Szökőkút

*Kathleen érkezik a szökőkúthoz. Ma is majd egész nap csak csatangolt, lassan tényleg mindent végigjár már. Erre meg nem látott senkit, jó ötletnek tűnt erre jönni, itt nem zargatják hülyeségekkel, és most reméli, Edwarddal sem fut össze. Nincs kedve jelenleg hozzá. Nem tartja épp hívogatónak a szökőkutat, nem az a legjobb állapotban lévő, de végül úgy dönt nem érdekli, odamegy hozzá mégis. Leül a szélére, de a vízbe bele nem nyúlna. Inkább figyel, nézelődik mindenfele másfele. Lát-e valakit, vagy valamit. Amúgy kék, igen rövid ruhában van, éppenhogy kilátszik alóla a fekete rövidnadrág. Lábán fekete neccharisnya és bakancs, aminek belső oldalába a pálcáját is beletűzte. Haja szabadon hagyva omlik a vállára, kezén az elengedhetetlen karkötők, nyakában viszont csak egy lánc van kivételesen. Kék szeme feketével van kihúzva.*

Kamilla sétál végig a parkon átvezető kis úton. Szeretné kiélezni a nyár utolsó melengető sugarait. Bár mostanában az idő ismét rosszabbra, és szeszélyesebbre fordult, ezt mégsem bánja. Hiszen ez a világ rendje, télre tavasz jön, nyárra pedig ősz. A világ körforgása sosem áll meg. A távolban a fák tetején már lehet látni az elszíneződött leveleket. Ugyan a többség még mindig zöldell, de elszórtan feltűnnek a vörös és sárga elszíneződések.
Elmélázva halad végig az úton, nagyokat sóhajtozva. Végül csak hazautazott, pedig nem tervezte. Az esküvőre ugyan nem ment el, de régi otthonába hazatért. Eltöltött ott pár napot, meglátogatta barátait, de végül visszajött. Hogy hiba volt-e? Még maga sem tudja. Lehet még megbánja ezt a döntését. Már messziről meglátta, hogy a szökőkút környékén most ténfereg valaki. Közelebb érve már azt is tudta, hogy az illető lány, de kilétére még nem jött rá. Egészen közel érve, viszont egy ismerős arc fogadta. Megeresztett egy halvány mosolyt, majd halkan ráköszönt.
- Üdv, mi járatban idekint? - egy elég bugyuta kérdés, de jelen helyzetben semmi érdekes nem jutott az eszébe.

*Figyeli a lányt, ahogy sétál csak, láthatóan a gondolataiba merülve, de végül észreveszi őt is, és erre jön. Kathleen le nem veszi róla a szemét, csak jól megnézi magának, míg a másik egyre közelebb ér. A kérdésre vállat von.*
- Sétáltam. *Kimerítő válasz, de végülis tényleg semmi célja nincs. Egy idő után idegesítő lehet, hogy csak nézi, és nézi, és úgy tűnik nem is pislog. Elgondolkodik, hogy hívják a lányt, de lövése sincs, így hagyja, és nem foglalkozik vele. Már úgysem kell megszólítania.*
- Bajban vagy? *Kérdezi végül, aztán sóhajt egyet, és elnéz végre a lány válla fölött. Tudja ő, hogy az emberek általában nem szeretik, ha bámulják őket, mindig rá is szóltak, de látszik, hogy ez soha nem érdekelte. Talán egyszer leszokik róla, de erre sok esélyt nem lát. Mivel semmi érdekeset nem lát Kamilla mögött, kicsit előredőlve a kezére támaszkodik, és megint a lányra néz.*

Kamilla eleinte furcsállja, majd zavarba jön a kiemelkedő figyelemtől. Picit furcsa, hogy a másik így megnézi, de aztán lassacskán kapcsol. A válasz, melyet kérdésére kap eléggé szűkszavú. Nem is akarja túlzottan feszegetni a dolgot. tudja ő is, hogy mennyire kellemetlen, ha valakinek nincs kedve beszélgetni, de azt erőltetik.
- Ha gondolod elmehetek... nem akarlak zavarni. - válaszolja gyorsan, persze nem akarja megbántani a másikat. Aztán a lány ismét őt bámulja, ekkor jut el tudatáig, hogy lehet nem ismeri föl. Persze jön a másik kérdés, mire Kamilla fölnevet.
- Nem, kivételesen nem tettem semmi szabályba ütközőt és nem vertem meg senkit... úgy látom, mintha nem ismernél föl teljesen. Láttuk már egymást pár órán. Ha jól tudom, te Kath vagy... Az én nevem Kamilla - barátságosan kezet nyújt a másiknak, majd lehuppan a szökőkút szélére.
- Egyébként csak friss levegőt akartam szívni, eléggé dohos odabent a levegő... meg használjuk ki, ameddig szép az idő.

- Nem zavarsz. *Rázza meg a fejét. Igazból őt nem egyszerű zavarni, általában nem érdekli, hogy mi van körülötte, de ez látszik amúgy is. Ha meg valaki idegesíti... hát akkor vagy lelép, vagy a másik fog elég hamar.*
- Verekedni szoktál? *Ráncolja a homlokát. Valahogy nem nézi ki Kamillából, persze ez nem jelent semmit. Edből sem nézett ki semmit. Tényleg, a lány a második, akivel beszél is két szónál többet, nem csak elmennek egymás mellett.*
- Tudom. *Bólint rá a bemutatkozásra, de kezet nem nyúlt. Aztán mégis. Megrázza a másik kezét, és egyből vissza is húzza a sajátját. Erőt vesz magán, és igyekszik nem bunkó lenni, és két szónál bővebb válaszokat adni, de ehhez komolyan össze kell kapnia magát.*
- Nem mindig járok be órára. *Vonja meg a vállát, de tudja, persze, hogy voltak már együtt órán, nem is egyszer.*
- Télen nem jársz ki? *Magában elhúzza a száját, nem szokott ő érdeklődni. Tudja jól, hogy életképtelen, de hát ez van. Megteszi. Még arrébb is ül, és maga mellé mutat, hogy Kamilla üljön csak le, ha akar.*

A kissé meghökkenő kérdésre bólint, és fölkacag. Jót mulat a lány arcán, majd gyorsan válaszol is rá.
- Én nem verekszem... csak verek. Na jó, nem szoktam igazából... vagyis csak egy embert bántok. Bántottam. Edwardot szerencsétlent jó párszor fejbe kólintottam. egyszer betörtem az orrát, aztán a fején szétvertem egy bögrét... kellemetlen esetek. - vállat ránt, majd halványan elmosolyodik. Régen látta a fiút. mióta visszajött még nem is találkozott vele. Mondjuk ha őszinte akar lenni, akkor senki mással sem. Salque valamerre el van tűnve, de ez nem is újdonság. az a lány teljesen megváltozott, persze érthető okokból. Többi barátnője pedig éli a saját életét, és nem nagyon érnek rá vele foglalkozni.
- Hát, hogy őszinte legyek, az órákra járást az előző félévben már én is kissé megritkítottam... tudom, hogy nem szép dolog, de valahogy nem éreztem szükségesnek. - kezd bele, de végül annyiban hagyja a dolgot. Mit szépítsen rajta? Nem volt kedve bejárni, úgy érezte, hogy rászakad az ég, és totál depressziós lett. Na puff neki, tanult belőle, idén másként csinálja. A téli kérdésre csak elhúzza száját, majd vontatottan válaszol.
- Hát, tudod, nem szeretem a hideget. Én meleg helyről jöttem, ahol télen is a tíz fok a leghidegebb... a mínuszokat nem igazán bírom. rendre megfázom meg ehhez hasonló nyalánkságok. - na igen túlérzékeny, túl ideges, túl stresszes, és túl-túl minden.
- Egyébként hogy telt a nyarad? Gondolom te azért nem untad halálra magad.

