Első emeleti folyosók

Kedves mosoly fogadja, és erőteljesen barátságos szavak, így a fiú kicsit sem gondolja meg magát a tekintetből, hogy jó ötlet volt itt kószálni, és a kastélyt is kissé felderíteni. Jár erre, nem arról van szó, csupán sose nézi merre megy, mindig, mint a mérgezett egér a kijárat felé tart, hogy a szabadban császkálhasson. Friss levegő, növényzet, állatnyomok, embernyomok, miegymás, neki érdekesebb a kint, mint a bent. Habár, Jessica is éppen kifelé leskelődött, amikor megjelent, tehát valószínűleg ő is a kinti életet részesíti előnyben, csak éppen jobb a meleg kastélyból figyelgetni ezen az estén.
- Örülök, hogy elnyertem a megfelelő posztot, és társaloghatok kegyeddel. - mondja, egy vigyorral az arcán, kicsit meghajolva, olyan régi lovagiasan, ami erős testalkatánál, jó kiállásánál fogva nem is olyan teljesen elütő látvány. Épp csak a jelleme nem szokott az a régies ficsúr szerű lenni. Mikor a lány arrébb csusszan, helyet szorítva neki, könnyedén felül oda, és a lény felé fordul, habár közben ki is les, hogy innen hova látni. Nem nagyon nézelődött még az emeletek folyosóin, így fogalma sincs, hogy ez az ablak éppen merre néz.
- Van kint valami érdekes, hogy itt üldögéltél, és kifelé néztél, vagy csak az unalmad hozott ide? - kérdi nyugodt, kedves hangon. Mikor a lány rákérdez, hogy hányad éves, milyen karon van, milyen tantárgyakat szeret, kicsit meglepődik, de sorban válaszol, először mintha gondolkozna, pedig azért elég kézenfekvőnek kéne lennie a válaszoknak.
- Másodikos vagyok, Pugnax karban ééés... Legfőképp a lyukas órákat preferálom. *Mondja egy kis vigyorral, majd a sötét szemei kissé megcsillannak, kíváncsisággal telve. Még is csak azért van itt, hogy tapasztalatot, barátokat, és nem mellesleg tudást szerezzen, ami segít majd az életében. Mind eddigi életében híres iskolakerülő volt, de a napokban már igen is elhatározta, hogy ebben az iskolában nem hagyhatja magát a szobájában rohadni, ez nem az a világ, ahol ezt megteheti. És persze, nem úgy, mint egy átlagos iskolában, itt vannak tantárgyak, amik még érdeklik is őt. *
- Amúgy, az asztronómia érdekel a legjobban, hogyha a lyukas órával nem éred be. És te? Hányadikos vagy, melyik kar, és mi a kedvenc tantárgyad? És könyvet írsz, hogy ilyen gyorsan kérdésbe fogtál, vagy csak riportot a kastélyban élőkkel? *Kérdezi, miközben a szemöldökei szépen összefutnak homlokán, furcsállást és az érdeklődés jelölve arcán. Ajkain viszont ott van a biggyesztett kis mosoly, tehát nem bánja, hogyha a lány sokat kérdez, ez őt igazán nem zavarja, csak akkor lássa be, hogy Peter sem lesz rest, ő is elhalmozza kérdésekkel. Főleg, mert a fiú szereti megismerni mások jellemét, hogy hogyan is kattog az elméjükben az a bizonyos fogaskerék.

*Reméli azért nem tűnik túl nyomulósnak a kérdéseivel, meg a stílusával. Bár úgy tűnik egyelőre nem tartja túlzásnak Peter Jess dolgait, hiszen mellé huppant és a lány számára enyhén vicces megjegyzést is tett, amiért persze a jutalom egy bájos mosoly, feltéve ha a srác annak tartja, ha nem, akkor fez fel sem tűnhet neki.*
- Érdekes? Kint mindig van valami érdekes, de most mivel éjszaka van számomra főleg a csillagok. Azokat csodáltam innen.*Jegyzi meg mosolyogva. Hát igen, Jessicának a természet a mániája, a csillagok, az erdők, a hegyek, a barlangok, mindenféle víz, a növények, na meg persze az állatok.*
~Lyukas óra, nem rossz.~*Ő is mosolyog egyet rajta, vagyis egy kisebb vigyort ejt meg ezúttal.*
- Első éves vagyok, Pillus, kedvenc tantárgyam a Legendás Lények Gondozása.*Mondja szépen sorban a válaszokat, majd most már teljesen elvigyorodik.*
- Nem, nem írok könyvet, se riportot csupán csak kíváncsi vagyok, de az nagyon.*Majd közelebb hajol.* Küldetésem célja szigorúan titkos, és most majdnem lebuktattál.*Súgja a fülébe, majd visszahajol és nevet egy sort.*
- Prefe...mi? Még életemben nem hallottam ezt a szót, persze a kérdésem alapján gondolom azt jelentheti, hogy azt szereted, illetve érdekel... ha ez így van akkor rögtönözhetnél nekem egy kis előadást.*Ismét kinéz az ablakon az ég irányába.* Persze nem muszáj. *Teszi hozzá.*
- És mit szeretsz itt csinálni, mármint nem a folyosókon, meg nem is az órákon, hanem mondjuk mikor lyukas órán veszel részt...*Vigyor.*

Mikor a lány elmondja, hogy mit is figyelt az ablakból, akkor a fiú arcán látszik egy aprócska, kedves mosoly. Hiszen ő is imádja a csillagokat, megigézik, épp annyira, mint a Hold. Habár tartania kéne tőle, ő nem teszi, csak néha fogja el a félelem gondolata, hogyha az égre néz. Nem véletlenül mondta végül az asztronómiát, és úgy fest, hogy Jess-szel nagyon is sok a közös bennük. Mikor a lány közelebb hajol, hogy halkan súgjon a fiú érdeklődve pillant felé, majd kissé elmosolyodik.
- Ó, én balga, és ha lebuktatlak tudom, meg is kell ölnöd. - mondja, egy félmosollyal, miközben várja a további szavait a lánynak, hiszen látja, hogy a preferálás szónál kissé elakad.
- Preferálni. Előnyben észesíteni valamit. - magyarázza könnyedén, habár ő sem egy irodalmár, de ez a szó valahogy rajta ragadt. A fiú közelebb hajol a lányhoz, és egyben azz ablakhoz is, a kezét rátapasztja az üvegére, hogy a csillagok felé mutasson az ujja. Amennyiben ki lehetnyitni az ablakot, és nincs túl hideg, -meg persze nem esnek ki rajta- azért ki is nyitja, hogy úgy tudjon mutogatni.
- Látod azt a csillagot? Ott, a legfényesebbet. - mutat egyenesen a Vénusz felé, ami valóban a legerősebben csillámló csillagocska, és folytatja is. - Van mellette sorban még három csillag a harmadik már egy téglalap tagja... Látod az alakját? Ez a kisgöncöl. A kisgöncöl szekere mellett vonul végig a sárkány, amit több, mint 15 csillag alkot, pontosabban 18. A sárkány farkánál, hogyha nagyon megnézed, ott látszik a Nagy Göncöl is, aminek az egyik oldala egyenesen a Vénuszra, az Északi Sarkcsillagra mutat. Sok neve van ennek a legfényesebben világít csillagnak, nem?
Látszik a fiún, hogy tekintete egalább olyan fényesen csillogó, mint a Vénusz, miközben beszél. Nem akarja eluntatni a lányt, ezéárt abbahygja a mutogatást, az izgatott, álmodozó hangnemet is elteszi máskorra, hiszen nem tudja, hogy a lány mennyire is ért a csillagászathoz, mennyire volt új, vagy érdekes, amit mondott. Persze lenne még egy hasznos dolog, amit hozzáfűzhetne, de nem tudja érdemes e. Mikor a lány megkérdezi, hogy miket is csinál a lyukas órák alkalmakor, kicsit elgondolkozik, majd egy halvány mosollyal válaszol.
- Mondhatni semmit. Kint vagyok, sétálok, felfedezem a torneransi természetet, környezetet, és persze közben összefutok néhány diákkal, ismerkedek. Habár az nagyon is furcsa, sőt, rémisztő, hogy mióta megkaptama szobám, csak lányokkal futottam össze. Lassan gyanús lesz nekem ez az iskola... Még a végén kiderül, hogy lányiskolába küldtek. - mondja, kis mosollyal, látszik, hogy csak viccel. Habár gondolkozott azon is, hogy azt mond hogy a paradicsomba küldték, de az leeht túl szexista nőcsábász megjegyzéstt volna.
- És te? Mit csiná szabadidődben, amikor nem fiúkat kérdezel ki, és a csillagokat nézed a folyosablakából?

