Hátsó kerti lugas

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Vas. Jan. 10 2010, 12:16

[ H a j n a l ]

Igazából fogalmam sincs már, hogy mikor mozdultam ki utoljára a szobám falai közül. A napok egyre szürkébbé, és elmosódottabbá válnak, én pedig ezekkel együtt szürkülök. De hát, mondhatni, hogy iskolába járunk, így tehát kötelességem az valamilyen szinten, hogy a jó jegyek érdekében mindent megtegyek, de egy ideig, amíg szórakozás a folyamatos varázsige-mormolás, még kellemes szórakozás is a fejlődés, de utána be kell ismernem: dögunalommá válik az egész. Éppen ezért, a mai reggelen megfogadva, és ezen a lehetőségen felkapva úgy döntöttem, hogy elindulok egy kis körútra, és valahol csak kikötök majd. A szokásos reggelizés, és kávézás után, mely már lételememmé vált, tervek nélkül indulok el. Negyedórányi sétálás után az isteni szikra még mindig nem nagyon akar megérkezni, pedig a lábam, mely mostanság nem volt nagyon megerőltetve, már igazán szeretné, ha megtalálnám a célomat. A karom teljesen edzett, lévén, hogy állandóan körmöltem valamit, meg hát amúgy is, a kényszermozdulat garmada teljesen megedzi, de az alsóbb tájékon lévő végtagjaim most nem az igaziak. Na, majd teszek érte, hogy ez ne így legyen. Kellett nekem folyamatosan ülni.

Humanoid élőlényekkel csak egy idő után kezdek el találkozni, ezek szerint a vasárnapjait senki sem áldozza be arra, hogy korán felkeljen, elég azt hétköznap megtenni, amikor az órák, és folyamatos magolás miatt nem engedheti meg magának az ember, hogy lazsáljon. Teljesítmény- hajhászat, hát igen. Ahogy gyalogolok egyre többet, a lábaim is egyre jobban kezdik megszokni az újabb, egyelőre még annyira nem, de számukra most abszolút olyannak tűnő intenzív terhelést, miközben karomat kezdem el vakargatni. A nyugati-szárnyból kiérve szemem lassan az óriási ajtóra téved, szemeimet összehúzom, ahogy szemezgetni kezdek vele, és egy hirtelen ötlettől vezérelve lerohanva a klubhelyiségbe, magamra veszem a kabátomat, majd visszasétálok, és kinyitom az ajtót. Ahogy sétálok kifelé, persze, hogy vállam nekiütközik a súlyos fának, de túl vagyok rajta, és számítottam is rá. A kabátomon keresztül kezdem el nyomkodni a fájdalom helyét, de szerencsére az hamar elmúlik, annyira azért nem vészes. A havas táj rendkívül szép, ilyen közelségben még nem is láttam, egyáltalán, legalábbis ebben a tanévben. Azt veszélyes lenne mondani, hogy ebben az évben, hiszen már 2010 van, viszont a tavalyi év decemberében sem voltam kint, egyáltalán, hacsak nem számít az kint létnek, hogy pár pillanat erejéig kidugtam a fejem az ablakon keresztül.

Mivel kesztyűt nem húztam fel, és őszintén szólva szerintem nincs is, egyáltalán, így kezemet azonnal a zsebembe süllyesztem, és így kezdek el sétálni, a lugas felé. Bár sok mindent nem lehet csinálni az adott helyszínen, de arra tökéletes lesz, hogy egy kicsit sétáljak, majd leüljek ott, utána meg majd elválik, hogy mégis mi fog történni. Nem kell sokat járni, hamar megérkezem a kívánt helyre, pár helyszínhez tudom nagyon a járást, a kastély területén belül, és ez azok közé tartozik. Nem vagyok valami óriási természetjáró típus, és el vagyok én bent is, a falak között, azonban ha kijövök, akkor általában ez az a helyszín, amit elsődlegesen megcélzok. Pihenéshez, és egy kis gondolkozáshoz tökéletesen megfelel a hely, legalábbis olyankor, amikor jó idő van, biztos. Most meg majd elválik, mit tudok vele kezdeni, ebben a téli időben.

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Vas. Jan. 10 2010, 15:27

[ R o b i :]

Ellentétben Roberttel, én pontosan tudom, hogy merre és miért indulok. A célom a lugas, és annak hófödte verziójának megjelenítése a kezemben hurcolt lapon. Már a szobámban felvettem kabátomat, és mára világoskék farmert, egy piros sálat és egy fekete kesztyűt választottam mellé. Hónom alatt egy rajzfüzet, és egy kicsi tolltartó. Így sétálok keresztül az iskolán, gondolataimba merülve, nyugodtan, kipihenten, ami átlagos énemtől meg kell hagyni, nagyon távol áll.
Egyetlen dolog ami nyugtalanít az az, hogy egyelőre ötletem nincs, hogyan fogok rajzolni, ugyanis két kesztyű van rajtam, és így az ujjaim nem olyan fürgék mint amúgy. Ráadásképpen hideg is van, és hamarosan le is fagynak a végtagjaim. Sóhajtok egyet. Nem értem én a régi festőket, hogy csinálták az ilyen képeiket! Készítettek maguknak egy miniházat a kiszemelt helyen, és felfűtötték szénnel a azt a pár lépésnyi helyet? Vagy csak jó helyen volt az ablakuk? Esetleg régen nem is volt hideg a hó mellett, vagy mindegyik varázsló volt? A belső hév fűtötte őket? Mindenesetre rám csak a varázsló igaz, úgyhogy hoztam magammal a pálcámat, és most is ott lapul kabátom zsebében. Amúgy is kell a rajz véglegesítéséhez... Kezembe akadt a könyvtárban egy könyv a rajzok életrekeltéséről, de még nagyon az elején járok, és bonyolult is, rám fér a gyakorlás.
Már elkezdtem fázni, pedig ha három réteg ruha nincs rajtam, akkor egy se. Tuti pszichés oka van, hogy úgy gondolom fázni fogok, akkor fázni is fogok... Vagy csak tényleg hideg van, habár szerintem nem lehet kevesebb -3, -2 foknál, ami ha azt vesszük tél van, sőt, ezen a szélességi fokán a Földnek ez elég kellemesnek mondható.
Közben a lábam visz előre, tudván a járást magától is. Szemlélem a tájat, felettem egy madár felröppen a mellettem lévő fáról, amiről azonnal egy nagyobb hótömeg zuttyan a földre. Annyi az egyetlen szerencsém, hogy tovább sétáltam előre, különben már eláztam volna teljesen, így viszont csak a hátam mögött keletkezett egy hókupac. Lassan elérem a lugast, körbenézek. Első szemlélődésre fel se tűnik a nekem háttal álló kabátos alak - kicsit elvarázsolt vagyok ma. Így a második alkalommal amikor végigfuttatom szemem a tájon, még inkább meglepődöm. A havon szememmel követem a lábnyomokat, amik pont ugyanarról jönnek, mint én. Hogy nem tűnt fel ez eddig!
Úgy döntök, békén hagyom az illetőt, csak kellett valami céljának lennie, miért jött ide. Mivel nincs senki más itt rajtunk kívül, lehet a csend és a nyugalom miatt jött ki a zsúfolt iskolából, hogy hallja a saját gondolatait, vagy megunta a tanulást. Esetleg természetbarát, és a hó ellen jött tüntetni.
Tovább nézelődök, keresve a helyet, amit le kéne rajzolnom. Újabb probléma merül fel, ugyanis ha a legszebb helyet szeretném lerajzolni, akkor vagy állva rajzolok, vagy ülhetek a hóba, és fázhatok fel. Sóhaj, a pad felé nézek, onnan se olyan rossz a kilátás. Szemem útját megint keresztezi a fiú, és akkora már szembekerültünk egymással, így arcát is láthatom.
Hoppá.
- ööö... Szia. - A pár hónapos távollétem alatt kikapcsoltam minden olyan emberre vonatkozó gondolatot, aki ebbe az iskolába jár, így Robertus Maximus is oda esett. Ráadásul előtte már kétszer totál hülyét csináltam magamból, és azt hiszem ennyi egy életre elég volt. Most mégis itt a harmadik alkalom, és bámulok pár pillanat erejéig. Nem mintha annyira meglepne, hogy itt van, végülis egy iskolába járunk, vagy mi a szösz... De nincs nagyon mit mondanom.
- Bocsi, csak nem vettem észre, hogy te vagy az. - Mosoly. Nem égetem le magam még egyszer, nem ma. Ma nyugodt vagyok, kedves és aranyos. Miért van az, hogy hatással van rám a szépfiús külseje...? Eddig nem voltak ilyen problémáim senkivel. Hiszen alig tudok róla valamit, mégis miért jöttem annyira zavarba már az első alkalommal, amikor találkoztunk? A két szép szeme miatt. Hát Hajnalom, te hülye vagy.
- Mi újság?