- Az még jobb. Csak így te kerülsz bajba. *Ki tudja, lehet Kamilla nem szeret bajban lenni. Majd kiderül, bár ha annyit ver, akkor biztos hozzászokott már. Csak hallgatja, valakinek a fején bögrét törni... szép teljesítmény.*
- Edward? *Kérdez vissza. Először mutat igazán érdeklődést a beszélgetés alatt. Az ő ismerte Edről el tudja simán képzelni, hogy valaki jól ellátja a baját, meg is érdemli mondjuk.*
- Nem magadtól vagy itt. *Jelenti ki, mikor a lány bevallja, hogy lógott tavaly. Aki ide akar jönni, az akkor az órákra is alig várja, hogy bemehessen. Mondjuk nem hiszi, hogy van ekkora idióta itt, de hát elég nagy az iskola, biztos akad pár. Addig semmi gáz, amíg nem találkozik ilyen típusú diákokkal, mondjuk ha mégis, csak egy a fontos, ne kezdjék győzködni is kioktatni. Azért ugrik.*
- Fel kell öltözni. *Ez a legegyszerűbb megfázás ellen, habár tudja, hogy nem mindig működik. Mondjuk ő télen sem jár sokkal melegebb ruhákban, mint most. Rendre meg is szólják érte, de az ő dolga.*
- Én sose unatkozom. Kint voltam a vizen. Vagy bementem a faluba bóklászni. *Megvonja a vállát, megint. Unatkozni valószínűleg képtelen. Elül magában órákon keresztül mozdulatlanul, akkor sem unatkozik.*
- Te? *Bár a szavaiból azt vette ki, hogy már jó ideje ide jár, kíváncsi lenne, hogy mennyire vágyott vissza, vagy mennyire szereti-utálja a sulit. Persze a világért sem kérdezné meg. Ő érdeklődjön? Soha.*

- Hát igen, én a bajba keveredés mestere vagyok. Ahol a gond, ott vagyok én is. Persze nem én keresem, ő talál rám általában. Össze vagyunk nőve, de ez lényegtelen is... ami fontos, baj egyenlő én. - vállat ránt, majd lassan föltápászkodik, és kicsit nyújtózkodik. Végighallgatja a másik szavait, néha hümmög, máskor bólint. Igazából nem nagyon tud hozzászólni a témához. aztán újra előjön a "Te?" kérdés. Kamilla hümmögve emeli tekintetét az ég felé.
- Hogy én? Én végigtanultam a nyarat. Nem mentem sehova, güriztem, de totál feleslegesen. ezen fogok változtatni. Bár még mindig bennem van az a bizonyos stréber másik énem, úgy döntöttem lazítok. elég csak annyira tanulni, hogy ne bukjak meg. Hiszen senki sem értékeli, ha az ember hullára magolja magát. - ismét egy vállrántás.
- Na jó, azért olyan link, iskolakerülő nem válik belőlem, de már nem hajt annyira, hogy bizonyítsak másoknak. Én tudom, hogy mire vagyok képes, mások pedig nem érdekelnek. - Tudja ő maga is, hogy nehéz lesz megállnia a dolgot, de már nem érzi azt a késztető vágyat, hogy ő legyen a legjobb. Ugyan minek? Hiszen attól függetlenül senki se becsüli meg, így az egész gályázás teljesen hasztalan.
- Te tetted a jól, legalább szórakoztál. És valami fiú van már a közelben?

- És bajban is maradsz, vagy arra is telik a tudományodból, hogy megúszd? *Fura, hogy még nem találkoztak semmi gázosabb helyzetben. Biztosra veszi, hogy fognak még. Hosszú ideig lesznek még itt. Ő biztosan.*
- Hülye vagy. Már bocs. Nyáron minek tanulsz? *Megint ráncolja a homlokát, de most ezt tényleg nagyon nem érti. Igaz, ő év közben sem tanul, nem csak nyáron. Van annyi esze, hogy normális jegyeket összehozzon, csak a lógást ne számítsák bele.*
- Miért nem? *Újabb ezer kérdés, hogy mi történt, hogy nem akar bizonyítani. Kath biztos benne, hogy átvágták, de nem tudhatja, majd megtudja, ha rá tartozik, vagy Kamille úgy dönt elmeséli. Ő nem szed ki semmit belőle.*
- Itt? *Húzza el a száját. Igaz, körül sem nagyon nézett, de a tábortűznél már eldöntötte, hogy nem is nagyon fog. Nem kell még egy nyűg.*
- De akad. Le sem tudom vakarni. *Sóhajt egyet. Tényleg elég idegesítő, hogy Ed közölte, hogy a nyomában lesz mindig. De ő az eltűnésben profi, így eddig mindig sikerült leráznia a fiút.*
- Van valaki, aki említésre méltó? Vagy neked valaki? *Kérdez akkor már vissza. Bár ezeket a hu, beszéljük ki a pasikat témát sosem bírta.*

Az elmaradhatatlan pasi téma ismét a felszínre tör. A lányok azért csak nem tudják magukat meghazudtolni.
- Le sem tudod vakarni? Akkor tuti odavan érted. Bár ki tudja, én nem értem a srácokat, mondjuk az is igaz, hogy ők se minket. - Elmosolyodik, majd körbesétál a szökőkút körül. Az őt érintő kérdésre viszont megtorpan. Kissé elgondolkozik, majd lebiggyesztett szájjal mered a vízre.
- Hát, nincs, de most nem is bánom. már egészen hozzászoktam. Volt barátom, nagyon rendes fiú volt, tényleg, semmi rosszat nem tudok rá mondani, csak... nem jött össze a dolog, és annyi. - vállat von, majd visszaül társa mellé.
- Amúgy pasiból azért nincs hiány, bár a Signumusban eléggé kevesen vannak, szinte nincs is. aki van, azzal meg hát... nem érdemes úgymond kikezdeni. - Nem nevezi nevén az illetőt, de hát kb mindenki tudja, hogy ki lehet az.
- Egyébként tudom, hogy hülye vagyok, a tanulás elvette az eszem... furcsa irónia.

//Fagyunk//

*Lassú léptek nesze hallatszana, hogy ha a víz csobogása nem nyomná el az egyenletes mozgás hangját. Clio közeledik a szökőkút felé. Céltudatosan jön ide, hiszen a nap különösen szépen ragyog, s olyan művészi fényt kölcsönöz a kút régies alakjának, ami egy művész számára igazi csoda.
Öltözete most is stílusához igazodik, tehát terepszínű, bő csípőnadrág van rajta, övtartójában, egy textil, drapp színű övvel. Felül egy halványkék, spagettipántos topp, ami remekül kiemeli karcsú alakját. Sokat tesz azért, hogy mindig jó formában legyen, s a kemény munkának meg is van a gyümölcse.
Viszont, hogy a hűvös levegő ne zavarja, pulcsit is vett fel, méghozzá egy szürke, elől cipzárosat.
Cipzárja, csak félig van behúzva. Fejére most kék baseball sapka került, a kapucni kivételesen nincsen a fején. Haja hátul össze van fogva, frufruja most is - mint szinte mindig - arcába lóg. Ritkán hordja máshogy barna lóboncát, ez a legkényelmesebb számára, hát miért hordaná máshogy?
Lábán kedvenc szürke deszkás cipője van, cipőfűzője, mai hangulatának megfelelően kék, akárcsak a toppja és sapkája.
Pulcsija zsebében található fényképezőgépe, jobb kezében pedig egy mappát cipel.
Amint megérkezik a szökőkúthoz, előveszi a gépet, s megkeresi a legelőnyösebb helyet, ahonnan a legszebb a kút, majd elvégzi a szükséges beállításokat, s lefényképezi a kutat. eszébe jut, hogy a mappa csak zavarja, így azt leteszi magától nem messze a földre, s még jó pár fényképet csinál, hogy aztán több oldalról is lefényképezhesse ezt a művészeti remekművet, amiről egy-két kép biztosan bekerül majd egyik portfóliójába.*