- Igen és az a kedvenc részem.*Sátáni kacaj, legalábbis annak imitációja, ami egyrészt nem igazán sikerül, másrészt elég viccesre kerekedik, de pont ez volt a cél.*
- Ma is tanultam valamit.*Mondja mosolyogva.*~Remélem több ilyen szót nem fog használni, mert nem vagyok valami művelt ilyen téren... bár maximum tanulok egy kis ilyen szóhasználatot, bármikor jól jöhet.~
*Mivel jó az idő odakint és Jessica már előbb is gondolt rá, hogy kinyitja az ablakot, így segít Peternek és persze elhajol, hogy ki tudják teljesen nyitni, majd a fiúra pislog, azután pedig az irányt nézi ahova mutat. Igen, a Vénuszt még ő is be tudta volna azonosítani, meg még a nagy göncölt is megtalálná, de a többi ákombákomról fogalma sem volt, ezért most mindent jól megfigyel. Látszik rajta, hogy érdekli a téma.*
- De, de én is örülnék, ha nekem ennyi szép nevem lenne.*Mondja kedvesen a lányka. Jess kicsit felháborodik, mikor Peter a semmitevéssel egyenlővé teszi a természetben való járkálást, ezért miután befejezte mondandóját megszólal, de hangjában érződik az a kis felháborodottság.*
- Micsoda?! Neked semmitevésnek számít az, hogy kint vagy és megismered a természetet?! Szerintem az a világ egyik legklasszabb dolga, én imádok kint lenni sétálni, nézelődni, vagy akár feküdni az erdőben egy fa alatt és nézni az ottani természetet, vagy barlangba barangolni vagy akár úszni valami tiszta vízben. Nem értem, hogy lehet ez számodra semmit tevés.*Most elég csúnyán néz rá, vagyis inkább csak felvonja a szemöldökét és kissé furán pislog rá. Majd hangnemet vált, hiszen egy csak egy kis pillanatnyi düh volt.*
- Bocsi... és Ne aggódj nem lánysuli, am érdekes módon én meg eddig több pasit ismertem meg... bár egészen élvezném, ha egyedüli csaj lennék.*Mondja kissé kuncogva.*
- Hogy mit is csinálok... hát azt amit te semmittevésnek neveztél.*Néz rá kicsit szúrós tekintettel, majd elmosolyodik, mert most már csak poénkodik.* Azon kívül olvasgatok, rajzolgatok, gitározni is szoktam...* Fejezi be mondókáját.* Te milyen zenét szeretsz? Játszol valamilyen hangszeren vagy énekelsz vagy egyik sem?*Mosoly.*

A sátáni kacaj, mint az imént el is lett mondva, nem igazán jön össze, így a fiú csak kicsit elmosolyodik az imitáción. Aztán sikeresen kinyitják az ablakot, és a fiú szépen végigmutogat pár dolgot. Mikor Jess megemlíti, hogy ő is örülne ennyi szép névnek a fiú közelebb hajol és halkra veszi a szavait, olyan misztikus-sugdolódzósra.
- Jessica is épp olyan gyönyörű név, és ezernyi jelentése van. Tudtad például, hogy először ebben a formában Shakespeare használta az egyik darabjában? Amúgy is, én hiszek abban, hogy mindenkinek van még egy neve, egy titkos, ami az igazi énjének a neve, és csak akkor jön majd rá, hogyha tényleg keresi önmagát. - mondja, elfogult elhivatottsággal, ez olyasféle hit lehet, mint az Angyalokba vetett hit, akik megvédik az embereket, őrangyalukként. Aztán jön a csapás a lány teljesen felháborodik, hogy semmittevésnek merte nevezni a természetjárást.
- Héj-héj! Honnan kellett volna tudnom, hogy egy elhivatott természetjáróval állok szemben? Tudom már, hogy LLG a kedvenc tantárgyad, de na, nem tudtam, hogy ennyire elhivatott vagy. Amúgy, úgy fest, hogy igen csak hasonlít az érdeklődési körünk... - toldja hozzá, békítően, hatalmas, sötét kiskutya szemeket vetve a lányra, nehogy leharapja a fejét. Mikor a lány bocsánatot kér, nem is válaszol rá, mert igazán felesleges bocsánatot kérnie.
- Te fiúkkal, én lányokkal... Ezek szerint ez nem lány suli, csak túl erős a feromonja a mágusoknak, és csak az ellenkező nemet vonzzák, másokkal csak mázli, ha találkoznak. - fejti ki, röviden, egy kis mosollyal, mintha az emberek, illetve az itteni mágusok is valamiféle ösztönös állatok lennének. Végül is majdnem. Aztán végighallgatja a lány bezsámolóját, hogy ő éppen miket is szokott csinálni szabad idejében. Először kissé emosolyodik, majd kínosan fordul el a lánytól, a csillagok felé.
- Izé... Hát... A természetgyermekének mondhatom magam, de a Művészet gyermekének koránt sem. Nem tudok se énekelni, se játszani valami hangszeren, de főképp táncolni nem. Egy élet kéne arra, hogy belém verjék. És persze rajzolni sem, sosem gyakoroltam, maximum könnyebb formákat tudnék kicsikarni magamból... Azt hiszem, hogy én nem erre születtem. - toldja hozzá, habár azt még nem nagyon tudja, hogy még is mire született. A célja valami olyasmi lehet, hogy bestiákat fog be, vagy rezervátumban dolgozik, esetleg, de még minden ködös.
- Ha zenét kéne választanom, akkor már inkább valami rock-szerű lenne. Jó neked, hogy ilyen sok téren vagy ügyes. Szívesen látnám rajzod, vagy hallgatnám, ahogy gitározol. De gondolom most nem tudod elővarázsolni egyiket se. - mondja egy kis mosollyal, miközben az ablakhoz fordul, szándékosan minél közelebb ülve hozzá, hogy érezze a beáramló levegőt. A szél úgy sem tudja összeborzolni a haját, ennél jobban.

*Libabőrös lesz a karja a misztikus suttogástól, persze nem azért mert rossz, hanem pont azért mert annyira szereti az ilyen hangokat. De a szavak után kissé meglepve pislog a mellette ülőre.*
- Nem, fogalmam sem volt róla, és egyébként szerintem is szép név a Jessica, de én úgy értettem, hogy több nevet is szeretnék és nem muszáj keresztnévnek lennie, lehetne becenév is, de még azom sincsen.*Mondja s közben kipislog az égre.*
- Hmm... Kíváncsi lennék az én igazi nevemre.~Milyen érdekes dolgokat mond, erről sem hallottam még soha, de azt hiszem nem lehet hülyeség.~
- Nem, tévedés, nem vagyok elhivatott természetjáró, csak szeretem a természetet.*Nyelvet ölt, csak azért, hogy kötözködjön.*
- Hasonlít? Hát ebben nem lennék biztos, ugyanis te engem kérdezgetsz én pedig téged.*Kuncog egyet, majd a fiúra pislog.*~ugye hogy igazam van...~
- Lehet valami varázslat fog rajtunk és azért van az, hogy ellenkező neműekkel találkozunk.*Kicsit okoskodik, persze ezt ő maga sem gondolja komolyan.*
- Na, azért csak nem ennyire rossz a helyzet, ha gondolod én szívesen megtanítalak valamelyikre, persze, ha nincsen hozzá kedved, akkor nem lenne semmi értelme az egésznek, de ha szereted a zenét, akkor semmi akadálya a dolgoknak. Nem, sajnos nem tudom elővarázsolni egyiket sem, de ha a szabadban összefutunk majd véletlenül, vagy esetleg szándékosan, ott minden bizonnyal nálam lesz valamelyik. Hiszen magammal szoktam hordani, főleg a rajzaimat, hogyha találok egy szép helyet, megörökíthessem. Egyébként mi a kedvenc helyed itt, Torneransban?

- Becenév? Ó... Nem vagyok a becenév adás gyöngye, de ahogy eszembe jut valami, azonnal szólok. - mondja egy kis mosollyal, majd folytatja. - Hidd el, én is kíváncsi lennék... Majd egyszer, talán megismerem, ha hiszek benne. És most, hogy ismerem a mágia világát, nincs okom kételkedni semmiféle hitben.
Hagyja, hogy a lány nyugodtan beszéljen, egy ideig nem szól közbe, csak hallgatja őt, és figyeli a reakcióit. A gyermeteg kötözködésre csak egy kicsit elvigyorodik, és kicsit a lány közelébe húzódik, gonoszkodva belecsíp az oldalába, nem erősen, csak zavaróan. Ő kötözködik szóban, akkor Peter csipkelődik fizikailag. Kicsit azért visszább húzódik, nehogy Jessica ellentámadást indítson. Amúgy természetesen ő sem gondolta komolyan azt a feromon dolgot, csak hülyéskedve próbált ötletelni, hogy miért is csak lányokkal találkozott eddig.
- Jó, igazad van, te érdekelsz engem... Én pedig érdekellek téged. - állapítja meg, ártatlanul, hiszen végül is az érdeklődési körökről volt szó. - Amúgy, de, hidd el, hogy ilyen rossz a a helyzet. Esetleg... A gitár érdekelne. Végül is, annyira fars hangom nem lehet, de... Áhh, hagyjuk, nem túl nagy a zeneiségem, még a végén első pengetésnél elszakítanám a gitár húrját ezekkel a lapát kezekkel. - mutatja fel a kezét a lánynak, ami tényleg nagy, de hát magas, izmos srácról van szó, fura is lenne, ha nem lenne nagy.
- Akkor... Hidd el, bármerre jársz, követem a nyomod és megtalállak, és akkor... - vészjósló tekintettel előrehajol szikrázó, ördögi tekintettel... - Elkaplak! - aztán visszadől normálisan, és cseverésző hangon folytatja. - Meg persze megnézem a rajzaidat, míg te odakötözve egy fához ájultan, félholtra verve fekszel. Na jó, nem, maradjunk annál, hogy összefutunk és belelesek a rajzaidba. - hagyja inkább abba a hülyeséget, nehogy kihozza a sodrából a lányt.
- A kedvenc helyem? - kérdez vissza azonnal, elgondolkozva - Ó, hát igazából fogalmam sincs. Talán a hátsó kerti lugas. Vagy a kastély körüli park. Vagy... Az első emeleti folyosó. - mondja, egy kis vigyorral, és azzal a lendülettel vissza is kérdez.
- És neked? Biztos van ezernyi érdekes hely, amit még megoszthatsz velem, és én sem jártam még mindenhol... Ha kapnék néhány fülest, hogy hol vannak szép fák, ligetek, érdekes lények, varázslat, biztosan felkeresném.