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Pént. Jan. 15 2010, 21:40

Tervekkel együtt nekem is sokkal könnyebb lenne meghatározni, hogy mégis merre szeretnék elindulni, de sajnos az ihlet nagyon nem akar megszerezni. Végeredményében a lugas is már csak amolyan végső elkeseredésemben közbejövő ötlet. Látszik, hogy kezdek teljesen elszokni az intézmény igazi arculatától, hála annak, hogy a könyvek fölé temetkeztem az utóbbi hónapokban, és amikor ki is mozdultam, akkor is csak a kilátóig, meg a postatoronyig mentem. Bár tény, hogy az extremusos klubhelyiségből ezek vannak a lehető legtávolabb, de akkor is, közben csak a falak, és a folyosók kereszteztek, néhány embert leszámítva, így társasági életet abszolút nem éltem, új helyeket pedig végképp nem ismertem meg. Pedig biztos vagyok benne, hogyha nagyon keresném, akkor még vannak újdongások, amit ez a kastély, és a hozzá dukáló park rejteget, de mivel időm nincs, pallérozni sem tudom a kíváncsi énemet. Tudom, hogy ez kifogásnak tűnik, azonban van benne igazság, ebben az évben szeretnék mindent kipasszírozni magamból, amit csak lehet, hogy a legjobb eredményekkel menjek át a harmadik évbe.

Leülve az egyik padra igazából nagyon hamar rájövök, hogy szép ez a hely, meg minden, de semmit sem tudok vele kezdeni igazán, azon kívül, hogy figyelem a szépségét a havas tájnak, mely előttem terül el. Mert hát tényleg gyönyörű itt minden, azonban a csodáláson kívül egyéb programot nem tud szolgáltatni, legalábbis úgy, hogy egyedül vagyok, semmiképpen sem. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet ez az isteni szikra, miszerint jöjjek ki, és bámuljak ki a fejemből? Ezt akár bent is meg tudom tenni, ha nagyon szeretném, ehhez teljes mértékben felesleges volt, hogy felöltözzek rétegesen, és kijöjjek a szabadba. Fáradtan nyújtom el végtagjaimat, és végső szenvedési fázisom eredményeképpen elkezdem vakargatni az arcomat, miközben a könyököm a másik karomon pihen. Magamban részletesen kifejtem, hogy mennyire utálom magam, amiért ilyenre vetemedtem, de a kedélyek lassan lecsillapodnak, és kezdek meg is nyugodni magamban, bár ettől függetlenül a tehetetlenség érzése még megmarad, és trónol tovább. Kényelmes mozdulatokkal állok fel a helyemről, és forgolódok, mint valami elmebeteg, vagy kutya, aki keresi a gazdáját, és már éppen indulnék is elfelé a helyszínről, amilyen gyorsan csak tehetem, amikor egy lány érkezik a színre.

Hátulról ismerős, olyan, mintha már fixíroztam volna ezt a hátat, és mindent, ami ezzel együtt jár, de nem tudnám hirtelen megmondani, hogy kihez tudom kötni. Lehet, hogy csak déja vu, vagy egy érzéki csalódás, azt akarom látni, amit szeretnék. Szemeimet párszor behunyom gyorsan egymás után, várva, hogy az illúzió majd csak eltűnik, de mivel nem mozdul a helyéről, így konstatálom magamban, hogy bizony itt tényleg egy élő, húsvér ember áll, aki feltűnően ismerős, és idegesít, hogy nem tudom, ki az. Lehet, hogy ez is csak egy olyan lány, akinek az arcát nem ismerhettem meg, egyáltalán, ilyen végül is sokszor van, amikor sétálok a folyosókon, és nem figyelek, csak megyek. Esetleg egy-két kép marad meg, de más nem. Vagy éppenséggel háttal ült nekem az egyik tanóra folyamán. Indokok százezrei röppennek át a fejemben, amikor az említett szépség is elkezd forgolódni szintén, és így már kezd rémleni, hogy kivel van dolgom, perpillanat. Újabb arcvakarás, mely kifejezetten zavar már engem is, de most nem tudok egyszerűen mit csinálni: szólítsam meg, vagy sem? Minden bizonnyal én lennék Hajnal számára – mert igen, megvan, hogy hogyan is hívják a hölgyeményt – az utolsó ember, akivel beszélni szeretne most, legalábbis ítélve, hogy éppenséggel mire készül, a felszerelésből következtetve.

– Khm… szia – köszönök én is, amikor a lány megteszi az első lépést. Bátortalan vagyok, vagy sem, ki tudja, de erre most tényleg egyáltalán nem számítottam. Ismerős arcot utoljára pár napja láttam, és az is olyan volt, hogy beszélni még nem beszéltem vele egyáltalán, csak pár pillanat erejéig tekinthettem rá egy-egy pillantást. Szóval, fogalmazzunk úgy, hogy olyan érzésem van, mintha egy UFO-val találkoznék. – Semmi gond, én is még csak most vettelek észre – mondom, kicsit füllentve, de nem szeretném, ha kellemetlenül érezné magát emiatt, akkor legalább égjünk be mindketten, és nem lesz diszkrimináció belőle. – Semmi, unalom az élet, és kijöttem, de rájöttem, hogy az élet itt is megtalál, és ugyanúgy dögunalom az egész. Hát, van ez így. Veled? Jó régen láttalak utoljára, talán… nyáron, ha jól emlékszem. – Akárhogyan számolom, a nyár már fél éve volt, szóval az állításom teljesen helyén való. Többet abszolút nem tudok most szólni, kezdem én is zavartan érezni magam, így a könyököm egy alapos simításnak lesz kitéve, általam, természetesen. Kényszercselekedet, nesze neked.

– Ja, és nehezebb a második év, mint gondoltam, de nem panaszkodom, inkább hanyagoljuk a sulit, már elegem van belőle teljesen. Hónapok óta csak azok a fránya könyvet jelentik a társaságot, de valahogy egyik sem tud felrázni igazán. Pech. Te merre jártál? – mégis próbálok valamit kipréselni magamból, amivel előre tudom lendíteni a társaságot, de innentől tényleg befogom a számat, és hagyom, hogy a lány meséljen kicsit.

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Vas. Jan. 17 2010, 16:30

♪♫♪
"If you want me there, you've got to be firm."
// Ha magad mellett szeretnél tudni, határozottnak kell lenned. //

