Kék-barlang

- Na igen, mondjuk ha nem tudod mi is valójában a kedvenc filmed, akkor megkérdezed a festményedet. - Széles vigyor. Ez mondjuk nem horror, csak nagyon bizarr.
- Egyébként a magassággal igazad van... Egyszer mertem csak kinézni a hálóm ablakából, de borzalmas volt. Utána majd 1 óráig feküdtem, mert ha megmozdítottam a fejem, szédülni kezdtem. És az a sok lépcső! Ha tudtam volna, hogy a padláson van a pugnaxos klubhelység, kétszer meggondoltam volna, hogy átjövök-e. - Megcsóválja a fejét. Hát igen, a lépcsőzés se a kedvenc dolga, de azt még bírja.
- De tudod azért elképesztő mennyi varázslat van az iskolában. Úgy értem, egyszer még a falat nézet, máskor meg már ott egy lépcső. Annyira nem értem, hogy tudják ezt megcsinálni... - Megrázza a fejét, majd megint lubickol egyet a lábával. Éppen jó fokú a víz, se nem hideg, se nem meleg. Vajon ez is varázslat?
- Meg látod, mondjuk ez a hely is. Hogy kerül egy barlangon belülre ilyen selymes fű, és ilyen nagyra növő fák? - Nézelődik egy darabig. Az élettörténetét, és a törpök viselkedését minden bizonnyal félreértelmezte a srác. A törpének híváskor meg csak egy ici-picit ment feljebb a szemöldöke, és bizonygatta magának, hogy ugyan már, nem direkt csinálta, ami minden bizonnyal igaz is. Tovább töri a fejét, pár pillanatra csend áll be. Végül úgy dönt, szélesebbkörű felvilágosítást kap az életéről, hogy megtudja Raphael, hogy milyenek is az igazi törpök. És igen, ők kicsit sem hasonlítanak Nellyre.
- Barlang alatt élni rémes dolog. Abban a törp kolóniában, amiben én éltem, összesen egy ember mehetett ki a barlangból, ő is csak havonta egyszer. Őt azért engedték ki, hogy eladja azokat a fegyvereket, és ékszereket, melyeket a föld alatt töltött időnkben csináltunk minden egyes nap. A pénzt a barlangunk nagyobbá tételére fordítottuk, így amikor anyagokat hoztak ehhez, több embernek kellett mennie. De ezen kívül, ha valaki elhagyta a barlangunkat, szigorú büntetés járt. Ott élni nem volt vicc, és móka! Életem legrosszabb évei voltak. És ha azt hiszed, hogy egy átlag törp kedves, és barátkozó, hát hatalmasat tévedtél. Ha lány vagy, nem nagyon törődnek veled. Csinálj gyereket, oszt' lásd el őket. Velem csakis azért törődtek, már amennyire ez annak volt mondható, mert ügyesen bántam különböző fémekkel, és anyagokkal. Csakis a pénzre hajtottak. Ha egy ilyen helyre vágysz, akkor hajrá kalandvágy...
Na igen, Raphael ebbe csúnyán beletalált. Pár percbe telik a lánynak, mire legyőzi a hirtelen felgyülemlett haragját, de utána folytatja, már sokkal nyugodtabban.
- A lényeg, hogy megszöktem, és tovább dolgoztam, majd eladtam a munkáim. - A fiú kezébe nyomja a szivecskés nyakláncot, és előhúzza tokjából rózsás mintával díszített mithrill tőrét, és mellé teszi.
- Legszebb munkáimat viszont megtartottam. Egyébként örülök, hogy tetszik. - Kis mosoly, majd a tőrre téved a tekintete.
- Talán tisztában vagy a mithrill értékével... - Újabb kis mosoly. Szó szerint értelmezve drága ez a kislány. A kérdés következik, amire már válaszolnia kellett volna.
- Nem, először muglik között éltem, csak tudod a hegyes fül, és a méretem nem nagyon segített a beilleszkedésben. Nem maradtam sokáig.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

//Folytatás Andnorral, időben függetlenül Nelly és Raphael játékától. Smile

//

Érzi a fiú szavainak hangsúlyán, hogy aggódik..De miért? Miért hiszi mindenki azt, hogy Kriszty nem tudja, a középkorba csöppentek, és bármikor veszélybe kerülhetnek, ami persze akkor is igaz lehetne, ha a saját idejükben élnének. Ennyire naivnak látszik? Bár ami azt illeti az tény, hogy ha ismeri környezetét bármire könnyebben tud reagálni....és a begubózás a lelkének sem tesz jót, így egy kedves, mosolygós bólintással jelzi kedvesének, hogy igazat ad neki.
A barlangról elhangzott leírás felkelti Kriszty kíváncsiságát, így miközben hallgatja Andnor terveit, vagyis inkább azt, hogy nincs még elhatározása a jövőjéről, már megszaporázza lépteit.*
-Szerinted vannak ott állatok, vagy valami varázslatos lény?
*Szeretne mihamarabb ott lenni, ezért az erdei ösvényen, ahol már látja a tátongó bejáratot, játékos futásba kezd, csalogatva maga után barátját is. Beszalad a barlangba, pár lépés után megtorpan a tó szélén, kicsit meginogva.
~Na még csak az hiányzik, hogy beleessek.~
Visszaszerezve egyensúlyát bámészkodni kezd. Lassan elindulva a tó mellett, a fiú kezét szorosan fogja, az ösvény végénél, az elágazásnál megáll és kedvesére tekint. Valami különleges izgalom fogja hatalmába a barlang különös, varázslatos hangulata miatt. Ez kiütközik arcán és viselkedésén is, hisz ragyog a már ismét kék szeme, szája fülig ér, olyan mint egy kisgyerek, aki megkapta karácsonnyra a már nagyon várt ajándékot. Játékosan félrefordítja fejét, és kedvese tekintetét fürkészi.
-Jobbra vagy balra? Válassz?
*Úgy teszi fel a kérdést, hogy Andnor gondolkodhat rajta nem buggyant-e meg a kék hajú teremtés az elmult percekben.*

]-Szerintem illúzióval oda varázsolják a falat, aztán ha nem kell rejtegetni, akkor „lebontják”.- *Ez az ő elmélete, ami talán helyét álló is, de egy valami biztos. Csak az építőtől tudhatják meg a biztos választ. A barlangra meg csak vállat ránt, jó maga nem igazán tudja, hogy mi és hogyan került ide, de csak van rá válasz, vagy valami legenda, mítosz, amivel megmagyarázzák. A kioktatást összehúzva hallgatja, talán kicsit túl hamar döntött úgy, hogy jó kaland lenne, de hát ő ilyenekről nem tudhat. Párszor bólogat, hogy igen megértette, hogy milyenek a törpék, és így végig hallgatva tényleg nem valami hű de jó fejek.*
-Nos tényleg nem kellemes az ilyen élet, és bocs, hogy megbántottalak. Nem állt szándékomban.- *A kezébe nyomott medált nézegetni kezdi, és feltűnnek neki az apró belevésett motívumok. Az előkerülő tőrre is vett pár pillantást.*
-Wáuw, bámulatos kézügyességed van, hogy ezeket ilyen precízen kifaragtad.- *Dicséri meg a lányt, miközben a mithrillen gondolkozik. Végül bizonytalanul válaszol.*
-Hát csak annyit tudok róla, hogy elég sok aranyba kerül egy kisebb darab. De úgy konkrétan pénzbéli értékét nem tudnám megmondani.- *Kicsit elhúzza a száját a dologra, és visszanyújtja a nyakláncot.*
-Megértem a dolgot. A muglik sajnos olyanok, hogyha egy kicsit különbözöl tőlük, akkor máris rögtön elítélnek. Sanyarú egy világ lett, de az élet iróniája, hogy szeretek ott élni. Mondhatni a jó embereket kell megtalálni.- *Majd valami téma váltáson gondolkozik, de hát olyan hű de szuper ötlete nem támad.*
-Szóval azért jöttél ide, hogy megmutasd, hogy nem vagy átlagos törpe? Hogy több van benned, mint a többiben?- *Reméli most nem talált bele egy olyan témába, ami feldühítené a lányt, csupán kíváncsiság.*