- És most, hogy ismered? Ezt hogy értsem?*Hát igen, valahogy érthetetlen számára ez a kijelentés, ezért is kérdez rá. A csípésre mivel nem volt fájó, inkább csak meglepetésszerűen érte a lányt, így csak Peterre néz és felhúzza a szemöldökét. Magyarán próbál csúnyán nézni, ami szintén nem igazán megy neki.*
- Hát énekelni most inkább nem kezdelek el tanítani, de ha a gitározás már egy kicsit is menni fog, hidd el nekem, hogy igen megnyugtató mellé énekelni, és persze nem másnak, hanem elsősorban magadnak. Az igazat megvallva én sem igazán "műsoroztam" mások előtt... de majd túlélem valahogy.*Kék szemeit belefúrja a fiú tekintetében, hiszen szerinte a szem a lélek tükre...*
- A tenyérmérettel ne foglalkozz, nem az a lényeg.* biztató mosolyt küld felé. Majd nagyokat pislog, mikor a fiú kissé fenyegetően beszél, és néz, majd mikor kimondja, hogy megtalállak, Jessica úgy csinál mintha megijedne, majd nevet egyet.*
- Nem rossz terv, de ha nem haragszol én is inkább maradnék annál, hogy belekukkolsz a rajzaimba.*Mondja kedvesen és a fura sztorin is csak mosolygott.*
~Hmm.. tényleg hasonló egy kicsit az érdeklődési körünk.~*Az első emeleti folyosónál elmosolyodik.*
- Én csak azért szeretem ezt a folyosót, mert itt általában sikerült összefutnom emberekkel. Hát ami benti és szeretem az is itt van az elsőn, a Télikert, kint pedig a szökőkút és a lugas, de azok meg csak azért, mert általában oda találok el és a többinek azt sem tudom m a neve.

Mikor a lány visszakérdez, kicsit meglepődik, aztán visszapörgetve a gondolatokat, hogy mit is mondott, leesik, hogy mire gondol. Hát igen, az idejárók nagy része beleszületett ebbe a világba, ő viszont csak két-három éve ismeri mindazt, amit ők születésüktől fogva.
- Csak... Két éve ismertem meg a mágiámat, és ezt a közeget, az előtt mugliként éltem, egyszerű életet, még a furcsa hajlamokat se vettem észre magamon, pedig így visszagondolva, voltak pontok, amikor megmutatkozott a mágus-vérem. De a szüleim eltussolták. - mondja, egy kicsit váll vonva, elpillantva a lány felől a csillagok felé. Végig hallgatja az énekről és gitárról mondottakat, és hogy nem szokott mások előtt fellépni, műsorozni. Hát, Peter sem érezne magában annyi feltűnési viszketegséget, hogy több ember előtt mutassa meg a nem tudását. Közben visszapillant a lányra, és a kék tekintetével találja magát szemben, méghozzá egy hosszú, fürkésző pillantással. A fiú szeme sötét, majdnem hogy fekete, tompa csillogásából csak érdeklődést, és tudásvágyat lehet kiolvasni, ami nem a török-zúzok-ölök tudásvágy, hanem a mérhetetlen kíváncsiság, tájékozódni vágyás. Még olyan keveset tud, pedig igazán tesz azért, hogy ami érdekli, arról ismereteket is szerezzen. Állatok, növények, természet, csillagászat. És most már ennek a mágikus oldalai. Az előadott vérszomjas mesére a lány ijedést színlel, amin a fiú halkan el is neveti magát, Jessicával egyetemben.
- Akkor majd úgy is összefutunk egyszer, és megnézem a rajzaidat. - zárja le a dolgot, mosolyogva, majd érdeklődve hallgatja, hogy a lány milyen helyeket kedvel, hiszen ő eléggé kevés Torneransi termet, helyszínt ismert meg mióta itt van, és jó lenne egy kis körbejárás.
- Én pedig csak azért szeretem ezt a folyosót, mert itt sikerült összefutnom Veled. - mondja, egy kis mosollyal, közbeszólva, aztán kis nyújtózkodással kidől az ablakon, beszippantva az éjszakai szél üde illatát. - Az első emeleten van a Télikert? Az nem egy... külső területre való hely? Úgy értem, a Télikertet én ilyen üvegház szerűnek képzelném el. De egy ilyen hely van az emeleten? - kérdez vissza értetlen tekintettel, elég érdekesnek tűnik így hirtelenjében az építészete a Torneransnak. Eddig is fura volt a sok épület, a tágas helyek, de azt az elitségre fogta, hiszen nincs olyan sok mágus a világon, illetve nem annyi, mint varázstalan. Vagy igen? Minden esete ő ebben a hiszemben él.
- A télkertbe este is el lehet menni? Vagy van valamiféle időkorlátja, hogy mikor kéne inkább a hálókörletekben lenni? Nem lenne kedved megmutatni? - kérdezi, bevetve az éj fekete kölyökkutya szemeket, ártatlan, kérlelő pillantásokkal vegyítve.

~Áhh, így már tökéletesen világos.~*Állapítja meg Jessica magában. Hát igen neki eddig természetesnek tűnt ez a dolog, mármint, hogy mindenki aki itt van születésétől fogva tud a dolgokról, vagyis hát azóta amióta fel tudta fogni ezt. Picit zavarba jön a sötét szemek ráfókuszálásától, de hát ki ne jönne zavarba mikor ilyen pasik veszik körül az embert lépten-nyomon, na de hát ez van, csak hozzá kell szokni. A közelségük már nem igazán okoz problémát, inkább csak a tekintetük. Mivel Peter még reagált a találkozásra ezzel teljesen lezárult ez a téma, ámde felkerül egy másik.*
- Köszi.*Vág közbe, mármint a kis "bókra"*Majd kissé elmosolyodik azon amit a srác mond.*
- Szokd meg drága, hogy a mágia birodalmában elég sok különös dolog lel helyet magának, ilyenek az olyan dolgok, amiknek kint lenne a helyük de bent vannak, vagy fordítva, vagy mondjuk a gyertya aminek el kéne fogynia, de mégsem teszi meg még ezernyi más dolog.*Sunyi mosolyt küld a fiú felé.* ~Azt hiszem ideje lesz ellátogatni a Télikertbe.~*Gondolja magában és már éppen nyitja a száját, hogy bejelentse, mikor a fiú megszólal.*
- Ajjaj, időkorlát. Nem tudod véletlenül mennyi lehet most?*Kissé aggódva pislog a fiúra, hiszen nem szeretne tőle elválni, legalábbis most még nem, de lehet, hogy már nem mehetnek be a télikertbe, sőt lehet, hogy már régen a társalgóba kellene lenniük... csak remélni tudja, hogy nem.*
- Nem, a télikertnek nincsen úgymond... nyitvatartási ideje, vagy hogyan is fogalmazzak, viszont mi 11 után nem császkálhatunk a folyosókon, meg máshol sem... legalábbis szabályosan... de visszatérve a télikertre, szíves örömest megmutatnám, sőt fel akartam ajánlani mielőtt megszólaltál.*Újabb mosolyt küld felé, majd várja hogyan is dönt.*

Csendesen, kissé mosolyogva hallgatja a lány szavait, és amikor a "drága" megszólítást hallja, kissé elvigyorodik, de csak egy egész halványan. Tekintetével a lány arcát figyeli, ahogy beszél, a tekintetét, mintha azt próbálná leolvasni, hogy éppen min jár az agya.
- Ezzel a gyertyával találkoztam már... Villanykörtének hívják. - Kissé csipkelődősen beszél, arra utalva, hogy a mugli életben is vannak ilyen csodák, amiket a technika fejleszt ki, nem csak a mágus világban. A lány kérdésére kicsit megrázza a fejét, majd erősen kalkulál, hogy éppen hány óra is lehet. Látszik a tekintetén, hogy számolgat, aztán, amikor már kijön a lehetséges eredmény, válaszol.
- Hát... Negyed nyolc környékén indultam el ide, és fél után futhattunk össze... Nem lehet több fél kilencnél, bár eléggé elvesztettem az időérzékemet, míg beszélgettünk. De 11 még biztosan nincs. - mondja, egy kedves félmosollyal, és magában elraktározza ezt a 11 órás takarodó-időt, mert ezt valahogy még senki nem említette meg neki. És van rá sansz, hogy párszor már meg is sértette a házirendet, de hát, ahogy mondani szokás, a törvény nem ismerése nem jogosít fel a megszegésére... De nem kapták el egyszer sem, és ezután már nem is fog 11 után mászkálni.
- Akkor egyre gondoltunk. Szívesen elmennék megnézni, vezess Jess, mert én nem tudom az utat. - kéri a lánytól, egy szép kölyökkutya pillantással és leszáll az ablakból, kezét a lány felé nyújtja, hogyha magasabb az ablak előtti rész, ahova felültek, akkor segítsen neki. Persze erre semmi szükség, valószínűleg, csak udvariasságból tartja elé a kezét. Hogyha Jessica lemászott, akkor szépen becsukja az ablakot, és már felé is illant, kíváncsian, merre kell indulni.
- Balra?... Jobbra?... Előre? - tippelgeti az irányokat, hátha elsőre eltalálja, hogy merre kéne indulni, de amúgy tényleg fogalma sincsen.

