Kastély körüli park

Tárgy: //Edward Lyons// Hétf. Feb. 22 2010, 15:09

A hoszú kacskaringós utakon sétálgattam.Bár hideg volt a nap már kisütött és napsütésbe vonta a kitaposott út mellett lévő fákat.A hó itt ott már olvadozott és ki-ki dugta fejét egy egy hófehér hóvirág.
Lehajoltam és leszakítottam az egyiket és hajamba tűztem.Még érezni lehett rajta a nedves harmatot.Egy hideg szélfuvallat végig söpört az ösvényen.Megborzongtam és még jobban összehúztam magamon a kabátot.
Óvatosan nehogy belelépjek a sárba ami a felolvadás következtében a fű nélküli ösvényen volt.Nem akartam a fűre lépni.
Az azt jelentené,hogy letérek az ösvényről.5 éves koromban sokat mesélt az anyukám főleg a Piroskát kedeltem.Egyszer mese végén megkérdezte,hogy én ugye nem térnék e le az ösvényről.Persze,hogy azt mondtam,hogy nem.
Azóta is betartom,mert nagyon fontos számomra az őszinteség és a becsület.
A távolban megpillantottam egy fiút.
-Szia.Az én Nevem Thirrin.-köszöntöttem majd rámosolyogtam és megkérdeztem a nevét-Téged ,hogy hívnak?
S közben arcát fürkésztem.

Tárgy: Re: Kastély körüli park Hétf. Feb. 22 2010, 19:49

*Thirrin*

*Edward sétálgat arra felé, valószínűleg unatkozott, mert céltalan keringésnek látszik, amit művelt. Lábait egymás elé rakja , azokat bámulja, zsebretett kézzel. Megint a bőrszerkó van rajta, bár ezúttal nem nyomott nyalókát a szájába, messziről még tűnhet is úgy macsókezdemény...ahogy néha súrolja hosszú barna haja vállát a bőrkabáton.
Valahogy így néz ki:

http://kephost.hu/image-F03A_4B82B462.jpg

Megpillantja a lányt, persze odamegy, egyrészt lány, másrészt kartárs, harmadrészt lány, meg különben is csaj és bemutatkozik, nem küldi el a fenébe, sőt úgy tűnik még a neve is érdekli. Ki nem hagyna egy ilyen lehetőséget.*
-Szia, Thirrin, én Edward Lyons. *Biccent, laza félvigyorral, ami hamar lekopik róla, mikor rájön, hogy erőlteti. Nem a lánnyal van baj, ő nem tud vigyorogni túl sűrűn. Bámulja még egy ideig, tényleg nézi, aztán egyszer csak kijelenti, vagy inkább kérdezi, de roppant megnyerőnek igyekszik mutatkozni, ahogy kicsit közelebb hajol a lány személyes terébe mászva.*
-Meghívhatlak valami italra? Enni? Inni? *Kérdezi újra felcsavarva arcára a kissé pökhendinek tűnő vigyorszerűséget.*

Tárgy: Re: Kastély körüli park Szomb. Feb. 27 2010, 00:01

Nos, hát itt vagyok. Megérkeztem erre a helyre, melyről annyit hallottam. Csak hogy én egyáltalán nem akarok itt lenni. Miért jó az nekem, hogy egy varázslókkal teli iskolában legyek, vagyok? Ezért nem értettem a keresztanyámat.. legalább engedte volna velem.. de nem. Még őt sem. Kín, szenvedés lesz itt lennem. Már utálom.
Nem sok csomagom van, csupán egy bőröndbe, és egy sporttáskába van pakolva a cuccom. Egyik vállamra akasztva lóg, míg másikat húzom magam után a földön. Nem keveset sétáltam, hogy elérjem ezt a kaput, bár sokkal szívesebben visszafordultam volna, hogy hazamenjek. Sőt, leginkább el sem indultam volna. Nincs mit tennem, hisz ha egyszer nincs hová mennem, akkor itt kell maradnom. Szemét egy helyzet.
Addig haladok előre, míg egy parkhoz nem érkezek. Most vajon merre menjek? Mivel még életemben nem jártam itt, hát nem volt mit tenni. Az egyik fa mellé támasztottam a bőröndöt, s arra dobtam a táskát. Sikertelen művelet volt, ugyanis az leesett a földre, a sárba. Akármi is volt ez, beleesett. Nem nyúltam utána. Nincs kedvem lehajolni, és visszarakni. Majd később, vagy ha hazamehetek. Az utóbbi lehetőség lenne a legjobb. Kedvtelenül mértem fel új lakhelyemet. Milyen érdekes.. Wolfsburg ezerszer jobb volt. Legalább is az én kilátásaim szerint. Bár én is elég érdekes személyiség tudok lenni néha. Szar dolog, az ilyen. Nincs mit tenni, az életem egy nagy rakás szemét. Se szüleim, se barátaim. Minek is élek? Nincs értelme annak, hogy itt legyek. Csak nem vagyok annyira elvetemült, hogy öngyilkos legyek. Nem, az még tőlem is sok lenne. De az a legszebb a dologban, hogy valószínűleg itt sem fognak túlságosan kedvelni. Bármennyire is igyekeznék.. nem menne.
- A francba! -
kiáltom el magamat, s egy gyönyörű kifejezés hagyja el a számat. Jobb kezemet emelem, és a mellettem lévő fába vágom. Nem is kicsit.. egy hatalmasat.
- Ezt nem hiszem el! Basszus! Utálom! -
Egyszerűen nem tudok erőt venni magamon, hogy befogjam. Az nem én lennék. Most pedig igazat akarok mondani, és nos.. ez az igazság. Kezemet leemelem a fáról, majd megfordulok, hogy háttal legyek a növénynek. Tovább emelem az ütött ujjaimat, és közben folyamatosan a fának támaszkodom. Nézni kezdem a helyét előbbi reakciómnak. Szinte semmi sem látszik, hisz ahhoz ez a fa túl sima törzsű. Nem nagyon ártott meg. Lassan veszem a levegőt az idegesség miatt. Ha most megtalál valaki nem lesz jó bánásmódban része. Teljesen más fajta bemutatkozást képzeltem el, de nem tudok uralkodni magamon. Csakhogy valószínűleg mindjárt jön valaki, hogy körbe vezessen, mag ilyenek. Remek.. Viszont ha ez nem történik meg, akkor gyorsan hazamegyek. Még mielőtt valaki észrevesz.