*Fekete köpenyes csuklyás férfi tűnik fel a távolban. Az utcán kavarog a por a szélben, köpenyét, melyet palást szerűen csak a nyakánál kötött össze bal oldalára fúj a szél és zászlóként lengeti. A csukyla teljesen eltakarja arcát, így nem mondható meg kicsoda, hová tartozik. Élénkpiros színű nadrágot és hosszú ujjú inget visel, amit újabban már nem hajtogat fel a könyöke fölé. Nem olyan hidegtűrő ő. Csak a szelet bírja és szereti. A fiú testalkata szikár, de látszik rajta, hogy ruhája ízléses izomzatot rejt, nem konditermekben felkokszolt súlyt, hanem nyers erőt. Fegyvert jól láthatóan nem visel. Feje nem mozdul semerre, határozott léptekkel halad előre. Mikor látja, hogy már vannak a kútnál, fejét oldalra fordítja szélirányba és hagyja, hogy csuklyáját a szél lefújja. Hosszú vörös haját lengeti most a köpennyel egy irányba. Haját inkább lehetne hajkoronának vagy még inkább sörénynek titulálni, sűrűsége és kiterjedése okán. Arca ennek ellenére kellemes megjelenésű, bizalomgerjesztő, kedvességet és becsületességet sugallna. Az összhatást csak haja rontja. Nyugodt higgadt léptekkel halad a lány felé, majd megáll mellette, úgy, hogy a fényképezés során ne legyen útban.*
- Szia. Tighe Ceallagh vagyok. És te? Látom fényképezel. Szerintem a gép rossz oldalán tartózkodsz.
*Céloz a lány szépségére, és hogy inkább lenne modellnek való, mint fényképésznek. A fiú próbálja újítani a beszédjét. Hiszen most már hasonszőrüekkel van egy társaságban, alapozni kell az emberi kapcsolatokat. Természeténél fogva kedves típus, Csak épp a körülmények korábban nem tették lehetővé, hogy a kedvességét szavakba is átültesse.

*Hallja, hogy valaki közeledik, de egyenlőre még nem igazán foglalkozik vele. A szél lágyan simogatja arcát, s ez mosolyt csal az arcára. Jó pár képet elkészít, mire az ismeretlen alak közel ér hozzá. Fél szemmel már megfigyelte kinézetét, ami egyenlőre eléggé érdekesnek tűnik, nem rosszul érdekesnek, éppen ellenkezőleg. Igen csak felkelti lánykánk kíváncsiságát, a fiú, aki egyértelműen felé közeledik. És hogy igaza be is bizonyosodjon, meghallja a hangját is, így most már abba hagyja a fényképezést, s arcát - mint bemutatkozás alapján kiderült - Tighe felé fordítja, majd jellegzetes mosolya jelenik meg az arcán, s ő is bemutatkozik.*
- Hali. Clio Wynmore.*A bókra csak még szélesebben elmosolyodik, s kisöpri haját az arcából, de az minduntalan módon visszahullik, hogy eltakarja homlokának és egyik szemének egy részét.*
- Nem hinném. Fotóallergiám van! Ez egy igen súlyos betegség, így a kamerának csak ezen az oldalán állhatok.*Viccelődik. Nem tartja magát szépnek, fotogénnek meg főleg nem. Jobban szeret fényképezni, az a szenvedélye.
Néhány pillantással ismét végigméri a fiút. Végignézi vörös haját, kedves arcát, öltözetét, alakját. Pillantása nem kutató, vagy elbambuló, szinte észrevehetetlenül nézi végig aprólékosan a fiút, már kialakította a módszerét, hogy hogyan nézzen meg úgy valamit, vagy valakit részletesen, hogy az ne legyen feltűnő. Véleményt egyenlőre még nem alkot róla, hiszen a külső csak egy tok, ami elrejti, vagy kiemeli a belső értékek leltárát, esetleg hiányát. Még szüksége van egy kis időre ahhoz, hogy megállapítást tehessen a fiúról, ritkán ad nagyon nagy hangsúlyt az első benyomásra.*

*A lány viccelődését hallva kedvesen elmosolyodik. ~Fotóallergia mi? A bűnözőknek van fotóallergiájuk.~ Na persze nem adja elő gondolatait. Nem akarja a lányt megbántani.*
-Nem hittem volna soha, hogy a mágia világában olyan mugli eszközzel találkozok, mint pl. a fényképezőkép.
*Tighe nem titkoltan kíváncsi természet, annak ellenére, hogy tudja a kíváncsiság sokszor nem előnyös tulajdonság. Abban a környezetben, ahol ő felnőtt az ilyen tulajdonság sok esetben vezetett kellemetlenségekhez. Attól függött melyik volt az erősebb, és a kiváncsiskodó melyik oldalán állt a társadalomnak. A fiú közben leült a szökőkút szélére és nemesebbik fele alá terítette köpenyét.
- Te honnét jöttél? Mióta jársz ide? MIndíg tudtad, hogy varázslónak születtél?
*A fiú előélete nem éppen békés sok zűrben volt része és a varázsvilág létezés csak bonyolította a dolgokat, vagy éppen helyrezökkentette a mérleg serpenyőit?*

*Cliot nem könnyű megbántani, tehát azért senkinek sem kell aggódnia, csak akkor haragszik meg, ha valaki szándékosan sértegeti, vagy lenézi. A megállapításra ismét csak mosolyog.*
- A fényképezés egyik kedvenc hobbim, így a mágusvilág sem szakíthatja el tőlem. Amúgy meg a gépem fel van turbózva egy kis mágiával, így nem kell annyi ketyerét hordanom magammal, hanem egyszerűbben el tudom végezni a beállításokat.*Magyarázza, s magához veszi mappáját, s a fiútól nem messze letelepszik a földre. Behajlított térdeit, egészen a mellkasáig húzza, gépét és mappáját maga mellé teszi, majd kezeivel átöleli a lábát, s úgy hallgatja a további kérdéseket. A fiú kíváncsi, az biztos, de ez lánykánkat nem zavarja, legalább nem kell csöndben ücsörögniük egymás bambulva, mert az utálja.*
- Félig spanyol vagyok, de jelenleg Amerikában, New Yourkban élek, mikor éppen nem a suliban tartózkodom*Mondja, de ekkor már jön is az újabb kérdés.*
- Másodikos vagyok, tehát körülbelül egy éve érkeztem.*Válaszol erre a kérdésre is, de még mielőtt visszakérdezhetne, újabb kérdés "repül" felé.*
- Elméletben igen tudtam, de gyakorlatban édesapám nem igazán engedte, hogy varázsoljuk, így varázstalan környezetben nőttem fel. A bátyám mióta elkezdett varázslóképzőbe járni, azóta tanított nekem pár dolgot, különben itt kezdtem el igazán a tanulást.*Egyszerűsíti le a dolgot, ugyanis az ő háttere eléggé bonyolult. Mivel nem érkezik újabb kérdés, így úgy dönt, most ő is kielégíti kiváncsiságát, és visszakérdez.*
- Ezekre én is kíváncsi vagyok rólad, illetve arra, hogy van e valami hobbid és ha van, akkor mi az?*Kérdezi, majd figyelmesen hallgatja a választ, miközben ezüstszürke szemeit a fiúra emeli, hogy még jobban megfigyelhesse az arcvonásait, hogy azok hogy változnak beszéd közben.*

- Én még nem tudom hányadikos vagyok. Eddig a szükséges 5ből 3 pótvizsgám sikerült a többit nem tudom még. Remélem legkésőbb évnyitón megtudom mégis melyik évfolyamhoz fogok tartozni. Én augusztusban érkeztem és felajánlották, hoyg vizsgázhatok másodévre. Gondolhatod min mentem keresztül.
*Nagy tervekkel szállt be a harcba. először úgy tervezte, hogy minden tárgyból neki esik a vizsgának, de a végén csak 4 tanárral sikerült felvennie a kapcsolatot. szerencsére abból az egyik két tárgyat is tanított.*
-Írországból jöttem. Apám főállásban hoteltulajdonos. Anyám hoteltulajdonos, mellékállásban boszorkány. *Pillanatnyi hatásszünet következik.* Jah és csak véletlenül egy éve előbb értem haza a suliból és megláttam varázsolni és utána derült csak ki, hogy bennem is megvan a képesség. Én sokáig nem tudtam erről. Pedig sok kellemetlenségtől megmentett volna. Sok magyarázkodástól, miért kellett bevernem a gyerek orrát. Miért vagyok én kék-zöld. Stb.
*A fiúnak elég kemény gyerekkora volt, már első naptól sokat piszkálták élénkvörös hajáért, ami olyannyira kirí az írek répavörös haja közül, de bármely más népétől is eltér.*
-Hobbim? ebben a világban enkem minden új. Ezért minden érdekel. Nincsen hobbim, soha nem is volt. minden érdekelt mindíg, de a muglik világát már ismerem Új dolgok iránt érdeklődök. A mágia a hobbim.