** A mókus és kis gazdája, Kilian, aki nem punk és Tayler, akire ránéz Ed **

*Talán nem is tudná megmagyarázni miért számít sötét titoknak egy mókus. Ed fantáziája néha meglehetősen élénk, talán kitalált valami mókusos rémmesét, vagy ez is színtiszta pszichológia, arra vonatkozik, amikor véletlenül leszúrt egy mókuskölyköt, s mostanság is volt némi nézeteltérése igaz más kaliberű és cseppet sem védtelen egyedekkel. Talán saját sötét titkára akar vonatkoztatni, szimbólumok ezernyi szála fonódik össze benne, mindenben lehet értelmet keresni, amit cselekszik, csak nagyon nehéz. Szerencsére ez már megmarad „sötét titoknak” Aearion sem szól róla többet, ő pedig lehet nem látná át ezt az összefüggést. A gyomorkorgást meg hallja, de nem reagál, így is haspóknak van elkönyvelve, aztán csak rá kell nézni, senki nem tudja megfejteni hogy fér ez össze az alultáplált jelzővel. Ő is éhes, mindig éhes, Aearion nagy szerencséje, hogy nem veszi elő azt a csokoládét… A sóhajra felé fordul, talán valami mégis lappang itt címén, felbámul rá (de unja már, hogy folyton felfelé kell néznie) és úgy hallgatja szépen, csendben, örökmozgótlan azt, amit kell. Mindjárt felfigyel arra „arrogáns kis szörnyetegek” amit bevág, azarckifejezés először a kissé dacos-döbbent, aztán gyorsan rájön, hogy ezúttal nem róla van szó, ezért vonásai átváltanak figyelő-kifejezéstelenbe. Persze Edward egója valahol az égig érő paszuly szintjén táncol, ezért ha Aearion hangosan mondaná, amit gondol, csak nevetne és lehet tényleg fordítva lenne, attól függ persze mekkorák azok az arrogáns kis szörnyetegek és hányan vannak. Sajnos azonban a nevetés ezúttal elmarad, hiszen még hírből sem gondolatolvasó, azon gondolkodik mennyire arrogánsak azok a kis szörnyetegek.*
~Legalább nem olyan begyöpösödött sznobok, mint itt néhányan. ~
*Néhai megnyilvánulásai nem viccnek vevése felett ugyanis a mai napig nem tud napirendre térni.*

* Neki persze mesésnek tűnik a tündefiú által előadott terep, talán mert nem ott él, szemei mindenesetre élénkebben csillognak egy kósza pillanatig, amikor is maga elé képzeli…A reakcióból ítélve persze ez a fiú számára nem a paradicsom lehetett, bizonyára kirekesztés jutott osztályrészül, a kis arrogánsok talán hatalomra törtek felette.*
- Ahogy vesszük, nézőpont kérdése mennyire lessz itt neked más. Ha eddig csak bántottak, akkor békén fognak hagyni. A közönyt nehéz néha feldolgozni. *Nem ismeri a srácot, mindenkire más hatással lehet az iskola. Nyújtja kezét a makkért, vagy amit meg kell fogni, s egy mókus ugrik rá hirtelen. Igen, először megdöbben, sőt hátraugrik meglepetésében, remélhetőleg Rozsdás rajta marad és az első döbbenet elmúltával Ed is felfogja mi “támadta meg” Néhányat pislog, kiáltásra nyíló szájt becsukja, arcszíne visszatér, s miközben kirázza a hideg kissé elmosolyodik.*
- Mióta van veled? *Hasznosnak találja rögtön állattal jönni, az ember nincs teljesen egyedül a kezdetek kezdetén. Közben óvatosan maga elé tolja mókusos kezét, hogy közelebbről is megnézhesse, másikkal pedig próbálja gyengéden megsimogatni. Féloldalas pillantást vet közben Kilienre, egyik szemöldöke felszalad, ajka apró fintorra torzul. Szinte biztosra veszi, hogy vannak neki sötét titkai, habár kitudja, Belőle pl senki nem nézné ki, lehet, hogy Kilian sem olyan kemény, mint amilyennek mutatja magát.*
- Az túl egyszerű lenne. *Pillant vissza a mókusra, ennyivel letudva a reakciót. A fiú rövid származástörténetére odafigyel, de közben úgy tesz, mint aki végig csakis a mókussal van elfoglalva. Tudja merre van, hiszen ő is angliai volt. A kérdéstől kissé meghökken, majdnem elejti az állatot, s csaknem megbotlik. Csaknem…nem az a lépten nyomon csetlő botló kiskölyök, sajnos inkább a szemtelenebb fajta, de most…most kicsit elfelejt annak lenni, további jó tanácsokkal látni el az újakat, kedvesen beszámolni róla, hogy a Nagy terem ahol vacsorázni szoktak egy földszinti lánywcnek van álcázva… Eljátszik a gondolattal, ahogy elhaladnak a wc mellett, fejével az ajtó felé bök, de kimondani már nem azt mondja ki, amit eltervezett.*
- Edward…Lyons *Teszi hozzá nyelésnyi kihagyás után. Úgy döntött megtartja ezt a nevet, nem tudja Tayler tudja-e, de biztos benne, hogy ő is ezt javasolná neki. Habár erről kimondottan még nem beszélgettek, s ami nem hangozott el konkrétan, az Ednek mindig homályos egy kicsit.*
- Most már sehonnan. Régen azt úgy hívták, hogy Elwood. *Kiliannak ismernie kell, ha angliai, ott van London mellett nem sokkal, egy kisváros.*

*Ismét Owainra néz, nem tudja mire vélni a kérdést, bár túlzás lenne abban reménykedni, hogy ez valakit tényleg érdekel, így inkább gyorsan a mókusra terei figyelmét ismét, nem szeretné, ha úgy tűnne sokat lamentál ezen.*
- Mindig finom vagyok, nem? *Ereszt meg egy félvigyort Tayler felé, miközben haladnak és konstatálja, hogy mennyi mindent nem tartott be eddig. Lehet, hogy ezért nevezték ki prefibubusnak! Megunták, hogy éjszaka masírozik kiskorú létére keresztül kasul a területen, vagy hogy mindig a szakadt nadrágjaiban járkál…Nem mintha azóta ez változott volna, de talán a reménység hal meg legutoljára. Tiszteletet…bizonyára tud tanúsítani, erre Tayler az élő példa, sőt már akadnak olyan kortársai akiknél ez megnyilvánul, de tény, hogy nem olyan mértékben mint kéne és hogy idő kell hozzá, sőt nem utolsó sorban az, hogy őt magát is tiszteljék, Ez egyoldalúan sohasem működik. Ha ő maga is tapasztalja, akkor érhető el nála változás, addig pedig lehet tartani ezektől az idegenekkel való összeröffenésektől.*
- Vendégszoba…*Szólal meg jó adag hallgatás után.*
- Ja, tudom melyik az, milyen mázlisták! Az egy tök jó hely. Én is ott alszom ma. *Jelenti ki a két fiú őszinte pechjére XD*

**Hozzászólások** : 4 **Évfolyam** : Első **Kor** : 44

*Köszönöm szépen, azért tudom merre van Anglia, hisz át kellett jönnöm rajta utazásom során. Wink

De furdal a kíváncsiság, mert abban a városban nem jártam amelyet a fiú említ.*
- Plymouth, vagy ahonnan jöttél... Mindenki így öltözködik? *A kiejtésem lehet nem tökéletes, s a kérdés is furcsának tűnhet. Na és? Én is furcsa vagyok. Very Happy