Tárgy: Re: Kastély körüli park Szomb. Feb. 27 2010, 16:36

Samantha

*Elvileg most kell majd érkeznie egy lánynak. Legalább is Friminka így értesült és mivel nem szeretné egyik prefektusát sem megzavarni, most ő maga fog kimenni majd az új diákja elé. Végül is a karvezetőnek is elő kell dugnia néha az orrát. Egyébként fogalma sincs, hogy ki az illető, akihez kimegy. Csak egy neve van és ennyi. Hát meg is indul, ismét a kastély felől. Nem odabent lakik, de időnként muszáj látogatást tennie a tanáriban, mert csak így értesülhet az újak érkezéséről. Nincs egy titkos radarja, amivel észleli a parkban lévő mozgást.
Ki is lép hát a kastély ajtaján. Persze kihasználja a lehetőséget, hogy már nem nagyon van hó és a hőmérséklet is a plusszok körül lézeng. Újra magára öltheti könnyedebb szoknyáját, melynek vége a bokája körül leng és népi virágminták vannak rajta. Jó színes darab. Hozzá egy ibolyaszínű, bár hosszú ujjú blúz. Azért szétfagyni ő sem akar, még ha sokkal jobban szíveli is a lengébb ruházatot. Kivételesen most egy egyszerű kis szandált is felkapott lábára, pedig itt már senki nem lepődik meg, ha épp mezítláb mászkál fel s alá. Haja ki van engedve, a fekete, kissé hullámos tincsek, vidáman verdesik hátát és vállát, miközben lépked a lány irányába. Járása könnyed, légies, egy táncostól ez elvárható, arcán kedves mosoly terül szét, pedig már távolról hallja az ismeretlen lány szavait. Magában persze elkönyveli, hogy ez most nehéz eset lesz.
Végül odaér hozzá, szinte már gyermeki naivitást sugárzó tágra nyílt tekintettel és bájos mosollyal néz a lányra. Szándékosan játssza azt az értetlen naivitást, ami most látszik rajta. Volt már szerencséje olyanhoz, aki nem szívesen jött a suliba és tök vicces, ahogy reagálnak ilyenkor rá.*
- Szervusz. Te vagy Samantha Johhanson? Én Kali Friminka vagyok, a Signumus karvezetője. Látom nagy a jó kedv. *Mivel nincs más a parkban rajtuk kívül, így talán biztos lehet abban, hogy jó diákhoz ment oda, meg azért a bőröndből és a táskából is sok következtetést le tud vonni. Remélhetőleg sikerül oldani a hangulatot. Rajta aztán nem múlik, hiszen kedves mosolya szinte már bizalmat ébreszt az emberben. De nem sokat vár válaszra, már folytatja is a beszédet.*
- Szóval üdvözöllek a Signumusban. Hozzám bármikor fordulhatsz, ha gáz van. Jah, és egy fontos szabály. Ne magázz, mert azért harapok.

Tárgy: Re: Kastély körüli park Vas. Feb. 28 2010, 13:30

//Edward//

Kissé elpirulva a kérdésen kisöpörte szememből a haját.Most kicsit jobban megnézte a fiút.
~Barna a szeme (:~gondolja persze csak belül mosolyog.Nem szeretné ha a másik tudná mire gondol.Nem zavarja,hogy a fiú kicsit közölebb hajol hozzá,de ő nem közeledik hisz csak most ismerte meg.
-Igen.-nyögte ki végül és egy kis huncut vigyort is megkisérelt.
Lenézett ruhájára.Reggel ne is igazán nézte a nagy igazgalomban mit kap magára.Kék,kis szoknyája ,mintha táncolni akarna a szél meg-meg fújta.Rövid fekete kabátja alól kilógott ríkító piros fölsője.
Vékony fehér harisnyáját félig eltakarta csizmája.
Halványan elmosolyodott majd újra a fiúhoz fordult:
-Na és hová megyünk?-kérdezte ekkor már a távolba nézve.
A kastély most valahogy sokkal kisebbnek tűnt,mint mikor megérkezet.
~Hát ezért nem szabad első ránézésre íténi.~-vigyogorogtam.

--Thirrin--

*Zöld, csak a képen nem látszik XD Sajnos azt sem veszi észre, hogy megnézik, magyarázat: fiú, különben lehet kapna egy önbizalomdömpinget, s elhívná a lányt az istállóba. Azt nem érti, mitől van bátorsága tünde csajszikat inni hívni, vagy sütizni, mert általában a fülüket nézi meg a zsír miatt (ez a mániája) Növeget a csíra...hogy képes ilyesmikre. Még jobban meglepődik, hogy igent mondanak neki, gyorsan felidézi Izzty tanácsait. Virágok, bókok, hogy aztán mégtöbb virág és bók legyen belőle...*
-Megnézhetem a füleidet? *Ennyit a bókokról, miközben viszonozza a vigyort egy csibészes félvigyor kíséretében. Ha Ednek nem lenne ilyen ártatlan szép arcocskája még szatírnak is nézhetnék, de Thirrin csak nem ismeri félre, már az első percekben. A lány, mintha csak neki öltözött volna fel, a piros máris vonzza a tekintetét, s mire észbekap, feje már felölti ezt a színt, tekintete a szoknya esését követi, a szája pedig kissé kinyílik, mintha egy legyet akarna bekapni.*
-Hát...ő...*Fordul az épület irányába.*
-Jó kis ház, mi? *Zsebeibe túr, de nincs benne se cigaretta, se feszültség levezető gumicukor, csupán néhány cent. Persze ez éppen kapóra jön, ha el akarja hívni ezt a tündelányt valahová, csakhát tuti nem lesz elég. Mindegy, lényegtelen dolgokkal nem foglalkozik, finoman elmosolyodik, futólag a lányra pillant, majd kiveszi kezeit zsebéből.*
-A városban egész jó helyek vannak. Mehetünk északai bárba, koktélozni, vagy csak teázni, esetleg csokira, amire akarod. Tudod én vagyok a prefektusod, velem kijöhetsz a suliból. *teszi hozzá csak úgy "mellesleg", valamiért éppen akkor fúj a szél kabátjába, s lobogtatja meg az alatta elterülő mélyfekete inget, ami néhol mellkasára simul. Pont felpillant, így a haja is hátracsapódik és együtt lobog a széllel. Jó kiállás, lassan kikel a palánta. Egy percre még elnéz Tayler kuckójának irányába, nem-e kéne kölcsönkérnie egy kis pénzt, aztán megfordul, hogy majd mosogat, lesz ahogy lesz alapon, s a kijárat irányába fordul, kissé biccentve felé, jelezve, arra kell menni.*
-Szerintem menjünk... Na és hogyhogy még nem láttalak? *Firtatja, miközben kényelmes léptekkel megindul a város felé.*

Hihetetlen. itt fogok elpusztulni. El akarok innen tűnni. Most azonnal. Már kezem épp a csomagokért nyúl, mikor egy hangot hallok a hátam mögül. Megfordulok, és egy nőt találok magammal szemben. Olyan középkorú, cigány asszonynak tűnik így elsőre. Arcom egyáltalán nem lazul meg, ugyanolyan savanyú képet mutat, mint eddig. Végighallgatom az információkat, és csak még jobban felhúzom magam. Signumus?? Még családi hagyományt is török? Remek, mondhatom. Tekintetemből csak úgy árad az idegesség. A velem szemben álló nőre tekintek, majd le a földre. Lassan, nagyokat lélegzem. Próbálom megnyugtatni magamat. Miért van az, hogy nekem soha nem jön össze semmi? Egyáltalán nem értem a dolgokat..
- Üdv. Én. -
szűkszavúan válaszolgatok a kérdésekre. Bár azért nekem is lenne egy megérdekelendő dolgom. Minek kérdez, ha tudja ki vagyok? Jó, igaz az illem. És az kit érdekel? Mert engem egyáltalán nem köt le, hogy egy ember hány illemtankönyvet magol be. Lehet, hogy velem is megtanították volna ezeket a dolgokat. Csak nem volt rá idejük. A családom visszamenőleg mind, mind Extremusos volt, erre én..? Persze, hogy másik házba kerülök. Tehetek valamit, hogy ne így legyen? Mert nekem ez így rohadtul nem jön be.
- Értem. A magázás nem is az én asztalom. -
kedvem egyáltalán nem lett jobb, sőt egyre csak romlott. Hisz pillanatokon belül beljebb kell mennem ebben az izében.. nekem pedig semmi kedvem itt rostokolni. Csak három szó jár folyamatosan a fejemben: Haza-akarok-menni. Nem nagy kívánság, nem nagy kérés. Egyszerűen ennyit akarok.. miért nem lehet megvalósítani? Nem értem.. de mindegy, hisz úgy sem tudok mit tenni ellene. Egyelőre. Majd később intézkedem.
- Van még valami fontos információ, amit tudnom kellene? -
azért mégiscsak megérdeklődöm a dolgot. Nehogy valami ne jöjjön össze. Jobb tudtában lenni az információknak, nem szabad csak úgy a véletlenre bízni a dolgokat. Most máris eszembe jutott egy kérdés. Kapunk itt egyáltalán szobát? Jó, civilizáltak az iskolák, meg minden. De akkor is. Ez így olyan.. fura. Minden elődöm aki csak élt idejárt, ebbe az intézménybe. Legalább is a szüleim, és keresztanyám biztosan. Vajon az unokatestvérem is? Arra már nem tudom a választ, mivel valaki cseszett elmondani. Na jó.. megkapom a szobát, és azt hiszem egy hideg vizes zuhannyal kezdem az itt létemet. Szép emlék lesz..