Még jó pár percbe telik neki, amíg lecsillapítja hirtelen haragra gerjedt önmagát, aztán belátja hibáját.
- Bocsánat az előbbiért, tényleg nem tudhattad... - Most legszívesebben eldőlne a fűben, és a föld alá süllyedne. Na jó, talán oda mégse, de mindenesetre nagyon szégyelli az előbbieket, főleg hogy egy idegennek ennyire kitárulkozott. Mert azt nem szabad, csakis baja eshet belőle. Sóhajt egyet, próbál arra koncentrálni hogy teljesen nyugodt, nem történt semmi, mindenkinek lehetnek rossz napjai. Vagy jelen esetben nem a legjobb élete. De minden rosszban van valami jó, és erre a kézügyességnek dicséretével a fiú fel is hívja rá akaratlanul is a aprócska méretű lány figyelmét. Újabb pici sóhaj, aztán már mosolyog megint. Dührohamnak vége van.
- Köszönöm. - A fiúra néz, és rámosolyog.
- Egyébként igazad van, a mithrill egy kis darabja is igencsak drága. De megdolgozott anyagként, fegyverekként sokszorosára szökik az ára. Amit viszont a vevők nem tudnak, hogy sokkal kevesebb mithrill van egy-egy vett tárgyban, mint gondolnák. Az általános vélemény szerint az egész penge ebből készül, de ez óriási tévedés. Elég ha felolvasztják ezt a nemes anyagot, és csak egy vékony réteget tesznek rá, ugyanolyan hatásos. - Újabb kis mosoly. Nem kérdés, mi lesz a lányból... Csak az a kérdés, hogy ehhez miért kell neki varázsló iskolába járnia. Újabb kis mosoly kerül az arcára a kérdésre.
- Nem, nem érdekel, mit gondol rólam a törp, vagy az embertársadalom. Egyikben se fogadtak el olyannak, amilyennek születtem, hát akkor miért lenne okom arra, hogy érdekeljen a véleményük? Nem. A mágia elképesztően érdekes dolog, és annyi mindenre fordítható. - Keze a medáljáért, és a tőrért nyúl. A tőrt elteszi, a medált még nézi egy darabig.
- Mint például ez is. Ki gondolná, hogy bele van abba a szívbe zárva maga a fény, maga a világosság, maga a dicsőség, a szépség, a ... - Elhallgat. Tovább nézi az apró kis ékszert, majd odébbsöpri a haját, és visszarakja azt is a helyére.
- Tehát azért jöttem ide, hogy szélesítsem látókörömet, és a világ ezen részéről is többet tudjak. Ezen kívül, nagyon sok, és különböző féle varázstárgy van, és egyik életcélom valami ilyesmi, hasznos dolgot készíteni. - Újabb kis mosoly, vidám lesz ettől a gondolattól. Már látja is maga előtt az újság címét: Nelly Wooley, feltalálta a... Itt viszont sajnos mindig megakad. Még nem tudja, mit kéne pontosan feltalálnia. Megrázza picit a fejét.
- Hmm, ha gondolod, kereshetek neked valamit a ládámban, amit én csináltam. Van csomó szép darab, de nincs bennük sajnos semmi mágia. - kis szünet, majd - ... És nem csak lányosak vannak.
Először a beszélgetés folyamán lehet hallani kicsi, halk nevetését. Talán csak kuncogás, de jókedve visszatért. Éljen az optimista életmód!

*Csak legyint egyet a dühkitörésre.*
-Ugyan, ez semmiség. Bárkivel előfordulhat.- *Egy őszinte mosoly kúszik az arcára, miközben átfordul a hátára, és a sziklafalat nézegeti. A mithrill értékét, és annak használatát kíváncsian végig hallgatja, bár az utolsó résznél kicsit összébb vonja a szemöldökét.*
-Miért a mithrill-nek milyen különleges hatása van? Még nem hallottam ilyenről.- *A tudásvágy újra feléledt benne, miközben várja a választ. Széles mosollyal fogadja a kérdésére a választ.*
-Nos szerintem jól gondolod. Nem a többiekhez kell igazodni. Max a politikusoknak a néphez, de hát azokat érdekli a legkevésbé.- *Egy vállrántással le tudja a dolgot, és tovább hallgatja a lányt.*
-Nos igen, ez a szép dolog a mágiában, szinte mindent el lehet vele érni. Vegyük például az arany készítést, amiért az alkimisták annyira odavannak. Ha jól tudom sikerült nekik. Innentől kezdve, szerintem… Majdnem minden lehetséges.- *Azért nem teljesen biztos abban, hogy minden fixen sikerülhet. De ez az apró bizonytalansága még belefér.*
-Ez jól hangzik… A mágia meg nem olyan fontos. A mágia az itt van a pálcában… Vagy ahogy nagyanyám mondta. A mágia bennünk él.- *Számára ez elég szép mondat volt, így sikeresen meg tudta jegyezni.*
-Amúgy manapság eléggé megszűnt a határvonal a férfi és a női ékszerek között… Anno egyik osztálytársam fülbevalója, egy női jelet ábrázolt, és rózsaszín volt. Ja, és persze fiú volt.- *Erre csak vállat tud rántani. Nem ért ő a divathoz.*

Elmosolyodik a kérdésre. Lehet, hogy alapvetően szerény természetű, de szereti, ha olyasmiről kérdezik, amit tud is, és szeret is.
- A mithrill keményebb anyag, mint az acél, vagy akár a gyémánt, és ezzel szemben sokkal könnyebb is. Nagyon szeretik páncélokon alkalmazni, de ott nem elég a páncélszemek tetejét mithrillel bevonni, így kisebb vagyon egy-egy darabnak az értéke. Viszont nincs olyan fegyver, ami áthatolna rajta. Kivétel természetesen a mithrilből készült fegyverek, de elég ritka, hogy egy ilyen kard találkozna egy ilyen páncéllal. Ilyen harból igazság szerint fogalmam sincs, melyikük kerülne ki győztesen. - Picit elgondolkozik, majd egyszerűen megvonja a vállát.
- Nah mindegy. Az a lényeg, hogy különleges, és ritka anyag... A politikusokat meg inkább hagyjuk. - Mosooooly. Az idézetre a nagymamától bőszen bólint, helyesli.
- Ettől függetlenül sokkal jobbá, használhatóvá lehet tenni mágiával bármit. De örülök, hogy tetszik az ötlet. - Még egy kis mosoly, miközben kihúzza a lábát a vízből.
- Akkor ha legközelebb összefutunk, akkor keresünk neked valamit. De ha gondolod, elmondhatod hogy mit szeretnél, akkor esetleg megpróbálhatom itt is megcsinálni, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerül. Pláne a középkor miatt.. Mindent megnehezít. Legalább Tornerans körül tudtam helyeket, ahova elmehetek anyagot szerezni, de itt! Fogalmam sincs, mi hol van, és félek elrabolnak. - Kis félénk mosoly kerül arcára, aztán mokaszinját kezdi nézni. Belerakja lábát és elkezdi feltekerni a finom bőrszíjat rendeltetésszerűen a lábán.
- Na igen, mondjuk ezek a mai emberek! Fiú, rózsaszín fülbevalóval... Óh, anyám. Meg rózsaszín pólók, és jajj... Nagyon fáj. - Megvonja a vállát. Mindkét lábával végzett.
- Na de én azt hiszem megyek. Jössz te is fel? - felveszi a könyvét a földről, és feláll, de így is csak pár fejjel kerül magasabbra a fekvő fiútól.

