Első emeleti folyosók

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Kumiko mosolya fellelkesíti a kékséget. Reménykedik benne, hogy nem kap elutasító választ és a lány segítségére lesz ebben az akadályban, ami Kriszty elé készül gördülni. Figyelmes és felcsillanó tekintettel konstatálja, hogy a kis fekete hölgy hajlandó segíteni.
-Na akkor te jobban állsz, ezt máris megmondhatom, mert én csak egyről hallottam. Csak a legelsőről. Arról is csak térkitöltőket sikerült írni, hogy ne adjam be a lapomat üresen. Abból nagy gondom lett volna valószínűleg. Remélem azért lesz benne jó is...
Sóhajt egyet és fürkészve néz a lányra, gondolkodva rajta, hogy megkérdezze vele tarthat-e, hogy együtt kutassanak. Jól sejtette, hogy a jelenlegi társa jártasabb a kristályok világában. Kis habozás után azonban kiböki a kérdést.
-Veled mehetnék akkor a könyvtárba?
Az már csak a megkönnyebbülését fokozza, hogy viszonozhatja is a segítséget. Hisz gyógynövénytanból elég jónak mondhatja magát, s szereti is ezt a tantárgyat.
-Ó nagyon szívesen, majd előkeresem a jegyzeteket és lemásolod, ha gondolod, és el is magyarázhatom, megmutathatom.
Lelkesen beszél arról a tananyagról, amit az egyik kedvencének nevezhet, a bűbájtan, bájitaltan és a Legendás lények gondozása mellett. Bár maga sem érti miért sikerült a bűbájtant is besorolnia a kedveltek közé, mikor használni ritkán használja a varázslatokat, csak akkor, ha feltétlenül szüksége van rájuk.
Most, hogy itt sétál a lány mellett, rájön, hogy egyre közelebb vannak a vizsgák, kicsit összehúzva a szemét belegondol, hogy nem igazán van oda a vizsgákért, ahogy a diákok többsége. Újabb sóhaj száll felfelé, a plafont akarja kiütni. Pedig nincs sok tartani valója, hisz alapjában véve mennek neki a dolgok, de mégis. A vizsga az vizsga.
-Gondolom Te nem aggódsz a vizsgák miatt?
Figyeli a lány magabiztos lépteit, amint végigballagnak a folyosón, várja, hogy merre indulnak tovább. Hozzászegődik erre a napra, ha a lánynak nincs más programja, vagy nem lesz idegesítő számára a kékség.

*Kumiko csak bólint, amikor a kékség azt mondja jobb lehet nála krisztallográfiából. Nem fűz hozzá további kommentet, nem is érdemes. Majd kiderül ha közösen készülnek a következő órára. A feltett kérdésre egyszerűen csak bólint.*
- Persze, hogy jöhetsz! Ketten együtt sokkal előbb megtaláljuk azokat az átkozott köveket...
*Az utolsó mondatot csak azért teszi hozzá, hogy a másik ne érezze úgy, hogy csak azért hívja mert megkérdezte. Tulajdonképpen örül is a társaságnak.
Szemei még jobban kezdenek csillogni, amikor Kriszty mosolyogva felajánlja a jegyzeteit. Igen neki az kelleni fog.*
- Nagyon szépen köszönöm, majd a varázsigéket bemutathatod, a többivel szerintem nem lesz gond, de ha mégis majd kérdezek.
*Persze nem gondolja komolyan, mert olyan ritkán van, hogy ő nem ért valamit, és akkor is maga szokott utána járni. Most azonban, hogy lesznek barátai, lehe néha-néha el kéne fogadnia kicsit több segítséget is...
Ahogy sétálnak azon gondolkodik, vajon mit is jelent a barátság, de a nem nagyon tud elmélyedni, mert a pillus lány újra megszólítja. Gondolataiból a valóságba visszatérve kissé furcsán nézhet a másikra, de szerencsére hamar leesik neki, hogy mire gondolhatott.*
- A vizsgák?? Jah a vizsgák. Ami azt illeti tartok tőlük...Nagyon is. Főleg a Gyógynövénytantól meg a Krisztallográfiától.
*Talán tőle ez furcsán hangzik, ezért ahogy a lépcsőkhöz érnek kicsit megmagyarázza a dolgot.*
- A gyógynövénytantól csak azért, mert egyenlőre le vagyok maradva, és még más tárgyakból is készülnöm kell. A krisztallográfiától meg csak a mai óra után kezdtem el aggódni. Mi lesz ha vizsgán is olyat kérdez, amit nem adott le?
*Fordul a másik felé a kérdéssel, melyre igazáól nem vár választ, hiszen tudják mindketten, hogy akkor bizony nem sok esélyük lenne.*
- Lehet előre kéne tanulni. Csak az a baj, hogy nem értem milyen tematika szerint halad.
*Jegyzi meg inkább magának mint a másiknak. Kicsit meg is feledkezve arról, hogy nem egyedül van. Ahogy azonban oldalra pillant észbe kap és hamár vizsgák hát ő is reagál valamit.*
- Szerintem nincs miért aggódnod. Amelyik órákra együtt járunk mindegyiken nagyon jó voltál. Talán ez az első, amin nem annyira, de senki sem lehet jó mindenből. ~Rajtam kívül~ *Suttogja egy kis hang a fejében de arra most nem figyel, csak figyeli a másikat, hogy ő vajon mit gondol a vizsgákról. Közben leérnek a lépcsőkön...*