*Nem kellett emberismeretből diplomáznia ahhoz, hogy az első pillanattól fogva lássa a lányon mennyire nem tetszik neki ez az egész. Legalább is neki olyan kelletlennek tűnik, mintha a fogát húznák. De persze továbbra is meggyőződése, hogy azok a furák, akik szeretnek iskolába járni, így bizonyos fokig ezt megérti. De egy idő után bele fog törődni a lány, ebben biztos. Majd tesz róla, hogy így legyen. Noelt is sikerült betörni, bár a lelkesedése mit sem változott, de legalább beletörődik már a dolgokba. A sátorból meg esze ágában sincs kiimádkozni, hisz az még szerinte is poén. Meg különben is meg tudja érteni egy olyan ember, aki az udvaron egy lakókocsiban lakik. Samantha talán nem lesz ennyire lázadó... vagy épp sokkal nagyobb lesz. Mindenesetre érdekesnek tartja a lányt.
A magázódással kapcsolatban bólint. Ő is így gondolta. Őt csak ne magázza senki, ennél ő sokkal fiatalabb. Vagy legalább is szilárd meggyőződése, hogy ő maga fiatal.*
- Jó, azért a többi tanárt majd azért próbáld meg magázni. Némelyikük szörnyen karót nyelt. *Az utóbbi megjegyzésénél kissé halkít hangján, nem mintha bárki kihallgatná őket, csak az ilyesmit mégsem illik neki hangosan világgá kürtölni. Az igazat megvallva, egyáltalán nem kéne a saját véleményét a kollégákról más orrára kötni, de azért annyira nem érdeklik őt a normák. Ennél sokkal szabad szelleműbb.
Az utolsó kérdés hallatán kissé elgondolkozik. Nem nagyon van tisztában azzal, hogy mit tarthat a lány fontos információnak, így végül egész egyszerűen, mint akit az egész a legkevésbé sem érdekel, vállat von.*
- Nem tudom. Megmutatom a szobád. Az biztos érdekel. *Ezzel a kijelentéssel, már elő is húzza szoknyája egy rejtett kis zsebéből, ami egyébként alapból nem látszik, a pálcáját és felettébb gyakorlatlannak ható mozdulattal a lány cókmókja felé int, amik arra eltűnnek. Egy pillanatra elismerően a pálcájára néz, kis meglepettséggel, mintha nem lett volna teljesen biztos a varázslat sikerében. Majd sarkon fordul és megindul a kastély felé.*
- Drukkolok, hogy a csomagjaid ne Kamcsatkában kössenek ki. Micsoda izgalmak. Na, először is, ha engem keresel, akkor az udvaron álló fa tákolmányban megtalálsz. Ha nem, akkor még zargathatod a karvezető-helyettest, aki Juliet Samantha Morgen. Névrokonok vagytok... Ha ő sincs meg, akkor vannak még prefektusok is. Keresheted Serenity Crusade-t, vagy Noel Wyardot. A szobád a Sirius lesz, vagy más néven kettes számú lányszoba. A csomagjaid elvileg ott várnak téged. Hangsúlyozom, elvileg. Aztááááán, az órákról az órarendben értesülsz és úgy nagyjából ennyi. ha van még kérdésed, akkor ne fogd vissza magad. *Miközben mennek be a kastélyba, fel a lépcsőkön, át a folyosókon, végig beszél információkkal látja el a lányt, amiket ő maga már lassan untig ismételt. Általában ezekre szoktak kíváncsiak lenni. És végül meg is érkeznek a Sirius nevezetű szobához és a lány előtt kitárja az ajtót.*
//Következő hsz mehet a Signumus magaslat> lány hálókörletek> Sirius (2. lányszoba) topicba.//

**Hozzászólások** : 7 **Évfolyam** : Első **Kor** : 39

~Meg is érkeztem, végre ledobhatom a bőröndjeimet, nem értem miért hoztam magammal ennyi cuccot, amikor a felét úgysem fogom használni! Vajon ki jön ki elém?~ *Tanakodik magában a lány, amikor megérkezik az épület parkjába, innen nem tudja, hogy merre kellene mennie, de elvileg valaki kijön elé, legalábbis azt olvasta a tájékoztató füzetben, amit az iskola küldött ki neki, tehát ez a találkozási pont. Szétnéz és megállapítja, hogy esztétikus az épület, a park is rendbe van tartva, lehet, hogy még jól is fogja érezni magát, de ki tudja ezt előre...a bőröndöket maga mögé hajítja, mert már alig várta, hogy megszabaduljon tőlük, elég lesz neki majd kipakolnia a sok cuccát, mert bepakolta a fél házat, mielőtt eljött otthonról.* ~Egy kicsit hűvös van, de nem érdekel, jobban foglalkoztat az, hogy milyen lesz az itt eltöltött időszakom.~ *Hosszú fekete szövetkabátot visel, alá vett egy világoskék pulcsit és egy sötétkék farmer nadrágot és perce a kedvenc magas szárú fekete csizmáját viseli. Sötétbarna haját lófarokba fogta még indulás előtt, mert eléggé fújt a szél egész nap, így legalább nem lógnak a szemébe a rakoncátlan fürtök. Nem sminkelte ki magát túlzottan, csak szolid sminket kent magára, szeme ki van húzva fekete szemceruzával, ajkára szájfényt rakott és a szempilláját is kifestette picit, nem híve a túlzott vakolatnak.* ~Kíváncsi leszek, hogy tényleg jön -e valaki, vagy csak jó poénnak tartották a prospektusban, hogy bekísér egy személy az iskola falai közé, hát minden esetre remélem, hogy valaki rám talál, de ha nem, akkor maximum elindulok az épület felé.~ *Gondolja Eleonore, majd az egyik bőröndöt választja ki az ülőhelyének, mivel elég nagy, így helyt foglal rajta és így várakozik tovább, hátha erre téved valaki.*

~Ilyen nincs. Nem egyszerűen ilyen nem létezik. Hol a fenében van a nyamvadt kabát. Áhhá megvan.~
15 perces keresgélés után útra készen áll, hogy elinduljon az új lány elé. Haja kivételesen kisimítva, Fekete kabátja, immár rajta összehúzva, sál a nyakába, pálca a csizmába, majd intve a szobatársaknak, el is indul, hogy újra prefektus legyen. Mostanában kicsit szétszórt, ezért most már rajta a sor, hiszen bátyja meg Friminka is eleget dolgoznak. Kilépve a kapun, fázósan húzza össze a kabátját, majd a sötétben indul meg. Annyi fény csupán, ami kijön a kastély ablakain, éppen elég neki, hogy kiszúrja az új jövevényt. Arcára kedves mosoly kúszik, és szaporábban kezdi szedni a lépteit. Odaérve, előveszi pálcáját, és mosolyogva fordul a lány felé.*
-Szia! Te vagy Selene Ashley Northingham? Én Serenity Crusade vagyok, az egyik prefektusod, de szólíts csak simán Yorinak. Nos hát akkor, Isten hozott a Torneransban.
*A csomagok felé fordulva, amiről remélhetőleg felállt már a lány, pálcáját meglengetve felküldi a lány szobájába. Vagyis hát, reméli, hogy odament.*
-Ne aggódj, ha minden jól megy, akkor a szobádban fogak várni minket. Tehááát, akkor egy kicsit az iskoláról. De szerintem közbe induljunk. Nos, szerintem rád nem vonatkozik a 10 órás szabály, de az biztos érdekel, hogy az órákról mindig értesítenek, aztááááán órákon talárban kell megjelenni, és hidd el, egyesek nagyon tudnak érte harapni. Hát ennyi a fontosabb, de persze kérdezhetsz még.
*Miközben magyaráz, beérnek a csarnokba, és halkan becsukja maga után az ajtót.