Úgy tűnik nem csak én vagyok zavarban, ami igazság szerint megnyugtat. Ha nem tudja ki vagyok, akkor én is figyelmen kívül hagyhatom létezését a jövőben, nem? Lehet meg se kellett volna szólítanom, csak egyszerűen rajzolhattam volna. Békésen, nyugodtan, mintha ott se lenne, amíg vagy el nem megy, vagy meg nem szólít. De ennek ugyebár lőttek, és most olyan kerek szemekkel néz rám, mintha azt se tudná ki vagyok.
Tökéletes, az életem annyira tökéletes! Elmosolyodom vidáman, megpróbálom zavaromat elűzni. Tömeget szeretnék, embereket akik lökdösődnek mellettem, beszélnek, kiabálnak, és akkor talán nem csak megnyugodnék, de biztatóbb is lenne a fejem, nem ilyen "rémültnyuszi" arc. Képzeletemben megrázom a fejem, mozgásra bírva ezzel agysejtjeimet, eltüntetve a furcsa nézést az arcomról. Szabad kezemmel elkezdem újra és újra az ujjam köré csavarni a hajam, közben figyelve mit mond Robert. Bólintok egyet, habár nekem most nem unalmas az életem... Mindig jön egy kis esemény, ami újra életet önt belém, mint egy kis olvasás tűz mellett vagy egy csöpp önfeledt szánkózás. Azt hiszem nagyon infantilis vagyok. De baj ez? Még gyereknek számítok a 17 évemmel. A probléma akkor fog adódni, amikor majd középkorúan is ilyen leszek, mint most. Erre a képre a fejemben vidáman elmosolyodok, hosszú őszhajú néni játssza a tizenévest... Szánalmas.
- Én elvagyok köszönöm szépen, valószínűleg csak elkerültük egymást... - Fél éven keresztül kicsit lehetetlen, habár óráink sincsenek közösen, meg nem is egy karban vagyunk. Azért evéseknél látnunk kellett volna egymást. Elég rossz egy füllentés, de mi köze neki az én életemhez? Ő se ismer, én se ismerem, így hogy legyek a megszokott kis harcias boszorkány? Merre jártam, merre jártam, világvégén. Felcsillan a szemem.
- Hát tegnap éppenség szánkóztam. - kétszáz wattos mosoly, csak ki ne égjen Robert szeme.
- Nagy baj, hogyha én most leülök, és rajzolok amíg beszélünk? Amúgy is ki szeretnék próbálni valamit, ami szerintem neked is tetszene... De ahhoz kell előbb a rajz... - Visszasétálok az előző padhoz, és leülök rá. Nem, nem fogok állva rajzolni, se hóban ülve, úgyhogy marad a padról való felfázás lehetősége. Nem mintha nem lennék már így is alaposan megfázva, orrdugulástól kezdve a kaparó torkon át a fület sértő köhögésig minden bajom van. Szánkózás, ezt neked. De a rajz már ott lebeg a szemem előtt, úgyhogy kényelmesen elhelyezkedem, lapot veszek elő, meg kis széndarabot. Elkezdem a tájat skiccelni, de közben Robertnek is feldobom az egyetlen értelmesnek tűnő kérdés azok után, hogy az egyetlen közösnek tűnő pontról, az iskoláról meg lett tiltva a beszélgetés.
- Tudsz szánkózni? - Felnézek rá, rámosolygok. A tegnapi élményektől még mindig a föld felett lebegek pár centivel, az egész olyan volt, mintha egy időutazás lett volna vissza a gondatlan éveimbe. Következő mosolyommal már visszafordulok a rajzom felé, és tovább folytatom a vázlatot. Szép lassan alakulni kezd a táj, és igazat megvallva nem is akarom nagyon tovább folytatni - ennyi is elég lenne ahhoz, hogy el tudjam rajta végezni a nemrég tanult kis olcsó varázslatot. De ha valami egyedit szeretnék, valami kicsit maradandóbbat, akkor muszáj folytatni, nem hagyhatom abba a közepén.
Persze Anselmo most frászt kapna tőlem, ha látná, hogy mással tudok normálisan is beszélgetni. Vagy egyszerűen csak elaludna azon, hogy milyen unalmasan átlagos is tudok lenni, ha szeretnék.

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Vas. Jan. 17 2010, 17:10

Azért az eléggé nagy veszteség lett volna, ha nem szólal meg a lány, vagy pedig nem fordul meg, mert lehet, hogy zavarban vagyok kissé, de azért annyira nem, hogy abszolút ne merjek megszólalni. Na, jó, de, hiszen ez most is látszik, alig tudok pár értelmes szót kinyögni, de előfordul az ilyesmi, a sokkhatás, és a jellemem csalfa játéka nyomán. Majd talán hamarosan képes leszek arra, hogy értelmesen beszélni tudjak Hajnallal, csak idő kérdése. De még mennyi? És egyáltalán miért vagyok ennyire visszafogott, ennyire idegesítően merev? Költői kérdés, így sikerült összehozni. Számomra mostanság minden egyes nap ugyanolyan szánalmasan unalmas. Lehet, hogy ezzel együtt fásulok el én is, és veszek el a süllyesztőben, lazábban kellene hozzáállni a dolgokhoz, hiszen ez a stílus körülbelül a középkorban vált volna be igazán, amiben nem is éltem, szóval azt sem mondhatjuk, hogy maradi módon ott ragadtam.

Lehet, hogy ezek a képek nekem is nagyon sokat segítenének. Hiszen az én életemben is szükség van a pörgésre, és arra, hogy körülöttem semmi se történjen rendben, én pedig sodródjak az árral. Azonban ezen kastély falai között annyi begyepesedett, magának való alak van, hogy egyszerűen én magam is elkezdek egyre magányosabb lenni, és ez az életérzés kezd el elkapni, nagyon rossz módon. Amíg nem látok meg egy új dolgot, amit ki kell próbálni, az én életem is tökéletes, azonban amint van valami, ami értelmet ad neki, rájövök, hogy eddig egy senki voltam, amik javítani kell. Ehhez viszont nekem kell az első lépést megtenni, és a módszer nagyon egyszerű: le kell tennem ezeket a fránya könyveket, kimozdulni a szobából, és élni, akár egy átlagember, ismerkedni, feloldódni a társaságban. Nekem nem hiszem, hogy gondom lesz az infantilis viselkedés nagyobb koromban, mindig is túlságosan komoly voltam, így az élethez már eléggé készen állok, ha azt nézzük, de előtte nem adtam magamnak lehetőséget arra, hogy éljek. 18 évesen viszont itt lenne az ideje.

– Ja, valószínű. – Hát igen, az iskolában valahol biztos, hogy lett volna lehetőség összefutnunk, azonban ez nem történt meg, de ha ennyire ragaszkodik Hajnal ehhez a megállapításhoz, akkor legyen. Rázom a fejem a kérdés hatására, inkább én is leülök mellé, és figyelem, hogy vajon mit rajzol. – Kíváncsian várom. Én sosem tudtam rajzolni, belenyugodtam, hogy egyszerűen nincs tehetségem ehhez. Maradok a zenénél, ahhoz legalább mutatok valamiféle tehetséget – jegyem meg óvatosan, szemöldökömet kissé felhúzva, egyszerűen szánalmas a viselkedésem, és ez engem is kezd egyre inkább zavarni. Erős kifejezés, hogy megtiltottam volna az iskoláról való beszélgetést, de valahogy annyira elegem van már belőle, hogy a fejem is belefájdul, még ha csak rá is gondolok. Főleg így, hogy kezd kialakulni egy kép arról, hogy milyen jó lesz már, ha lenyugszom, és nem üldözöm ennyire a jó osztályzatokat. Kényelmesen elhelyezkedem a padon, mondhatni, hogy már lassan el is fekszem rajta, miközben szemeimmel még mindig a kezek mozgását figyelem, melyek alatt egy egyre jobban alakulni látszó rajz kezd kibontakozni. – Persze, tudok szánkózni, de jó régen csináltam már. Talán az öcsémmel, pár éve. Miért, lenne kedved? Mert ha igen, én benne vagyok – ajánlom fel magam alássan szolgálatra, hogy elszórakoztassam unalmas társaságommal a hölgyeményt, de persze először megvárom, amíg befejezi az alapvető vázlatot. – De ha gondolod, le is mehetünk a városba enni valamit, a régi szép emlékek örömére. Persze csak a rajz után, mert most már felkeltetted az érdeklődésemet.

Célzok az első találkozóra, hiszen akkor is az ebédlő előtt futottunk össze, miközben hevesen keresgéltük az orrunk előtt lévő helyiséget. – Amúgy is régen jártam már lent, meg régen szórakoztam. Szóval, ha nem bánod, esetleg eltölthetjük közösen a napot.

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Vas. Jan. 17 2010, 17:59

"Can I keep your fire burning with the spark in my eye?"