*Figyelmesen hallgatja a fiú mondókáját. A hobbis részre adott válasza nagyon tetszik a lánynak, ennél frappánsabb megfogalmazás neki sem jutott volna eszébe. Ha lehet ez eddiginél még hatalmasabb mosoly terül el az arcán, de az csöppet sem természetellenes, még csak vigyornak sem mondható, mindössze csak egy széles mosolynak, ami az arca ékéül szolgál. Most már meg tudja állapítani, hogy a fiú igen csak kedves, őszintének tűnik, és természeténél fogva kíváncsi, de nem tolakodó. Vörös haja igazán különleges, fantasztikus keretet ad barátságos arcának.
Most, hogy van már egy első véleménye a fiúról, már nem egy ismeretlen iskolatárs, hanem egy ismerős, aki még az is lehet, hogy az évfolyamtársa lesz, feltéve, ha sikerült neki a pótvizsga, így mindjárt kellemesebb a beszélgetés, ha az ember már némileg tudja, hogy ki áll vele szemben.*
- Én szeretem a varázstalan dolgokat, főleg a sportokat, de azok közül is a gördeszkázást. Néha nagyon vicces tud lenni, amikor egy varázsvilágban felnőtt gyerek, nem tudja, hogy mi az, hogy gördeszka. Tudom, van olyan is, amit én nem tudok a varázsvilágról, de ez akkor is vicces tud lenni.*Jegyzi meg csak úgy mellékesen. Néha úgy érzi, mint ha két dimenzió között állna, hiszen mind a két világban élt már, én mind a két világról elég sokat tud. Egyszerre két életformában élni néha nagyon nehéz tud lenni, de ugyanúgy szórakoztató is, mikor a két kultúra egy egy tagja tudatlanul kérdezősködik a másikról.*
- És van valamilyen háziállatod?*Kérdezi, hogy még többet megtudjon a fiúról. Ő is kíváncsi természet, szeret sok mindent tudni aktuális beszélgetőpartneréről.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

[Aram...évnyitó után...]

Lassan haladnak kifelé, de a folyosón Kriszty magára marad rövid időre. Azon töri a fejét pár percig, amíg a fiú visszaér, hogy mit is láthatnak benne, ami miatt minden fiú elrohan előle. Kezd üldözési mánijája lenni, de ellentétes értelemben, mintha ő üldözné el a férfiak zömét környezetéből. Legyen az egy barát, vagy akár egy szerelem. Merengéséből, ahogy ott álll egyedül a folyosó ridegségében Aram zökkenti ki, mutatva, hogy hol is járt, miért rohant el, persze elnézést kérve.
~Na...visszajött, azt hittem egyedül mehetek ki megint.~
Elmosolyodik az ifjúnak jelezve, hogy semmi probléma, folytassák az útjukat kifelé. Kicsit gondolkodóba esik mit is mondjon miért nem prefektus már. Hisz akár még most is az lehetne, mert a karvezetőnek nem volt semmi gondja Krisztyvel, legalábbis remélhetőleg. De azt sem mondhatja, hogy neki lett volna bármi baja a feladatkörével, mert ez sem igaz teljes mértékben.
- Hát úgy gondolom, hogy nem fogom bírni a második évfolyamban a tanulás mellett.
Na ez legalább igaz is. Hisz azt ugyebár tudják róla, hogy eléggé elhivatottan jár be órákra, tanul is, aránylag szorgalmasan.
Bár ez eléggé komoly gondot is tud ám okozni, mert a társasági életből így mit sem lát. Sokszor úgy kell kiránatni a szobájából. Alapjában véve sem sokat jár ki, de ha suli van, akkor még kevesebbet.
- Vannak ott helyettem mások...csak boldogulnak nélkülöm.
Elneveti magát, hisz tudja jól, hogy nem körülötte forog a világ, és ő csak egy porszem volt a rendszerben. Nagyon pici porszem, akit könnyedén lehet helyettesíteni.
De nem kell ennyit beszélni Krisztyről, halgassuk inkább Aramot. Ő úgy is többet szeret beszélni.
- Azt már tudom, hogy egy karba vagyunk, de hogy milyen tantárgyakat vettél fel, azt nem...Pedig kíváncsi lennék... No meg arra is, hogy kit ismertél már meg.
Lassan odalépdel a szökőkúthoz, és egy padra letelepedik, még akkor is, ha ez egy kisebb ajta mutatvány lett, és kis híjja, hogy teljesen belegabalyodjon a ruha aljába. De itt már nem olyan bosszantó, mintha ez bent történt volna meg, így csak nevet egyet saját ügyetlenkedésén.
-Leülsz te is egy kicsit? Kezd fájni a lábam, aztán mehetünk amerre szeretnél.

[Krisztyne]

// Ne haragudj a késői válaszért, nem csak én tehetek róla, ilyen a programom Embarassed

//

//Íme Akane szerint az okt 3.-I időjárás: Mindenki örüljön és csókolja meg a sáros anyaföldet, ugyanis az éjszaka folyamán hatalmas vihar kerekedett fölénk! Olyan nagy, hogy reggel is dörög és morog még. Sőt, az egész nap folyamán néha hatalmas zivatar fut végig Torneranson.//

*Észrevette, hogy Krisztyne egy kicsit hezitál, mielőtt válaszolna. Már éppen akarta mondani, hogy nem lesz muszáj, ha tényleg nem akar, amikor a lány mégiscsak elkezdett beszélni. Miközben Krisztyne beszélt, Aram mosolyogva csóválgatta a fejét, és tekintetét előre szegezve sétált a lány mellett.
Közben kiértek a parkba, Aram pedig nagyot szippantott a friss levegőből, amit előzőleg a sok eső jól felfrissített. Érezte, ahogyan a tüdeje megtelt a friss őszi levegővel, és egy pillanatig kiélvezte a felfrissülést. A lány már rég befejezte mondanbóját, de a fiú csak most szólalt meg, ezúttal szembenézve vele.*
- Ennyire azért nem kell bizalomhiányban szenvedni – *mondta ravaszul mosolyogva.* – Nem úgy nézel ki, amint aki nem bírná meg a prefektusi kötelezettségeket a tanulás mellett.

*Ebben nem volt ugyan biztos Aram, viszont megérezte a lányon, miközben az beszélt, hogy nem éppen az önbizalom mintaképe. És még akkor azt sem tudta, hogy Krisztyne iskolaelső volt a tavaly! Mert akkor biztosan nem hagyta volna annyiban, amennyiben Krisztyne tovább folytatja saját egója földbedöngölési kampányát.
Kedvesen mosolyogva nézte, amint a lány abban a hihetetlenül kényelmetlen ruhában igyekszik leülni, és közben arra gondolt, hogy mennyire távol állnak tőle az ilyen megoldású, pusztán silány esztétikai értelmet hordozó ruhaneműk. Csak sajnálni tudta a női nemet, mivel többnyire ők kényszerültek az évszázadok során csupa kényelmetlen cuccban járkálniuk, pusztán azért, hogy „jobban nézzenek ki”. Persze, voltak női ruhák, amik egyaránt voltak kényelmesek és álltak gyönyörűen egy nőnek. Ezek már tetszettek a fiúnak. Aram, aki szerint amúgy egy nő szépségét még a túlzott sminkhasználat is kevesbíti, egyszerűen nem tudta megérteni a nem praktikus dolgokat. Ezért is volt amúgy kevés művészeti érzéke, ugyanis az minden csak nem praktikus dolog. Nem, mintha nem szerette volna az esztétikus látványt, de az előbbi okokból kifolyólag azt sem mindig volt képes minden további nélkül élvezni, elfogadni.
Krisztyne-nek végre sikerült leülnie. Láthatólag a lány is viccesnek találta a ruhaneműje miatti komplikációit.