**Hozzászólások** : 7 **Évfolyam** : Első **Kor** : 39

*Eleonore arcán széles mosoly jelenik meg, örül, hogy felbukkant valaki, aki a szobájához vezeti. Felpattan a bőröndjéről, miközben Yori felküldi a nehéz pakkokat oda, ahol tartózkodni fog.*
- A talár nem zavar, végül is utána úgyis azt veszek fel, amit akarok. Vannak olyan szabályok, amikről tudnom kellene, vagy visszatarthatatlan információk újaknak? *Kérdezi vigyorogva, végül is nem ismer itt még semmit sem, legalábbis nem tudja, hogy hogyan mennek a dolgok az épület falai között, de reméli, hogy majd belerázódik az új kerékvágásba.*
- Mióta vagy itt? *Érdeklődik Eleonore, mert látja, hogy Yori nagyon járatos már az iskola dolgaiban, ahogy elnézi jól érzi itt magát, úgyhogy kevésbé gondol arra, hogy milyen lesz itt eltöltött idő, így lazább lesz és a kikapcsolódásra koncentrál.* ~Hát ma jól fogok aludni, elég fáradt vagyok, de furcsa lesz most idegen helyen, megszoktam már a saját ágyamat, de kénytelen leszek megszokni a változást.~ *A lány még nem lakott bent lakásos iskolában, így ez teljesen újdonság a számára, de próbál majd beilleszkedni, már amennyire tőle telik. Igyekszik a lánnyal lépést tartani, mivel kilépett egy kicsit, de ez érthető, mert már este van, biztos ő is menne a dolgára, bár lehet, hogy szeret beszélgetni új arcokkal is.*

//Edward//

-Mi??-kérdeztem kissé furcsálva.
~Vajon mi baja a fülemmel.Utálom,hogy állandóan ezt nézik az emberek.Lehet,hogy nem is kellett volna igent mondanom neki.De ha már így alakult.Legalább kedvesnek látszik és talán-ezt nem akartam bevallani magamnak-helyes.Ő az első az emberek között akit szimpatikusnak találok.~
-Azért a szádat becsukhatod.-feleltem vigyorogva mikor észre vettem,hogy a szoknyámat bámulja.
Én is követem kis léptekkel egy kicsit lemaradva mögötte.
~Nem szeretek gyorsan menni~
-Hát valószínűleg azért nem találkoztunk még,mert nem rég érkeztem meg a suliba.Tegnap előtt.-mondtam és egy kicsit gyorsabban kezdtem menni hogy utol érjem.

**Hozzászólások** : 8 **Évfolyam** : Első

*Halk de annál gyorsabb léptekkel halad a szép füvön közben tekintete ide-oda cikázik a sok látnivalón, arcán ez nem igazán hagy nyomokat. Bőröndjét maga mellett vonszolva végül megállapodik egy padnál.
~Csak az út ne lett volna ennyire unalmas~
*Gondolataiba mélyedve előkeres magának egy kis édességet, és azt majszolva töpreng hogy innen merre is kellene tovább mennie.
~Remélem azért nem kell itt kint aludnom~
*Halvány mosoly jelenik meg a szája sarkában, közben megigazítja fején lévő süvegét*
~Hát remélem izgalmas évnek nézek elébe~