Felkapom a fejem, és kíváncsian kezdem szemlélni a már elég furcsa pózban lévő Robertet.
- Te játszol valamilyen hangszeren? - Zöld szemem felcsillan erre a gondolatra. Ha nem hegedűn játszik, akkor még egyszer meg fogom győzni, hogy tartson nekem egy mini koncertet. Habár a hegedűt is szeretem, csak egyszerűen rééémes hallgatni, amikor csak próbálkozik és próbálkozik az illető, és csak nem találja el a megfelelő hangot. Inkább gitározzon, zongorázzon vagy doboljon esetleg csellózzon, vagy ...
Gondolatmenetem hirtelen félbeszakad. Lehet, hogy már kérdeztem tőle ugyanezt? Vagy csak saját magamban való bizonytalanságom miatt van deja vu érzésem? Megköszörülöm a torkom.
- Mióta zenélsz? - Tényleg kicsit unalmas a beszélgetés, de istenem, valahogy el kell kezdeni ismerkedni. Nem lehet egyből egy kapcsolat közepén kezdeni, akármennyire is szeretnénk néha. Valahol hasonló időben jutok el ugyanarra a következtetésre, hogy ez így unalmas, sőt szánalmas... Itt ülünk, és gyakorlatilag semmit se csinálunk. Nekem mozgáshiányom van, nekem történetek kellenek, amit majd sötét órák idején mesélhetek majd az ükunokáimnak, akik majd ámuldozva néznek rám, hogy "húúú milyen belevaló csaj volt a dédim!". Elmosolyodok erre a gondolatra, de valahogy akkor se tudom elképzelni magam, csak magát a helyzetet.
Eljutok a felismerhetőségig a rajzon, sőt talán egy kicsit tovább is, de rájövök, hogy ez azokra az időkre van, amikor nincs társaság. Így leteszem a szenet, és gyorsan a pálcámat veszem elő, hogy ezzel végezzünk, és csinálhassunk valami érdekfeszítőbbet. Gyorsan felidézem a fejemben a kis könyvecskében írt szöveget, elmormogom félhangosan a varázslatot, és rákoppintok a képre háromszor, majd kétszer végighúzom rajta függőlegesen a pálcát.
A szénnel rajzolt apró fekete hópelyhek elkezdenek ide oda szállingózni, amíg el nem tűnnek egy-egy kis kupac hóban. Elmosolyodom, habár nem teljesen ilyenre gondoltam, elsőnek ez is megteszi. Még gondolkozom egy pillanatra azon is, hogy talán esővel és villámmal kellett volna csinálnom, de az erősen meghaladja jelenlegi képességeim, ráadásul ott még a könyvecskémben se tartok.
Aláírom egy tollal, aztán pár másodperc erejéig megmutatom Robertnek, de felpattanok a helyemről, és rámosolygok. Pár lépéssel hátrébb lépek tőle, és fogalmam sincs honnan merítettem ezen pillanatban a bátorságom, de még kis kacérság is csillan a szememben.
- Megkaphatod a képet, ha a mai napon elég vidámmá tudsz varázsolni. - Újabb édes mosoly, majd bűbájtanon tanult lebegtetéssel havazó képemet fellebegtetem a mellettünk lévő fa egyik magasabb ágára. Tudom, hogy le tudná szedni, ha akarná, de akkor mi a játék? Amúgy is, ő hívott el, én pedig szívesen benne vagyok, de tessék, itt a tétje annak, hogy jó napja legyen... Egy ronda kis vázlat, csillogó fekete hóeséssel, de egy vidám, mosolygós szőke lány társaságában.
Amúgy is ő ajánlotta fel előbb, hogy menjünk, hát menjünk! Erősen kipirul az arcom attól, hogy felelőtlenül és gondtalanul vidám vagyok annak ellenére, hogy legszívesebben messze rohannék innen. De a gátlásokat le kell vetkőzni, és ha a rossz érzés egy ideig ott is marad, egyszer vagy eltűnik majd egy villámcsapásra, vagy háromszor ekkora lesz, ha rosszul döntöttem.
De olyan aranyos, vidámságra hajlamos feje van Robertnek, akkor miért ne lehetne most az egyszer szerencsém abban, hogy kinek adok egy darabot a lelkemből kölcsönbe egy napig?
Megfogom Robert kezét, és felhúzom talpra, majd csilingelően vidám hangon, rengetek lelkesedéssel kezdek beszélni.
- Nem akarok szánkózni, tegnap voltam, én ma táncolni, táncolni akarok, hógolyózni, hóembert építeni, elrepülni a felhők felé és vidáman lenézni az apró Földre, hogy milyen kis semmi a galaxisban!
- Nem akarok ma rajzolni többet, de vidám akarok lenni, független, meggondolatlan, és "görcsmentes"! Ma meg akarom hódítani a világot, és elmondani mindenkinek a nap végére, hogy milyen jó helyen is élünk, enni akarok adni az éhezőknek, és lopni akarok a gazdagoktól. - A táncolás említésénél egyszerűen a Robert még mindig fogdosott keze alatt csinálok egy forgást.
Emiatt most már száz százalékig biztos vagyok benne, hogy rám jött az ötperc, és hogy holnapra teljesen meg fogom bánni mindazt, amit ma tettem. De mindenki azt mondja, merev vagyok, hát most nem leszek az, elfelejtem milyen Hajnalnak lenni.
- Ma el akarom felejteni a problémáimat, és szeretnék a nap végére minden egyes embert megölelni. - Rávigyorgok még egyszer, aztán elengedem a kezét, és elindulok hátrafelé az úton a város felé, hogy még vissza tudjak szólni Robertnek.
- Akkor jössz, vagy nem? És ajánlom, hogy legyen valami ötleted, hogy hogyan érd mindezt el nálam pár óra leforgása alatt. - Még egy mosoly, aztán menetirányba fordulok, és tudja fene miért, de futni kezdek, és félhangosan énekelni.
- "Can I Catch Fire...?"
Meg kell hagyni, hogy ez egy indításnak felőlem jó, de ha rossz reakciót kapok, akkor egyszerűen felfutok a hálókörletembe, és a következő évig ki se bújok onnan.

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Vas. Jan. 31 2010, 15:10

*Elmosolyodik, és félredönti a fejét. Ördögi vigyor terül szét az arcán*
-Próbáljuk ki. Veszek egy lakást, és nyáron egy ideig ott fogunk lakni. Megnézzük, ki unalmasabb. Na benne vagy? És aki nyer, az mondjuk csinál valamit.
*Teljesen tökéletes a terv. Mivel ő nem járt el sehova, nem tud otthon mit csinálni ő fog nyerni. Hogy elbízná magát? őőőő? ŐŐŐŐ? Igen elbízza, de nem kéne. Elhelyezkedik törökülésben, és maga elé veszi a lapot.*
-Jó akkor diktálod én meg írom. Kezdjük. "Kedves Anyu, Apu!"
*Írja fel a lap tetejére gyönyörű betűível, és várakozóan néz Konira. Arra miszerint megszokhatta volna, csak megrázza a fejét, hogy még ő sem szokta meg.*
-Nem is igazán tudom, egyszer kis drapp szőrcsomó lett belőle. Én meg magamhoz vettem. Röviden ennyi.
*Egész eltöprengően néz maga elé, így egy kicsit váratlanul érik a szavak. Egész közel bújik a fiúhoz, és halk hangon szólal meg.*
-Még úgy is szeretsz, hogy egy meggondolatlan, bohókás, sírós valaki vagyok? Mertmert én úgy szeretlek, hogy egy komoly, kedves, és túl sokat tanuló egyén vagy.
*Felnéz, egyenesen Koni kék szemébe, és most nem rejti el érzéseit. Minden ott van abban a vörösesbarna szempárban, szerelem, félelem, bizalom.*

