*Arwen sétálni megy a sövénykertbe. Nagyon megtetszett neki az a hely, amióta megtalálta. Szinte szerelem volt első látásra. Egy térdig érő farmer nadrág van rajta és egy piros ing. Sétálgatva a kis kavicsos úton tekinti meg a sövénykert bejáratát. Belépett a sövénykertnek a bejáratán és sétált tovább a tó felé. Egy szőke srácot tekintett meg. Ismerős volt neki. Igen, ő a kis fogadott öccse Daniel. A fiú háttal volt a lánynak, így nem láthatta mit fog csinálni. Mögé settenkedett és a fiú nyakába ugrott, majd megpuszilta az arcát és üdvözölte.*
- Szia, úgy eltűntél és nekem meg nem is szóltál, hogy elmész. Hova tűntél? Tudod nagyon hiányoztál.
*Mosolyog rá a fiúra, örült, hogy előkerült. Megvárva a fiú válaszát újra belekezdett, közben leszállt róla és elé állt.*
- Képzeld kineveztek prefektusnak.
*Örömmel meséli neki, majd Daniel-t kezdi el faggatni mit csinált nélküle.*
- Veled mi történt az elmúlt időben, amíg nem találkoztunk? Ugye hiányoztam?
*Kicsit oldalra billenti a fejét, majd egy fél mosollyal az ajkán kezdi el nézni a fiú kék szemeit.*

*Arwen csillogó szemekkel néz Daniel-re, mert régen látta a kis huncut fiút. Hátraszegve a fejét kezd el nevetni, majd újra ránéz a fiúra és a szemébe hulló hajszálakat a füle mögé tűri. A kérdésre bólint.*
- Igen, átfestettem, de nagyon tetszik nekem ez a hajszín.
*Boldogan mondja Danielnek. Mikor az apjához értek a fiú szavai a mosolya eltűnt és sajnálattal nézett rá.*
- Sajnálom apádat, remélem meggyógyul.
*Az újabb mondatra az ajkára egy mosolyt csal, majd Daniel kék szemeiben merül el a tekintete.*
- Incselkedőnek, mi?
*Sunyi nézéssel néz a fiúra, de a mosoly még mindig rajta van az arcán. Most lehet elmondani, hogy nagyon boldog. Daniel szőke haját megborzolja, majd felnéz az égre és kémlelni kezdi a bárányfelhőket. A beszélgetésnek a szomorú része is eljött.*
- Hát azért van még mit mondanom. Az öcsém eltűnt egy félévre, se hír nem volt felőle, hogy mi van vele. De szerencsére anyám küldött egy levelet pár napja, hogy előkerült. Nagyon megijedtem és az órai teljesítményemen is meglátszott. Nem bírtam aludni sokszor mászkáltam éjjelente a parkban, meg itt ott.
*Egy kis könny csepp jelent meg a szemeiben, de azt hamar letörölte és próbálta elfelejteni azt a borzalmas félévet. Most már előkerült és nincs semmi baja és ez a lényeg. Arwen mosolyt próbált erőltetni az arcára, ami láthatóan nem ment neki.*

*Arwen próbálta azt tenni amit a fiú javasolt neki, de akkor is megijedt és sokáig nem tudott aludni. De ezen most túl tesz és igenis az arcára egy mosolyt csal. Bár nem olyan boldog mosoly, mint amilyen volt de ha elfelejti ezt az egészet akkor még visszatérhet.*
- Tudod, jól áll neked ha kócos a hajad, olyan aranyos kisfiús.
*Ártatlan tekintetével néz Daniel-re, majd a presszós ötletre bólint. Rá férne már, hogy nyugalom legyen körülötte. Végig szenvedte a félévet, így ez jár neki.*
- Oké, mehe...
*Nem bírta befejezni a mondatát, mert a fiú felkapta. Ezen nevetett, de komoly fejjel próbált a sráchoz szólni, de ez nem ment, mert elnevette magát.*
- Tegyél le, tudok menni.
*Hangos nevetésbe kezdett, majd hagyta, hogy a fiú eldöntse, hogy leteszi-e vagy végig hurcolja így a presszóig. Egyiket sem bánta, bármelyiket is választja Daniel. Bár kicsit furcsa lenne a többiek számára, ha így látnák őket. Ezt most Arwen cseppet sem bánja, örül, hogy visszajött és egyre jobban tetszik neki ez a bánás mód.*

[Kieran]


*Nem is lehetne jobb mint az ébredés utáni séta. A levegő is hűsebb ilyenkor, mint délben, vagy kora délután. Szinte hívogató, kár lenne kihagyni, de igazán. Miután bőségesen megreggelizett és rendet tett szobájában, úgy döntött, hogy kint tölti szabadideje egyik részét. Először könyvet vett magához, olvasás egy fa árnyékában, vagy leheveredve a fűben. Végül könyv helyett smaragdzöld üveggömbjét fogta ujjai közzé és elhagyta szobája rejtekét.
Kilépve a folyosóra egyből felfelé veszi az irányt, fel a lépcsőkön, át a folyosókon, ki a birtokra. Első gondolat a lugas, végül meggondolja magát és olyan helyre megy, ahol még nem járt, csak távolról nézegette. Hallotta, hogy a kert közepén van egy halastól, ideje megnézni. Elindul az egyik kis ösvényen a kert felé. Az idő valóban csodás, nem olyan meleg, mint általában szokott lenni, mégis van rajta egy világoskék vékony zipzáros kapucnis pulóver, viszont hosszú kecses lábait nem volt hajlandó eltakarni ezért shortot vett fel hozzá. Vörös haja ki van engedve, csuklóját pedig több karkötő díszíti.
Határozott léptekkel közeledik a kerthez és egyből belép a szabályos sövények közti nyíláson, hogy végigsétálva a kusza úton, elérjen a tóig. Szereti a vizet, rendszeres látogatója az uszodának. Ha teheti nem csak reggel, de este is lenéz.*
~Szép, szép, szép.~ *Valóban az, nincs mit vitatni. Felmarkol néhány kavicsot és ujjai közt forgatja őket ezzel érdekes hangok kiadására kényszerítve. A cipőtalpa is rendesen súrolja a kavicsutat, igazán nem mondhatni, hogy halkan közlekedik. Ujjai néha találkoznak a sövénnyel, kellemes érzés a levelek cirógatása még egy halvány mosolyt is kicsikarnak belőle.
Egészen a tóig sétál, aminek partján megáll és rögtön megszabadul néhány kavicstól. Nem dobja el, beleejti őket a vízbe. A békák kuruttyolása tisztán hallatszik, már-már idegesítő, de nincs mit tenni ellene, maximum megfagyasztja őket. Leguggol a víz mellé és egyik ujját belemártja, mintha motívumokat rajzolna a felszínére. Egyszer sem nézett körbe, nagyon hidegen hagyja, van-e itt valaki rajta kívül.*