[...Nah még egy...]

Még jó, hogy a fiút kellemesen érintik szavai, azon lepődne meg, ha nem jönne elő tőle az egoistább énje. De pont ez a célja, megérdemel Alex is egy kis dicséretet, nem csak Scar.
- Persze, hogy elég vagy ahhoz, hogy elcsábíts. Miért, nem tetted már meg? - Újabb vidám kis mosoly, majd egy puszi Alex szájára, el nem mozdítva a fiú nyakát átkaroló kezeit. Aztán a következő megjegyzéseinél már csak felveszi rosszallóbb nézését, majd cümmögve ingatni kezdi a fejét.
- Komolyan... A természetre indulsz be? Keressek neked kisbálna nemzésről filmet? - Még egyszer megingatja a fejét, Te ezt komolyan gondolod? nézéssel. Nem mintha baja lenne a helyjel, vagy akár az őt átkaroló, számára kedves kezekkel, de azért mégis. Most neeem. Nem tudja milyen gondolatsorra húzza kedvese közelebb magához, de felnevet a picit váratlanul ért szeretet rohamra.
- Oké, ha nem jó ötlet, akkor nem. De még mindig nem ráztál le ezzel egy életre, egyszer úgy is meggyőzlek! Farkas és természet, ha! - Megforgatja a szemeit. Értelmezze úgy a fiú az utolsó mondatát, ahogy akarja, nem fogja megmagyarázni. Mindegy, a fiú akkor is kaphat csókot, ha nem is kapja meg tőle azt, ami most érdekli. A cirógatásra viszont érzékeny az oldalán, belenevetgél a csókba.
- Nahaha... Hahagyd abbahaha! - Próbálja elhúzni az oldalát, de kicsit nehéz úgy eltávolodnia a fiútól, hogy nem akar. Kezei továbbra is átkulcsolják a nyakát, így egy fix pont van, amit nem akar elengedni, és úgy kell fészkelődnie.
- Naa...! - mondja még egyszer, amikor hirtelen egy esőcsepp találja el az orrát. Felnéz az égre, mire a szemébe esik még egy csepp. Egyetért a fiúval, amikor javasolja a távozást.
- Oké, gyerünk. Ja, hupsz, kezek. - Elengedi a kulcsolást, de egy pillanatra se növeli meg a bőrük közötti távolságot. Végül egyik keze eljut kedvese kezéhez, és úgy áll fel. Ekkor már erősen el kezd esni az eső.
- Na gyereeeemáááár! - Picit fintorog az eső miatt, és behúzza vállait, majd amikor a fiú is feltápászkodik, sietősen elindulnak vissza a kastélyba.

[...The End...]

*Csillogó szemekkel hallgatja végig a mithrill különlegeségét, mondhatni tátott szájjal hallgatja. Még jó, hogy háttal fekszik, különben már valószínűleg csöpögne a nyála. Hiába, fegyverek, és harcok, tökéletes téma számára. Milyen ékszert hordana, hát elgondolkozik rajta, majd végül döntésre jut.*
-Mondjuk valami karkötőt, elfogadnék. De ne fáradj vele most, nekem bőven ráér… Ami meg a középkort illeti… Hát igen, kétszer is rossz helyre vitt a teleportáló varázsige. És tényleg nem érdemes kimenni, nem volt valami szép hely a középkor, és nem kéne, belecsöppeni. A végén még mi is történelmek lennénk.- *Kis szóvicc, na jó, látszik, hogy már fáradt, és ilyen favicceket mesél, de hát semmi gond, majd lesz még energiája. A mai emberekre csak megrántja a vállát. Ő közülük jött, még sem érti őket. A kérdésre bólint.*
-Persze, ideje lenne felmennünk. Gondolom, úgyis van valami szabály, hogy meddig maradhatunk kint. Amit nem kéne megszegni.- *Felül, majd pár pillanattal később fel is áll. Kicsit elkényelmesedett a sok fekvésben.*
-Köszi a beszélgetést, ma is sok mindent tudtam meg a fajtádról, és a mithrillről. Nem is tudtam, hogy ennyire hasznos anyag.- *Mosoly kúszik az ajkaira, majd lassan elindulnak a barlang kijárata felé.*

[Krisztyne]

Meleg volt már ahhoz, hogy Andnor csak úgy sétálgasson a napon. Nagyon melege volt már, épp azon gondolkodott, hogy a felső gombokat kigombolja zöld ingén, ám amikor beértek a fák hűsítő árnyékába, jelentősen jobban érezte magát a fiú, így erre már nem volt szükség. Nagyon kíváncsi volt a barlangra hisz még nem járt benne, de ő nem az a fajta volt aki nem ér rá. Bár a fiúnak volt egy furcsa maximalizmusa, szerette ha minden tökéletes s ami érdekelte abból igyekezett a lehető legjobbat kisajtolni, most viszont úgy gondolta, kicsit megvárakoztatja kedvesét a barlangban, ~Jobban örül ha odaérek~. Amikor kedvese játékos futásba eredt, szépen komótosan követte, minden lépést pontosan kimérve. Mosolyogva figyelte az elsuhanó lány könnyed, játékos lépteit, öröm volt rá nézni. Noha nem futott, még csak nem is sietett, hosszú lábaival hamar odaért a barlang szájához. Jóízűt mosolyog amikor kedvese, kis híján bele esik a tavacskába ami a barlangban gyűlt össze.
Elgondolkodik melyik irányba is mehetnének, végül úgy dönt, hogy úgyis megnézik majd mind kettőt, hisz' még sok hátra van a napból.
- Menjünk jobbra- búgja a fiú és közben azon gondolkodik, hogy lehet megint kék kedvese szeme. Úgy dönt hangot is ad e kérdésnek.
- A szemed meg a hajad...miért változtatják a színüket? -a kérdésbe gyerekes kíváncsiság vegyül, amit egy játékos mosolygás követ.
Csillogó szemével a lány haját fürkészi, megpróbálja magától kitalálni a rejtélyt amíg kedvese válaszol.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

-Tehát jobbra...kíváncsi vagyok a barlang minden részére.*
*Szólal meg vidáman csacsogva, hangjától visszhangzik a barlang. Széles mosollyal túr bele szemébe lógó hajába, s már el is indul a megbeszélt irányba.*
-Nem hinném, hogy még nem hallottál metamorf mágusokról. Én is az lennék, és néha akaratlanul is átvált, az érzelmeim hatására.
*Kiérve a kiszélesedett barlangrészre a folyosó kijáratánál megáll, és tágra nyílt szemekkel, lélegzetét is visszatartva nézi a szemük elé táruló csodát. A földbe gyökerezett lábai nem akarnak engedelmeskedni, nem tud beljebb lépni, pedig szeretne minden egyes fát megérinteni. Kilép cipőjéből, ezzel megoldva a gondot. Talán csak a cipője ragadt a földhöz. Nadrágja szárát felhajtja a térdéig, leveszi magáról a talárt és ledobja a cipője mellé. Csupasz talpával lép a fűre, élvezve a hideg növényzet érintését. Körbesétál, megérintve annyi fát, amennyit csak tud. Felnéz a feje fölé is, keresve az okot, ami miatt kialakult ez a fura hely. Felfedező útja során sokszor pillant Andnorra. Mikor már talán mindent megnézett és elfogadta a lehetetlent ami itt mégis előfordult, leül az egyik fa mellé és megütögetve maga mellett a földet, kedvesét is hívja, csatlakozzon hozzá.
-Szívesen hallgatnám itt, ahogy zenélsz. De csak ha te is érzel erre késztetést. Van kedved játszani? Ha nincs akkor sem baj, akkor kérdez tőlem, rólam, ha valami érdekel.
Nekidől az elég széles fa törzsének, ami mellett mindketten kényelmesen elférnek. Térdeit felhúzza, lábujjaival játszik a fűszálakkal, hol lefelé, hol a fiúra pislog.