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Vas. Jan. 31 2010, 16:51

//Serenity
Én nem tudok ilyen jót csinálni, majd egyszer megtanulom Smile

//

*Koni már majdnem közbevág, de inkább megvárja, míg Serenity végig mondja. csak azután szólal meg, magabiztosan, ellentmondást nem tűrő hangon.*
- Szó sem lehet róla hogy te veszel lakást. Mert azt nem hagyom! Én fogok lakást venni, nem engedem hogy erre költsd a pénzed!
*Teljesen őszintén mondja. Majd a levél. Sóhajt egyet. Már rég halott a családjáról. Nagyon rég. Több évnek tűnik neki, ez a kevesebb mint hat hónap. De a családjáról van szó, és örülnie kéne neki, hogy van egyáltalán. Mert nem mindenkinek adatik meg, a békés, nyugodt család.*
- Először is, és ezt ne írd, nagyon köszönöm a segítséget! Akkor diktáljam? Rendben, kezdem:
"Kedves Anyu, Apu!
Rég írtam nektek, ha a réget lehet arra is érteni, hogy soha. Itt jól elvagyok, keményebb a tananyag mint a megszokott, de sokkal érdekesebb is! A kaják is finomak, a diákokkal is megvagyok. Sokkal jobban mint gondoltam" *Seryre pillant, és elmosolyodik.*
- "A szerelmet is megtaláltam." *Megint Serenityre néz, és rámosolyog.* - "A tanárok... Valamelyik egész normális, valamelyik órájánál azonban jobb meghúzni magad! Képzeljétek, prefektus vagyok! Le is vizsgáztam, ezért másodéves is vagyok. Pedig először nem akartam, de utána gondoltam, próba szerencse. Ezentúl írni fogok, gyakrabban!
Ezerszer ölel, fiatok: Konidik Longin"
*Megint Serenityre pillant, de most kíváncsian, majd megszólal.*
- Ez így jó lesz? Nem túl hosszú, de a lényeg benne van. Majd még írok.
*Majd másra terelődik a szó. Szerelem. Ezt agy elemezné Koni: Az amiből kifogyhatatlan van belőlem, és ehhez hozzásegített, Serenity.
Majd újra megszólal, most is komolyan, mint mindig.*
- Igen, én úgy szeretlek, ahogy vagy. És én nem is szoktam sokat tanulni! Kikérem ezt magamnak!
*Koni egyenesen visszanéz Serenity szemeibe. Nem menekül előlük. Majd, lassú mozdulatokkal, megcsókolja őt. Ez után, szép lassan, hátrébb húzódik, és egyenesen a lány vörösesbarna szemeibe néz. És mosolyog.*

*Már dél is elmúlt, még is csak most tűnik elő a kastély rejtekéből a Pugnaxos fiú, aki nem éppen ismert az iskolai köreiben. Habár valaha igen csak központi személy volt a régi iskolájában, de itt igen csak megbúvós típus. Habár sokszor jár kint, sőt, rengetegszer, főleg éjjelente, még is csak kerüli az embereket. Ha meg rá talál valaki, akkor elő bújik belőle a régi énje. A vicceskedő suhanc, aki habár csak a csillagokhoz és a sportokhoz ért, még is csak mindenhez van hozzáfűzni valója.
Csendesen sétálgat rátalálva a hátsó kerti lugasra, eddig a tantermeket figyelte, de persze csak kívülről, hiszen per pillanat úgy sincsen óra, amire bemenne. Meg amúgy is szombat van. Ki az az elszánt ember, aki ma akarna körülnézni a tantermekben? Hát, nem ő... * ~ Kölyköd voltam, véredből lettem. Kölyköd voltam, nem értettél engem. Emléked mégis fogva tart, el nem enged. Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem. Rossz hold kelt föl... ~ *Magában ez a szám dereng, a Hold juttatta eszébe. Habár eléggé átlagos a hangja, teljesen közepes, még is magában a saját hangán szól a dal, a nem éppen jó kedvre derítő dalocska. Kapcsolódik hozzá minden, ami benne van, nem véletlen hogy épp ez jár a fejében. A helyet nézve, ahova végül is eljutott, lassan sétálgat, semmi dolga nincsen. Nincs itt megbeszélt találkozója, sőt, az egész iskolából talán csak három embert ismer. Igen, pontosan hármat. Nincs az az isten, hogy pont velük fusson itt össze, pont most. Így inkább csak csendes szótlanságban, néha halk dúdolásban közlekedik, a földön lévő lábnyomokat figyelve, hogy meglássa mennyire látogatott ez a környezet. Csupán unalom űzésből. Nem fogja meg túlságosan a hely romantikája, főleg, mivel totálisan és végeláthatatlanul egyedül van.*

*Már majdnem március közepe van, de még a tél utoljára megmutatja, hogy milyen nagy úr. A már már előbújt tavaszi kis növényzetre, ismét hideg hótakaró hullt, ismét álomba merítve ezzel a természetet. Aki arra a rövid időre letette a téli ruházatát, most ismét elővehette. Sami is így járt. Szekrénye mélyéről ismét elővéve meleg kabátját, és csizmáját, most sétálni indul. Még nem olyan régóta van itt, így még elég sok hely nyújt számára meglepetést. Nem sokat járkál a szobáján kívül, így nem is nagyon ismeri ki magát a környéken. Mégis, ma valahogy kedve támadt egy kis sétához. Méghozzá odakint. Elhagyva az iskola falait, már a friss hóban gázol előre. Egészen eltávolodott a kastélytól. Hirtelen megáll. Indás növények takarásában, mintha egy bejárat lenne valamihez. Elhúzza a növény falat, és belép. Úgy tűnik, valamilyen növénykertbe jutott. Oszlopok szegélyezik a kis folyosót, melyen most lépdel. Kiváncsian halad előre, mikor észrevesz még valakit. Ahogy odaér hozzá, kis habozás után köszön neki, remélve hogy nem fogja zavarni.*-Szia! Samantha Cerry, pugnax. *Mutatkozik be először is. Nem a szavak embere, és nem is valami jó beszélgetés kezdeményezésben. Főleg nem idegenekkel. Így egy teljesen lüke és bána kérdéssel folytatja.*-Nem zavarok?

*A fiú nyugiodtan sétálgat, őt nem zavarja a hó, habár inkább a száraz helyeket kedveli. Egy egyszerű sötétvörös pólóban van, és fekete farmerban. Nincsen túlöltözve, annyi szent. Vagy nem fázik, vagy csaka tüdőgyulladásra hajt, ezt egyelőre egyáltalán nem tudni. Mikor meghallja valakinek a lépteit, azonnal felé fordul, egy gyors szemvillanással végig mérve, hogy kivel is áll szemben. Egy kis mosoly jelenik meg az ajkain, mikor a lány bemutatkozik.*
- Peter Moonlight, szintén Pugnax. *Mutatkozik be, derűsen, felvillanyozódva. Kezetnyújt a lánynak, kézfogás gyanánt, habár nem tudja, hogy itt ez mennyire szokás. Hogyha a lány elfogadja ezta röpke kéznyújtást, akkor nem éppen egy férfias kézfogás fogadja, hanem egy kézcsók. Milyen udvarias, ugye? De ez csak a látszat, a kezdeti kép ám.*
- Természetesen nem zavarsz. Nem várok senkit, csak sétálgatok. Mióta vagy itt a Torneransban? *Kérdezi, valamiféle beszélgetést kezdeményezve, miközben az egyik pad felé bök a fejével.* - eüljünk, vagy inkább sétálnál körbe-körbe? *Kérdezi, egy mosollyal, miközben egy lépést hátra lép, utat adva a lánynak, vagy a pad felé, vagy csak úgy, az úton. Az a kósza kézcsók csak egy meglepő testi kontaktus volt, valójában nem az a puszilkodós, ölelgetős, egymáshoz érős típus. *

*Végre egy szaktárs. Sajnos eddig elég sok esetben futott össze diákokkal, egy másik szakról. Igazándiból csak egy szakkal van baja, mert csupa egoista beképzelt, és bunkó alak jár oda. Bár lehet vannak kivételek, de eddig neki még nem volt szerencséje összefutni egyel sem. Szereti a szakát, és semmi pénzért nem váltana.*-Örülök hogy megismerhetlek. Jó végre szaktárssal is összefutni. Elfogadja a kéznyújtást, bár nem illik lányokkal kezet fogni, őt nem zavarta, így minden gond nélkül fogadja el a kéznyújtást, és ráz kezet a fiúval.*-Talán jobb lenne tovább sétálni. Elég hideg lenne most leülni. *Feleli és megereszt egy mosolyt.*-Hát, még nem túl hosszú ideje. Szóval elég gyakran tévedek még el. Ide is véletlenül keveredtem ide. Te? Honnan jöttél ?*Érdeklődik, és amennyiben a fiú beleegyezik, hogy sétáljanak, lassan lépked mellette.*

//Samantha Cerry,Peter Moonlight//

Lassan sétálgattam a lugasban és közben érdeklődve figyeltem hátha találok valami ismarős alakot.
~Jé ott egy lány és egy fiú.Eddig észre se vettem őket.~
-Sziasztok-köszentem nekik,bár kissé halk lehetett,de nem akartam,hogy ha esetleg mégis hallották.Idiótának nézzenek,hogy állandóan csak köszöngetek.
-Titeket,hogy hívnak?Engem Thirrinnek,Thirrin Freernek. -mondtam egy kis mosollyal arcomon.
Kis kék dzsekije van rajtam.Most változatosság képpen zöld szoknyámmal.
~Utálok nadrágot hordani.Hát végül is lány vagyok.Ezért senki nem vethet meg.Ha meg valakinaek nem tetszik az az ő baja.~