Amelie Clarkson, Peter Moonlight

A fiú nem bír az arcizmaival, végig mosolyog, ameddig csak Amelie beszél, fecseg, örömmel hallgatja mindazt, amit megoszt vele. Végül is valakinek vinnie kell a beszélgetés szálát, habár Peter is sokat kérdez most, még is csak a hölgyemény mondja el minden emélékét, minden butaságot, ami megtörtént vele. A kiscsibére a mosoly vigyorba vált, és egy picit fel is röhög, de csak egy másodpercre, gyorsan elcsitítja magát.
- Ó... Tehát kiscsibe... Csibikeee. - Mondja, gonoszkodva, de látszik rajta, hogy nem nagyon fog ezzel a tudással visszaélni, és nem fogja sokáig szenyózni a lányt. Most csak ízlelgeti a nevet. Amikor jön Noel leírása, érdeklődve hallgatja, illetve figyelve a lány gesztikulálását, ami csak fokozza a beszédességének a viccességét. Ebből a lányból sosem fogy ki a szó?... Gondolja magában, de nagyon is örül, hogy egy ilyen Pugnaxossal hozta össze a sors, így legalább nem neki kell beszélnie, elég, hogyha hallgat egy ideig. Aztán persze az ő nyelve is megered, hajdanán nem volt egy csendes egyén, és most is kezd már magához térni. Mikor hallja a választási lehetőségeket, a bal szemöldöke felcsúszik és egy röpke félmosollyal gondolja tovább a dolgokat. Látszik az arcán körülbelül minden gondolata, de remélhetőleg a lány nem olvassa le... Csak az biztos, hogy melyiket válassza. Mivel a lány huncutul, és bodlogan mesél, ezért tudja, hogy komoly dolog nem történhetett, de azért na, ő is pasiból van.
- A választásom egyértelmű... Te és a sikátor? És ezt megfűszerezve egy középkorral? Nézzük csak, mi is történt veled akkor? - Teszi fel a kérdést, nagyonis kíváncsi hangnemben, szinte követeli a választ, de csak szinte, inkább történet-éhesnek tűnhet. Vagy csak éhesnek. A fiú közben nyugodtan gyömöszöli a hógolyót, de nem olyan erősre és jegesre, habár a forró keze gyorsan jégtömbbé gyúrhatná az egészet. Még sem akarja, mert az azért eléggé fájdalmas lenne. Néhány pillanatra leveszi a teintetét a lányról, elgondolkozva, jó sok minden történt már ezzel a lánnyal, és mindent szerencsésen megúszott, még egy darabban van. Nagyon nagy mázlista. Van, akinek elég egy nagy kaland az életében, és az is mindent megváltoztat... A tekintete elréved, csak amikor a lány újra megszólal, szokásához híven, és a korról kezd el beszélni, akkor pillant vissza rá.
- Ó... Az aranyvérűek tovább élnek? - kérdezi zavartan, majd érdeklődve folytatja - Tehát te egy ízig-vérig boszorkány vagy. Talán ezért vonzod úgy a bajt. És a nyelved kiiktatását vállalom, örömmel. - A szavai kicsit talán ábrándosan, és derűsek, de vegye úgy a lány ezt a mondatot, ahogy szeretné. Minden bizonnyal nem azért mondta, mert szeretné a lányt meghalni látni, és aztán kitépni a nyelvét. Mondjuk ez is lehet, de nem valószínű. Mikor hallja a Amy nyitva maradt kérdésnek hangzó mondatát, kicsit felsóhajt, majd a kezével legyint egyet, természetesen azzal a kezével, amelyikben éppenséggel nincsen hógolyó. Kicsit megdöntött fejjel néz a lányra, mintha gondolkozna, van e értelme ezt elmondani, úgy sem valami fontos dolog. Azért még is csak belevág, kénytelen lesz ő is mesélni.
- Nem olyan rég ismertem csak meg a varázsvilágot, pontosan két éve. Anyám volt boszorkány, de ott hagyta az egész varázsvilágot apám miatt, és persze miattam, amikor születtem. Két éve viszont úgy döntött, hogy még is csak megismerteti velem, most, hogy nincs apám... És nem akart megfosztani a csodáktól. - A hangnemén hallattszik, hogy még folytatná, de nem tudja,hogy mit is mondhatna, kénytelen lesz a másik kérdezni, hogyha kíváncsi valamire. A fiú hangja kicsit szomorkás, elrévedőbb, hogy a szüleiről beszél, főleg az apjáról. Bár ezt ki lehet szűrni magából a szövegből is. A lány hangja vidámnak tűnik, a szeme is szépen csillog, de Peter alig tud ezzel összhangban jó kedvre derülni. Már csak fáradtkásabb a mosolya, olyan jég-királyfi szerűen néz a lány felé. A bók szerű képződményre vissza biccent, nehéz megállapítani, hogy ezt most meg kéne e köszönnie, vagy sem. Hagyja, had beszéljen a lány, egészen addig meg sem szólal, ameddig nem jön a Fületlenség rész, és a lány nem pirul el teljesen. Ezt lehet imádni a nőkben, állandóan pirulgatnak, minden az arcukra van írva... Kivéve, hogyha egy kiló vakolat alatt a saját bőrük színe már nem is látszik, de valószínüleg ilyennel ebben az iskolában nem fog találkozni és ebben is reménykedik. Mikor eltakarja a lány az arcát, kicsit felnyög a gyerekeskedésére, de nagyon is felvidul tőle, de fel nem nevet, már lassan az arcizmai elgémberednek a sok nevetéstől és mosolygástól.
- Teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy az iménti szó a Fületlenség volt. És nem mondom el senkinek, igérem. - A kezét, ismételten azt, amelyikben nincsen hógolyó, felemeli, és kicsit megpöcköli a lány fülét, kicsit piszkálva. - Fületlenség, mi? - Halkan felnevet, már muszáj, túl nevetséges a lány, hogy bírja nevetés nélkül. Elhallgat, és végighallgatja a kitűnésről mondottakat, kicsit egyetértően hümmögve, azt már észrevette, hogy a lány szeret kitűnni. Ez eddig is egyértelmű volt. Hogyha valaki ennyit beszél, akkor nem is lehet nem kitűnni. Amúgy is a szerencsétlenségével is kitűnik, mintha egy Neon-nyíl lógna a feje fölött, ráírva, hogy FIGYELJ RÁM! A lány kiszúrja végül is a hógolyót, amit így már fel is fed előtte, és fenyegetőn kezdi el a kezében dobálgatni, egy ördögi mosollyal.
- Csak nem félsz? - Sziszegi, félelmetesen, alakja megnő, persze csak képletesen szólva, mivel alapból is egy két méteres srácról beszélünk. Kegyetlen pillantásokkal figyeli a lányt, természetesen megjátszva magát, és vészesen közelít hozzá egy lépéssel.
- Választhatsz. Hógolyó általi halál, vagy Hóbafullás? - Kérdezi, komoly hangnemben, de megcsillan a fehér fogsora egy hatalmas vigyor közepette. A hogolyója még mindig ott vana kezében.

**Hozzászólások** : 11 **Évfolyam** : Első

Kastély körüli park - Page 38 Keira_Knightley_161

1. fejezet: Egy új élet – Alkonyattájt

Fáradtan, erőltetett tekintettel meredek a tájra, mely valljuk meg őszintén: csodálatos panorámát biztosít. Mégis, a lassúság, mellyel ez a kocsi közlekedik, a szívem mélyén már kezd irritálni, persze ennek még véletlenül sem adnék hangot, nehogy megsértsem a sofőrt. Nagyon jól végzi a dolgát, hiszen először járok ebben az országban, így lehetőséget ad annak, hogy megismerjem azt, mégis, a már pár napja tartó utazások során jobban örülnék, ha egy kényelmes ágyban utazhatnék, ahelyett, hogy a repülőkön, illetve vonatokon tölteném el az estéimet.
A szüleim nem kísértek el az öreg kontinensre, maradtak Nagy-Britannia büszke szigetén, így az ott töltött idő már körülbelül két napja abból áll, hogy országról-országra vándorlok, hogy elérhessem a hajót, mely ezen országba, Farquembe tart. A rohanás egyáltalán nem tesz jót az embernek, erre hamar rájöttem, folyamatosan az az érzés kerülgetett, hogy semmi esélyem sincsen arra nézve, hogy megérkezzek az iskolába, vagy a hiányé. Hiányzik a családom, anya állandó érdeklődése, vagy éppenséggel kritikája, melyeket egyszerre hallgattam érdeklődve, és bántóan is, a törődés, és természetesen a normális időbeosztás. Szörnyű dolog az, ha tudod, napokig be vagy előre táblázva, és azon nem tudsz csúsztatni, mert nem te írod a menetrendet. Úgy meg végképp, ha lány vagy, és ebben a mai világban nem is lehetsz eléggé óvatos. Csodálom, hogy elengedtek.

Bár, ha jobban megnézzük, lehet, hogy kifejezetten örült is annak anya, hogy kirepültem a családi fészekből. Nem kell törődnie azzal hónapokon át, hogy mégis mit csinálok éppen, és miért nem vagyok képes megfelelni a túlságosan is magas igénylistájának. Pedig én tényleg igyekszem, állandóan ezen töröm a fejem, hogy mit kellene még tennem, hogy elfogadjon, min javítsak, de azért már bele is fáradtam ebbe az állandó küzdésbe: ideje volt elmennem. Akkor könnyű döntésnek tűnt az egész, és vágytam is rá, sőt, követeltem – kilázadva minden egyes pillanatot, amit magamba fojtottam eddig –, most viszont már bizarrnak tűnik az elképzelés, hogy én a családom nélkül.
De hát ilyen az élet, ezt is ki kell egyszer próbálni.

Hajammal vacakolva szállok ki Tornerans városában a kocsiból, majd amint megigazítom a szerteágazó fürtöket, emberi állapotba téve magam, mély levegőt véve veszem elő a csomagokat, és indulok el a kapu felé. Az út annyira nem hosszú, szerencsére a sofőr egészen közel tett ki. Magamban már a levelet fogalmazom, melyet majd anyáéknak küldök el, hogy megérkeztem, nem erőszakoltak meg, és nem raboltak ki, azonban ez a kis koncentráció-kiesés úgy tűnik, hogy a lépcsőmászás rovására megy, mely az ügyetlenkedő fázisba ér. Nem gond, ha valaki kérdezi, majd ráfogom arra, hogy nehezek a csomagok, és nincs, aki segítsen.
A hegymászást követően felfrissült energiával érkezem meg az iskola határvonalához, ahol elvégezve pár rutinfeladatot, benyitok a parkba… És ezzel el is kezdődik egy új fejezet az életemben. Az alkonyati vöröslő napsütésben, a gyenge szél mellett, enyhe tavaszi illattal a levegőben. Vár a kikelet.