A lány kérésére Aram is helyet foglalt a padon. Nem feszengett, nem érezte kényelmetlenül magát, hogy egy gyengébbik nemmel ül egyedül egy romantikus helyen. Hát igen, Aramnak ez volt a másik fogyatékossága, hogy kevés érzéke volt a romantikához. Azt egyelőre nem tudta, hogy hogyan is viselkedne akkor, ha valakibe végre beleszeretne – hiszen „beállítottsága” miatt rengetegett olvasott e témáról, és azt kiderítette, hogy ez végül is lehetséges. Tudta viszont magáról azt, hogy amit mások romantikusnak látnak – mondjuk egy tájat, vagy egy helyiséget – abból ő aligha lát meg valamit. Legtöbbszőr semmit, mint ahogyan most sem. Ez a része a parknak valóban gyönyörű, de miért is van az, hogy az embernek egy ilyen látványtól romantikus kedve támadhat??
Kényelmesen hátradőlt a padon , csontos de ápolt kezeit magamellé eresztve ellazult. Jól esett neki a csönd. Jól esett neki, hogy van kivel beszélgetnie. Szimpatikus volt neki a lány, minden „furcsaságával” együtt, és ahogyan beszélgettek, egyre inkább több szempontból is megtetszett neki. De ettől sem érzett bizsergést a gyomrában, egyszerűen csak konstatálta, hogy ez a lány tetszik neki, és kész. Már tudta, hogy úgysem fogja hatalmába keríteni az a kellemesen fojtogató érzés, amit ilyenkor mindenki érezni szokott... állítólag.
Krisztyne is csak egy lány volt a sok közül Aram számára. Igaz, hogy az egzotikusabb fajtából, hiszen a lány metamorf mágus, na meg azért is, mert Örményországban a lányoknak inkább kreolbőrük van és enyhe sasorruk, ellenben Krisztyne-nek fehér a bőre, és az orra is kisebb. Szóval Aramnak a maga módján tetszett a lány, talán úgy, ahogy még senki más lány sem.
Igen, Aramnak ugyanúgy egyes férfiak is tetszettek, és azt is tudta, hogy ő nem tartozik a legszebbek közé. Ugyancsak érdekes, hogy ez őt különösebben nem zavarta. De miért is zavarná? Hiszen, ha ez eddig nem volt nyilvánvaló, Aram nem vonzódott senkihez szexuálisan, ezért nem is érték olyan udvarlási kudarcok, amikért eseteleg saját "csúfságát" okolhatta volna. Az apja egy időben ezt aggodalommal figyelte, mármint azt, hogy a fia a lányokkal sosincs „úgy” együtt, amíg Aram be nem vallotta neki, hogy ő teljesen aszexuális. Apja akkor nagyon zaklatott lett, bár azóta megenyhült, hiszen ez már egy éve történt.

Tehát, mindent összevetve Aram jól érezte magát. Nyugodt volt.*

- Három tantárgy-csoportot vettem föl – *kezdett bele aztán, jó ráérősen* - az I, II illetve IV csoportot. Ezekhez pluszba fölvettem még az Illúziómágiát meg a Mitológiák és Vallásokat. A többi tantárgy vagy nem érdekel annyira, vagy nincsen semmi érzékem hozzá –nevette el magát. - Ja igen, összeismerkedtem az új táncmágia tanárnővel! Tudod, az az érdekesen öltözött fiatal nő, aki a buli házigazdájával, Akane tanárnővel éppen Erin fölött vitatkozott, amikor kijöttünk... Na de nem ez a lényeg, hanem, hogy hogyan ismerkedtünk meg...

*Aram elmesélte, hogy amikor megérkezett ma megérkezett a Bejárati csarnokba, senkit sem ismert. Hozzá hasonlóan mindenki az alkalomhoz „illő” giccses ruhákba volt felöltözve, kivéve azt az elsőéves pilloamuletos lányt, akit Lariyának hívnak, de ő éppen akkor érkezett a Torneransba, és valamiért nem tudta, hogy aznap van a megnyitó. *
- Aztán megérkezett Kali Friminka úgy, mintha csak egy idősebb újonc diák lenne, enyhe feltűnési mániával – *nevetett a fiú.* – Képzelheted, hogy én aki már kényelmetlenkedtem a folyamatosan gyarapodó tömegben, inkább odamentem hozzá, hogy ő se és én se érezzük egyedül magunkat...

*Kali végül „bevallotta” Aramnak, hogy ugyan újonc, és csak úgy mellékesen hozzátette, hogy táncmágiát tanít a suliban.*

- Gondolhatod, mennyire rosszul éreztem akkor magamat. Teljesen le voltam forrázva, azt sem tudtam, hova bújjak szégyenemben – *mondta nevetgélve Aram. Ez gyakorlatilag nem teljesen volt igaz, ugyanis Aram csak belül égett a szégyentől, kívülről ez csak egy enyhe pírként, na meg egy illedelmes bocsánatkérésként jelentkezett. *
- Annyiban szerencsém volt, hogy Kali professzor nem egy úgymond „régimódi” tanár, így az „incidensünk” után is elég jól elbeszélgettünk, amíg közbe nem jött Erin esete... Persze, nem elmondani neki, hogy nem vettem fel a táncmágiát, bár ezt már minden bizonnyal tudja...
*Itt egy kis szünetet tartott, vett egy pár lassú lélegzetet, miközben ismételten elgondolta, hogy mennyire nem is olyan rossznak indul ez a bentlakásos iskola-projekt.*
- Na meg persze, Kali ellentéte Owain professzor, akinek a személyével gondolom tisztában vagy te is. Mogorva, de pedáns alkat, és úgy gondolom, a mogorva álca mögött azért ott lapul az érző lélek. Ismerem ezt az alkatot, az egyik nagybácsim is ilyen – *mosolygott szélesen.

– És te? Milyen tantárgyakat tanulsz? Hogy megy amúgy a tanulás, nehezek a tantárgyak? – *izgatottan megdörzsölte kezeit a combjain.* – Egy kicsit felkészíthetnél így, előzetesen, például mesélhetnél a tanárokról...