Samantha Cerry & Thirrin Freer

*Bizony, egy büszke Pugnaxos, önjelölt szuperhős. Ő még egyáltalán nem tudta megismerni, hogy melyik szak milyen, sőt, konkrétan semmit sem tud az iskoláról, azon kívül, hogy a Pugnax az ő szakja és a fekete meg a piros a színük. Nem egy tájékozódott srác. Amikor a lány elfogadja a kéznyújtást, nem megrázza, hanem inkább kézcsókot ad neki. *
- Igazad van, még nagyon hideg minden. Meglepő ez március közepén... *Mondja a fiú, egy szomorkás mosollyal, majd tovább lép, hiszen végül is tovább sétálnak. A szél kicsit felborzolja a haját, és a ruháját, a piros póló nagyon vékonynak tűnik, de nem zavartatja magát. Magas, 180-190 közti fiú, szép nagy izmokkal, kidolgozott felső testtel. Nem Schwarzenegger méretű izmokkal, de attól hányingert is kap. *
- Rám nem jellemző az eltévedés, de én sem ismerem túlzottan még ezt a helyet. Nem rég érkeztem, nagyon kevés embert is ismerek. Mesélnél nekem az iskoláról? Még a szakokkal sem vagyok túlzottan tisztában. Amúgy Angliából jöttem. Anyám kötelezően ide küldött, habár még nem jöttem rá, hogy miért. Miben másabb ez az iskola, mint bármilyen másik? *Teszi fela költői kérdést, miközben séta közben nyújtózkodik egyet. De azért az a költői kérdés is olyan kérdés, amire lehet ám válaszolni. * - És te? Honnan érkeztél? * Teszi fel a kérdést Samanthának. Mikor egy lány köszön feléjük, a fiú bizony meghallja, és azonnal felé fordul. Eddig észre sem vette, ami elég meglepő, hiszen szemfülesnek mondható. *
- Üdvözlet. Én Peter Moonlight vagyok, és örvendek Thirrin. Ez milyen eredetű név? *Kérdezi a fiú, egy kicsit meglepő kérdés, de egyszerűen muszáj volt rákérdeznie, olyan furcsa ez a név.* - Csatlakozol? Csak beszélgetünk, meg sétálunk, mert a padok még túl jegesek. Te honnan érkeztél? *Kérdezi Thirrintől, miközben Samatha felé fordul, érdeklődve, hiszen ő rá is kíváncsi.*

//Samantha Cerry,Peter Moonlight//

-Valami kis királyság királynőjét hívták így.Róla kaptam a nevemet. -válaszoltam.-Azt hiszemköze lehet Perzsiához. -mondtam vállvonogatva.
-Igen szívesen csatlakozom.-mondtam és már én is mellettük sétáltam.
-Tünde földről -válaszoltam titogzatosan.Ugyanis ez nem volt éppen meghatározó válasz.De a tündék nem szertetik a származásukról szoló kérdéseket emberektől.
~Remélem félre érti és azt hisz ez a tényleg annak az országnak a neve ahonnan jöttem.Akkor legalább nem kéne megbántanom és a magyarázkodás is elmaradhatna.Bár a fiúk általán nem tájékozottak az ilyen ügyekben.~-gondoltam és egy kis vigyor is átfutott az arcomon.
-Na és te honnan származol? -kérdeztem a lányhoz is intézve kérdésem.Bár lehet ez volt kivehető szavaimból így nyomatékosan a lányra néztem.
~Néha sokkal többet mondunk el ha meg se szólalunk.Ezt ki is mondta gondolkoztam?

//Peter Moonligh & Thirrin Freer.//

*Érdeklődve hallgajta, a Peter válaszát.*-Hát, hogy miben más ez a hely, mint a többi. És még nem is vagyok itt olyan régóta, hogy erre felelni tudjak. Szakokról?: Hát négy szak van. Pugnax, Extremus, Pilluamuleto, és Signumus. 4 különböző tulajdonságokkal felruházott szak. Jellemed és tutásod szerint kerülsz be egybe. *Magyarázza egész lelkesen. Bár nem biztos, hogy pontosan jót mondott, de nem tévedhet nagyot. Az iskoláról viszont nem tudok sokmindent mondani. Varázslatos hely. Könnyen tűnnek el, és tünnek fel termek. Szóval elég mókás. Hatalmas terület, rengeteg teremmel, és érdekes helyekkel. Röviden ennyit tudok.*Fejezi be végül, majd még felel a fiú utolsó kérdésére.*-Hogy én honnan érkeztem, azt elég nehéz lenne megmondani. Elég sokat utaztunk a családommal, így nem sok időt töltöttünk egy helyen. A szülőhelyemen 5-6 évet töltöttünk kb. Azóta pedig rengeteg helyen megfordultunk.*Fejezi be. Ekkor köszön rájuk egy másik lány.*-Szia! Én Samantha Cerry vagyok. Igazán érdekes a neved. *Mutatkozik be, egy kedves mosoly kíséretében. Peter megelőzi, és hamarabb kérdi meg a lányt, nem e csatlakozik hozzájuk, így ő most csendben van. Majd akkor szólal meg ismét, mikor a lányka kérdezi.*-A világról. *Feleli röviden nevetve.*-Sokat utaztunk a családommal.*Magyarázza.*

//Ne haragudjatok, csak vacakolt a net.//

Samantha Cerry & Thirrin Freer

* Peter mosolyogva hallgatja a lány szavait, kicsit talán irigykedve is. * - Tehát nagy utazó vagy? És milyen érzés városról városra járni? Biztosan érdekes, de úgy sejtem, hogy így nem szerezhettél túl sok barátot, illetve... Mincet elveszíthetted. Vagy volt olyan kitartó barátod, aki utazások közepette is tartotta veled a kapcsolatot? *Kérdezi, talán túl dramatizálja az utazás fogalmát, de ha a lány folyamatosan mozgásba volt, biztosan sok embert ismert meg, csak nem a legmélyebb kapcsolatba jutott velük. Peternek sem volt olyan sok igaz barátja, csak egy rakat haverja, mielőtt ide érkezett. És mióta itt van, egy darab régi barátja sem kereste... Habrá lehet azért, mert az anyja nem mondta el, hogy hova ment. Erről nem tudhat. Közben ugye Thirrin is felel nekik. *
- Tiszta átlagosnak érzem magamat köztetek. Rémes érzés. *Mondja, viccelődve, egy kis vigyorral, habár van rá sansz, hogy egyáltalán nem való a fiú az átlagos gyerekek közé. * - Amúgy... Mi a fene az a tünde? * Kérdezi, egy zavart fejdöntés keretében, Thirrintől, hiszen ő említette azta bizonyos tünde földét. A fiú csak egy-két éve ismerkedett meg a varázsvilággal, egy baleset keretében, így bizony van pár dolog, amihez nem ért. Például tündékkel, és különleges fajúakkal még sosem találkozott. Persze megismert már jó pár mágiaágat, de a varázsvilág fajleírása kimaradt az ismeretéből. És persze az is, hogy azok merre felé élnek.. Csak egy különleges lénycsoportot ismer... A vérfarkasokat.*
- Amúgy Extremusos lánnyal már találkoztam. *Mondja, visszatérve a szakos dolgokhoz.* - Egy kis zsebtolvajjal... Remélem nem ez jellemzi az egész szakot, mert akkor nagy ívben el kéne kerülnöm őket. Ti kiket ismertek az iskolából? Hátha valaki egyezik a listából az én ismerettségemmel. *Mondja a fiú, még egy témát adva, hogy a lányok tudjanak beszélgetni, és ne csak ő beszéljen. Most jócskán megnyílt a szája, ez nem feltétlenül jelemző rá.*