[Arzenia]

Már itt van egy ideje, de nem sok minden történt vele. Beült órákra, halálra unta magát a legtöbbön, de legalább talált faragni való dolgokat. Mivel be lett fenyítve, inkább nem az iskola, de legalábbis az Extremus táján levő bútorokat "rongálja". Mintha azzal, hogy az ő nevét belekarcolja megrongálná őket. Épp attól lesznek igazán értékesek. Nevén kívül mást is faragott már, bár ötlete sincs miért összehozott már egy mosómedvét és egy egy fekete párducot. Szeret ilyesmivel szórakozni, ha nincs senki a környékén, és mivel ő nem nagyon keres embereket, hogy beszélgessen velük, így nem is igazán vannak a közelében emberek. Mások aligha keresnék őt, igyekszik szürke maradni és nem mutatni semmit, amitől majd ő érdekesnek látszik.
A kastélyt és környékét már többször körbejárta, természetesen este, amikor nem fut folyton olyan helyekbe, ahol sok diák lopja a napot. Ez persze elkerülhetetlen már ilyenkor, a reggeli után, nem sokkal ebéd előtt, már a nagyobb alvásigényűek is éppen vadásszák ki a csipát a szemükből.
Ő betárazott, a gyomra szinte feneketlen és, mint kiderült ő nem bírja ki a reggeli és ebéd közti időszakot anélkül, hogy egyen. A szájából most is egy fél zsömle lóg ki, és a zsebe is dudorodik jelezve, hogy ott is van még egy. Már jó ideje itt ücsörög, figyeli az erre járókat, méregeti a lányokat. Arra is rájött már, hogy van itt látnivaló ebből a szempontból, nem is kevés. Emlékezzünk csak az első nap megismert hosszú combú vörösre. Vagy inkább mégse? Kartársa nem lopta be igazán magát a srác szívébe, tekintve, hogy igen untatta szegény lányt, legalábbis ezt mutatta a lány mindaddig, míg rá nem terelődött a szó, vagyis inkább a szobájára.
Gondolataiba mélyedve ül a padon már ki tudja mióta, és azt sem igazán tudná megmondani mióta stíröli a hosszú, fedetlen, formás és ismerős lábakat. A felismerés az, ami kizökkenti gondolkodásából. Egy darabig nézi, ahogyan köveket ejt a tóba, zavarossá téve a felszínt. Száját elhúzza, de aztán mégis elmosolyodik. Nem áll fel, nem megy oda hozzá, csak a padról szólítja meg...
- Nem épp kavicsokat esznek, és nem is húsevők... - hangja elég hangos ahhoz, hogy meghallja, még ha nem is veszi magára.

*Meleg van, egyre melegebb, még a végén kénytelen lesz árnyékba húzódni, vagy szokásos helyére menni, az uszodába. Ott a legjobb lenni, akár meleg, akár hideg van kint. Nem lehet megunni. A szörfözés hiányzik neki bátyjaival, három van belőlük is mindegyik tanított neki valamit. Csak hasznára váltak. Azt azért sajnálja, hogy nincsenek itt.
Be kell érnie mással, vagy lefoglalni magát. Ez most megtörténik. Épp semmi hasznosan nem csinál, de legalább hamarabb telik az idő és elmondhatja, hogy jobban megismerte a kastély parkját. A padon ülő fiút nem vette és nem is veszi észre, nem azzal töltötte és tölti idejét, hogy emberi lények után kutat. Zavartalanul nézegeti a halakat. Sok van belőlük, mindegyik más formájú, színű, tehát más-más fajtából vannak összeválogatva. A kavicsok szép sorban esnek ki ujjai közül, céltalanul, bele a vízbe, hogy utána lemerülhessenek az aljára és megpihenhessenek a sötétségben. Habár az utolsó kavics is kiesett kezéből, nem ereszti le, még akkor sem, mikor egy ismerős hang szól hozzá. Fejét oldalra fordítja és lám kit lát, kartársa az. Egy halvány mosoly jelenik meg szája szegletén, lehet akár gunyoros is, nézőpont kérdése. *
-Az első megállapítással egyetértek, a másikkal kevésbé. *Leereszti kezét, lesepri majd kis tétovázás után szép lassan leindul a fiú felé. Mintha andalogna, végül csak odaér hozzá és megkérdezés nélkül ül le mellé, kicsit arrébb terelgetve a fiút, hogy kényelmesen odaférjen. A tó felé néz, kezeivel a pad szélébe kapaszkodik, mintha játszana, holott nem ringatózik, lábaival sem rugdossa a kavicsokat. Talán majd hátradől, egyelőre ez a helyzet pont megfelelő.*
-Nem ismerem a halfajtákat, kivéve a tengerben élőket... de legalább tíz félét láttam. Lehet közte akár húsevő is. Ha gondolok megnézheted. *A tóról hirtelen a fiúra néz, apró gúnyos mosollyal, végül tekintete a szájából lógó zsemlére téved.* -Hogy lehetsz ilyen szívtelen... *És ezt pont ő mondja.* ...itt eszel, "szegény" halak meg éheznek. *Hát, látszik is rajta "mennyire szívén viseli" az említett éhezést. Fejét ismét a tó fejé fordítja elrejtve ezzel feltörő mosolyát.*
-Nem reggeliztél? Órád sincs... milyen közös a sorsunk. *Bár ő reggelizett, csak úgy mondja. Hangjában most semmi szokatlant, vagy eltérőt nem lehet hallani. * -Vagy, talán lógsz? Melyik csoportot vetted fel? *Néz ismét rá.*