~Metamorf mágia..hát persze, gondolhattam volna...na de miért pont rózsaszín...mindegy most már megint kék...~
Kiértek a kacskaringós folyosóról, a fiút különös virág illat csapta meg, és az elé táruló látvány, széles mosolyt csalt a fiú arcára...~Itt semmi sem lehetetlen...~. Kilépett a puha pázsitra, és felpillantott. ~Hm.. valaki nagyon ráért~. Meleg volt, a fiúnak túlságosan is, zöld inge ujját könyékig feltűrte, és egy újabb gombot gombolt ki a ruha felső részén. ~ Így sokkal jobb~ Mosolyogva nézte a kék hajú lányt ahogy játékosan rohangál fától fáig..~Elvan a gyerek ha játszik...~ gondolta kissé csípősen.
Oda sétált a tóhoz és szabad jobb kezével megtörte a sima, csillogó víztükröt. ~De jó hideg..~ És elhatározta, hogy ő bizony bele megy. Szerette a tavakat, és a vizet. Túlságosan is. Kedvese azonban keresztül húzta számításait..~Majd később pancsolok...~
Elindult a kékség felé és letelepedett mellé a fűbe, no de nem ilyen egyszerűen. Hátát nem a kemény fának hanem a puha pázsitnak fektette. Lábait felhúzva feküdt kedvese mellett, feje annak térdénél pihent egy kényelmes fűcsomón. Ebben a helyzetben kényelmesen érezte magát és még a lányt is nézni tudta, el is merült annak kék szemeiben, de csak egy pillanatra. Elmosolyodott és elszakította tekintetét és gondolatait.
A lány kérésére, no meg önön kedvtelésből is játszani szeretett volna, de kellett egy jó téma. Végül úgy döntött kiragad egy -egy dallamot különböző darabokból és eljátssza, hogyan követik egymást a barlang kísérteties folyosói és ez a felejthetetlen liget. Andnor életében nem játszott még fekve, na de egyszer mindent el kell kezdeni.
Neki is állt, egy kissé komor, de annál sejtelmesebb dallamsort játszani, közben azon tűnődött ha ezt éjfélkor egy a barlang egyik sötét üregében játszaná nem kellene rémtörténet ahhoz hogy a társaság kellőképpen féljen. A zene hangulata kicsit enyhült ahogy a a barlang falai közé lágy virág illat vegyült, majd egy kissé hirtelen váltással a szikrázó napsütés és a meleg levegő jelenik meg a zenében, de becsúszik egy két figyelmeztető sor is, ami a barlang sötét bejáratára utal, és az esetlegesen onnan érkező veszélyekre. Andnor szórakoztatásból és kedvből játszott, amitől egy újabb remek muzsika született. A figyelmeztető sorok ritkultak majd eltűntek, helyüket örömteli madárcsiripelés re hajazó dallamok váltották fel, hihetetlenül gyors ütemet diktálva az ügyes fiúnak, de nem hagyta magát, megcsinálta. Még ő sem gondolta, hogy fekve is tud ilyen gyorsan játszani, de ezek szerint ügyesebb mint gondolta. Végül a fiú fáradni kezdett, hisz állandóan felfelé kellett tartania kezeit, így azok zsibbadni kezdtek, és a fiú úgy gondolta, hogy elég kerek volt ez a zene így, úgyhogy le is zárta a művet egy jellegzetes dallamsorral, ami már régebbről a szívéhez nőt, és passzolt is ebbe az összeállításba.
Félre tette a hegedűt, és lustán elnyújtózkodott a pázsiton, majd kedvese szemébe nézett.
- Hogy tetszett?

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

*Nem kerülte el figyelmét, hogy kedvese a tó vizének csábítása alá került, de örült neki, hogy a fiú inkább csatlakozott a kékséghez. Figyelte, amint elhelyezkedik, kicsit meglepődve, hogy hanyatt feküdt.*
~Így is fog tudni játszani?~
*...és igen, Andnor különös hangzású játéka ismét elvarázsolja a leányt. Fejét karjaival összekulcsolt térdére hajtja, csukott, összeszorított szemmel hallgatja a hátborzongató dallamokat, melyek hatására egész teste libabőrössé válik, fura érzés, amit nem tudna megmagyarázni. Lleki szemi előtt látja a barlang hideg falait, amint ketten sétálnak kifelé a különös világba. Ahogy a muzsika hangulata átvált játékosabb hangulatú, pajkosan csalogatóvá Krisztyne úgy érzi, mintha kedvese végigcirógatná bőrét. Ellazul, átadja magát a zene hangulatának, miközben barátját kezdi el fürkészni.*
~Az arca mindent elárul, élvezi a zenét, megszűnik számára a világ, mikor a hegedűjét megszólaltatja. Bárcsak én is így át tudnék élni valamit!~
*Eggyé vált a féltünde és a hegedű, s a lány már el sem tudta képzelni, hogy ennek vége legyen, de egyszer csak csend lett...és egy szempár nézett vissza Krisztyre, akinek ujjai végigsiklanak a fiú arcvonásain, hosszú hajtincsein, kutatva titkait, belefúrva tekintetét a türkisz szemekbe.*
-Ugye tudod, hogy elvarázsolhat mindenkit ez a csodás zene, ahogy engem is?
*Kedves mosolya az átszellemült arcán sugalhatja a már kimondott szavakat...Szerelméhez hajolva lágy, selymes csókkal érinti ajkait, hűs kezével végigsimítva nyakát.*
-Mond, mivel tudom viszonozni ezt neked? Mit adhatok én, ami felér a játékoddal?
*Elgondolkodva rádöbben, hogy semmivel. Semmiben nem leli olyan örömét, mint a fiú a zenében. Talán csak a természettel való kapcsolata, az elemek erejének megregulázása, de abban, sem olyan jó, mint Andnor a hegedülésben. Azonban most, a fiú talán észre sem veszi, Kriszty saját elemét segítségül hívja. Szabad kezével, felhúzott térde fölött, egy kis összpontosítással könnyed szellőt irányít kedvese felé.*

