érzek felőled, ami nem hagy nyugodni. Bár ez csak egy kis jele lenne annak, amit sejtek, nem ad bizonyosságot. De ha te nem vagy kíváncsi békénhagylak, és visszamegyünk az iskolába, elfelejtve ezt az egészet.
Ha a fiún érzem, hogy megnyugotott kicsit, és beljebb megy, én is követem őt. Viszont ha észreveszem anak csak kis jelét is, hogy ki akar innen azonnal menni nem állom útját, hanem én magam kísérem ki, remélve, hogy Aram észrevesz minket, és csatlakozik hozzánk.

//Bocsi, hogy rövidke, de most csak erre vagyok képes. //

//Üdv neked Jezebel és elnézést a késlekdésért.//

Már csak egy pap kellett nekünk....
Noel szemein látom, hogy mennyire fél, s mennyire szeretné tudni mi folyik, mi zajlik le benne. Szeretném neki elmondani, hogy mire gyanakszok, de nem akarom addig, amíg nem bizonyosodok meg erről. S bár az, hogy a templomban ennyire retteg közelebb visz, s meg is erősít, még sem ad teljes bizonyosságot.
- El fogom mondani neked, ha biztos leszek a dolgomban, igérem!
Lassan haladok a fiú után befelé, s tekintetem Aramot keresi, s valami fura érzés fog el, de nem Noel, s nem is Aram részéről érzek egy kellemetlen, gonosz sugallatot. Nem, eme sugallat okozója közelít is felénk, s meg is szólal. Nem tudom kiféle, miféle, mert, hogy papnak nem való, az bizonyos.
Nyájassága ellenére, vagy éppen azért, szinte tenyérbe mászó ábrázata, s hangja is ezt sugallja felém. De én is felveszem az álarcomat, s a fiúk felé már megenyhített mogorvaságom bekeményít, s a megörzött modorossággal, illemtudóan, de irónikusan válaszolok a felénk irányuló kérdésekre.
- Erre jártunk, és szerettük volna megnézni a templomot. Nem vettük észre, hogy elszaladt az idő.
Már hogyne vettük volna, hisz végig arról beszéltünk, hogy már ígyis-úgyis késésben vannak a fiúk, tehát mindegy, ha már nem is sietnek. Bár most az az érzésem, hogy behoztam őket az emberevő medve barlangjába.
- Ha nem lehet, hát nem. Nem akarunk alkalmatlankodni. Segíteni nem hiszem, hogy tudna, köszönjük. Távoznánk is, ha nincs több kérdése felénk.
Vagy éppenséggel nem csapódik be mögöttünk az ajtó, és nem akar ittmarasztalni minket erőnek, erejével. Belépődíjat nem fogok azért neki adni, hogy a végén mi járjunk pórul. Ha nem éreznék felőle valammi megmagyarázhatatlant, akkor se szívelném őt, mert hát nem igazán vagyok a papokkal jó viszonyban. Többistenhívőként be sem lépnék egy efféle helyre, ha nem vagyok kíváncsi hogyan reagál Noel a feszület látványára.
- Aram, Noel, ne zavarjunk tovább, majd esetleg nappal visszajövünk, és szétnézünk!
Közben le sem veszem a szemem Jezebelről, tekintetem az övével egybefonódik, s az ösztöneimből eredő állatias fény szökik rejtet mélységekből. Amint Aram is mellettem van, kifelé intem őket, s én is hátrálni kezdek.

//Természetesen nem fogja otthagyni Noelt Owain... így kérlek reagálni majd, Jezebel //