Ő is elnézegeti a lányt egy jó darabig, s bár szemei még igénylik a látványt hátulról már eleget látott belőle, bár az unott arcot nem igazán vágyja látni, a kis fitos orrot és a száját igen. Étkezések közben is többször kapta már magát azon, hogy nézi, ahogyan ráncolja az orrát, és ahogyan olykor megnedvesíti a száját, vagy épp egy-egy falatot követően maszatos marad. Nem érti miért figyeli őt meg jobban, mint a többieket, pedig vannak nála sokkal jobb nők is a suliban, erről már többször volt alkalma meggyőződni, mint ahogyan arról is, hogy az itteni lányok boldogak attól, ha kiteszik amijük van. Ezzel mindössze egy rövidebb időre vonják magukra a srácok figyelmét, de aztán ennyi. Már mindent láttak. Arzeniát is látta már ennél is alul öltözöttebben. Az uszoda Kieran szerint is jó hely, bár még nem úszott...
Annak ellenére, hogy nem hívta, és nem is remélte, hogy megtörténik kartársa elindul felé. Előtte persze még megpróbál visszavágni.
- Az csak részletkérdés, hogy te mivel értesz egyet és mivel nem - ő nem bájosan mosolyog, azt meghagyja a lánynak, csak egy olyan Kieranféle sztármosolyt villant. - tudod... egyszerű... ha húsevők lennének, ők nem lennének itt - kacsint a lányra egy mosoly kíséretében és a fejével a tavacska közepén fürdőző kacsák felé int, majd egy a lányéhoz hasonló gúnyos mosollyal jutalmazza figyelmetlenségét, vagy épp tudatlanságát. Neki aztán teljesen mindegy. Ez most határozottan jól esett neki, a lány előszeretettel élezi a nyelvét rajta, hát nem árt, ha néha visszakap belőle valamit, és ezt úgy, hogy a fiú is élvezi. A terelgetés nem valami sikeres, bár Kieran megmozdul az arrébb ülés csak látszólagos, őt aztán nem zavarja a lány közelsége.
- Én sem ismerem túlságosan őket, de ehhez nem is kell... - forgatja meg a szemét, s ő maga is a tavat bámulja, a benne fürdőző kacsákat és persze olykor letéved a tekintete a mellette ülő lábaira. - ...elég egy kis logika - jegyzi meg, fejét elfordítva, és küszködve a kitörő röhögéssel.
A lány elégedetlenkedésén elneveti magát, de a kilógó zsömlével nem tesz semmit, tovább rágja a szájában levő részt.
- Ha ennyire a szíveden viseled a sorsukat, miért nem eteted te őket? - kérdezi vigyorogva, ám amikor megemlíti, hogy éheznek reflexből vágja rá, mintha már kész lett volna a válasz - Ez a természetes kiválasztódás. Ha nem képesek ellátni magukat, akkor életre sem valók - mondja, majd a lehető leggusztustalanabbul tömi a szájába a többi kaját, és jelentősen megdagadt arccal kezd rágásba. Mindezt elég ellenszenvesen teszi, bár neki ez is jól áll.
- Dehogynem, ez a tízórai és az ebéd közötti étkezésem... - válaszol, még mindig rág, majd elkezdi keresni a még meglévő szendvicsét. - Az egyest... - felel színtelenül, túl nagy figyelmet fordítva arra, hogy megtalálja a zsebében levő zsömlét. Nem kérdezi meg a lányt, hogy kér-e, kicsomagolja és bele is harap.

-Részletkérdés? Talán... de ne áltasd magad, mindenki ezzel jön. Aztán, megtörnek... *Ismét egy "bűbájos" mosoly. Hogyne lenne igaza, a statisztika is alátámasztja ezt. Nem bírják sokáig. Tehet ő róla? Dehogy, és nem is érdekli ki mit mond miután dühösen távozik a társaságából. Vagy talán menekülnek? Lééényegtelen. Úgy is azt csinálja, ami neki jó és ami neki teszik. Ha ezért át kell gyalogolnia valakin, hát át fog. Nem rendíti meg a dolog.
A hezitálást pedig értené, hogyne értené. Bár ő nem nézegeti a srácot olyan sokszor, hiszen van más is, akit nézegethet, de valami mégis megfogja benne, csak úgy, mint a másik fiúban. Ebből mi fog kisülni? Azért kicsit szerencsés, hogy a közül a kevés felhozatal közül kapásból két fiút ki tud emelni. És még kettőt ki tudna, de sajnálatom módon teljesen feleslegesen. Khm... de ez hosszú és kimerítő lenne, minden esetre kár értük.*
-Ez egy mesterségesen kialakított tó, mint a halastavak többsége, ha nem vetted volna észre. Az meg a kacsák baja, hogy itt úszkálnak. Majd nem fognak, ha felemészti őket valamelyik hal. *Kiszedi a srác szájából a maradék zsemlét. Egyrészt szüksége van rá, másrészt gusztustalanul eszik az ő jelenlétében. Ez már magában is rettenetes.* -Nem illik. *Csóválja meg fejét, és sűrűn fintorogva tör egy darabot a nyálas zsemlemaradékból. A többit meg visszaadja neki. Most már muszáj lesz bedobnia a tóba, hogy csakazért is neki legyen igaza. Ezt meg is teszi egy röpke pillanat alatt, majd visszalépked és visszaül.*
-Megetettem őket. *Néz rá jelentőségteljesen. Nem mintha annyira érdekelné, mi lesz velük. De egy darabig biztos nem fognak éhen halni, pár percig emésztik a zsemlét, pár napig a nyálat. Kezd egyre melegebb lenni az idő aminek nem kifejezetten örül, minden esetre lehúzza vékony pulóvere zipzárját, majd később leveszi még nincs rá szükség. Többször végigsimít hosszú combjain, hogy hideg tenyerével lehűtse melegedő fehér bőrét. Félreértés ne essék, argentín lányról van szó, nem menekül a napsütés elől, csak most pont nem esik jól neki a reggeli hűvös idő után.
Kieran közben eszik is meg válaszolgat is meg keresgél is és ismét eszik. A csámcsogás egyszerűen rémes. először szemeibe néz, majd teletömött szájára, végül elfordítja fejét.*
-Istenem, de éhenkórász vagy, itt aztán teletömheted a hasad. *Azzal feláll a padról és inkább visszasétál a tóhoz, minthogy hallgassa a csámcsogását. Pár méterrel arrébb van tőle, a beszédet hallja a csámcsogást nem. Pont jó.*