//Peter Moonligh,Samantha Cerry//

-Ti nagyon eggyet értetek.Eddig senki nem mondta,hogy furcsa a nevem. -mondtam kissé mosolyogva.
~Vagy csak nem akartak megbántani?Bár ebben nem tom mi a megbántó.Az is lehet,hogy féltek tőlem ,mert tünde vagyok.De szerintem egyáltalán nem is vagyok félelmetes.Hát ez van.~
Ezen a válaszán nekem is mosolyognom kellett.(-A világról.)
-Nem tudjátok véletlen,hogy ha prefektus nélkül mikor lehet lemenni a városba?-kérdeztem.
~Remélem prefektus nem kell hozzá,mert én szívesen lemennék egyedül esetleg Samanthával és Peterrel~
-Hát a tünde...A legtitokzatosabb faj, vajmi kevés ember mondhatja el magáról, hogy látott már egyet, s még kevesebb, aki le is tudja írni, hogy néznek ki, s mi a jellemük. Ha egy mágus véletlenül betéved az erdejükbe, akkor általában bódulatba esik a tündék mágikus növényeitől, ugyanis igen közel állnak a természethez. De ha véletlenül túljutna, s egy kedvesebb tünde-lánnyal, vagy ifjabb fiúval találkozik, rögtön eláll a lélegzete. Emberfelettien magasak, idősebb, azaz 400-tól felfele akár a 200-at is elérhetik, bár ezen felül nagyon ritka tündét látni. A fiatalabbak 180 környékén mozognak. Hajuk általában szőke, fehér, vagy fekete, más nem igazán.
Szemük általában tengerkék, de sokszor smaragdban, vagy barnában pompázik. Hajuk szinte mindig hosszú, férfiaknál előfordul, hogy csak vállig ér, de különben mindenki szép, akár derékig is érő hajjal rendelkezik. Hajuk alól sokszor kiburjánzik hegyes fülük. Arcuk emberfelettien szép, makulátlanok, ruháik csodálatosak. Minden tünde vagy egyetlenegy, vagy még annyi ékszert se hord, de egyet általában igen. Ez sokszor egy diadém, mely összefogja hajkoronájukat, vagy egy karkötő.
Ruháik általában selyemből készültek. Nőknél két szép ruha eltakarja intimebb testrészeiket, s a többi átlátszó, általában, de mégis csodálatos ruha. Hátukon néha köpenyt hordanak, ezt általában vagy nyakuknál, vagy vállaiknál fogják össze. Férfiak sokszor egy lenge barna nadrágot, és egy zöld inget viselnek, s hátukon legtöbbször megtalálható az íj, meg persze oldalukon a kard.
Erejük kissé lemarad a többi fajjal szemben, de ez nekik nem jelent gondot, ügyesek, és gyorsak, és kezükben a nehéz pallos, melyet egy erős halandó is alig bír el, kezükben pihekönnyű lehet, ez is titokzatos mágiájuk része. A nők általában gyógyítók, vagy a növényekkel és a vízzel foglalkoznak. A férfiak nem ritkán a szél urai, valamint tárgymágusok, s íjaik pontosságáról legendák szólnak, valamint nyilaik mágikusak, nem lehet őket megállítani, hacsak tulajdonosa nem akarja külön azt. Gondolkodásuk filozofikus, szeretnek titokzatosan, rébuszokban beszélni, s se nem mély, se nem magas, azaz tökéletes hangjukhoz ez kitűnően illik.
Az embereket általában lenézik, hiszen hozzájuk képest alacsonyak, kisebb a mágiájuk, valamint pusztítják a természetet, s ez náluk főbenjáró bűn. Pár százévente születhetnek különc tündék, kik elhagyják falujukat, s nem a jó szolgái, valamint a tündék által elátkozott sötétebb mágiához nyúlnak, de ez rettentően ritka. Szavakkal tudnak gyógyítani még nehéz sebeket is, egy törés nekik semmi, a nők 2 szóval kiegyenesítik, s helyre teszik a csontot, súlyosabbakat már érintéssel gyógyítják, s a legsúlyosabbakhoz gyógyítalokat, s növényeket is felhaszálnak. A bájitalokhz nagyon jó érzékük van, általában hamarabb elkészülnek a főzeteiket, s sokkal tisztábbak lesznek. Benne van a vérükben, bár ezt általában gyógyításra használják, a sötét útra tértek halálos mérgeket is keverhetnek, komolyabb megerőltetés nélkül...Legalábbis ezt mondják rólunk az emberek.
-Ami azt illetti én nem sok emberrel találkoztam itt.Ismerem Edward lyonst és Lola Marshallt.
~Bár a lányt nem igazán ismerem,mert nem igazán beszélgettünk csak egyszerre érkeztünk az iskolába.~
Most pedig érdeklődve tekintettem rájuk,hogy vajon mit fognak válaszolni.

//Peter Moonlight & Thirrin Freer//

-Gyönyörű helyeken jártam, és rengeteg kultúrát ismerhette meg. Szóval ebből a szempontból jó volt. Ám barátkozás, és beilleszkedés szempntjából egyenesen szörnyű. Egy két barátom van, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot, de sajnos a legtöbb ismeretség így nem volt időtálló. Hogy milyen érzés volt? Hát, ha nem nézzük azt, hogy előre tudtam, hogy megint meg kell szoknom egy új helyet, be kell illeszkednek, és barátokat kell szereznem, akkor fantasztikus. Mintha minden egyes városban újra születnél. Újra felnyílna a szemed. Új emberek, új helyek, új kultúrák. És nyelvtanulás szempontjából sem volt olyan borzasztó.*Magyarázza, majd utána ellhallgat, és figyel a többiekre. A Thirrin megjegyzésére miszerint nagyon egyetértenek, csak nevet, majd tovább figyel. Mikor Thirrin elkezdi magyarázni hogy mi is az a tünde, ő először úgy áll hozzá, hogy ő már tudja, vagy legalábbis van róla némi fogalma. Ám mikor a lány olyan hosszan magyarázni kezd, hát, az álla majdnem padlót fog. Ámulva hallgatja, hogy milyen érdekesen magyaráz.*-Eddig azt hittem tudom, mik a tündék, de azt hiszem tévedtem. A felét nem tudtam volna elmondani. *Mondja még mindig ámulva. Aztán pedig felel a fiú kérdésére, miszerint kiket ismer már itt.*-Noel Wyardot a Signumus szakról. Konidik Longin, pugnax. És asszem itt az ismerőseim száma ki is merült. Na meg persze mostmár titeket is ismerlek. Szóval ennyi.* Fejezi be végül mosolyogva.*-Na és te? Megszeretted már a helyet?*Kérdezi a fiút először, majd mindekettejüktől.*-És hogy tetszik nektek itt?

Samantha Cerry & Thirrin Freer

*Mikor Thirrin még a nagy monológ előtt kérdez, a fiú erőteljesen megrázza a fejét, a haja tökéletesen összeborzolódik ezzel, habár a hideg szél már úgy is összeborzolta.* - Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet lemenni a városba, azt se tudom már, hogy én hogyan jöttem ide. Szerintem inkább egy prefektust keress meg, megkérdezni, mert én tényleg nem tudom. Amikor megkaptam a szobámat, akkor Raphael volt a prefektus, remélhetőleg még mindig az, szerintem őt keresd... *Mondja, kicsit vállatvonva, és végighallgatja a tündés hosszaságot. Kicsit furcsálkodva fordul a lány felé, öszinte meglepődéssel.* - Egy kétlábon járó lexikonnal állok szemben, csak még nem vettem észre eddig?... *Költői kérdés, nem kell felelni, hiszen egyértelmű a válasz. * - Tehát te ezek közül a lények közül érkeztél? Ez esetben őszinte részvétem. Már ha te ember vagy, és embernek tűnsz. *Mondja a fiú, majd Samantha felé fordul egy kis mosollyal az arcán, viccesnek találja a gondolatát.*
- Ez furcsa. Azt hittem csak én vagyok ilyen antiszociális, de úgy tűnik, hogy nem vagyok egyedül. Mind a kettőtöknél több ismerősöm van. Hát, először is Raphael, aki beosztott a hálómba, és megmutatta az utat, aztán az a lány... Layla Badra, Extremusos, na vele csak... Összefutottam. És Amelie Clarkson, ha jól emlékszem a nevére, ő is Pugnaxos. Szóval két Pugnax és egy Extremus. De mivel már titeket is, ezért négy Pugnaxos. *A számolgatás nem az erőssége, de azért még is csak összejött. Kicsit mosolyogva néz Samantha felé, majd egy vigyorral válaszol.* - Ameddig ilyen csinos lányokkal találkozom, akárhányszor emberközelben mászkálok, addig tökéletes ez a hely. *Mondja, szinte kacér hangnemben, és mind a két lányt oldalba csípi és megcsikizi szelíden, majd természetesen az előre futás sem maradhat el, hogy a lányok ne hogy kapásból visznozzák egy pofonnal a csípkedést.*
- Amúgy egyelőre nekem oly' mindegy, hogy hol vagyok, szép a táj, szép a kastély, ugyanúgy, mint más iskolákban. De érdekesek a tantárgyak... Épp csak bejárni kéne. *Előrébb van, így hangosabban beszél, ügyelve arra, hogy ne essen el sétálás közben, és ne menjen véletlenül se neki semminek. Legszívesebben kergetőzne, de valahogy úgy érzi, hogy a lányok inkább a lustább fajtából valóak... Vagy nem, és akkor talán fel tudja őket annyira hergelni, hogy egy kis "bunyó" legyen a vége. Tehát egy kis kergetőzés. Áldott jó bajkeverő, amit már rég mutathatott meg bárkinek is, de a mostani időpont igazán remek.*