Meg lehet szokni.*
- Körülbelül 1-1,5 évvel ezelőtt találtam. Pici volt és csupasz. Mikor kinőtt a bundája, Rozsdásnak neveztem el. *Edre nézek, majd a mókusra. Boldogan majszolja a szerzett makkot a srác tenyerén.
Közben én is belépek a csarnokba. Úgy tűnhet nagyobb figyelmet szentelek az ablakoknak, mint a felém (is) intézett mondatoknak. Pedig a füleim attól még nyitva vannak. Csak hát, olyan szép ez a hely. Szívem szerint akár itt is letáboroznék. De nem lehet, mert a professzor úr tovasiet a lépcsőhöz. Gyors tempót diktál felfelé, amit hosszú lábaim révén nem nehéz tartanom.
A szabályok hallatán két újabb kérdés fogalmazódik meg bennem. Pár lépcsőfoknyi ideig hezitálok, majd megkérdezem.*
- Professzor úr, egyenruhát hol kaphatunk? És... öhm... esetemben mi számít kiskorúnak? *Igen, azt tudom, hogy az embereknél 18 év alattiak a kiskorúak. De a féltündéknél? Na nem mintha ki akarnék mászkálni 11 után, de jobb a békesség.
Kilian kérdése utáni kis botlást szemem sarkából észreveszem, s most újra Edre pillantok.Rozsdás csöppet megijedt, hogy leesik, de semmi baj nem történt. Kíváncsian hallgatom válaszait, a kihagyást észre sem veszem. Nem tulajdonítok neki jelentőséget.*
- Elwood. A neve szép. A... város is szép volt? *Hirtelen nem tudtam, hogy mit is mondjak rá, micsoda. Ettől még nagyon is érdekel milyen hely volt.
A vicces megjegyzésre csak mosolygok, s közben felérünk az emeletre. Meglep, hogy eme labirintusban milyen könnyen tájékozódik Owain és Edward. Hosszú, sötéten ásító folyosók vezetnek az ismeretlenbe.
Furcsának találom, mikor az egyik oszlopon meggyullad egy kis láng. Több ilyen oszlopot is látok, de csak azokon ég a láng, amelyek mellett elmegyünk. Közben a szó a szállásunkra terelődik. Arra a kijelentésre, hogy Edward velünk lesz, nem szólok semmit. Csak hozza magával a mókusom. Very Happy

*

**Hozzászólások** : 14 **Évfolyam** : Első

/ nem egy kényes lánycsapat ; ) /

Lehetetlen lenne nem odafigyelni Owain újabb rövid eligazítására, tekintve hogy hangmagassága merőben eltér a többiekétől. Ellenben valami logikai bukfenc került a tanár mondanivalójába, amit a fiú a fáradtságnak tud be. Kiliant nem izgatja különösebben a mondat értelme, az ő szempontjából az amúgy is teljesen mindegy... Hogy ő uniformist hordjon? Kizárt.
~ Azt szeretném én látni, hogy valaki korlátozni merjen a mozgásszabadságomban. ~ *gondolja hűvös konoksággal. A „tilos” és a „kötelező” két olyan kifejezés, amit nagyon utál, és mindig kever. E két szó emlegetése számára olyan, mint a táncba hívás. A volt barátnői is mindig valahol ott szúrták el a dolgot, hogy megpróbálták megszabni neki, mikor hova mehet és kivel találkozhat.
A kisfiúnak igaza van, ha azt gondolja, Kilian más, mint aminek mutatja magát, de hogy igazából milyen, csak a jó ég tudja. „A Dwyre fiúk lelke könnyen sebezhető” magyarázta egyszer öccse egyik barátjának, aki nem értette, honnan származik mindkettőjüknél ez a fene nagy egó?

- Miért, az erdőben mindenki úgy öltözik mint te? *kérdez vissza, miközben hűvös tekintettel méricskéli a tündét.~ Okostojás... ~ Neki még nem sikerült megszoknia az ifjú furcsa kinézetét ...és a furcsa kérdéseit sem.
~ Edward Lyons~ ismétli magában*
- Örvendek a szerencsének.
*Neki is figyelnie kell a lépteire. Az imént az a fura érzete támadta mintha besüppedt volna alatta a talaj.*
- Elwood? Az hol van? * próbál némi érdeklődést erőltetni közönyös, tompa hangjába.
Kilian tudomása szerint vagy féltucat Elwood nevű város létezik Amerikában, ezzel szemben angliairól még sose hallott. Nem kerüli el azonban a figyelmét, hogy a kis srácnak nincs éppen kiköpött amerikai akcentusa.
- Hogy hívják most azt a helyet? És mi lett vele?

*A folyosói kóborlás hosszúra nyúlik, Kilian kezd a saját gondolataiba merülni. Ahogy látja, a többieknél is alábbhagy a társalgás lendülete. Egyre gyakrabban áll be a csend, amit csak lépteik ütemes kopogása tör meg.
~ Na most akkor társalgó, vagy vendégszoba? ~ Kanapé, nem kanapé, ez itt a kérdés. A kisfiú kijelentése nem kelt benne bosszúságot, csak kérdéseket. Ha van saját szobája, kényelmes ágya, akkor vajon miért akar inkább velük aludni kényelmetlen kanapékon? Miért két idegennel? Miért két olyan emberrel, akiket nagyjából teljesen hidegen hagy a létezése? Ennyire nincsenek barátai...?*

Nem is tudom mi nem világos? Az egyenruha viselése nem elkerülendő, ellentétben a kijárási tilalommal, ami el kell kerülni. Ez lett volna zavaros? Én értem....
Na de ez nem is fontos, hisz jelenleg azon töprengek, hogy honnan vette Ed, hogy a fiúk a vendégszobák egyikébe kerülnek? El van tájolódva netán? Arról nem is beszélve, hogy ha csak a nevet tévesztette el is, tudnia kell, hogy ő nem tud bejönni a pillu toronyba.
Az is szöget ver a fejembe, hogy azt mondja most már sehonnan sem jött. Rossz érzést kelt bennem, hogy ez így van, de igaza van, hisz itt él és még nem szokhatta meg azt, hogy ha az iskolából ki is megyünk, van hová mennie.
- Finom vagy...kivéve mikor nem. De ez érthető...nekem, nekik nem biztos. De tégy belátásod szerint!
A fél-elf felé kell, hogy forduljak, s rámordulok, a szokásos modorommal, közben persze haladok tovább, hisz még a mai nap folyamán szeretnék visszatérni az odúmba, ami előtt még Eddel is beszélgetni szeretnék kicsit, ha a fiú nem bánja. Na de a kérdésre válaszolni kell, elég kisebb iróniával:
- Ezt miért tőlem kérdezi meg? Magának jobban kellene tudnia! Egyébként 50 év. De még jól járt, mert a tündéknek 150, szóval ne is akarjon kint császkálni. Egyenruha meg fent várja már.
Közben figyelem mit is művelnek a mókussal. Szegény állatka, nem tudja hová kerül. Azt látom, hogy a gazdája szereti őt, de hogy ennyi srác között mi vár rá....
Ha semmilyen világítás nem lenne is eligazodnék, s ameddig ott jönnek ahol kell, nem fognak bajba kerülni. Lehetőleg nem most szándékoznak elkalandozni mellőlem. Felfedező útra még ráér eltekeregni.
- Most kérdezzenek, ha lehet, hogy tisztázzunk mindent, amit még homály fed.
Kérdő tekintettel nézek rájuk, s figyelem, hogy van-e kérdés, vagy nincs.

//Folytathatjátok harmadikon a társalgást:)//

// Ed //

- Áhh… igazán nincs semmi. *feleli enyhe mosollyal az arcán, s legyint is egyet könnyedén jobbjával, mert őt nem bántotta meg a fiú a viselkedésével, szóval nem kell elszégyellnie magát, mert most még szerencsére nem vették kedvét az egész iskolába járástól*
- Van csokim, csak az a bökkenő, hogy a táskámban… szóval lehet megolvadt. *rögtön el is kezd azon agyalni, hogy még se volt jó ötlet azt a tábla csokit a táskába tenni, mert ott tényleg csak elolvad, s akkor ragadós massza lesz belőle. Persze attól még megeszi, max. csupa csoki lesz ő, meg nagy eséllyel az egész, leendő szobája is. Igaz, ha meg magánál hagyta volna, már rég megette volna…* Báár… ahogy így belegondolok, ez a kisebbik gond. *jut eszébe ugyanis, hogy a táskái meg már nincsenek nála* De ha felértünk a cuccomhoz, tudok adni. Ugye az már a szobámban lesz? *fordul Ed felé kicsit aggódó arccal, mert ha véletlen még sem a szobájába, vagy aköré került valahova a két táska, akkor nem csak a csoki úszott, hanem minden holmija*
- Ha-ha... Örülök, hogy megismertelek Ed! *vigyorog azért ő is a viccen, mert bár teljesen nem érti a dolgot, de még se fog emiatt savanyú képet bevágni, mintha citromba harapott volna. Meg persze akkor már, ha meg volt ez a bemutatkozás, kezet is fog a fiúval*
- Jaa, értem. És mért beszélnek veled keveset az emberek? *érdeklődik már, ha így megemlítette ezt Ed. Meg nem fog hallgatni, s inkább elkezd beszélni a fiúval.. ha úgy is kevesen beszélnek vele… állítólag*
- Már hogy Londonból jöttem, és genetika miatt nőttem meg ekkorára. *magyarázza meg a dolgot, ha már nem beszélt teljesen érthetően*
- Japp… tizenhét. Bár június végén már tizennyolc. *nem érti mért ilyen hihetetlen, hogy tizenhét évesen ekkora valaki. Vagy lehet ez neki csak azért megszokott, mert mindig is magas volt?*
- Az órák általában azok. *mondja egyszerűen, majd végighallgatja a hosszú beszámolót, hogy itt annyira még sem. Annak meg csak örülni tud, ha nem fogja szétunni az agyát, s bizonyos tárgyakban tényleg vannak gyakorlati órák is. Lehet a héten el is kezd ismételni, hogy majd ne totál hülye fejjel kelljen bemennie, hogy aztán ott égjen a többiek előtt, s ő legyen az ostoba új fiú. Na jó, stréberkedni se szeretne, szóval majd csak óvatosan fog tanulni*
- Féldémon? *néz nagyot a kis előadás végén* És hogy akarta ezt kipróbálni? *kérdezi meg nevetve, mert hát ez durva. Ed tényleg eléggé meggyőzően adhatta elő a szegény cserediáknak, hogy féldémon lenne*
- Külön uszoda? Na az király. *szóval nagyon valószínű, hogy oda majd gyakran fog járni úszni*
- És igen-igen. Vívni a szüleim tanítottak, otthon van is pár érmem, amit versenyeken szereztem. Meg lőni is apám tanított. Puskával, célba meg korongokat. *magyarázza, s közben még kicsit ki is domborítja a mellkasát, ezzel mutatva, hogy milyen menő. – egózik, de néha azt is kell* Persze se a párbajkardomat se a puskát nem hoztam el a suliba… Azokat inkább otthon hagytam. *teszi végül hozzá gyorsan, hogy nehogy azt higgyék róla, hogy majd tömegvérengzést szeretne rendezni. Bár akkor tuti nem jutna egy saroknál túl sem, mert hamarabb kicsinálnák*
- És te sportolsz valamit? *kérdezi meg, mert a végén még az is kiderülhet, hogy majd Eddel együtt tudna valamit csinálni*