- Talán... majd meglátjuk meddig bírod - neveti el magát, elég egyértelmű teszi, hogy ő nem egy az ezerből. Vagy észreveszi a lány vagy nem. Őt aztán teljesen hidegen hagyja. Nem teszünk elhamarkodott kijelentést, ezért inkább csak úgy jegyzem meg, hogy nem áll szándékában megtörni. Hogy aztán mi lesz, az a jövő zenéje, és őt az ilyen spekulálgatás egyáltalán nem köti le. Egy dolog biztos az életében, az pedig a halál addig azonban sötét köd, de ő kíváncsian vág neki.
A múltkor talán félreértette a lány a hirtelen távozását és azt gondolta, hogy haragszik vagy épp megsértődött rá, pedig erről szó sincs szimplán nem látta értelmét rabolni az idejét. Hiszen mi jó van abban, hogy ráerőlteti magát valakire, akit szemmel láthatóan hidegen hagy. Ő aztán nem puncsol senkinek. Akkor is a lány jött oda hozzá, mint ahogy most is. Simán megtehette volna, hogy levegőnek nézi, igazából szívességet tett volna neki azzal. Nem veszi magára, ha a vérét próbálják szívni, de ettől függetlenül nem jár az olyan emberek után, akikkel normálisan nem lehet beszélni. Egyáltalán nem jár senki után.
- Ami azért fontos mert? - kérdezi némileg értetlenül. Attól mert mesterséges halastó, még megvannak a feltételek, hogy a halak maguktól is megtalálják a táplálékot. - Ne legyél erőszakos, nincs igazad, nekem meg igen... ennyi. - rántja meg a vállát és vág egy lesajnáló arcot. - Naná, ezek vérkacsák nem? Mindenük a fájdalom és odáig vannak azért, hogy holmi halak harapdálják a seggüket, miközben fürdőznek. Tényleg... én is odavagyok érte - neveti el magát, és mindaddig így is marad míg Arzenia ki nem veszi a szájából a falatot. Nagyjából olyan fejet vághat, mint egy kisgyerek, akitől most vették el az édességet. Szemei tettetett szomorúsággal telve nézik, ahogyan a Vörös tornádó elszalad a kajájával és galád módon a vízbe dobja a félig már megemésztett darabot.
- Más szájába sem illik nyúlkálni... és főleg nem illik kidobni a kajámat. Most jobb? Ott úszkál a felszínen. Te komolyan ennyire nem ismered a halakat? Azok nem zsömlét esznek... - újabb szemforgatás, miközben megtörli a száját.
Az sajnos rejtély, hogy Arzenia honnan veszi, hogy Kieran csámcsog, talán próbál valami hibát találni a fiúban, de mivel egyelőre valós hibái nincsenek, így kénytelen saját maga kitalálni néhányat.
- Nem éhenkórász, csak fejlődésben levő szervezet... ha kérhetem - vigyorodik el, miközben az új zsömle egy részét tömi a szájába, ám ezt már nem hagyja őrizetlenül. Míg a lány újra a tóhoz lépked, néhány kacsa elindul a málladozó zsömledarab irányába, de ezt Arzenia nem láthatja.

*Egyelőre nem veszi észre, minden így kezdődik. Erőfitoktatás, ami elmegy egy darabig és mindig ugyan úgy végződik az mellékes mi történik közte. Az nem érdekelte, nem érdekli és nem fogja érdekelni. Talán sajnálatos tény, de tény. Az meg végképp hidegen hagyja, mit gondol róla újabb pipa a listára.*
-Hm...de édes... reménykedj csak. *Azt már nem teszi hozzá, hogy nem ő lesz az, aki állva marad. Hagyja, hogy leolvassa arcáról. Ami ugyan nyugalmat áraszt, mégis nyugtalanító. És a múltkorit nem értett félre a lány, nem gondolt ő semmit. Megsértődni, meg hasonló képtelenségek pedig nem fordulnak elő nála. Egy kis kitérő volt csupán a csevej, majd ment szépen dolgára és folytatta napját ott, ahol abbahagyta. Azon viszont képtelen volt túllépni, hogy egy újonc tönkre vágja a Extremusok hadiszállását, ki ne ment volna oda a helyében. Talán egy másik újonc.*
-Erőszakos? Hah... kis mimózalelkű. Ha én erőszakos vagyok, az nem ilyen. *Ahhoz meg túl sok hal van benne, hogy maguktól is annyi élelmet találjanak a semmiben, hogy fennmaradnak, azaz életben.* -És miben van igazad? Még nem jöttem rá, pedig próbálok hidd el és nem arról lennék híres, hogy ne jöjjek rá. És ezt a képet nem te fogod megváltoztatni. *Megjátszott sajnálattal néz hol rá, hol inkább a tó felé néz. Ezt az idilli képet, amit utólag lát, csak az elhangzott vérkacsák szó hallatán töri meg és fordul ismét a fiú felé.*
-Agyadra mentek a képregények? Vérkacsák, itt? De jó, tegyük fel, hogy vérkacsák úsznak a tóban... minden bizonnyal kilogikázták, hogy a tóban élő halak milyen fajták és milyen veszély leselkedik rájuk ha itt úsznak. Igazad van, manapság túl intelligensek ezek az állatok. *Forgatja meg szemeit.* -Hallod egyáltalán amit beszélsz? Még hogy vérkacsák... badarság.
*A fiú szavaira vállat von.* -Nem a szádba nyúltam. *Valóban nem a szájába nyúlt, nem őrült meg. Bár még így is nyálas lett kicsit a keze, de ki gondolta volna, hogy az egész zsemléjét benyálazza mielőtt teljesen elfogyasztja.*
-A halak morzsát is esznek. Jó, nem ekkora mennyiségben de meg fogják bocsájtani, hogy nem porcióztam ki nekik. Ha nem hiszed kérdezd meg tőlük. *Vigyorodik el.*
-Fejlődő szervezet? Te szegény... *Jesszus, még a végén megsajnálja. Jobb is, hogy arrébb vonul. Mivel újra a víznél van ismét belenyúl, kellemesen hűs, ezt megérezve áll fel, hogy rákenje azt a maradék vizet lábaira, ami ujjain maradt. Nem guggol le ismét állva marad és úgy hajol le, úgy tesz, mintha valamit nagyon nézne a felé úszkáló kacsákat nem veszi észre. egy ideig csak nézi megjátszott érdeklődéssel, végül a fiú felé fordul.*
-Kieran, veled akarnak beszélni. *Mutat a víz felé és nevetését is visszatartja még.* -Azt mondják hősként tisztelnek. *Egy ideig még visszatartja nevetését, végül nem bírja tovább.*