//Peter Moonlight & Samantha Cerry//

-Hát ami azt illeti tünde vagyok. -mondtam kissé mosolyogva. -Bár az igaz,hogy én nem vagyok olyan magas...Ami pedig a lexikont illeti...-nem tudtam befejezni, a nevetéstől.
~Azt hiszem így is eléggé érthető,hogy nem fejeztem be a mondatomat.~
Majd a Samantha felé fordulva így válaszoltam:
-Igen nagyon szeretek itt lenni.Nem is értem először miért nem akartam ide jönni.Révezdező arccal a távolba meredtem hátha meglátom a kastélynak azt a részét ahol megérkeztem de sajnos hiába,mert a zöld növényáradat eltakarta arcom elől.
Kissé elpirultam a bókon mikor azonban fiú oldalba csípett már egy kicsi se utalt az előbbi pírra az arcomon.Kinyújtotam a kezem,hogy visszaadjam de az gyorsabb volt nálam így leeresztettem kezem és Samantha felé néztem.
-Ezt vissza kapja! -mondtam kissé huncut vigyor kiséretében és futásnak eredtem.

//Peret Moonlight & Thirrin Freer//

*Hát érdekes egy nap ez. Itt van egy mókamesterrel, és egy lexikonnal. Ígéretes kis társaság. Van egy olyan sejtése, hogy jól fogja ma magát érezni.*
-Szerintem talán nincs is olyan, aki ne szeretne itt lenni. Ha mégis, azzal lehet bajok vannak. Én is imádok itt lenni. *Mondja Thirrinnek. A fiú bókjára csak elmosolyodik. Mikor Peter megcsípi őket, majd futásnak ered, felnevet. Természetesen ő sem hagyja ezt annyiban.*-Kapjuk el, és adjuk vissza akkor. *Mondja Thirrinnek, majd ő is futásnak ered, hogy elkapják a fiút. Nevetve szalad utána. Rosszul hitte Peter, hogy lusta lányokkal van dolga. Sőt. Samy igazán szeret futni. Ha sikerül utolérniük Petert, oda szól csendben Thirrinnek, hogy csikizzék meg a fiút. *

Samantha Cerry & Thirrin Freer

A fiú kicsit meglepődik, amikor Thirrin azt mondja, hogy tünde. Nem is látszott, illetve, ő annyira nincs hozzászokva ahhoz, hogy itt nem csak emberek élhetnek, hogy eszébe se jutott, hogy más fajjal van dolga. De a tünde is épp olyan emberi értelemmel, emberi küllemmel élő lény, miért is tudta volna azonnal megkülönböztetni? A fülei miatt? Hát, az eszébe se jutott éppenséggel. Hallgatja a lányok válaszát arról, hogy mint a ketten imádják ezt az iskolát, és hülye aki nem. Azért, van olyan is, aki nem szeret például órákra járni, na az utálhatja az iskolát. De ilyen éppenséggel nincs közöttük, most kivételesen Peter sem az iskolakerülő énét kapta elő. Megemberelte magát, mondhatni, tanulás terén, minden másban viszont percről percre, hétről hétre, növekvő holdtól csökkenő holdig változik. szépen megcsipkedi a lányokat, és a reményei be is válnak, hiszen természetesen futkározást akart előidézni közöttük. És hál' égnek nem lustaságok, így mehet is a futkározás. A lépte sebes, de nem akarja, hogy a lányok ideje korán feladják, így néha lassít, hagyja, hogy utolérjék, habár Samantha is fürge teremtésnek bizonyul. Mikor a lányok utolérik először, kibújik a kezeik közül, lendületesen kivetve magát egy tigrisbukfenccel, nem zavarja, hogyha koszos lesz, lehorzsolni meg van olyan ügyes, hogy nem fogja magát. Aztán, hogyha megkísérlik megcsikizni, bekeríteni, sajna végül biztosan sikerrel járnak, örökké valóságig nem izgi futni.
- Ugye nem lennétek képesek ártani egy ártatlan és gyámoltalan fiúnak? - kérdezi, hatalmas sötét kiskutya szemeit a lányokra vetve, habár lehet, hogy cseppnyi hatása sem lesz, és halálra csiklandozzák.

Samantha Cerry & Peter Moonlight

Különösöbben nem lepi meg őt,hogy embernek nézik.Végülis a fület eltakarja hoszzú haja.Mindíg is utálta ha rövidre nyírják a haját így egy idő után lemondtak erről a szülei.Mi másról is iusmerhették volna fel.Talán kicsit más is mint a többi tünde.Nem annyira ellenséges az emberekkel.Ez valahogy a természete.Sokszor piszkálták ezért de nem nagyon bánkódott emiatt.Szerencsére új barátai sem ellenségesek vele a többi tünde miatt akik mind feljebb valónak tekintik magukat.Ahogy futott a fiú után mindent elmosódottan érzékelt.Valahonnan távolról hallotta a fiú hangját .Nem igazán értette mit mond.Egyszerűen ment az események után.Később nem is emlékezve pontosan hogyan történt a dolog egy padon ülve találta magát.Kissé megzavarodva körül nézett.Samantha és Peter is ott volt.Talán csak álmondta az egészet?De hallotta,hogy gyorsan lélegeznek.Tehát futottak.Nem egészen értette mi történhetett.Kérdőn nézett rájuk.Bár nem látszott rajtuk,hogy jelét vették volna a különös dolognak.

Hátsó kerti lugas - Page 11 QEMVDUtvAwJXVw1IRwVQ

*Inkább ráhagyja Konira a dolgot, úgyse fogja megengedni hogy lakást vegyen. De ha a fiú vesz, akkor majd belepótol. Nem fogja hagyni hogy a fiú teljesen egyedül gazdálkodjon ki egy ilyet.*
-Még azt sem tudom mi lesz nyáron, ne tervezzünk ennyire előre, rendben?
*Ereszt meg egy mosolyt a fiú felé, majd inkább az írásra koncentrál. Nem néz fel egyszer sem, nem mer, fél, hogy elárulja magát. Az utolsó betüt leírva átolvassa, nincs-e benne hiba, majd átnyújtja a lapot Koninak. Rámosolyog és felpattan.*
-Ha szeretnéd idehívom neked Alaniát, és akkor nem kell felmászni a toronyba.
*Csak tudná minek pattant fel, mikor most úgyis visszaül. Odafészkelődik Konihoz, és felnevet.*
-De igenis sokat tanulsz, csak neked az nem sok. Nekem az rengeteg. Én nem vagyok képes ennyit tanulni. Illetve semennyit.
*Még rá is bólint megerősítésként, így váratlanul éri a csók, de visszacsókol. Mikor Koni visszahúzódik, elmosolyodik, és pajkos fény csillan a szemében.*
-Csokit akarok enni. Szerezzünk csokit.
*Megint felpattan, és a fiú felé nyújtja a kezét. Ha az elfogadja akkor, elindul a konyha felé, ha nem akkor addig áll ott, míg el nem indulnak. Nagyon nagyon nagyon rég evett csokit, és most megkívánta mert az olyan éééédes.*