**Al**

* Zsebrevágja kezeit miután megrázta Alistairét, s zsebében is hagyja a felkísérési körmenet hátralévő részében.*
- Az nem gond. Nehogymár a mézes bödön nyalja ki a macit, nem igaz? *Pillant oldalt a fiúra, mosolytalan ábrázattal, hacsak nem számítjuk bele azt a szájmegremegést, amit erre a célra kialakított a társadalom számára. Max ennyit láthatnak tőle, aztán örüljenek, mert még ez is világraszóló szenzáció és csak a jófejek érdeme. Alistairon látja, hogy jóravaló fickó, nem kezeli lenézően mert fiatal, teljesen normális vele, ilyet pedig az intézményben kevésszer tapasztal a megkülönböztetett. Így hát magában felmondja a hiszek egy Al-bant, s fogadalmat arra, hogy még egyszer nem próbálja meg illetlen megjegyzésekkel bombázni, hanem viszonylag normális lesz vele szemben. Hurrá.*
- Igen, a szobádban lesz. Egy kicsit szét voltam zuhanva a menet elején, de varázsolni még nem felejtettem el. *Jegyzi meg biztosítás képen, s lépdel tovább, lassan, kissé kimérten, legalábbis összehúzott szemmel, amitől kicsit talán idősebbnek, de minden bizonnyal jóval méltóságteljesebbnek is látszik. Lépteit akárha számlálni kezdte volna hirtelen, mert istene úgy akarja, s szépen halad a fiú mellett pontosan úgy, hogy ne maradjanak le. Így már nem érzi magát egy tejbe töknek, annak ellenére, hogy fiatalabb.*
- Mert hülyék. *Válaszol egyszerűen arra, hogy miért beszélnek vele keveset az emberek.*
- Mert… *Teszi hozzá, mikor saját maga számára is túlságosan száraznak ítéltetett mondandója.*
- Nem akarják megismerni az embert igazán. Akadnak kivételek, de nagyon kevesen, én túlságosan egyedül vagyok, mert másodszorra már nem keres meg senki. Tilos sajnálni! *Szúrja közbe gyorsan, jelentőségteljes szemvillanással.*
- Egyszerűen ez van, már nem nagyon érdekel. Az ember túllép rajta egy idő után. Én is kereshetném az embereket, de fiatalabb vagyok, alacsonyabb és kissé másféle helyzetű is, mint az átlag, az egész úgy tűnne mintha biztonságot adó társaság után loholnék, ha érted mire gondolok… Inkább beledöglök, minthogy az emberek szolgája legyek *Morranja komoran.*
- Azt akarom, hogy felfogják nem mankók után kapkodok, hanem van értékrendem és ehhez az kell, hogy mások is kezdeményezzenek. Nem teszik és én szarom le. *Von vállat, mást nem igazán tehet. Vagy meghal, vagy megerősödik. Annyi pofont mért már rá az élet, hogy lassan kihalnak benne az érzelmek. Az a nagyon kicsi és sebezhetően édes Edward Lyons elbújt a sarokba és azóta is sirassa a csalódásait, amiket már nem lehetett ép ésszel elviselni. Volt egyszerűen problémás kamasz, szenvedő tinédzser, gyilkos és elmebeteg. S ezen lépjen túl az ember 15 évesen úgy, hogy elkényeztetett arisztokrata.Csak úgy lehetett, ha feladja az idegeit. Íme. Már nem hatja meg, hogy nincsenek társai, nem érdekli szeretik-e, azzal beszél, aki megérdemli, kérdezi, mint Alastair. Ha más is megtenné, mondaná. Megunta a titokzatost, elfáradt a dacos kisfiú énjébe is. Döng vele az egész hajó…megőrült kicsit, s sokkal normálisabb lett. Elő lehet még húzni Edward Lyonst az iskola legnagyobb bajkeverőjét, ha kell, ha úgy akarja tud még olyan lenni, de alapjában véve elgyengítették a csalódások és a dacos lázadásból már csak a lázadás maradt meg az egész világ iránt. Mindenkiben bízik, de soha senkiben, Alistairnak is csak annyit mond, amennyit most szükséges, hogy kicsit átlássa. Megfejteni már nehezebb, de hogy megfejtsék egymást, ahhoz idő kell, ha a srác is meg akarja ismerni őt. Majd elválik, addig semleges marad, mert fáj mindentől fájni.*
- Értem. Jó génjeid vannak akkor. *Mondja, hát igen, kissé másfajta, mint megismerkedésük elején volt, de Alnak legalább nem kell a továbbiakban attól tartania, hogy ráugrál, esetleg ha már elmélyül a kapcsolatuk ökörködésből, de köszönésképpen nem valószínű…Habár kiszámíthatatlansága talán ismét előjöhet. Vegyük úgy, nem tudni! *
- Csak akkor nem unalmasak az órák, ha teszel érte. Engem most nem nagyon érdekel a suli, de neked hajrá, olyan okos szőkének nézel ki, aki vágja az egyszeregyet. *Ez nála bóknak számít. Legalább nem nézi hülyének.*
- Mindenféle dolgokat akart teszteltetni, hogy idézzek esőt, meg ilyenek. A vége az lett, hogy nekünk jött egy ló, mert vihar támadt, amikor megpróbáltam. Szóval lehet van ebben a démonosdiban valami. *Kacsint Alra, ha más nem akkor a hirtelen személyiség változás a skizofrénia jelei… Ki tudja, ennyi katvyasz után még az sem kizárt nála. Ő is menőnek tartja a vívást, meg a lövöldözést, a vívás nem is lenne rossz a vadász szakmához.*
- Majd megmutatod hogy kell? Cserébe én nem tudok mást mutatni, mint célba dobást. *Ő nem domborít, mert bár nagyon jó benne, most a fiúnak adja meg a villogási esélyeket. A lényeg, hogy mindent nagyon jól elsajátítson aztán minél hamarabb beálljon igazi vadásznak. Hírneve az már lehet most is van hozzá.*
- Az gáz… Akkor szerezni kell kardokat, meg pisztolyt. Nem baj, bízd csak ide, ha más nem, majd lopok…izé, kölcsönveszek. A balhét meg viszem, ne aggódj, csak taníts meg. Lehetőleg ingyen, le vagyok égve. *Teszi hozzá, majd előre fordul és feltessékeli a fiút a lépcsőkön, fel a másodikra.*
- Nem, én beteg vagyok, alapból meg volt tiltva a sport. *Zárja le ennyivel a dolgot, nem akad ki rajta, csak egy kicsit sápad el. Nem nagyon szereti ezt a témát, megint Mickey jut eszébe, meg a szülei.*
- De majd fogok, mert nem érdekel, hogy nem lehet. Szóval, ha benne vagy, edzek veled. Tudod már mi leszel? A vívás és a lövöldözés szerintem sok mindenhez jól jön. *Vélekedik, s közben sétálnak is felfele.*

[ Annie ]