Peter Moonlight, Amelie Clarkson

A nevetésre és a gonoszkás megjegyzésre evidens, hogy lazán nyelvet ölt, és vág egy bosszús pillantást, amit gyorsan el is fúj a téli szél arcáról, s csak egy mosolyt hagy ott helyette.
- Egen, de ne menjünk át japán kultúrába, ha kérhetlek - válaszol nevetősen, és elégedetten látja, hogy jókedve igen csak ragadós.
És Peter igen csak jó megfigyelő lehet, ha ilyen hamar rájön, hogy a lány bizony imád beszélni, és magára vonni a figyelmet. Szeret a társaság középpontja lenni, megadni a beszélgetés irányát, de egyáltalán nem erőszakos, ha esetleg valaki más át akarná venni a szerepét, nyugodtan állna arrébb, annyira nem exhibicionista, hogy mindig ott akarjon maradni, szívesen válik hallgatósággá is. Nem csak azért, mert megértő tud lenni, hanem mert tényleg érdekli, hogy mi rejtőzik másokban. Nem egy antiszociális virágszál, ez az egy tuti biztos.
- Nem kell rögtön rosszra gondolni - neveti el magát zavartan, a talárjával szöszmötölve. - Szóóóvaaal, az úgy volt, hogy ugye a gondnok miatt visszakerültünk a középkorba, ezt persze akkor nem tudtuk. Én meg, amikor megláttam, hogy valami nem stimmel, rögtön az első napon fogtam magam, és egyedül elindultam a városba - lelkesen mesél. - De szerencsémre az egyik kartársunk, Sebastian követett, és vele néztünk körül a városban. Az egyik pillanatban még láttam, hogy valaki figyel minket a templomnál, a másikban pedig már egy sikátorban voltunk két fogd meg agyatlan tökfilkóval, meg egy "urasággal" - kezeivel mutatja az idézőjelet -, és ha jól emlékszem, valamiféle aranyat követeltek tőlünk, meg olyanról hadováltak, hogy jók leszünk cselédnek. No, gondolhatod, hogy nekem sem kellett több, és beszóltam a melákoknak, amiért egy irdatlan nagy tasli lett a jutalmam - még mindig elkapja a méreg az emlékek hatására -, de a végén Elvira a segítségünkre sietett, és megmentett minket, no és persze visszaszolgáltatta nekünk a pálcáinkat, amiket előtte egy kis tolvaj gyerek elcsent tőlünk. Végül a sérüléseket rendbe hozta, aztán visszakísért minket a kastélyba. Így elmesélve nem hangzik szörnyűnek, de akkor kb 10 percig abban a hiszemben voltam, hogy tényleg eladnak cselédnek, és senki sem fog tudni róla az iskolában, ugyanis még kora délelőtt indultam el, anélkül, hogy bárkinek is szóltam volna - hangja bűnbánó, de szemeinek csillogása elárulja, hogy kifejezetten élvezte a kalandot, a taslit kivéve persze.
A kérdés hallatán összeráncolja homlokát, és megvonja a vállait.
- Úgy gondolom, hogy ez valahol nem csak az egészséggel, de a bennünk lévő mágiától is függ. Lehet valaki aranyvérű és egyben kvibli, akkor nem biztos, hogy addig el, mint egy félvér gyermek. De úgy gondolom, hogy a mágiával rendelkező emberek tovább élnek mindenképpen, mint például a varázstalanok - fejtegeti véleményét elkomolyodva, másokkal még nem igazán ment bele ebbe a témába, de tetszik neki, ha komoly dolgokról is beszélgethet. A nyelve kiiktatására zavartan köhögcsélni kezd.
~ Rossz az, aki rosszra gondol. ~
De vidámsága hamar elmúlik, ahogy Peter családjára terelődik a szó. Átveszi a másik komolyságát, és csendesen hallgat.
- Úgy gondolom, hogy anyukád jól döntött - kezdi el finoman. - Ha nem vagyok túl tolakodó, mi történt édesapáddal? - de már rá is harap a nyelvére, és legszívesebben fejbe legyintené magát kíváncsisága miatt. - Természetesen, ha nem szeretnél, ne válaszolj. Nem muszáj - motyogja az orra alatt alig hallhatóan.
Aztán amikor nyilvánvalóvá válik, hogy tényleg butaságot mondott, szimplán nyakig pirul, és zavartan kuncogni kezd.
- Ez mind azért van, mert sokat beszélek, de még többet akarok mondani, mesélni - vonogatja a vállát, és igen, megint beszél, csak hogy ne a bakira figyeljen egyikőjük sem. - Meg kellene, hogy eskesselek, de mivel pugnaxos vagy, bízom a szavadban - motyogja a végére, mikor megpöckölik a fülét. - Jelentem, mind kettő még épségben meg van - mintha valami kiskatona lenne, úgy jelenti be, a végére elmosolyodva, és elégedetten nézve, hogy a másikat sikerül jó kedvre derítenie újra. - De akár be is jegyeztethetném ezt a szót a sületlenség jelentése mellé, hiszen te rögtön arra asszociáltál, amire én gondoltam - azért, ha lehet, megpróbálja kivágni magát.
A kérdés hallatán még egy ideig próbálkozik a cica szemekkel, aztán felvillan benne valami harciasság, ami jellemző rá ilyen helyzetekben.
- Egy pugnaxos sohasem fél - rázza meg a fejét. - De egy olyan mondást is hallottam, hogy csellel kell harcolni annak, kinek fegyvere gyenge - és már ott sincs, a kis ösvényen elszalad egészen egy nagy fáig, ami mögött gyorsan összegyúr egy hógolyót, és kikandikál a fa mögül.
- Nem adom fel, és egyik halálnem sem igazán szimpatikus számomra. Vagy meg tudunk egyezni, és olyat ajánlasz, ami megfelelő nekem is, vagy harcolnom kell kifulladásig - kiáltja nevetve, bohókásan, kicsit gyerekesen, de a hó kiből nem tudja kihozni a gyereket?
Halkan szuszogva, arcán csintalan mosollyal kukucskál a fa mögül, szemei vidáman ragyognak játék közben. Talán semmi esélye a magas fiúval szemben, de nem ő lenne, ha nem próbálna meg felül kerekedni. Nem, mintha összetörne, ha esetleg veszítene... De egy jó mókában mindig benne van.