Semmi erőfitogtatás, tények, amiket persze nem mindenki lát meg. Ez tényleg rendben van így, aztán vagy változik vagy nem. Nem írom le még egyszer, mert már több soron keresztül azt olvassuk, hogy a két karit mennyi minden hidegen hagyja társaival, és egymással kapcsolatban is. Valami oka mégis van, hogy egyik sem hagyja faképnél a másikat, és egyikük sem lépett le már akkor, amikor kiszúrták egymást. Arzenia részéről talán egyértelmű a helyzet. Mivel őt minden hidegen hagyja így az is, hogy kivel kötekedik és kinek szívja a vérét. Kieran viszont biztosan nem azért ül még mindig itt, mert annyira élvezi, hogy a Vörös játssza a hátsóját. Erre aztán lehet bármit írni, a fiú nem olvas sem a csillagok között, sem pedig sehol, ő csak azt látja, amit lány mutat.
Csak megrázza a fejét. Nem reménykedik, miben reménykedne, egyelőre nem képes eldönteni, hogy a lány társasága mennyire kellemes avagy kellemetlen a számára. Azzal sem tud mit kezdeni, hogy a hülyeségeivel próbálja kioktatni, és még ezek tetejében őt próbálja hülyének beállítani. Ezekhez nem tud mit hozzátenni, sosem volt szokása ez a "ő mond valamit én meg azon vagyok, hogy ezt túlszárnyaljam játszadozásnak", olykor jól esik neki, na de lévén férfiból van, nem teheti meg, hogy belemegy. Mert a végén sértegetné a lányt, ami még lányok között elmegy, a lányok pedig előszeretettel élezik a nyelvüket az olyan srácokon, mint Kieran. Kérdés kinél jön ez be?
- Nem tudom miről vagy híres, de örülök, hogy egy hírességgel is összehozott a balsors... komolyan - teszi hozzá vigyorogva. Azt nem teszi hozzá hangosan, hogy így végignézve rajta eszébe jut ugyan pár dolog, amiről híres lehet a lány, de valahogy egyik sem az eszéhez kapcsolódik.
Érdeklődéssel hallgatja a lány okfejtését, bár a feltételezés már magában is gondolkodóba ejti, hogy vajh miből gondolja Arzenia, hogy Kieran oly megrögzött képregényolvasó lenne. Talán rá van írva.
- Öhm... nem én semmi ilyenre nem gondoltam. Talán nem érezted a hangomban az iróniát... - mosolyodik el félszegen. - ...és még nekem nem stimmel valami odabent, pedig nem én mondok ostobaságokat - sóhajt egyet, és hátra dől a padon, egyik kezét a háttámlára fekteti, míg a másikkal még mindig a zsömléjét tartja. - Nálad poéngyilkosabb nőszeméllyel még nem találkoztam - ezt csak úgy mellékesen teszi hozzá, bár számára igen fontos a tény, hogy Arzenia nem épp a poénokra fogékony lányok közé tartozik, mélységesen sajnálandó.
- Nem tudok halul... de, ha te mondod... - ez a tipikus ráhagyós szöveg, amikor már csak azért ad igazat a másiknak, hogy szakadjanak le a témáról, vagy épp azért, mert a másik kezdi kicsit túlzásba vinni a makacskodást. Szó sincs arról, hogy feladná, de úgy van vele, ha ettől boldogabb lesz a lány...
A sajnálkozás előtt csak tanácstalanul el, senki nem kérte, hogy sajnálja, és nem is igazán érti mi szükség van erre, hiszen ez egy teljesen normális dolog, neki meg nincs baja azzal, hogy állandóan ennie kell.
- Okkééé... - vág egy grimaszt is hozzá, egyértelművé téve azt, hogy nem érti mi szükség is volt erre.
- Nos, mivel már elmondtad mit mondanak nincs értelme odamennem, és mivel nem tudok halul így még inkább nincs. De... ha már engem kérnek... - még van némi zsömle a kezében, így áll fel és indul meg a lány felé, egyenesen vele szemben megy, kékjei teljesen rá koncentrálnak. Mondhatni ellenállhatatlan ebben a pillanatban. Tisztában van vele, hogyan a legsármosabb és most pont úgy néz rá.

*Tények, tények, még ha valósak lennének. De nem zavarja, hogy a fiú kicsit többet képzel magáról mint ami. Ő is pontosan ilyen, talán ezért keresik egymás társaságát, mert nem tudnak dűlőre jutni a másikkal. Arzi szereti a kihívásokat, bár még ezt nem látja a fiúban, pedig találkoztak már párszor. Valóban érdekes, hogy Kieran nem hagyja ott a lányt, hanem próbál vele beszélgetni. Ez valahol díjazandó. És csak azt lehet ostobának beállítani, aki hagyja. Az más kérdés, Arzi kiről mit gondol. Nincs sehova írva, hogy amit mond, azt vegyék magukra, ez mindenki egyéni szoc. problémája, ahogy az is, ha megsértődik. Majd hullajt néhány műkönnyet az elesettekért.*
-Ha híres lennék, nem itt lennék. Cöh... *Forgatja meg szemeit.* -Jó is lenne. *Nincs túl messze, hogy sikeres legyen, okos, szép, van elég önbizalma, nem lehet megtörni és kellően szívtelen. Kell ennél több? Aligha. De még csak gyerek, illetve a felnőttkor küszöbén van, sok minden áll előtte.* -De, örülhetsz is a balszerencsés találkozásnak. *"Bájos" mosoly. Valahogy nem sikerül összehoznia egy kedveset sem, pedig "próbálkozik".*
-Mondtam már, hogy nem vagyok jós. Puszta feltételezés. Vagy mindent az alapján kéne gondolnom amit mondasz? Ugyan már, ez nevetséges. *Hangtalan nevetésre nyitja száját, még fejét is megcsóválja. Ez tényleg vicces, jól néznénk ki, ha így lenne.* -Akinek ilyen beteges a fantáziája...pf.... az vagy alapból nem normális, vagy tanulja a hülyeséget. *Ránéz a fiúra.* -Tegyük fel, hogy nálad a második lehetőség áll fenn, de ki tudja, lehet befuccsolok és... *Kicsit sajnálkozó arcot vág, nem viszi túlzásba, csak a szokásos.* ...alapból vagy beteges gondolatokkal megáldva, arról nem is beszélve, hogy próbálod elhihetni, hogy én beszélek ostobaságokat. Feltételezem azért, mert nem hallod miket mondasz... Még hogy vérkacsák és társaik.... badarság. *Az utolsó mondatot, inkább csak magának mondja, de nem garancia, hogy nem hallja meg a fiú.*
-Szokj hozzá, nem mindenki díjazza az idétlen humort. Bocsi, ha kiábrándítottalak. A humort nem lehet tanulni és ha nincs nem kéne erőltetni. Amúgy, a humoros dolgokat én is tudom díjazni...A humoros dolgokat. *Ismétli meg.* -Persze, lehet alapjába véve vicces fiú vagy, csak nekem nem mutatod ezt az oldalad. Arról meg nem én tehetek. *Von vállat és inkább újra a víz felé fordul. Arra, hogy nem tud halul, már nem is reagál, felesleges.*
-Áh, én sem tudok halul, de nézz csak rájuk ahogy tátognak... *Vigyorog egyfolytában.* ...Kieran....Kieran...gyer... *Fordul ismét a fiú felé, aki immár feltápászkodott és végre elindul felé. Nah, mi történt? A meglepettség ott csillog kék szemeiben. Egyértelmű, hogy szórakozik vele, de vajon miért állt fel mégis? Lehet készül valamire...*
-Nézd csak meg... és válassz egy halat. *Látja azt a tekintetet, hogyne látná, nem vak. Egy pillanatra el is ragadja a valóságból de a következőben oldalra néz, a vízre és a halakra. A csendet muszáj megtörnie, ezért megszólal.* -Én kinéztem azt a kéket....az, az egyetlen hal, aminek kék a színe. A tiéd melyik lesz?