Tudta, hogy egy újabb remek alkotás született a kezei között. A meglepő ötlet, és a páratlan megvalósítás...~Ezzel egyszer fel is léphetnék~ suhan át a gondolat a fiú agyán. Azt viszont nem hitte volna, hogy egy -mondjuk ki- teljesen laikus személyiség is ily módon értékeli alkotását. Kissé meg is lepődött a kékség reakcióján, azt már régen tudta, hogy szeret játszani és ha élvez is amit játszik akkor nem is tud másra figyelni, de hogy ez a hallgatósággal is előfordulhat....Andnor nem hitt benne, de a tény az tény.
- Elvarázsolni? Ez csak zene...-Sejtelmes vigyor- És csak arra van hatással aki hagyja..- Mondja teljesen természetesen.
Lágyan viszonozza kedvese csókját, finoman cirógatva a selymes arcot a kékség szemébe néz és lágyan elmosolyodik majd egy újabb szerelmes csókot lehel a gyönyörűség ajkaira.
- Miről beszélsz?-Mondja teljesen felháborodottan- Nem vagyok sem kereskedő sem kalmár vagy kofa, amit csinálok nem azért csinálom, hogy elérjek valamit. Nem kell semmit sem tenned csak azért mert én zenéltem neked...- Eddig nem hallott, de nem túl ritka, kissé durva hangneme és furcsa stílusa fűszerezte szavait, miközben kissé szemrehányóan nézett a lányra.
A lágy szellőt biztosan észre vette volna, de most cseppet sem foglalkozptt a környezetével, megdöbbentette és felháborította a lány "feltételezése".
Andnor hajlamos volt elvonatkoztatni dolgokat. A lány egyszerű kérdéséből egy feltételezést vont le és biztosan állítja magában,hogy mit gondol a lány, holott ebben nem is lehet biztos.

Fel pattant, arca ugyanolyan nyugodt és barátságos volt mint előtte, vigyorogva nyújtotta kezét a lány felé, hogy felsegítse.
- Sétáljunk. Szeretném látni a tavat...- Mondta kifejezéstelenül, és a víz felé vette az irányt.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

A zene és a csókok okozta mámorból Andnor fura reakciója zökkenti ki a leányzót. A fiú tekintetéből sugárzó felháborodás meglepi, szinte megrémíti Krisztyt, de csak egy pillanatra ütközik ez az arcán, összeráncolt homloka és szűkre húzott pillái jelzik csak, melyek egy pillanat alatt kisimulnak.*
-Ne haragudj rám, nem akartalak megbántani, ezsembe se jutott. Ennél te sokkal többet jelentesz nekem.
*Kedves, nyugodt hangon beszél, mintha csak egy gyerekkel álna szemben, aki durcáskodik és meg kell nyugtatni. Pedig ez nem is olyan könnyű számára, hisz bűntudata miatt haragszik rá a fiú, az volt az oka, hogy megsértette. Ezt is a kisébbség érzete váltja ki talán, mint a begubózását is. Belső harapdálással pedig nehéz újra elnyerni kedvese bizalmát. Eme érzést az váltotta ki, hogy csak kap és adni semmit nem tud, persze ez csak egy téveszme, hisz egy kapcsolat nem azon múlik, hogy ki mit ad a másiknak tárgyiasítva, hanem az érzéseken, bizalmon, egyetértésen, egymás megismerésén, önzetlenségen és még sorolhanám. S ezen szavak végigfutnak a kékség gondolatain is, s rádöbben, hogy igen is tud adni, ezeket ő mind megadhatja a fiúnak.
Belső nyugalom árad szét a lányban, tekintete és mosolya őszinte szeretetet sugároz és örömmel látja, hogy szerelme arcáról is eltünik a düh. Segítségével feláll és a tó felé indul, mesztelen talpa alatt érezve a fűszálak rezdülését. Legugolva a sima víztükörre teszi kezeit, végighúzza rajta, ujjaival játszik az apró fodrokkal, felnéz Andnorra, akin az imént látszott, hogy csábítja a tó.*
-Tudsz úszni? Mert ha igen, nélkülem kellesz kipróbálnod, mert az én életemből ez a tudás nagyon kimaradt.
*Vigyorog....zavartan és szégyellősen.*
-Jó lett volna megtanulni, de valahogy sosem volt rá lehetőségem. Mondjuk ahol éltem nem is volt sem álló, sem folyóvíz. Hacsak a patakban nem próbálkoztam volna, de az meg elég kicsike volt.

*Darton elnyűtten halad szobája felé, az aznapi órái teljesen kikészíttetek. Noha, Darton amúgy sem egy túl energikus személy.
Belépve szobájába egyből letépi magáról a két számmal kisebb talárját az ágyra hajítva. Egy darabig nézi a pugnax színeiben pompázó öltözetet, és azon elmélkedik vajon hány tanévet fog végig szenvedni ebben az ruhában.*
~Még a színe sem tetszik...~
*Morfondírozását, egy hatalmas ásítás szakítja meg mely egyértelmű információ Darton számára: ~Irány aludni!!! Vajon hol találok egy csöndes kis zúgott ebben a monstrumban?~ Hosszú gondolkodás után, az iskola parkja mellet döntött. Felveszi megszokott félujjas fekete felsőjét majd hátára borítja köpenyét, s neki vág útjának. Kilométernyi lépcsők, kígyózó kanyarulatain fél óra múltán végül sikerül továbbjutnia. Lihegve ér ki az épület ajtaján, rohamosan kapkodva levegő után. Magában ismét jókívánságokkal látja el az iskola tervezőjét. Így még inkább megterhelten trappol az iskola parkjában egy csöndes kis zug után kutatva. Talált is már egy megfelelő helyet: egy hatalmas terebélyes fa magasodik egy barlangtól nem messze. Nem foglalkozik a barlanggal csupán az alvás élvezete lebeg szemei előtt. Darton nem vetkőzte le erdei tünde szokásait; a fa egy vastag ágát szemelte ki alkalmi ágynak. Könnyed mozdulattal rugaszkodik el a földtől majd akrobatikus mozdulattal pördöl meg a vastag faágon, s ezzel a mozdulattal már kényelembe is helyezte magát. Nem telik el pár perc és Darton már halkan szuszogva, az igazak álmát alussza...*

*Emmeline ma már jóval kellemesebb hangulatban van, így a szekrényéből egy téglavörös ruhát vesz ki, a megszokott, ejtett vállú, térdig érő, pörgős aljú szabásúból. Mosolyogva ölti magára, majd a fésüt nem látott haját kivételesn hátrafogja egy téglaszín szaténszalaggal, így indul neki a nagyvilágnak, azaz jelen esetben a parknak.
Energikusan lépdel, miközben egy spanyol népdalt dúdolgat magában, mjd megindul a szökőkút felé. Félúton azonban más ötlete támad, és egy hirtelen fordulással megindul a barlang felé, amiről másoktól már olyan sok jót hallott.
Léptei nyugodtak és magabiztosak, de egyre gyorsulnak, ahogy a dallam üteme is, mígy végül már szinte szélvészként söpört át a parkon, és egy fának támaszkoda fékezett le, tényleg csak enyhén lihegve.
Hátát nekidönti az emlegetett fának, mire egy lábat lát meg a feje fölötti ágon. Szerencsére a lábhoz a testet is fölfedezi, mielőtt még elsikítaná magát, és a lelógó végtag tulajdonosában Dartont véli fölfedezni.
Mosolyogva lendülete vesz, megragad egy lelógó ágat, és felugrik ő maga is egy vaskos ágra. Kecsesen a fiú mellé lépdel, és megtámaszkodva odahajol, enyhén megköszörülve a torkát.*
- Mondd, te nem fázol még ennél is joban meg idekinn, amúgy meg jó reggelt!
*Csendes szavaira nem biztos, hogy felébred a fiú, de Emmeline reméli, ezúttal is lesz társasága, nem kell egész nap egyedül gubbasztania.*