**Edwardson kisasszony és Edward úrfi **

*Izgatott kutyaugatás, hangos csaholás harangozza be a srác közeledtét (ebből semmi jó nem sülhet ki) A kis farkas megelőzi, már messziről látszik, ahogy pajkosan fel –felugrálva közeledik, mint egy kutyaszerű őz, egy fa felé, hogy megjelölje, vagy talán már nem bírta tovább visszatartani. Gazdája jóval komótosabban követi, noha tekintete őrzi kutyáját, akárhogyan is, de mindig visszatér hozzá, bizonyára nem szeretné, ha elszaladna, elveszne, vagy felfalná egy égből pottyant hegyi troll. A fiúcska ruházata egész egysíkúnak nevezhető, sötét tónusokkal megáldva, ami ez esetben fekete farmernadrágot és pólót takar. Hosszú haja arra enged következtetni, rocker, a fekete fehér edzőcipő is erről árulkodik, noha lehet, hogy gyászol, vagy egyszerűen nincsenek színes ruhái. Ebben a korban még keresik stílusukat a kölykök, ehhez képest Edward nem is annyira rosszul öltözött, semmi fura nincs rajta, azonkívül persze, hogy roppant fiatalnak tűnik a melóra. A lányka fejében bizonyára megfordul, hogy miért pont egy gyereket küldtek ki elébe, amikor nyilván még nem itt van a helye, hanem egy általános mágusképzőben. Ennek ellenére Edward sárkányt mintázó fekete pólóján megcsillan a prefektusi jelvény, hacsak nem csente valahonnan ezt is. Könnyen elképzelhető…melyik pedáns diás vesz fel prefektusi kötelességének teljesítése alkalmából sárkányfejes pólót? Ráadásul Pugnaxos… Nem mintha Edward Lyons lázadni szeretne háza jelképe ellen, tökéletesen személyéhez illőnek véli eme nemes kart. Múltjára emlékezteti, s ha kicsit változott is, benne él még és szeretné visszaidézni, nagy vágya eme lehetetlenség. Megvalósíthatatlannak látszik minden, amit visszakaphatna a régmúlt időkből, s fölöslegesnek érzi értük a küzdelmet. Legszívesebben elküldené Madáchot a búsba a küzdésvágyával… Lyons úrfi elmélyülten tanulmányozza a földet, lehet, hogy éppen egy sárkány-kutatási expedícióról fantáziál, miközben a lány felé igyekszik, kezei zsebében játszanak, bizonyára forgassa őket, mint egy centrifuga, hiszen elő- előbuggyannak, mint „mosott ruhák.” Utálja a vasárnap délutánokat… Bizonyára Kvja is így lehet vele, ha éppen őt küldte ki a lány elé, nem a helyettesét vagy Konidiket. Azt is lehetségesnek tartja, hogy a kis baleset után szeretett volna valami feladatot adni neki, miután elmesélte mekkora kudarcot vallott a barátszerzéssel, s a gondolatok megfékezésével, ezért bizonyára úgy gondolta jobb lefoglalni Edwardot, hátha még szeretne küzdeni. A jó dolog lefoglalni Edwardot nem rossz elképzelés, a fiú addig sem gyújt fel semmit, vagy csinál apokapiszist, az iskola nyugodt és békés marad, őt sem kell árgus szemekkel figyelniük, most a kötelességét teljesíti. Ezért van értelme a prefektusi munkáknak olyan emberek számára, mint Ed, elfoglalja magát, emberekkel ismerkedik, vagy legalábbis a lehetősége meg van rá, hogy társas életet éljen. Általában persze mindig valahogy másképp jön ki minden lépése, mint eltervezte – maga sem tudja hogyan csinálja. A kiskutya még gazdájánál is kölykösebb rögtön kiszúrja a lányt, s vagy háromszor körbeszaladja,mintha ez valami diák fogadási rituáléhoz tartozna. Farkát örökmozgóként csóválja, vidám kis barna szemei veszettül csillognak, s mire Ed is odaér kutyája már felágaskodik az új jövevényre, hátsó lábán keresztül, hogy lihegéssel és nyelvlógatással adja a lány tudtára nagyrabecsülését. A fiú is felpillant végre a földről a lányra, nem túl mosolygós fajta, de próbál nagyvonalúan normális lenni, hiszen ha visszagondol az ő első napjára… kissé betojt Dorotheától meg a szabályoktól és már aznap éjjel a mostanra kivégzett családjával álmodott. Persze nem csomagolt össze, mert azt hitte Mickey nélkül is nagyfiú, s amikor kiderült mennyire nem késő volt már. Fontos lehet az első benyomás, az iskolának kellenek a diákok, bár kutyája példáját azért nem követi a srác. Miután biccentett, szája szegletébe elősejlik egy félmosoly, pólója alól pedig gyorsan kihúz egy pergament. Fogalma sincs ugyanis hogyan hívják a lányt, csak elvette a papírt, s nagyon gyorsan sietett is le, lelkiismeretes persze, na meg ciki most Dorothea kisasszony társasgában tartózkodnia. De még milyen szörnyen kínos…*
- Loraine Edwardson? *Kissé elkerekednek szemei, mikor a papírra néz, de hangján nem észlelhető különösebb döbbenet. Felpillant a lányra, most pálcáját veszi elő, hogy csomagjait előre küldje jövendő szobája rejtekébe.*
- Ne ijedj meg, előreküldöm őket, hogy ne kelljen cipelni. Elég sokat kell majd menni. *Eden pedig látszik, hogy nem cipelésre termett liftesfiú. Erre a varűzslatra minden prefit megtanítanak különben, vigyáznak az egészségükre, hogy ne szakadjanak meg. Végül is nem olyan egyszerű meló ez.*
- Amúgy a te szobád az ötös lesz, aaa…. *Megint puskáznia kell, úgyhogy ismét előhúzza Kvjától kapott prgamenlapját.*
- Presanella, amit én nem nagyon tudnék megjegyezni, de neked sok sikert, én pedig *Itt nem kell újra elővennie a lapot.*
-Edward Lyons vagyok, ami majdnem olyan, mint a te neved, csak fordítva és fiúba. *Itt kicsit szélesebbre húzza vigyorát, legalább nem tűnik akkora pokrócnak. A kutyáját csak ezek után veszi észre, bizonyára izgult hiszen nincsen sok fogadtatási tapasztalata. Eddig kétszer kísért fel emberkét, de az ikreknek nagyon nem tetszett, hogy a 15o cmjével pattogott, a lánykát akit kísért még pedig azóta sem látta mióta a csomagjait cipeltette fel vele… Lorainevel próbál azért normális lenni.*
-Takarodj onnan Apokalipszis, a lányok lába nem játék, különben sem vagy még tinédzser. Korán kezdi… *Jegyzi meg a lánynak, mire a kutya persze leszáll róla, most Edward lábára kezd el ugrálni,de ő nem bánja, hanem néma fenyegetésbe kezd, miszerint már csak este fog vele lejönni, addig adja ki a feleslegét a parkban, és lehetőleg dugja el, amit csinált, mert ő nem fogja összeszedni.*
- Akár mehetünk is, ha nincs kérdésed. Ez itt amúgy a park, van itt erdő, meg sövénykert meg barlang és szerintem egyik se veszélyes. A tó az klassz, ha akarsz menni hajókázni nekem szólj, én tudom melyik hajót érdemes ellopni. *Közben meg is indulhatnak a lánnyal a harmadik felé. Ha kérdez magyaráz, egész normálisan viselkedik magához képest. Kezd ő már azért rájönni, hogy régen elmúlt tizenhárom éves, s a felnőttek kevésbé köcsögök, mint a gyerekek, ő is igyekszik ehhez tartani magát néha.*

Vergil Lewin

Még mielőtt az úrfi halálra unná magát megelőzöm, s megérkezem mellé. Nem, senkit nem hagyunk szoba nélkül a parkban tengődni. Itt aludni meg még úgy sem, szóval engem ért a megtiszteltetés, hogy egy újabb diákot kormányozhassak végig az iskola lépcsőin, útvesztőin. A pad mellett állva, fekete garbóban, fekete nadrágban, s fekete talárban vetek rá árnyékot, hogy édesség majszolásában megzavarjam, érces, mély hangon szólítom meg.
- Üdvözletem fiatal úr. Vergil Lewin, ha minden igaz. Jó étvágyat!
Úrias modorral, de bajszom alatt morogva köszöntöm, kezet nyújtva felé, majd intek kezemmel, hogy kövessen. Bőröndje felé intek egyet, mire az eltűnik szemei elől, hogy később majd szobájában megtalálhassa.
- Owain professzor vagyok, én fogom felkísérni a szobájába.
Elindulok a kastély felé, remélve, hogy a fiú követ engem. Hátamon, a fekete taláron egy ezüst szállal hímzett farkast láthat, melyen a nap fénye megcsillan. Azt ajtóban megállva hátrafordulok, s megvárom amíg ő is odaér, hogy aztán beengedve magam előtt a hatalmas tölgyfaajtón, és is követhessem.
- Csak ön után!