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Elég hihetetlen lenne az a tény, hogy Aramot, ha nem lenne aszexuális bármi féle kellemetlenség érné, bármi féle kudarc. Már azt eszámítva, hogy minden ember, tünde, töpr...átél életében egyszer valami féle csalfaságot, de nem valószínű, hogy ezt Aram külseje okozná. Mert hát mi baj is van azzal a külsővel? Miért is gondolja magát csúfnak?
Nem, egyáltalán nem az, és ezt Kriszty észre is veszi. Bár sajnálatára a fiú túlságosan fiatal hozzá, máskülönben megkockáztatná azt a kísérletet, hogy kikezdjen vele.
Miket is írok itt...kikezdjen? Kriszty, aki alig mer ilyen céllal közelíteni egy fiúhoz? De szeme azért még van, s látja Aramban azt, amit egy lány észrevesz benne. Egyrészt nem csúnya...egyáltalán nem, sőt. Kriszty inkább helyesnek mondaná, ha valaki rákédezne, persze nem maradna el a fülig vörösödés sem. Másrész nagyon kedves, közvetlen, ami még akkor is megfog egy lányt, ha az iillető tényleg ronda.
- Hát ezt te meg honnan tudod? Miből gondolod, hogy bírnám?
Szemébe néz, s ott csupán egy kis kíváncsiságot, kedves, baráti pillantást lát. Nem látja azt a fényt, amit esetleg észre lehetne venni, ha bármilyen aprócska vonzalmat is érezne Kriszty felé. De nem is csodálkozik rajta, betudja annak, hogy ő az idősebb, és a fiút ez zavarná, ahogy minden bizonnyal Krisztyt is.
A padon ülve lábát lóbássza, aminek hatására a vizes fűben susogó ruhájánask alja is átitatódik az eső maradványival. Bohókásan mosolyogva néz a fiúra, miközben hallgatja mesélését. Igazán élvezi ezt a kötetlen beszélgetést, ami persze inkább Aramnak köszönhető, hisz ő hallatja inkább hangját. Széles mosoly húzódik végig arcán, mikor a professzornővel való találkozást hallgatja.
- Hát én nagyon zavarba lettem volna, az biztos...- Elgondolkodik kicsit. -A karvezető helyettesünket? Igen, valamennyire ismerem, de nem nagyon. Lényegében csak tudom ki ő, meg, hogy elég mogorva, ugyanakkor udvarias, de semmi több.
- Nos ez érdekes...Én épp ezt a három csoportot vettem fel tavaly, csak hozzá a Mágiatörténelmet. Második évfolyamra pedig az 1,5, és 7-es csportot választottam. Pedig azt mondtam, hogy nem veszek fel csak egy csoportot, de azt hiszem ez nekem nem fog menni. De most legalább már kezdenek körvonalazódni a tantárgyakból a hivatások...
Mesélni? Kriszty a tananyagokról? Hát...tanulni szívesebben tanulja, mint meséljen róla. De mivel is kezdje? Melyik tantárgy is érdekli inkább a fiút?
- Az új tantárgyakról, mint a Táncmágia, Illúziómágia, Mágusirodalom... nem tudok mesélni, én is kíváncsian várom, hogy milyenek lesznek. Már amit felvettem. Bájitaltant az igazgató tanítja. Én nagyon élvezem, és sosem zavart, ha valami undormányba kellett belenyúlnunk. Amilyen a professzor idén felboncoltatja velünk az alapanyagokat is, nem csak a raktárból kellesz varjúbéllel, vagy effélékkel előkavarodnunk. Tavaly azt hittem kiakad, mikor végigvigyorogtam egy óráját, de a végén csak az alapanyagokat kellett nekem mindenki számára kihordanom. Nem volt nagy büntetés, mert azt elfeljtette, hogy én is tudok már valamennyire varázsolni, így szépen rálebegtettem mindent egy tálcára, amit kilebegtettem az orra elé. Bűbájtan elég nehéz, mert Montmorency profnak nagyok az elvársai, de ha valaki azt csinálja amit mond, akkor ki lehet vele jönni. Krisztíllográfia eléggé száraz tananyag, de aki ráérez a kristályok adta lehetőségekre, az már élvezi.
Na igen, Krisztynek is megered a nyelve lassan, ha van egy értelmes egyén, akivel el tud beszélgetni. De most elakad, mert nem tudja hol folytassa. Kedvesen pillant a fiúra, s megkérdezi tőle, hogy milyen tantárgy érdekli még...

[Krisztyne]

*Ha valamit is biztosra lehet állítani Aramról az az, hogy nem szenved önbizalomhiányban. Ezt amúgy a megjelenéséből is egyből lehet látni. Sosem félt kommunikálni az emberekkel, mivel tisztában volt a diplomáciai- és egyéb képességeivel. Ez bizony önbizalomra vall. Így hát kizárható az a tény, hogy Aram ténylegesen CSÚNYÁNAK titulálja magát. Mindössze tisztában volt azzal, hogy az enyhén véznaság, valamint a kissé kancsal szemek nem éppen a férfi ideál legfőbb vonásai közé tartoznak. Amúgy az előbbivel már elkezdett foglalkozni, igaz nem azért, hogy „szebben nézzen ki” - csak ezért Aram biztosan nem mozdítaná meg még a kisujját sem, nem hogy fel-le rohangáljon reggelente a torneransi lépcsőkön. Aram abszolút racionális fej, így abban is meg van ráció, hogy elkezdett edzeni, ám ez hosszú történet, hogy miért...*

***

*Tehát a fiúra jellemző tulajdonság az, hogy racionális, de mondhatnám azt is, hogy „hideg logikai észjárású”, bár ezt nem nagyon látják meg elsőre az emberek, mivel megtéveszti őket a fiú kedvessége, közvetlensége. Tény, hogy az átlagnál kevesebb érzelmre képes, mint az átlag ember – nem hiába nem volt érzéke a művészetekhez, amiknek megértéséhez kifinomult, árnyaltabb érzelem-világra van szükség. Amelyekre képes – például a szeretet néhány formjára, úgy mint a szülők vagy a barátok iránt érzett szeretetre, vagy a gyűlöletre -, azokat viszont már általában nagy intenzitással éli meg.De ne gondoljuk azt se róla, hogy Aram egy olyan almához hasonlít, ami kívülről szép piros, de ha beleharapunk, belül a magházáig rothadt. Helyezzük inkább a fiú természetét valahol a középre, és megkapjuk az eredményt: A fiúnak nagyon jó neveltetésben volt része, így hamar kialakult benne egy „normális” értékrend, más szóval hamar megtörtént benne a szocializálódáshoz szükséges etikai szabályok teljes körű elsajátítása. Viszont alaptermészetéhez nagyban hozzátartozik a logikus gondolkodás adta erős kíváncsiság, tudásszomj, de mindenek előtt céltudatosság, amik ha nem elégülnek ki benne, akkor bizony önzővé, számítóvá válhat, mert ez a szomj minden erkölcsi- és etikai kódnál erősebb benne, és ezt sajnos nem mindig sikerül moderálnia. Jobban mondva régebben kevésbé tudta, most már sikerült a kört leszűkítenie az ellenségeire. Vagyis ha netán úgy alakul, és lehetősége van akár aljas módon felhasználni valaki számára nem kedves embert a céljai eléréséhez, akkor olyankor átkapcsol az agya az etikai kódokról a hideg logikára, és minden lelkifurdalás nélkül megteszi. „Ez veszélyes, sőt, hátborzongató” gondolhatja mindenki ezek után. Megnyugtatok mindenkit, hogy Aram „aljasságai” sosem lépték túl a „szimplán étejtés” fogalmát, és nem is használódtak fel úgy az emberek általa, hogy azoknak bárminemű fizikai bántódásuk lett volna. *

***

*Megvonta a vállát.*

- Nem tudom biztosra. Csak nekem úgy tűnik, nem vagy az önbizalom mintaképe – *mondta mosolyogva. Nem akarta megsérteni Krisztyt, viszont úgy gondolta, hogy érdemes felvilágosítani a lányt ebben a tekintetben. Na meg érdekelte is valamiért. Nagyon érdekelte...*
– Ha ez igaz – *folytatta gondolatmenetét -,* akkor érdekelne, hogy ez miből is fakad? Van-e valós alapja annak, hogy azt mondtad, nem bírnád meg a tanulást a prefektusi munkád mellett? Pontosabban: mennyiben látszódott az eredményeden a tavaj, hogy prefektus voltál?

*Talán Krisztynek furcsának tűnhet a fiú már-már pofátlansággal határos nyíltsága, de ezúttal Aram úgy gondolta, hogy ennyit még kibír egy ismerkedési beszélgetés a diáktársak között. Tudta azt is, hogy ezt a „pofátlanságot” később kompenzálnia kell valamivel, ezért is volt annyira fecsegő később, amikor már a szökőkúthoz értek Krisztyvel.

Ezek után viszont már sokkal kevésbé volt „előrenyomuló” hiszen hamar felerősödött a lány iránt érzett szimpátiája, így már az esetek nagyobb részében szem előtt tartotta azt is, hogy mit szeretne Kriszty elmondani, és mit nem...