*Darton valószínűleg boldogan álmodott az alvásról, vagy szép tünde lányokról mikor, Emmeline "halkan" megszólította. A fiú riadtan kezdet csapdosni majd kiesve egyensúlyából lefordult az ágról. Már kezdet lepörögni ölette az élete mikor az utolsó pillanatban sikerül bal lábával megkapaszkodni az egyik ágban. Darton kissé groteszk módon himbálódzva, kissé bosszúszomjas és kérdő tekintettel néz föl a lányra.
-"Gyönyörű" hangod van boldog kislány. ~Hogy esnél le...~
Majd egy könnyed szaltóval és karikás szemekkel a földre veti magát. Majd hátra fordul a fa felé s kecsesen meghajol a lánynak, kezeit továbbvezetve maga elé jelezvén hogy csinálja utána.*
-Jó reggelt Emmeline, oh ne félts hozzászoktam hogy a szabadban alszom a múltkor is csak a szökőkút miatt fáztam meg...~Vagyis miattad...~
megvan még a kis bábu?
*Majd ismét észreveszi a barlang bejáratát, ezúttal fel is fogja annak ottlétét, érdeklődve néz vissza a lányra:*
-Emeline, mond mi az?

*Egy döbbent tünde lány áll, majd ül le egy ágra, miközben Darton kis hijján öngyilkos lesz, csak mert felébresztették. Furcsa némség ez a tünde nép...*
- Ne haragudj, hogy megijesztettelek, nem állt szándékomban! - *sóhajt föl,. mikor a fiú végre két lábon áll a talajon, nem pedig fejjel lefelé lógva, egy lábbal kapaszkodva.* - Egészben vagy? ~A hangomról jobb nem is beszélni...~
*Nem tehet róla, de a szökőkút említésére kibuggyan belőle a kacagás.*
- Hát miért nem mentél odébb?
*Már a könnyeit törölgeti, amik egyre csak potyognak, hiszen egy ilyen ésszerű dolgot nem megtenni...! A mosoly a bábu említésére enyhén lehervad, és helyét forró pír foglalja el, mind a hegyes fülek csúcsán, mind az arcon.*
- Nos, igen, megvan még.
*Ő maga is lendületet vesz, majd egy macska ügyességével átugrik egy alacsonyabb ágra, végül a földre, persze két lábra érkezve, szinte tornász-tartásban.*
- Az ott a Kék barlang, épp oda indultam, mikor megláttam egy lábat a fáról lelógni. Nem kísérsz el? Még sosem jártam én se ott!
*Ez felhívás keringőre, vagyis hogy pontosítsak, egy nem épp unalmas napra...*

*Darton látva a lány aggódását, amit megjegyzek jól esik neki, maga is elkezd nevetni saját esésén, hisz nem minden napi látvány mikor egy tünde le esik egy fáról...
- Ne aggódj túl élem....
*Majd eleinte megdöbbenve nézi végig a lány mozdulatait amint akrobatikus mozdulatokkal érkezik mellé, ám rájön hogy mégis csak egy tündéröl van szó, a légies mozgás, a megannyi harci táncok ismerete, a gyorsaság és a reflexek korlátlan szabadsága a vérükben van.
Nem igazán érti a lány reakcióját mikor a kis bábut említette, majd ismét eszébe jutnak nagyapja szavai, miszerint "soha ne próbáld megérteni a nőket"...elmosolyodik ez emlékeken, már érti miért nem fogadta meg soha nagyapja tanácsát. Bár be kell vallani sokszor volt igazság az öreg szavaiban...Vállat von, majd elhessegeti az efelé emlék képeket. Még fiatal tünde, mit érdekli őt egy vén csont szavai. Ekkor figyelmét ismét a barlang szája felé irányítja. Furdalja a kíváncsiság vajon mi lehet oda bent? Veszély? Csak nem lehet hisz a tanárok biztos nem kockáztatják meg a diákok épségét.~De vajon, akkor mégis mi van oda bent?~ Fantáziája elkezd dolgozni, megannyi pikáns képet alkot elméje mignem e képek teljes zűrzavarába zuhan. Megrázza fejét, hogy szabaduljon e fantáziáktól.
~Csak is egy módja van hogy megtudjam mi van odabent, mindazonáltal a társaság sem utolsó*s egy baráti pillantást vet a tünde lányra*~
- Persze! Engem is hajt a kíváncsiság hogy mi lehet odabent, és mindig élvezet veled bóklászni "boldog kislány"...látom szülőhazádban téged is megtanítottak hogy otthonosan mozogj az erdőkben, s fákon...

*Szinterepül, olyan boldog, ahogy szökdécselve, remélhetőleg Darton társaságában megindul a barlang felé. Pici buksijában egy tó képe jelenik meg, mint a barlangba belépve kiderül, valós képzet volt ez. Örömteli, apró skiiantással bele is tocsog azonnal, hiszen eddig is mezítláb mászkál, nem kell a cipőjével törődnie.*
- Ez hideg! - *vonja össze fél perc múlva mosolyogva a szemöldökét, de szinte a könny is kicsordul a szeméből, ahogy a tapicskolása verte hullám eléri a térdét, valamint a térdhajlatának érzékeny bőrét és eláztatva ezzel a ruhája szegéjét.*
- Nem jössz be? - *kérdezi Dartont mosolyogva, majd, jobbnak látja inkább feltűrni az emlegetett szoknyát, nehogy ennél is vizesebb legyen.
Szinte nem is veszi észre, hogy férfitársaságban némileg a térde fölé húzta a ruhadarabot, teljesen a nyugodt víz köti le a figyelmét. Nagyon régóta nem járt természetes víz közelében, és bár a Földközi -tengert semmi nem pótolja, egy barlangi tavacska vize is jobb, mint az uszodáé. Egy szinte jeges víz. Mikor érzi, lassan lefagynak a lábujjai, kitoporog a fal melletti kövekhez, és egy nagyobbra lecsüccsen, a hidegtől fájó végtagot masszírozgatva.*
- Merre bóklásztál tegnap? BEmentél már a városba? Hogy ezek a középkori földművesek mennyire bosszantóan megbámulják a tünde lányát! Egyáltalán, azt ugye tudod, hogy a középkorban vagyunk? Vagyis... Ez olyan bonyolult!
*A víztől meglehetősen hűvös kezébe temeti az arcát, és nosztalgiázik, no nem a huszonegyedik század mugli technikai vívmányai miatt, hanem a családja, és...
~Ha így visszaugorhattunk az időben, talán máskor is lehetne, és a húgom...!~
Gyanúsan fénylő szemei egy tervet tükröznek, ami meglehetősen szabályszegő és nem is biztos, hogy helyes...~

[Krisztyne]