Valahol félúton elveszthette a fonalat. Nem biztos benne, de talán nem ő kezdett el tényként és létező dolgokként beszélni a vérkacsákról, amit ő csak azért dobott be, hogy legyen min nevetni. Ehhez képest a lány nemhogy el sem mosolyodik, de már kikelve magából húzza le Kieran humorérzékét és azt is, hogy képes lenne egy valamire való poént összehozni. Ez van ő már csak ilyen, de érdekes, hogy mások képesek voltak nevetni a hasonló beszúrásain, na most akkor hogy is van ez?
- Szerintem inkább csak neked nincs meg hozzá a kellő humorérzéked. Ehhez nem beteg elme kell, szimplán csak egy kevés nyitottság, de úgy látom nálad a karót nyelt poénok a menők... - vagy ki tudja micsoda, vigyorogva hallgatta végig a lányt, ezen nem tud mi mást tenni, csak nevetni, hiszen nem érti miért kel ki ennyire magából. Oké nem kiabál, meg semmi, de hogy rövid idő alatt ennyi mindent szerencsétlen srác fejéhez vág, nos ez kissé kellemetlen. Talán egyikük kicsit nagyobb ügyet csinál a dologból mint a másik.
- Nem a te hibád, ahogy mondtad humorosnak is születni kell, te sem lehetsz tökéletes - ő is sajnálkozik egy sort, talán szerencse is, hogy nincs a közelében a lány, mert még az arcán is végigsimítana, vagy csak a feje tetején. Ez a kis kirohanás talán óvatosságra intené.
Hagy neki néhány másodpercet, ám ő is képtelen szó nélkül hagyni, pedig tudja, hogy a lányokra rá kell hagyni a dolgokat, ha ennyire makacsak.
- Nem én mentem bele, hogy na akkor tegyük fel, hogy vannak vérkacsák, nemde? Ha leesett volna, az említés után nevethettél volna egyet, vagy épp egy szemforgatással elintézhetted volna. De talán erényednek tartod, hogy ilyen kis tudálékos vagy, vaaaagy az is meglehet, hogy szimplán azt hiszed attól, mert leosztasz valami nagy dolgot viszel véghez. Bár szerintem ez utóbbi teljességgel felesleges dolog. Nem csak mert nem érsz el vele semmit, de teljesen értelmetlen is, hiszen olyan dolog miatt teszed, aminek szintén semmi értelme, elvégre csak egy poén lett volna, amit te képtelen voltál felfogni - mosoly, majd újabb csend. Emésztgeti a hallottakat, kíváncsi lenne rá van-e valami különös oka, hogy az ő vérkacsái miért vágták ki ennyire a lánynál a biztosítékot. Végül feláll és odamegy hozzá, hangja talán egy kicsit másabb, mélyebb, kellemesebb.
Volt hátsószándéka azzal a pillantással, ki akarta kicsit zökkenteni, ő egy másfajta játékot játszik, kíváncsi volt. De a lány vajon miért lepődik meg, hogy felállt és odamegy hozzá, ő kérte.
- Szóval azt mondod ilyenkor mondanak valamit? Fura, én azt hittem az oxigénnel meg ilyen butaságokkal van ez összefüggésben, de tévedni az én dolgom, ugyebár. - újabb pillantás az előzőhöz hasonló, de nem fordul egészen felé, csak szeme sarkából néz rá. Most azonban rajta a meglepődés sora, komolyan azt akarja, hogy válasszon halat? Tekintete sarkából látja a közeledő kacsát, amely feltehetőleg a fiú kezében maradt zsömlét szúrta ki magának, mégis a lánytól követeli, hiszen látta, hogy ő dobta be az előzőt is. Amikor Arzenia Kieranra néz, a kacsa akkor tűnik fel, ha azt vesszük a semmiből, és csípi meg óvatosan, barátságosan a lány lábát. Fájdalmat nem okoz neki, max a frászt hozza rá, ha minden jól megy.

*Pontosan úgy... és rém egyszerű, Arzi nem más és nem az összes többi. De valójában ezt hagyjuk is, túl hosszú lenne és komplikált, nem mintha nem nézné ki belőle, hogy megértené, de inkább majd részletesen adagol, ha eddig még nem tűnt volna fel. Kicsit meredek út vezet hozzá, pusztán ennyi, ha mégis valami ízelítőt várna, valami magyarázatot.*
-Jólvanna, nem kell úgy megsértődni, majd erőltetek valami mosolyfélét magamra... *Kezdésnek félre húzza száját, jó látványosan, végül vigyorgásba megy át, de tisztán látszik, hogy nem őszinte és nem is az a pozitív fajtából való.* ...egyébként meg, én szeretem a humort, bár tény A humort szeretem és nem a próbálkozásokat. Lényeges különbség. És az is tény, hogy én nem próbálkozok humorral, mert minek. Hallgatni jobb, mint nevetségessé tenni magam a próbálkozással. De ne izgulj, neked legalább az egyik összejön, nekem még az sem jah...én nem is próbálkozok, ez esetben izgulj. *Az biztos, hogy egyik sem jobb a másiknál, de így szép az élet és izgalmas, ez sem egy utolsó szempont. Ráadásul neki még tetszik is.*
-Az utóbbi elgondolás valóban teljességgel felesleges dolog, tehát el is felejtheted, mint lehetőség. Ha értelmes dolgokról vitáznánk, akkor igaz, az lenne a célom, hogy véghez vigyek valamit...na de most, egy vérkacsáról van szó. *Kicsit pislog a fiúra, végül elneveti magát, de elfordul, hát hogyne fordulna el. Még meglátja, hogy nevetése őszinte.
Nézi a halakat, amik tátognak, hogyne tátognának hiszen levegőt vesznek, ezt ő is tudja és a megjegyzésre fejét ismét a fiú felé fordítja, jelentőségteljes pillantás, inkább lesújtó és könyökével kicsit meglöki.* -Na ne mond Kusztó Kapitány, én is tudom, hogy levegőt vesznek... *Forgat meg szemeit végül. most tarkón csapná, persze finoman, de nem teszi. Aaazonban az a dög kacsa, aki az előbb még sehol sem volt, hirtelen felbukkan és a fiú kezében tartott zsemledarabra ráizgulva indul meg a part felé. Azt persze Arzi nem látja, hogy mire fel ez a lendület, csak azt, hogy felé tart, végül...* -Áuh... *Megcsípi? Igaz, játékosan, de ez éppen elég ok arra, hogy megijedjen kicsit, hiszen a semmiből bukkant fel és amúgy sem rajon az állatokért. Ezt jól megdumálták a fiúval. Nem ijed halálra, annál szívósabb, de reflexszerűen ugrik hátra és mivel el akarna menni, megfordul, tehát beleütközik Kieranba. Micsoda véletlen, hogy éppen ott van, ott van a közvetlen közelében, oly annyira közel, hogy arcát is teljesen belefúrja mellkasába. Az ijedség először nagy, majd egyre kismértékűbb, pár pillanat múlva már alig érzi az adrenalint szervezetében, de mégis jó érzés most, hogy ott van. Talán ezért nyugodott meg ilyen hirtelen.* -Hülye vérkacsád... *Hallatszik egy dünnyögésféle.*