Egy kicsit mindentudóan elmosolyodik "Krisztyne a prefektus" problémára gondolva, amikor a másik megemlíti, hogy három csoportott vett fel elsőben, és ugyancsak hármat másodévben, de csak ennyit kérdezett:*

- Igazán? És mik a terveid a jövőre nézve? Van valami konkrét dolog, amit szeretnél csinálni, mihelyst elvégzed az iskolát?

*Figyelmesen hallgatja Krisztyt, közben minden lényeges információt megjegyezve magában. Elégedetten veszi tudomásul, hogy végre átragasztotta a lányra a közlékenységet.*
~Így sokkal hamarabb megy minden ~ *gondolta elégedetten, miközben kuncogva hallgatta a Krisztyvel történteket. Ne gondoljunk rosszra, Aram már nem csak az eszközt látta Krisztyben, ami csak arra jó, hogy elszórakozgasson unalmában, és akiben egy potenciális információ-forrásra is talált. Sőt, talán pár hét vagy hónap múlva sokkal többet fog látni a lányban, talán éppen egy nagyon jó barátot...*
- Hmm, hát azokra a tantárgyakra lennék elsősorban kíváncsi, amelyek benne vannak az általam kiválasztott 3 csoportban... – *Itt egy kicsit összeráncolta dús szemöldökeit, és gondolkodott azon, hogy mely tantárgyakról tudna érdemleges információt adni neki Kriszty* - Például beszélhetnél még, ha tudsz a Sötét Varázslatok Kivédéséről, a Természetmágiáról, a Mágiatörténelemről, a Gyom- és Gyógynövénytanról, és hgy kik tanítják ezeket, valamint az Átváltoztatástanról és Akane tanárnőről. Ja, és a Varázsfegyvertanra is kíváncsi lennek, na meg Owain professzorra is, de abból lekövetkeztetve, amit mondtál az imént a profról, azt feltételezem, hogy Owain professzor ugyanannyira újonc tanár, mint Kali Friminka – *tette hozzá egy széles mosoly kíséretében.*
- ... Ezeken kívűl még felvettem a Mitológiák és Vallásokat, valamint az Illúziómágiát is. Mit tudsz ezekről? – *kérdezte a következő körben, miután Kriszty ismét elhallgatott. *

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

...hogy mi is rejlik a kedves mosoly mögött azt ugyebár nem tudhatom, valószínűleg nem is akarom megtudni, bár nem tudom miért furok össze minden egyes alkkalommal olyan fiúkkal, akinek lelke mélyén van valami féle gonoszság. De nem is baj ez, mert van benne valami apró, borzongató érzés, ami kellemes, nem riasztana el. Nem, talán még vonz is valahol legbelül. Talán ezért nem találom meg azt, akit szeretni tudnék. Hisz az ész érv, ami egy kedves, pozitív beállítottságú fiút keres szemben áll a lelkem vágyával, a gonoszságra hajlamos énemmel. De nem, nem kell erről tudnia senkinek, Sem Aramnak, sem pedig másoknak. Jó nekem így, ott bent elfedetten hagyva azt, amit kell. Még Kumiko sem tud róla, nem hogy az a fiú, akit most ismerek meg. Bájosan mosolygok hát, kissé zavartan pillantva rá, kérdésvel nem bánt meg, csak nem tudom mit felejjek rá. Mert valahol az eddigiekből is kiderül, hogy bizony igaza van.
- Nem változott semmit az átlagom. Talán tényleg az önbizalom hiánya okozta, hogy lemondtam, talán csak nem éreztem arra késztetést, hogy tovább folytassam. Nem tudom.
Megrántom a vállamat, jelezve, hogy nem is nagyon érdekel ez a téma. Ez már a multé, nem leszek többé prefi, mert nem akarok az lenni. Legalábbis egyhamar biztosan nem.
- Konkrét? Nincs, de már körvonalazódik legalább a tavalyihoz képest. Ezek a tananyagok legalább megközelítőleg egymás felé irányulnak már, és akár melyik szakma mellett is fogok dönteni javamra fog válni, használni fogom tudni a másik két vonalon tanultakat.
Közlékenyebb lettem, ami persze nem annak köszönhető, hogy rámragadt valami Aramról. Csupán nem rólam beszélünk, nem én vagyok a középpontban, hanem a tantárgyak. lényegében teljesen mindegy, hogy miről beszélünk, csak ne körülöttem forogjon a világnak eme ppici foltja. Szívesebben hallgatom inkább Aram szavait, de most nem lehet. S a prefektus lé most is ott lapul még bennem. Nevezhetjük ösztönnek, hivatástdatnak, vagy aminek akarjuk, de ha segíteni kell, akkor megtalálnak most is, akik akarnak.
- Na bajban leszek, mert elég sok tanerő jött és ment a nyáron, úgyhogy nem biztos, hogy el tudom mondani melyik tantárgyat ki tanítja. De próbálkozok...
Sóhajtok egyet, mert össze kell szednem kicsit magam ahhoz, hogy fel tudjam sorolni a tanárook nevét.
-Akik maradtak...Mágiatörténelmet Celinda Sanna Lupehox taítja, az anyagról nem tudok semmit, mert nem nagyon jártam be az órára, pedig felvettem tavaly alapszinten. De a tanárnőt ismerem, mert ő a Krisztallográfia tanár is. Kedves nő lényegében. Gyom- és Gyógynövénytant Cassandra Margaret King tanítja, nagyon érdekesek az órák, sokszor kerülünk érdekes, akár veszélyes helyzetbe a növények között. Átváltoztatástanról és Akane tanárnőről talán annyit, hogy hozzá kell leginkább alkalmazkodni. Nagyon kegyetlennek tűnik, de ha figyelsz, ha tudsz azt értékeli. Bár nem tudom milyen érdem az, ha a hideg, fagyos ujjaival végigsmít az ember haján. -Megborzongok. - Tavaly ő tanította a mitvall-t is, de az idén átvette egy új tanár, nem is ismerem még. Az átváltoztatástanon elég sokat dolgozunk vérrel, az nem tudom mennyire riaszt vissza... -kérdő pillantás a fiú felé- SVK szerintem értelem szerintem a tanár új, őt sem ismerem, ahogy az új Természetmágia tanárnőt sem. De a Természetmágia tananyagot tavaly nagyon is szerettem. Élveztem, hogy az elemeket irányítottuk, ahogy az esőt felerősítettük, legyengítettük. Növényeket is könnyedén fel tudtuk éleszteni.
*Legyezek kettőt a legyezőmel, bal kezemmel, majd jobbommel irányítáasom alá veszem a légáramlatot, s egy kis forgószelet kavarok magunk elé, majd engedem szerte foszlani azt.
- Ilyesmiket tanultunk. Az én elemem a szél, és ezt tudom legkönnyebben irányítani, akaratommal is, pálca nélkül. Ennél sokkal komolyabb feladatokat is végrehajtva. Kíváncsi lennék a te elemedre...
Lelkesen beszélek erről, érezhető, hogy szeretem az elemeket irányítani, de nem akarom a természet rendjét azért megkavarni.