Ritkán alakul ki ilyen hamar egy komoly kapcsolat. A lány szavai azonban komolynak tűntek, de Andnor óvatossága kissé vissza fogta a fiút. Andnor komolynak szánta felháborodását, de a kékség kissé játékos válasza megnyugtatta és békésebb vizekre terelte a beszélgetést. Ám Andnort nem lehetett meg győzni, ilyen könnyen és gyorsan nem. Hosszú időre volt szüksége, hisz az évek során rengeteg hideget kapott az élettől, főként származása miatt, ám a sok fagyos emlék között akadtak boldog pillanatok is, de ezek teljesen eltűnnek ebben az új, mágikus környezetben amibe a fiú nem is olyan rég csöppent.
Rendkívül ügyesen, kis színészi vénával palástolta érzelmeit. Arca vonásai kisimultak és megjelent rajtuk egy békés mosoly. Még szemeinek tekintetét is képes volt megmásítani. Ez főleg annak köszönhető, hogy addig győzködi saját magát míg el nem hiszi persze ezek a dolgok később mindig előjönnek, hisz nem élhet az ember csak az agyával folyton mérlegelve és számolva érzések nélkül. Andnor szíve bizony sokszor megdobban vagy épp kihűl bizonyos dolgok hatására, de legtöbbször ezen érzéseit nem engedheti útjára, falat állítanak a társadalmi helyzetek, szokások, a kor, az ismeretség, a múlt és még rengeteg minden. Andnor bizony rengeteg szer játszott színészt és meg kell hagyni pokolian jól csinálja.
A lány belső elmélkedését figyelte miközben felsegítette a puha pázsitról. Miközben a csábító víztükör felé baktattak a fiú unta a csöndet.
- Mesélj valami régi történetet a múltadról, ha kérhetem. Kíváncsi vagyok rád. -Mondja kissé bátortalanul, megszeppenve az első mondatot. A másikat viszont kipattanó éles, fürkésző szemekkel, mohó elapaszthatatlan kíváncsisággal és enyhe maximalizmussal.
A fiú ezernyi mesével és történettel traktálhatta volna a lányt. Hiszen energikus életet élt, mindig csinált valamit, és hatalmas volt a memóriája. A számtalan fellépés az iskolai, árvaházi évek pedig elegendő élménnyel látták el a fiatal művészt jó pár órányi meséléshez. De Andnor nagyon óvatos volt, hatalmas üldözési mániával és állandóan az újabb csalódás és az élettől várható pofon volt előtte, no persze rengeteg más mellett.
Érdeklődve figyelte kedvese játékát, ahogy megbontja a harmonikus, sima víztükröt.
- Persze -felelte a lány, számára furcsa kérdésére. Imádott úszni és az iskolai évek alatt sokat is küzdött, hogy megtanuljon. Nem volt apja, anyja sem testvére aki ellátta volna jó tanáccsal vagy elvitte volna egy egy nyaralásra valami víz mellé. Egyedül nézett szembe a hideg medencékkel, de nem adhatta fel. Ha megtette volna társai egy újabb lovat kapnak maguk alá amin aztán hónapokig lovagoltak volna Andnor nagy kárára.
Természetszerűleg állt neki inge kigombolásának, hisz ruhában mégse úszhat, miközben érdeklődve figyelte a kékséget.

// Sorry a késésért de táborban voltam, és jövő héten is ott leszek.... Embarassed

//

[Emmeline Way, Nosferatu Darton]

*Darton, a maga higgadtságával lassan komótosan halad az előtte ugráló lány után, olykor olykor elragadtatva magát egy-egy mosollyal, hisz már észrevette hogy Emmeline Way a "Boldog kislány" boldogsága ragadós. Ám Darton jellemét nem meghazudtolva arcát oly gyakran elkapó érzést, minduntalan leplezni próbálja, legtöbbször haját arca elé eresztve. Sohasem szerette kimutatni érzéseit. Talán túlságosan is nagy hatással volt rá otthona.
A barlang bejáratánál egy kisebb letört farönköt lát földön. Lehajolt, gondosan végig simította rajta kezét, majd felvette hogy közelebbről szemügyre vegye ~Tökéletes, kigondolta volna hogy errefelé is nőnek efféle fák...~ majd belecsúsztatta köpenye belsőzsebébe. Kicsit lemaradozott a lány mögött, így gyors léptekben haladt tovább hogy utolérje őt. A lány már szélsebesen gázolt a vízbe, bele se gondolva hogy hideg lehet víz. S lám az volt. Darton kuncogott egyet, majd ő is lejjebb ment megtekinteni a barlang vizét. Azúrkék fényben áradó hullámok csapdostak, milliónyi kristályként csillogó csepp hullt alább a felülről éles fogaként ereszkedő csépkövekről, s a víz és a szépséges nap fénye körbe táncolta ez egész sziklamélységet. Mintha csak a menyben járnák. A víz fényében Darton sötét szemei tükrözték annak pompáját, s félelmetesen árnyalt holdszín született hát szemeiben. Darton nemtudót elszakadni a látványtól, majd rá nézett a kéjesen pancsoló boldog tündelányra. Meglepődve felvonta szemöldökét a lány kacérkodásán, majd kis hatás szünet után felnevettet.*
-Haha...nem szeretem a hideg vizet...és látom rajtad hogy nincs meleged odabent.
* Viszont a barlangban szokatlanul meleg volt, Darton már már kezdte úgy érezni rosszul döntött. Lassan lecsatolta köpenyét válláról, s csuklyáját is lefordította fejéről... bár ne tette volna. A tündejel mely egész bal karját borítja, hirtelen kéken izzani kezdett, mintha csak egy jégsárkány fagyos lehelete hatolt volna végig karján. Darton teljesen elfelejtkezett törzse jeléről, s már nyakától indulva lassan egyre terebélyesedőbb kigyóként kúszott arcára a minta, ám bal szeménél mint egy határt szabva magának... megállt. A fiú még mindig nem vette észre a barlang színeivel egybeolvadó testén ékesedő képet. Elvonta figyelmét, a már egyszer látott rejtélyes nézés Emmeline szemében.
~Már megint ez a nézés, pont mikor ott a szökőkútnál...~ Hirtelen merültek a fel a múlt éjjeli emlék képek, bár nem tudta mire gondol abban biztos volt hogy Emmeline nem szívesen emlékszik bármi is legyen az. Elhatározta hát a lehetetlent, hogy felvidítsa a lányt.
-Emmeline, oh kedves boldog kislány, *S viccesen felpattant az egyik sziklára majd kecses mozdulatokkal meghajolt, látszott hogy nem jártas az effélékben, igy igen estlen mozdulat volt* ...még inkább Boldogság úrnője, *köszörüli meg torkát, mint a aki porondon ép előadni készül:*
-Én...az álmok, és a lustaság hercege eljövé hozzád, hogy bearanyozza az oj szép biroda... *majd olyannyira bele élte magát a játékba hogy nem figyelt a nedves sziklára s megcsúszott. Hatalmas csobbanással zúdul a barlang hideg vizébe. Pár másodpercig nem látni hírét a víz fölött,csupán karjának világító fénye árulkodik honlétéröl. Ekkor hirtelen mint egy kéken izzó jégcsap rohan kifelé a vízből vacogva...*
-EZ...HIDEG !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Tűz és víz, fekete és fehér...Ellentétek, melyek mégis oly sokszor kerülnek egy lapra. Mint Andnor és Kriszty. A fiú álca mögé bújik, melyet ha egyáltalán észre vehet is a lány nehezen tudja megérteni. Mivel a titkok, amiket magába rejt kedvese nem engedik, hogy bele láthason lelkébe. Bizalmát, hogy valaha is elnyeri-e az csak a tündén múlik. A kékség csak arra törekedhet, hogy a hirtelen hangulat változásokat megtanulja "kezelni", ezzel együtt elfogadni a srácot....és ez eddig még sikerült is. Eddigi élete során a türelem és kitartás fő erényei közé tartoztak. Az olykor pajkosan futkosó lány lelke mélyén egy érett nő. Ezt azonban nem kürtöli szét, miért is tenné? Hiszen jobb, ha egyesek gyerekként tekintenek még reá. S hogy miért is jelent sokat egy-két órás kapcsolat után neki a fiú közelsége, jelleme? Talán mert emlékezteti valakire, talán mert bizalmat kelt benne, vagy csak egyszerűen szerelmes, és nem fél ezt kimutatni, nem fél a csalódástól. Csak nehogy egy hatalmas koppanásban leygyen része.
-Történetet?
~Na most mit meséljek, nem túl érdekes az életem eddigi szakasza.~
-Hmm...
Elmosolyodik, arcán látható, hogy számára kedves esemény jutott eszébe
-Van egy "kisállatom" a neve Thor. Nem is mondanám tulajdonnak, inkább olyan nekem mint egy társ, egy jóbarát. Együtt nőttem fel vele, ő vigyázott rám apró leánykaként, ha eltévedtem az erdőben, vagy megvédett, ha megtámadott bámilyen lény. Ő egy fekete párduc, akit mágia övezett körül, vagy csak én éreztem így. Különös dolgokra volt képes, amit nem tudtam megmagyarázni sosem. Bár gyanítom, hogy a szüleim, akiket sosem ismertem meg akartak óvni engem álltala. Szerettem a hátára ülve rohanni a fák között. Gyors volt, és erős. Pár pillanat alatt termett egyik pontból a másikba. Nem volt vele nekem sem akadály egy fa, egy szakadék, sem egy erdőtűz, amiből kimentett engem, s nevelőmhöz vitt ájultan is. Fura, hogy egy állat az, akiben mindennél jobban bízom még ma is. Bár ez nem történet, de fontos eseményei az életemnek.
*A lány mindeközben figyeli kedvesét, kíváncsi rá, hogy milyen következtetésekre jut mindebből. Csak remélni tudja Kriszty, hogy egy történetet ő is hallhat, de mikor visszakérdezne már Andnor öltözködni kezd. Nem faggatja hát, hagyja had ússzon. A kékség azonban inkább marad a parton, s csupasz lábait a vízbe lógatja. Különben is, fehérneműben? Hát azt azért még nem.
-Egyszer megtanítasz úszni?