Hát persze. Mindenki ezt mondja magáról. És valahol mindenkinek igaza van, hiszen mindenki más mint mindenki más, na de akkor meg elveszíti értelmét a "többi" szó és a hasonló gyűjtőnevek, hiszen nincs két egyforma ugyebár. Mint, ahogy nincs két egyforma tigris, vagy nincs két egyforma zebra sem. Ha nincs hát nincs, eképpen Kieranból sincs még egy.
- Ez a minimum... - jegyzi meg tettetett sértődöttséggel és még az arcát is félrefordítja és sértődötten felhúzza az orrát is. Nem mutatja, hogy csöppet sem elégedett azzal, hogy a lány csak magára erőlteti a mosolyt, a vigyort és a nevetést. Ha érdekelné a lány komolyan megmozgatná ott belül, de most csak szimplán helyzetgyilkos a szituáció. Végül ismét megrázza a fejét, részéről befejezi a témát. Nem vicces, a lány nem kedveli az ő fajta humort. Ennyi. Nem felelhet meg mindenkinek, bár ez esetben nem is igazán kaparta azt a bizonyos küszöböt azért, hogy imponáljon a lánynak. Sóhajt egy újabbat, ezzel részéről pontot téve a dologra.
- Jól van na... én csak... én csak megjegyeztem - neveti el magát, s játékosan megsimogatja az oldalát, ahova Arzenia könyökölt. Nem fáj neki, egyáltalán nem, de próbálkozik ő is egy kicsit, talán nem tudatosan.
Ő csak a szeme sarkából látja és figyeli az eseményeket, úgy tesz, mintha a halakat figyelné, de közben a kacsákat is figyeli és a zsömlét jobban marokra fogja. Nem játszunk olyat, hogy ezt is elvesszük, bár kettejük közül Kieran az, aki inkább a kacsákat preferálja, mintsem a halakat. A lánynak nem fájhat a csípés, hiszen nem vérkacsák ezek és nem is hattyúk vagy valami hasonló hamis állatok, láthatóan ezeknek a kacsáknak volt már közük emberekhez, hiszen más esetben nem is mernének ennyire közel jönni hozzájuk. A srác csak röhögni állt oda, hogy mindent páholyból nézhessen végig aztán pedig jót derülve az egészen, ujjal mutogatva és a térdét csapkodva röhöghessen azon, hogy a vörös kitöri a frász a nedves csőr miatt. Várakozáson felüli anomália azonban az, hogy a lány hátrébb lép és konkrétan belefordul a fiúba. Ő is csak reflexből fonja kezeit a lány köré, háta közepén kapva el. Még ő is hátrébb lép egy kicsit.
- Hé hé... nyugi méregzsák! - simogatja meg tétován a lány hátát, közben próbál nem túlságosan feltűnően kipukkadni a röhögéstől. - Meglepődtél? - kérdezi közel hajolva a füléhez. Szándékosan nem azt kérdezi, hogy megijedt-e, hiszen a nyakát tenné rá, hogy a lány nem vallaná be, még ha így is lenne. Kicsit meg van illetődve, ez egy elég nőies viselkedés Arzitól, amit eddig nem igazán tapasztalt.

*És Arziból sincs még egy, még hasonló se, ezt garantálhatja. Pont jó párosítás. Ők még nem tudják, de sejthetnek valamit, mert még mindig gyötrik egymást a szavakkal. Úgy tűnik nem csak Arzi élvezi, hanem Kieran is.*
-Háh... *Nevet fel, és most tényleg ő nevet fel és nem megjátszott.* -A minimum? *Sajnos van Arziban egy olyan tulajdonság, hogy remekül titkol dolgokat. Ez nem túl jó pont és nem is viszi előre, de ettől függetlenül remekül tudja alkalmazni és sajnos előszeretettel alkalmazza. Például a fiú nem is sejti, hogy valami mégis csak megfogta a lányt és megfogja most is. Hát nem a humor, mert Jégkirálynőnk bár szereti a humort, inkább csak ezt mondja. Nehéz megnevettetni, még akkor is ha nem vallaná be.* -Ahogy óhajtja... *Mást nem is mond. Azt alátámasztaná, hogy nem lehetnek mindenben egyformák. És, kit érdekel, hol van az megírva?*
-Szegény, le ne bénulj itt nekem... *Pillant az oldalát simogató fiúra, sokkal inkább az oldalát nézegeti. Csak egy pillanatra, talán kettőre...na jó, még egy kicsit, aztán tényleg a víz felé néz.
A kacsa közben ugye támad és szerencséje van a fiúnak, hogy Arzi pont belefordul, mert ellenkező esetben, biztos a vízben végezte volna. Mi az, hogy nevetni állt oda? Kapott volna az biztos. Persze, miután kilábalt volna az ijedségből. De a sors másképp rendelkezett és a fiú túl jól helyezkedett. Hát tessék, úgy fonódnak egymásba, mintha mindig is így lettek volna. Kellemes érzés ezt nem tagadná, de nem is vallaná be. Elég, ha azt észreveszi a fiú, hogy nem ugrik el tőle egyből. Nem is dörgölőzik bele, mint egy tini pic*a. Csak áll és hagyja, hogy a fiú karjai összezáródjanak. Sőt, a hátsimogatás pedig különösen hatással van rá. Erejét teljesen visszanyeri és megnyugszik. Egyébként, az a bizonyos női viselkedés egyáltalán nem meglepő, mivel lányról van szó. Egyik megnyilvánulása sem cáfolja meg ezt, sőt, talán még túl nőies is. Csak határozottabb a többinél és van saját véleménye amit képet megvédeni. Az pedig, hogy jeges, az teljesen más lapra tartozik.*
-Kicsit... *Válaszol a kérdésre. A méregzsákot jobb is, ha nem reagálja le. És ezt eltalálta, nem vallaná be, hogy az a hülye kacsa megijesztette. Nem csoda, a semmiből jött elő és ráadásul megcsípte. Legszívesebben kipreparáltatná a dögöt. Kék szemei szinte villámokat szórnak a kacsa felé és a kényelmes, már-már kellemes ölelésből kibújva fordul szembe a tóval, végül lehajol, hogy végigsimítson lábán. Nem lát semmi, egy nagyon halvány pirosas folton kívül, ami valószínű perceken belül eltűnik. De ott volt.*
-Csak tudnám mire fel jött ide, ilyen közel. ~Melyik idióta szokatta ide?~ -Nem fél az emberektől...ugye mondtam, hogy valaki eteti őket. *ránéz a fiúra.* -Nem is halad lesz, hanem vérkacsád.