[Krisztyne]

*Aram mindig is jó emberismerőnek tartotta magát, és valóban az is. Viszont egylőre még meg sem közelíti az apját ilyen téren. Nem tud legilimentálni sem pálca nélkül, non-verbálisan, így ha akarna sem tudna titokban kiolvasni Kriszty tekintetéből mélyen eltemetett titkokat. Az apja amúgy is mindig arra tanította, hogy a legilimencia megalapozatlanul erkölcstelen használata olyan személyeken, akik nem tudnak védekezni, még rosszabb a lopásnál is. Aram egyszerű érzelemvilága többek között ezt az aljas cselekvésformát is határozottan utasította el. Ezenkívül saját tapasztalata is meg apja is mondták, hogy az embereknek nagy része előbb-utóbb saját maguktól mondják el titakaik legnagyobb részét. Csak meg kell találni az utat a bizalmukhoz, és máris fecsegnek.
Ennek persze ismételten nincs semmi köze Krisztyhez, hiszen Aram a maga furcsa módján egyre jobban kezdte megkedvelni a lányt. Egyelőre fölöslegesnek tartotta azt, hogy beszélni kezdjen – kifecsegje titkait – a lánynak arról, hogy ő hogyan is látja a világot. Nem akarta elidegeníteni a lányt magától, hiszen tudta azt, hogy saját különös természete szinte párját ritkítja. Sokan, ha látnák csupasz énjét, hamar viszakoznának félve attól, hogy gonoszsággal, ridegséggel találkoznak. Ezért sem volt sok IGAZI barátja, hiszen legtöbbjükkel nem lépte túl a felszínesség határát. Egy kicsit emiatt nagy ritkán magányosnak érezte magát, viszont ez az érzés sem hatott úgy Aramra mint az átlagemberre; nem volt egyáltalán depressziós, hiszen olyan alkalmakkor, amikor egy új kísérleten, vagy bárminemű komplex probléma megértésével avagy egyszerűen olvasással/tanulással foglalkozott, egyáltalán nem érezte magát magányosnak. Egyelőre tökéletesen kielégítőek voltak számára az emberekkel való relatív felszínes szocializálódások is.
Ezen az estén meg már két emberrel is sikerült jól elbeszélgetnie, így Aram lelkivilága is kifogástalan, nem csak megjátssza, hogy jól érzi magát.
Látja, hogy a lány nem is igazán akarna beszélni arról, hogy miért nem lett prefektus, ugyanakkor beismerte, hogy valószínűleg önbizalomhiány miatt lépett vissza... *
~Ez haladás~
*Gondolja elégtétellel – milyen fura alkat, nem? – és ez volt az a pillanat, amikor megfogadta, hogy Krisztynek többet nem tesz fel több „kínos” kérdést... egyelőre, legalábbis.
Elhalványítja mosolyát egy kicsit, amikor Krisztyne megborzong Akane tanárnő érintésének a felidézésétől, de valójában ismét eltűnődik, hogy egyesek mennyire érzékenyek tudnak lenni.*
~…nem olyanok, mint én… ridegek, mégsem szociopaták~
*Vigyorodik el - egyáltalán nem gonoszan - magában a fiú.*
- Nem, dehogy riaszt el...
*Mondja, és egy pillanat erejéig egy kicsit a kelleténél őszintébbre sikerül a mosolya, de amint ezt észreveszi, egyből elhalványítja. Ennek ellenére, ha csak egy röpke pillanatra is, de a lány észreveheti, hogy valójában őt mennyire mulattatja ez az egész.
Ő nem félt semmitől. Tartani ugyan tartott egyes dolgoktól, állatoktól, de csak helyzettől függően, valamint a félelem-küszöbe is az átlagnál jóval alacsonyabb volt.
Csillogó szemekkel nézi a lányt, amint az ilyen jól fel tudja haszálni saját elemének a mágiáját.*
- Hát én még egyelőre nem tudom megrengetni a földet, de remélem, majd ezt is megtanulom...
*Mondja szélesen mosolyogva, a lány szemébe nézve. Egyszerűen nem hitte el, hogy ezekután a lány még mindig önbizalomhiányban szenved.*
- De te nagyon ügyesen csinálod *hajtja oldalra a fejét* mondd csak, nem voltál te véletlenül az összes tanár kedvence? Mert lássuk csak...
*Itt szándékosan egy kicsit mesterkélten elgondolkozik, majd ujjain számolva elkezdi sorolni Krisztynek az érveket:
Ha még Akane tanárnő is megsímogatott, na meg szerinted ~ha te is így reméled, ez már önmagában megér valamit~ Montmorency professzornak sincs semmi baja veled... az iménti mutatványod, az a tény hogy nem vagy egy kimondottan társasági lény, tavaj prefektus voltál, mind-mind arra engednek következtetni, hogy enyhénszólva nem vagy egy rossz tanuló.
*Kedvesen mosolyog a lányra, hiszen ezt nem csak üres bóknak szánta, hanem valóban ez a meggyőződése. Bár még mindig nem tudja, hogy Krisztyne a tavaj iskolaelső volt, de azt igen, hogy a lány igenis tehetséges.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Őszinte mosoly? De mit látok én e mögött? Hát nem tudom....valahogy kicsit viszakozásra késztet. Rajtam nevet? Azon, hogy megborzongok valamitől? Vagy talán belegondolt mennyire élvezné azt az érintést, amit a senseitől kapna?
Tekintetét fürkészem, szinte teljesen belemerülök a szemébe. De mit látok ott? Nem árul el többet a pillantása. Most még nem. Csak egy kis csillogást, mely inkább érdeklődés, mint sem bármi féle jel arra, hogy éppen mi járhat az eszében.
- Meg fogod...minden bizonnyal.
Nem hagyom, hogy jobban eluralkodjon rajtam a kíváncsiság, magamra vonom kedves mosolyomat, s tovább fürkésztem szemeit, pedig már ő is az enyémet... de nem zavartatom magam, ezzel valahogy nem lehet zavarba hozni. Ellentétben azzal, hogy már megint engem kezdett el fényezni.
- Ha azt várod, hogy én erre aztz mondjam, hogy igazad van, hiába vársz...nekem ez nagyon kínos, nem szeretek magamról beszélni. Én...tudod..inkább hagyjuk...
Hát nem fogom kijelenteni azt, hogy iskolaelső voltam tavaly. Azt meg hogy bárki kedvence is lettem volna nem is tudom, de ha tudnám sem hinném el, még akkor sem, ha a szemembe mondaná az illető tanár.
- Azt akarod, hogy akkora zavarba jöjjek, mint az évzárón? A végén képes leszek ültő helyemben elesni...
Kezdek fülig vörösödni, egy kis szellőt terelek magam felé a legyezőmmel, majd ösztönösen eltakarom vele az arcomat, csak a mélykék szemeim maradnak fedetlenek, melyek folyamatosan fürkészik a mellettem ülő fiú szemeit. Kicsit megköszörülöm a torkomat, s egy buta kérdéssel próbálom meg elterelni magamról a figyelmet.
- Mondtad, hogy nem szereted azt a zenét, ami bent szólt, de akkor miket szeretsz hallgatni?
Na erre még én is válaszolok, ha visszadobja a labdát. Ez nem olyan téma, ami zavarba tudna hozni. Lassan leengedem vissza álcámat, s tovább lesem a fiú sötét szemeit.

*Első ránézésre azt mondaná róla az ember, hogy randira készül, mert úgy ki van csípve. Az antracit szürke átmeneti kabátja alá élére vasalt, fekete inget vett fel, melynek a felső gombját nyitva hagyta, hozzá egy fekete szövetnadrágot visel. A cipője olyan tiszta, hogy szinte a felhők körvonalait is ki lehet rajta venni, az orrpiercingjén pedig meg-megcsillan a fény. Még a füle is tiszta, az egyéb testnyílásokról már nem is beszélve.
Az igaz, hogy fél óráig öltözködött, hogy nézzen ki, de nem egy romantikus légyott kedvéért tette ezt, hanem azért, mert megbeszélték Noellel, hogy együtt fognak csontokat tisztogatni, és Francis nem egy egyszerű koponya, neki kijár a tisztelet, mert megérdemli /hiába nincs haja, és nem tud sampont reklámozni/.
Ahogy a szökőkút mellett áll és vár, frissen mosott hajába belekap a hideg, őszi szél. Tekintetével időnként Noelt keresi, majd a kezében tartott cipős dobozba lopva belepillant, és elvigyorodik.*
Tudom hogy nem túl szerencsés kísérleti patkánynak lenni, de te már egyszer próbáltad… azt nem mondom, hogy nem halsz bele, mert már megtetted, de egy kis tisztogatás valóban rád fog férni.