*Annie történetére elhúzom az ajkaim szélét. Ilyenkor fut át az a gondolat a fejemben, hogy a varázs világban sem minden hű de remek. De összevetve mindent, ha az ember nem okoz akkora problémát, hogy a retteget, nagy M betűs kijöjjön érte, akkor mindkét világban egész jól el lehet élni. Átgondolom a szavaimat még mielőtt egy hülyeséget nyögnék ki ilyen komoly percekben*
- Sajnos történnek ilyeneket, de szerintem többet nem fog ilyen előfordulni, csak ne lepleződj le a muglik előtt.
*Mondom a jól megszokott szöveget, amit annyit lehet hallani innen onnan, amikor valaki a muglik világába akar visszatérni. Végül aztán a komoly tekintetből Annie mondatainak köszönhetően egy mosoly jelenik meg az arcomon.*
- Rendben, megjegyeztem, és legközelebb jobban próbálkozok majd. Amúgy a kísérletező kedvedet majd kiélheted bájitaltan órán. Csak vigyázz, nehogy robbanjon valami.
*Figyelmeztetem a lányt, mert ha jól emlékszem, akkor arra Mr. Wayner még mindig nagyon ki tud bukni. Bár lehet, hogy az óta változtak a dolgok. Az ajánlatra nagyon nem tudok mást tenni, így vállat rántva elfogadom. Bár a Télanyós megjegyzésre fintorgok egyet. Tényleg ilyen rossznak nézek ki?*
- Rendben, akkor rá ér fent is. De ne aggódj, én nem verlek át, és fel foglak kísérni.
*Ha máshogyan nem megy, akkor a határozott hangnememmel próbálom meggyőzni igazomról Anniet. Észre veszem, ahogyan a lány elpirul. Ezt azért nem akartam, de azt meg kell hagynom, hogy valahonnan belülről feltört egy kis önelégültség a látványra. A kérdését költőinek fogom fel, így arra nem válaszolok. Viszont az elpiruláson kívül azt is észreveszem, hogy nem igazán tetszenek neki az ilyen jellegű mondatok, így csak egy kis mosollyal bólintok a kérdésére.*
- Természetesen rendben van, vigyázok a nyelvemre.
*A bölcsességére csak félre döntött fejjel nézek rá, hogy minél jobban sikerüljön őt meggyőznöm. Édes mosoly, ártatlan pillantások. Csak kár, hogy ezt nem tudom sokáig művelni, mert elnevetem magam. A színjáték nem az én pályám. Figyelmesen hallgatom végig Annie szenvedélyes beszámolóját a hobbijairól. Ami talán kicsit túlságosan is szenvedélyesre sikerült, mivel látom, hogy megbotlik. Reflexszerűen már nyúlnék utána, hogy megfogjam, de amint meglátom, hogy kapaszkodik, inkább hátrálok egy fél lépést. Ne hogy valami rosszra következtethessen, úgy mint a szavaimból. Párat köhögök, és úgy kezdek bele a válaszadásokba.*
- Ha jól tudom van itt valamerre konyha, szóval ha úgy találja kedved nyugodtan elmehetsz sütni a szabad idődben, ahogy elhallgatom szerintem jól süthetsz. Ping-pong asztalban nem vagyok biztos, hogy van, de mágiával biztosan meg lehet oldani. Én úgy összevissza mindent. Mindenre rászedhető vagyok, akár egy sétára, akár arra, hogy házimanókat üldözzek a raktárban. De amúgy leginkább az új dolgok feltalálása érdekel.
*Hát igen, már rögtön a legelején sikerült olyat találnom, aki társam ebben. Most meg itt van Beggy. Van egy olyan érzésem, hogy most sem lesz kimondottan nyugis életem. A morgásra csak felvonom a jobb szemöldökömet, legszívesebben megint csak nyelvet öltenék, de nem hiányzik egy újabb morgás.*
- Ami zöld, és zöldségnek számít azt én inkább kihagyom. Legyen az kelbimbó vagy brokkoli.
*Soha nem ettem meg egyiket sem, és nem hiszem, hogy most fogom elkezdeni. Az érvelést hallgatva csak egyetértően bólintok egyet. Megvakarom az állam a boszorkány cukrász ötletnél.*
- Először is, én megértem, hogy fura, amikor először idejöttem nekem is rendkívül furcsa volt itt minden. Bár azt azért nem értem, hogy egy liftet miért nem képesek csinálni, ha már ilyen hatalmas nagy mágikus akármicsodába élünk, de ez lényegtelen. Másodszor, ez a boszorkány cukrász dolog nem rossz ötlet. Rengeteg más növényt fel tudsz itt használni. A növényekhez nem értek annyira, de ha szeretnéd akkor segítek utána nyomozni, hogy mikből érdemes süteményt készíteni.
*Reménytelien mosolygok rá. Sikerül megfognia a gyomromon keresztül, és ha másért nem is akkor a sütikért megéri segíteni. Az újabb okfejtésére összevonom a szemöldökeimet. Nem egészen értem, hogy ezzel mire céloz, de ha így gondolja, akkor igyekszek megmutatni a kedves énemet, amivel rendelkezem. Ha távolságtartás kell, akkor megpróbálok olyan lenni, bármennyire is ellentéte a valódi énemnek. A helytelenítő szavakra felemelem a szabad tenyeremet, és megrántom a vállamat. Hét évesen nem sok esélyem volt ellenezni a dolgot.*
- Így visszatekintve volt haszna, mert valamelyest nevelt engem, jó és rossz irányba is, meg jó látni a szüleim arcát, amikor valami olyat teszek, aminek ők is örülnek.
*A jéghoki veszélyességére csak bólintani tudok, de ettől függetlenül egy kis mosoly ott ragad az arcomon.*
- Maradjunk annyiban, hogy hamar kihullottak a tejfogaim. Amúgy ilyen veszélyek elkerülése miatt vannak olyan vastag kesztyűink, ami talán egy szimpla jégkorizásnál hülyén mutat, de tényleg megvéd.
*Mint a témában egy tapasztalt vén róka, megosztom a tudásomat Annievel. Meglepődök, amikor nyelvet ölt a képre, így pár fokkal feljebb meg is állok, és onnan nézek rá vissza.*
- Na egy rossz pontod már lesz nála, akár a bizalmadba avattad volna akár nem.
*Halkan nevetgélek magamban a jelenetet visszapörgetve a tudatalattimban. A kérdések sorozatára csak bólintok egyet-egyet, majd amikor Annie elhallgat, akkor kezdek bele a válaszadásokba.*
- Igen, mivel még nem múltál el 18 nem lehetsz kint csak a társalgóba meg a klubhelyiségben lehetsz. Mondjuk kerülni kell a tanárokat meg a prefektusokat, és akkor kint tudsz lenni. Mit mondjak még ami fontosabb. Órákra egyenruhába kell menni… Nagyon több dolog most nem jut eszembe, de biztosan kapsz majd a szabályokról egy listát.
*Kicsit elhúzom a szám szélét, hogy nem tudok neki segíteni ebben, de különösebben nem emlékszek további szabályokra. Az emeletre felérve egy újabb kérdés kezd derengeni a fejemben.*
- Amúgy Franciaországból jöttél, ha cukrász akarsz lenni? Ne sértődj meg, csak tippelgetek.
*Azért kicsit felemelem a kezemet, mutatva, hogy nem kel válaszolnia, hogy ha bármi rosszat mondtam volna neki.*

Raphy
Felvont szemöldökkel néz a fiúra, aztán legyint egyet finoman.
- Nem ott volt a vége. Utána a szüleimhez vittek, de nem hagyományos módon, hanem hoppanáltak velem, amitől percekig rosszul voltam, azt hittem, megfulladok. Aztán szabályokat állítottak fel, amiknek betartására köteleztek minket, illetőleg magántanárokat biztosítottak, mert olyan mágiakitörés volt, amit egy korombeli fiatal lánynak - elakad egy pillanatra -, boszorkánynak, ha így mondom, hamarabb megszokom, szóval kontrollálnom kellett volna tudni. Választást sem adtak, csupán a helyzet áldozata lettem. Az iskola után már eldönthetem, hogy melyik világban szeretnék élni, de addig meg kell tanulnom kezelni a mágiámat - észrevétlenül szivárognak ki ajkán az információk, bizalmatlanság ide vagy oda. Talán most először mondja ki hangosan, hogy nem igazán volt akkor választása. A suli után viszont azt tehet, amit csak akar. És talán halványan, ha mélyen önmagába néz, akkor bevallja, hogy talán nem is olyan rossz, hogy két világ közül is választhat. De hát a tinihormonok nem engednek ilyen mélyen szántó gondolatokat neki...

- Miért, robbanhat? - mintha álomból ébredne, úgy pillant fel a fiúra, és viszonoz egy halvány mosolyt. - Sohasem voltam jó kémiából - egy pillanatra megdermed, ahogyan ez eljut a tudatáig. - Mi lesz, ha tényleg felrobbantok valamit? És, ha valaki megsérül? Akkor engem tuti kirúgnak - motyogja még mindig egy helyben állva. - Ugye a tanár nem az a típus, aki hagyja elkövetni a saját hibáinkat, hanem megakadályozza azokat? - teszi fel a kérdést. - Bájitaltant nagyon keveset volt alkalmam gyakorolni - lassan megindul, és megrázza a fejét. - Maximum nem tanulok bájitaltant. Biztosan kaphatok belőle felmentést. Létezik itt egyáltalán ilyen? - néz kérdőn Raphyra, majd újra a falat pásztázza tekintetével, illetve a mellettük néha elsuhanó diákokat, akik közül néhányan talárt viselnek, és sietős lépteik miatt talárjuk csak úgy örvénylik utánuk.