**Hozzászólások** : 8 **Évfolyam** : Első

-Öm igen..én vagyok..
Mondja kicsit zavartan válaszolva az elhangzott kérdésre, majd sietős léptekkel követi, közben lopva megnézi magának ezt a bizonyos Owain Professzort. erősen fejébe nyomja a süvegét nehogy a szél lekapja, talárhoz hasonlatos öltözékét összébb húzza magán.
~A szobámba? csak nem egyedül fogok lakni?~
De ezt még ő is tudja hogy nem lehetséges, túl sok a diák ahhoz hogy pont ő lakhatna egyedül. Fancsali képpel belép a férfi előtt az ajtón, de ezt is mint itt majdnem mindent eddig jól megnéz, látott már ajtót, de ekkorát még nem, és elég szépen megmunkált ahhoz hogy arcára egy szikrányi elismerést varázsoljon

*A csillagos , fekete ég alatt Nero lassan ballag a kastély felé, hátán egy hátizsákkal és jobb kezében egy bőrönddel. A fiú arcán látszanak az út fáradalmai, kék haja kissé csapzottan hullik az arcába amit bal kezével félre is söpör. Fekete ruhája kissé beporolódott már. Az inge nyakát is meglazította, hiszen a cipekedésben kissé kimelegedett. Néha megáll az ösvényen és a tájat a kastélyt és az eget pásztázza.A csillagok nagyon gyönyörűen látszanak. A városban ahonnan jön ott sose tündökölnek ily szépségesen.*

Újabb nap, újabb diák...Mi van itt mostanában? Na de így jó ez, hisz mi lenne egy iskolával diákok nélkül? Csak hát nekem megint ki kell mozdulnom az erdei lakomból, amit nem igazán szeretek elhagyni. Az öltözéssel ily későn nem sokat foglalkozok már, nem fogom magam puccba vágni, mikor kezdtem volna magam jól érezni éppen.
Egy kopott farmert viselek, hozzá egy fekete, makulátlanra vasalt inget, arra rákaptam fekete taláromat, melynek hátát egy ezüst farkas díszíti. Fura összhatást kelthet ehhez a western kalap, mely ki van elől szegecselve réz veretekkel, no meg a szintén western csizma, melynek sarkantyúja elárulja csilingelésével érkeztemet.
~Nah...még egy kékség...~
Ne csoda, hogy így reagálok, hisz a pilluban már van két kék hajú lány.
- Szép estét...Mr. Talbot.
A fiú mögött állva várom, hogy ő is észrevegyen engem. Hangomon a mély tónus mellett érezhető, hogy esti pihenőmet pár pohár bor társaságában töltöttem. Nem, berúgva egyáltalán nem vagyok, még azt sem mondanám, hogy jó kedv látszana rajtam az elfogyasztott italok után, csupán szavaimból, meg szemem csillogásából veheti észre, ha jó megfigyelő. Csomagjaira intek pálcámmal, mire azok eltűnnek.
- Talán kövessen.

A kastély ablakai úgy világítanak a távolban , mint a szentjánosbogarak.
- Lenyűgöző...
Suttogja magában. A csomagjait közben már lerakta a kövezett járdára. A bámészkodásból egy fura ütemesen csengő hang billenti ki. Egy erőteljes még is kellemes férfihang szólal meg a háta mögött. Lassan megfordul. Egy taláros férfi áll vele szemben. nincs túl világos nem sokat lát a férfi arcából de nem látszik öregnek.
~Eléggé sármos, és jóképű.~
Ítáléli meg férfi szemmel.
- Jó estét. Mr.... Sajnos nemtudom a nevét.
Rögtönöz. Majd mikor a tanárúr elindul ő is követe serényen.

*Szalmaszállal a szájában lépdel be a parkba. Csomagjai ott lebegnek mögötte. Hosszú barna haja ki van engedve. Csak körbenéz, majd füttyent egy hangosat.*-Ejha ez aztán böhöm nagy egy épület!*mondja a lány, majd kiveszi a szájából a szalmaszálat. hogy miért is jött ide? A válasz igen egyszerű apja akarta így. Persze a lelkére kötötte, hogy hagyja abba ezt a "Vadnyugatosdi dolgot", de hát csak azért sem. Nessa az oldalánál lévő kutyára pillant.*
-Nos Cisco mi a véleményed?*kérdezi meg a lány egy aprócsak mosollyal az arcán. Végül csak felsóhajt és vár.*~Remélem, nem fognak kiutálni~*gondolja magában, aztán csak bambulva nézegeti a parkot.*

*Pár perce kapott értesítést arról, hogy egy kis dolga lesz: nevezetesen egy új diák üdvözlése és hálókörletbe osztása. Mostanában elhavazták a tennivalók, ezért nem járt olyan sokat kinn, ám ez a lehetőség legalább alkalmat ad végre egy sétára a parkban. Már reméli, hogy itt a tavasz és ennek fényében egy fekete szoknya van rajta, lila harisnyával, na meg persze melegebb köpenye, ami eltakarja a többi ruházatát. Lábán már félcipő, az a híres topánka - de erre inkább nem gondol. Haja kiengedve, göndör fürtökben mozdul minden lépésére. Smink nincsen rajta, ugyanis napok óta pizsamában ült a szobájában és kócosan feküdt az ágyán egy csomó kupac könyv között.
Amint leérkezik a parkba, körbetekint és pár pillanat múlva meg is akad a szeme egy csomagot lebegtető leányzón, aki feltehetőleg az új gólya lesz. Gyors léptekkel indul felé, majd pár pillanat múlva meg is szólítja, amint a közelébe ér.*
- Szia! Te vagy Vanessa? *Kérdezi meg a biztonság kedvéért, aztán ha a lány azt feleli, hogy igen, akkor folytatja.* - Ireth Benkovits vagyok, prefektus. Én foglak a hálókörletedbe kísérni. *Mondja tovább az információkat, közben pedig a lányra mosolyog.*
- Szép kutya. *Folytatja tovább, amikor meglátja a lány mellett a kutyáját.* - Őt is tarthatod majd a szobádban. *Mosolyog rá újra. ez általában fontos infó, amit az állattulajdonosok mindig megkérdeznek.*
- Mehetünk? *Kérdezi aztán, majd ha a lány késznek mutatkozik, akkor elindul fel a torony felé, és közben reméli, hogy Vanessa is követi. Ha ez így történik, akkor menet közben még beszél is hozzá.* - Ha van kérdésed, nyugodtan tedd fel, szívesen válaszolok... ha tudok.

*A lánynak nem kell sokáig várnia, ugyanis megjelenik egy másik leányzó. Akinek láttán csak elmosolyodik.*
-Csak Nessa! Amúgy meg szia!*mondja a lány egy halvány mosollyal, majd az eddig kezében lévő széles karimájú kalapot a fejére húzza.*-Cisco a neve. Na az jó, hogy velem lehet, mert, ha nem lehetne velem akkor én is mennék az istállóba aludni.*mondja a lány, aztán csak pálcájával újra a csomagokra bök.*
-Persze mehetünk! Amúgy meg mikor lesz a következő óra?*kérdezi meg a lány. na igen már tanulás hiányban szenved. Hiába látszik külsőre egy szeleburdi kis "cowgirlnek". Meg kell jegyezni a lány eléggé stréber természetű az már más dolog, hogy, hogy viselkedik diáktársaival.*
-Jó nagy az iskola!*jegyzi meg a lány, miközben visszarakja a szájába a szalmaszálat.*
-Kissé hideg van itt!*mondja a lány egy sóhaj keretében, nos igen Arizónában ilyenkor még jóval melegebb van.*