- Ne aggódj miattam, csak csontos a könyököd... - próbálja menteni a menthetőt ugyanis kissé talán túl természetesre sikeredett az az oldalsimogatás. Pedig tényleg nem fáj neki a helye, de talán látványosabban kellett volna előadnia, hogy a lány is lássa, hogy csak szimulál. Nem jött össze, vagyis nem volt túl egyértelmű. Azért reméli ez a kis baki nem fogja valami puhánynak beállítani őt. Azt azért már kevésbé ítélné el.
- De, ha mégis maradandó, felvonszolnál a gyengélkedőre? - inkább befejezi a kérdést, mielőtt kicsúszna olyan is a száján, hogy ülne-e ott mellette és figyelné-e aggódva, várná-e míg magához tér. De a gondolatokra képtelen elfojtani egy vigyort.
Számára is meglepően jó érzés, hogy karjai közé zárhatja a Vöröst, ám ezt ő maga sem árulná el, sőt ha valaki megkérdezné azt mondaná, hogy a mozdulatai is önkéntelenek, és hogy egyáltalán nem tudja mit is csinált. Az azonban tényleg önkéntelen, hogy amikor lehajtja fejét a lány a füléhez, hogy mély, ám kellemes hangján, halkan belesuttogjon a fülébe, és ha nem is mélyen, de beszívja a lány kellemes illatát. Nem engednek maguknak túl sokat, sőt talán még keveset is, de mielőtt ő eltolhatná Arzeniát, a lány már "kiszabadítja" magát karjai közül, hogy ellenőrizze a lábszárát. Kieran egy pár pillanatig még vár, legalábbis úgy tűnik, pedig csak tanácstalan.
- Öhh, asszem én sejtem... - húzza össze szemét és egy zavart, némileg bocsánatkérő mosolyt küld a lány felé, miközben balját felemelve felfedi az eddig rejtegetett zsömledarabot. Az ő kékjei valamennyire bűnbánóak, de nem viszi túlzásba, hiszen ettől még nem lesznek puszipajtások. Gyors megszabadítja kezét a zsömlétől, kis darabokra tépi és a vízbe dobálja őket, majd mit sem törődve azzal, hogy a kacsák mit veszekednek rajtuk.
- Na mutasd azt a harci sebet... te hős amazon - vigyorodik el, majd ő is leguggol, hogy megszemlélje a vérkacsatámadás nyomát.
- Mellesleg jobb is, mert nem igazán vagyok oda a halakért... - mondja ezt úgy, mintha eddig nem lett volna egészen nyilvánvaló.

-Jah, az lehet. *Történetesen tényleg csontosabb a kelleténél, mivel vékony lányról van szó. Vagyis, inkább formás, olyan pont jó nem is vitás. De ha már itt tartunk, nem hiszi, hogy fájna neki, azt ő is megérezte volna. Ez pedig az jelenti, pontosan tudja, hogy megjátssza. Nyilvánvaló, egy kis könyököléstől nem fog megrokkanni, ahhoz túl jó alakja, khm...teste van. Izmos, ahogy látja.*
-Hát persze, ha akarod még lélegeztető gépre is rákapcsoltatlak. Biztos, ami biztos. Nehogy elhalj itt nekem. *Ismét ránéz az oldalára, és egyik kezével felé nyúl.* -Hol fáj? Lehet meglátszik a könyököm. *Végigsimít az oldalán, de abban a pillanatban húzza vissza, hogy megtörtént a mozdulat. A vigyor viszont neki is szája szegletén égtelenkedik, azt sem tudja merre nézzen.
Valóban nem sok az, az idő, mégis kellemes volt, amit nem meglepő módon a lány szakít félbe és lép el a fiútól. Nem megy messzire, ott marad a közelében, csak nem ér hozzá. Bár még mindig arcán érzi a fiú pólóját. Ahogy háta picit bizsereg ott, ahol simogatta. Nem veszi fel(legalább is próbálja nem felvenni) az ingereket, de attól még érzi. A teste nem hazudik.*
-Sejted? *Egyelőre kérdős pislog rá, egészen addig amíg meg nem pillantja a félig megcsócsált zsemlét. Meglepettségében még száját is eltátja, de homlokát alaposan ráncolja, ahogy orrán is megjelennek apró ráncok.* -Na szépen vagyunk, így nem csodálom, hogy ránk támadnak a kacsák. Rám... *Egészen pontosan, mert ezt ugyebár ki kell emelni.* -Téged is ki kéne preparálni vele együtt. *Ezt inkább félig mosolyogva mondja, mint dühösen. Aztán hirtelen elhallgat, vesz egy nagyobb levegőt. Egyáltalán nem hisztérikus kitörés volt, teljesen szokványos megnyilvánulás. Amint látja a zsemlét berepülni a vízbe, lenyeli az utolsó szavakat.*
-Nem is látszik. Mégsem vérkacsa volt... *Nyújtja előre lábát, hogy a fiú is megnézze, kutya baja.* ...azért... *Lehajol ő is, hogy a támadás nyomatit mutassa. Valami halvány kis izé még talán látszik.* ...itt... *Végighúzza ujját a folton, ami inkább már csak vélt, mint valós.*
-Én sem szeretem a halakat, de az a kék eléggé különlegesnek látszott. Neked meg van egy vérkacsád, ami nem is vérkacsa. Szép kis páros vagytok. *Néz a fiúra. Kék szemei megcsillannak, talán attól, hogy a Nap a víztükörre süt és onnan ver vissza egy apró fénysugarat. Ki tudja.*