- Általában bizalmatlan vagyok, naivitásomból eredően - néz rán a fintort követően. - Inkább az legyek, mint egy csacsi lány, akit el lehet bűvölni három szép szóval, nem igaz? - megereszt egy szélesebb mosolyt, egy kicsit magabiztosabban villannak meg szemei, de az el is múlik rögtön, és marad a kis Annie, aki a meleg plédjére vágyik, és esetleg egy kis kakaóra. Vagy forrócsokira. - Ha a pléd mellé forrócsokit is kapok, akkor lebeszélem vele, hogy virgácsot se hozzon neked - szája széle megrándul, ahogy elképzeli a jelenetet, amint levelet ír a Télapónak.
- Csak, hogy tudd, nem mindenki ilyen kedves velem. Amikor a bátyámnak leesett, hogy nem öcsit hozott a Télapó, hanem hugit, megkérte anyáékat, hogy küldjenek vissza hozzá - újabb információ morzsa, amely akaratlanul csúszik ki a száján, oda sem figyelve, hiszen tekintetét rabul ejti egy éppen varázsoló diák. Nem mintha neki nem lenne pálcája, de koránt sem ilyen kecsesen használja, magától értetődően. - Majd egyszer.... - sóhajtja, aztán a fiúra pillant a botlás után.

- Így jár, aki nem az orra elé néz - nevet saját magán, kicsit zavartan. - Majd megkeresem akkor, nem szeretném elfelejteni azt, amit tudok. Illetve a csomagomban van egy nagyon nagy és nagyon nehéz szakácskönyv, a mamámtól kaptam az utazás előtt, hogy tanuljak új dolgokat is. Majd felviszem a sütiket a padlásra, hátha más is kísérletezne kóstolással - már megint nem itt jár, szinte látni lehet, ahogy gondolatban már az asztalra pakolt több tálat, lisztet, cukrot, tejet, tojást, csokoládét, és már süt is. - Én úgy vagyok vele, hogy amennyi sütibe én belekóstolok, az a minimum, hogy azért zöldséget is egyek - révedő pillantása kitisztul, és megvonja a vállait. - Meg amúgy is, otthon most úgyis az egészséges étkezés őrület megy, szóval már megszoktam, hogy zöldségeket is egyek - vállat von, nem erőszak, szereti is őket, főleg, ha párolás után kicsit roppanósak maradnak.
- A segítséget szívesen veszem, esetleg mágikus sütiket, vagy miket is csinálhatnék - megcsillannak szemei egy kis rosszasággal, biztosan oka volt annak, hogy pont ebbe a karba került. - Azokkal még mókázni is lehetne - ötletei ezen a térfélen szegényesebbek, de leleményes lány, hamar fel fogja magát találni... - És cserébe a segítségért, kaphatsz majd azokból a sütikből is - visszamosolyog, ahogyan a következő lépcsősor felé mozdulnak.

- Persze, jó dolog irányt mutatni egy gyereknek, de ráerőltetni valamit, az megint más - ha kell, határozott véleménye van, olyan tipikus lány, aki kicsit álomvilágban él. - A veszélyessége ellenére szeretek korizni, meg igazából minden olyan sportot, ahol mozogni lehet, meg nem is az óvatosságról vagyok híres. Csupán a frászt hozza az emberre a tény, hogy átmehetnek az ember kezén - megforgatja a szemeit. - Nem mintha a síelés nem lenne veszélyes. És én azt is szívesen űzöm. Meg minden téli sportot, csak legyek megfelelően felöltözve, és ne fázzak - ad magyarázatot rögtön, miközben arrébb ugrik, mielőtt egy másik diák elsodorná magával, ahogyan az lefelé szalad. - Rohanó világban élünk - kuncogni kezd a rossz vicc hallatán, és folytatja a felfelé lépegetést. Az előrébb járó fiúra felnéz és megvonja lazán a vállát.
- Egyszer élünk, azt éljük egyenes gerinccel. Ha véleményem van, azt elmondom. Akkor is, ha ebből kevésbé jól jövök ki - hangja most határozott, érdekes, ahogyan ingadozik a bizalmatlan naiv és a határozott lány szerepe között. Ez a kettősség bizonyítja, hogy előbbi inkább jellemző rá, és még csak most alakítgatja ki a saját szabályait.

Az iskolaiakra bólint egyet, elkönyveli őket gyorsan magában.
- Oké, ezek olyan...oké szabályok, bele lehet tartani őket, azt hiszem. Ha meg kóborolni akarok, akkor azt majd ügyesen csinálom - az utolsókat csak az orra alatt dünnyögi, Raphynak nagyon oda kell figyelnie, hogy meghallja.
- Nem, nem Franciaországból, bár a nagymamám onnan származik, de ő félig olasz- félig francia, ő anya anyukája, apu meg angol. Én már Londonban születtem. Az íztelen és színek nélküli Londonban. Ezért kezdtem végül bele a cukrász suliba. Hogy érzések vegyenek körül, színek, ízek, minden, amitől egy élet élet lesz - kinyitja a szemeit, és zavartan elmosolyodik. - Ez amolyan, ha a világ nem akar változni, akkor majd én segítek neki elgondolás volt. És te honnan csöppentél ide? - határozottan oldottabb a hangja, miközben a következő emelet lépcsőfokára lép egy aprót szökkenve.

Owain

*Biccent, szöszmötöl, majd végre csak elindulnak felfelé a lépcsőkön. Egy kisebb szusszantás, hogy a fiú távolodik és egy lemondó ajak biggyesztés hogy a nő is, ő meg egyedül marad a tanárral. Akác már rég visszahelyezkedett a lány nyakába és onnan figyeli árgus szemekkel a férfit, mivel érzi, hogy Ameth kissé idegenkedik tőle. Talán túlzás lenne azt állítani hogy fél, hiszen mi baja eshetne egy iskolában, egy vérengző állattal magán és még pálcája is előkerült, de azért kifejezetten zavarban van. Egy szó annyi se hagyja el száját, ha csak nem kérdezik. Nincs semmi baja a másikkal, nem áll szándékában éles nyelvével vagdosni, kérdéseire is megkapta az összes választ, sőt még olvasni is tud, így ezzel sincs több gond. S hogy mennyire halkan képes suhanni csizmájában, az valami fenomenális, lévén legszívesebben elsüllyedne és átvészelné valami kellemes állat lakta odúban az egész helyzetet. Majd ébresszék fel, mikor már a helyén van, minden elrendeződött és nem kell egy légtérben tartózkodnia, holmi férfi nemű lényekkel.
Magát szórakoztatva nézegeti menet közben kezét és suttog egy varázsigét az egyik ujjára mutatva pálcájával.*
-Geminio. *A varázslat hatására két mutatóujja lesz, min jót mosolyog s ettől kissé enged feszül állapota is..*

Nem is várhattam mást, mint amit kaptam...pofátlanságra csakis gúnyos megjegyzésekkel lehet válaszolni. Na de nem is mi lennénk, ha nem perlekednénk Akane kisasszonnyal.
Figyelmem azonban már a lányé, teljes mértékben. Valahogy fel kellene, hogy oldódjon, mert ez így nem igazán jó. Nem tudom, hogy mi is az oka annak, hogy ennyire félénk, de egyszer csak kiderül...
Addig is azon töprengek, hogy mi is legyen az első, amit megkérdezek tőle, hogy ne gubózzon be méginkább. Miközben kissé mögötte haladok végigmérem a leányt, s meg kell állapítanom, hogy bár még igencsak fiatalka, nagyon bájos. Nem, ez a vékony alkat nem az én ízlésem, túlságosan gyerekesnek tűnik még alkata, vagy csak elfedi a nyakában olykor morgó állat.
- Hogy hívják a görényt kisasszony?
Ha arcomon nem is lát mást mogorvaságomon kívül, hangomon érezheti, hogy oldani próbálom a feszültséget, miközben lépdelünk felfelé az emeletek során.
- A Pilluamuleto a déli toronyban kapott helyet, így elég sokat kell gyalogolnia naponta, ha ki akar jönni. Remélem hozzáedződik a lépcsőzéshez, ha most problémát okozna.
Figyelem, ahogy játszik a varázslattal. Apró, alig észrevehető mosolyt csal vele arcomra ezzel a tettével, hisz kiderül, ígéretes diákról van szó. Jó, igen, az adatlapjában is van róla némi adat, de azokról jobb személyesen meggyőződni.
Na igen, azt is megkereshettem volna abban az adatlapban, hogy mitől fél ennyire ez a lány. Remélem nem tőlem, bár ez elég valószínű, hisz mikor Akanet meglátta felcsillantak szemei. Az, hogy így reagál egy idegen megjelenésére, aki vele azonos nemű, gyanakvásra ad okot. Két eshetőség áll fenn. Vagy a nőkhöz vonzódik, vagy csak egyszerűen nem tud mit kezdeni a férfi népség butaságaival. Mert hát valljuk be őszintén, mi férfiak nem mindig vagyunk a helyzet magaslatán, ha egy nőről van szó.
Mint ahogy én most nem tudom mit kezdjek ezzel a lánnyal, hogy kicsit feloldódjon, s ne érezzek felőle félelmet.

//Következő mehet harmadik emeleti folyosóra.//