//Nem gond, írtam még ma este, ha gondolod és lesz időd hétvégén válaszolsz Smile

Ha nem, akkor sincs probléma, jó szórakozást neked a táborban Very Happy

//

[Darton, Emmeline]

*Gondolatainak szövevényes méyléből a társaságában érkezett fiú ragadja ki, aki teátrális mozdulatokkal fölkaptat egy szikla tetejére, hogy onnan szónokoljon. Rossz kedvét szinte megint újra elfelejti, és addig kacag,, míg a könnyei is kicsordulnak, node nem is véletlenül: egy esetlen tünde!
~Ilyet se láttam még... Ez a mai nap az újdonságok napja...~
Azért a bókok is jól esnek neki, de pirulni ennél jobban nem tud már, amúgyis kipirult a nevetéstől.
Ilyesmik cikáznak az agyában, míg egyre csak nevet, de arcára fagy a mosoly, ahogy a másik a mai második öngyiolkossági kísérletének esik neki, szó szerint.*
- Az ismert és az ismeretlen istenekre, Darton, élsz még?! - *pattan fel, és már fut is a víz felé a jelen pillanatban egyszemélyes humanitárius szervezetként, és életmentő szolgálatként működő lány.
Egy sok évvel ez előtti, némileg hasonló jelenet ötlik az eszébe, de elhessenti, hiszen a fiúnak lehet, szüksége van rá. Mint kiderül, mégse, ugyanis előbukkan végre, kéken izző kezével szinte világítva, és a víz hőmérsékletéről panaszkodik. Bár, ez enyhe kifejezés az idegtépő, tipikusan pasis ordibálásra, amit hallat.
Emmeline csak ekkor döbben rá, hogy ő maga is mellig gázolt a "gejzírben", és rögtön összekoccannak a fogai. Ha Darton kéken izzó jégcsapként, Emmeline a téglavörös, jelen esetben nem is kicsit csapzott, és össze vissza álló ruhájú lángoszlopként menekül kifelé.
A parton aztán lecsüccsen, előkapja a pálcáját - ami ugyan szintén nem szereti a hideg vizet, de legalább megvan - , és elmormol egy szárítóbűbájt magán, és Dartonon is.
Ebben lassan igazi profi, miután végigvizelték az egész iskolát Zoeval, akivel "megfürdették" egymást a szökőkútban. Két napi kutató munka után minden spéci bűbájt, amit lehetett a témában, már memorizált. *
- Mi az a kezeden?
*Éreklődve közelebb hajol, figyeli a tetoválás ívét, ahogy kanyarog, majd szinte önkéntelenül is megérinti a kéken izzó bőrfelületet. Önkéntelenül még közelebb hajol, alig egy arasznyira van az arca az emlegetett bőrfelülettől. Egy "indát" követve végigfuttatja rajta az ujját, egészen a szemig, amikoris rádöbben, hogy mit tesz, és hozzá képest ekkor egy pipacs hófehér rózsaszál. Hátrébb lép vagy négy lépést, csak ekkor áll neki szabadkozni.*
- Na haragudj, nem tudom, mi ütött belém!
*Szégyenlősen elbújik a haja függönye mögé, és reméli, azért nem ordítják le a fejét szemtelensége miatt.*

*Darton vacogva rohan ki a földre majd néz vissza a lányra, érdeklődve figyeli annak reakcióit. Használt-e próbálkozása amit valószínűleg először csinált s az élmény erősen sugallja hogy utoljára is. Úgy látszik nem jött össze a "vidítsuk fel Emmeline"-t haditerv hisz az most már aggodalmaskodó szemekkel néz rá a vízből...~Azt hiszem ez a felvidítás nem az én asztalom~...majd végig gondalja az előző szituációt, s hangosan elkezd röhögni, saját attrakcióján...Mindeközben Emmline már kikászálódott a hideg vízből, s valami Darton számára eddig ismeretlen bűbájt használ...Csodálkozva fedezi fel hogy már nem fázik, s ruhái is szárazak...
- Azta, Emmeline ezt meg kell tanítanod...*Majd tovább csodálja száraz ruháit*
*Teljesen elmerült e varázslásnak a memorizálásában, olyannyira hogy észre sem vette hogy a lány oda lépet mellé. Ám az ütő is negált benne, mikor Emmeline szavait meghallotta..~ A karom? Hát észre vette???~ Reflex szerűen jobbkezére nézett hol felső ruhájának van ujja s kézfején kesztyű szorul. Ám semmi szokatlant nem talált.~Huh,...~Megkönnyebbült arccal néz a másik kezére amin eközben a lány bőszen végigsimítja kezét. Kissé illetődve figyeli a lány reakcióit, majd azt amint a hófehér Tünde lányból egy vörös vulkán lessz. Mindeközben maga is észre veszi hogy mi az ami kiszúrta a lány érdeklődését...*
- Ugyan már Emmeline, és ne vágj ilyen szégyellős képet...
*Majd kacagni kezd, s nyugtatóan rámosolyog a lányra.*
- Hogy ez? Semmiség, hazám egy ritka fagyantája és némi mágia különös egyvelege. A sötétben izzani kezd,...és mivel Luzaran mindig sötét, mindenkin ehez hasonló ékességgek vannak. Mindegyik egy szimbólum, ami az illető lelkétől, és személyétől eltérően a jel magát formálja. Az én szimbólumom jelentése *tünde nyelven hallatja e szavakat:* "Éjszín Farkas"
-Kár hogy az iskolában nincs ilyen fa. Bár még nem is igen kerestem, kíváncsi lennék neked mi lenne a szimbólumod és milyen színben pompázna a sötétben...de kérlek erről ne beszélj senkinek, épp elég bizarr az egész *Kezére néz* pláne amikor világit.