Kayleen Shar írta:: *Egy gyors pillantást vet arra, amerre az étteremnek kell lennie. Nem árt azért megjegyezni ezt az információt, egyébként pedig követi Melindát.*
- Hát... nem tudom. Valamiért csak ide kerültél, nem? Hogy most jelenleg nem úgy érzed. Lehet, hogy jövőre pedig megint megváltozik a véleményed. Ezért jó dolog szerintem, hogy eldöntötték helyettünk, hogy hova kerüljünk, különben hetente váltogatnánk, nem gondolod? *nevet fel kedvesen*
- Huh.. hát nem hangzik jól, de majd edzésbe jövök. *nem szereti a sok testmozgást, főleg nem táskával, de kemény fából faragták, úgyhogy csak megbírkózik majd a feladattal.*

*A lány kérdésére csak az első emeleten válaszol, addig gondolkozik a válaszán.*
- Hm.. Igen. Ők biztos tudnak rólam valamit, amit én nem. Rémes, hogy milyen pontosan belelátnak az emberekbe.
*A következő mondatra is némi késéssel válaszol, konkrétan csak akkor, mikor már a második emeletre vezető lépcsőkön járnak.*
- Ugyan, egy kis lépcsőzés nem árt. Egy év múlva már te is hozzászoksz, ne aggódj! Egyébként, képzeld csak el, mennyit rontana a hely hangulatán, ha mozgólépcsőket szerelnének be! Egyébként, már közeledünk.

John Jydda Aranwion írta:: Feszülten követi Melindát, egyenesen a bejárati csarnokba. Érzi hogy Melinda nem túl boldog, hogy fel kellett ébrednie, de sajnos már nem tudja visszacsinálni, és csak napközben ideérni, így inkább csak próbál nem gondot okozni.
- Hát, nem jöttem túl közelről, északról jöttem, Finnországi hómezőkről.
Közben John majdnem fejre esik amikor Melinda leül a lépcsőre, mert nem vette észre a lépcsőket, annyira lenyűgözte az elvarázsolt mennyezet.
Meglepődik a szellem láttán...nem minden nap lebegnek az emberrel szeme előtt keresztül szellemek a világban.
- Természetesen indulhatunk, és szeretnék elnézést kérni a korai érkezésemért. - próbál a lehetőleg nem az első napon hátrányba kerülni, azzal hogy a kar prefektusát hajnalok-hajnalán felébresztette.
Azzal elindul Melinda után a lépcsőn.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy a vizsgák a lehető legjobban sikerüljenek, de szerintem csak egy értelemben jöttem későn, más szemszögből korán jöttem, de ez nézőpont kérdése. Nem hiszem hogy járni fogok átváltozástanra, ha jól láttam nekem nem lesz a tárgyaim között. Én legjobban a bájitaltan órákat várom már, különben sem érzem hasznát az átváltozástannak, mert harc közben nemigen lehet egy kis vért kérni az ellenféltől, aztán nekiállni rajzolgatni, mint egy óvodás... - itt kifogy a szóból, és csak séta közben csodálja a falon a festményeket.

Semmi oka John-nak a feszültésgre, hiszen Melinda már nagyjából megnyugodott, a fejét nem harapja le úgysem. És ami azt illeti, Melindának nem kellett felébrednie. Nem aludt, a vizsgákra készült. Már régóta nem alszik rendesen, a szélből is valószínűleg a fáradtság miatt lett csiga, nem pedig csimpánz, és a tanórákon való gyatra teljesítménye is jórészt ennek tudható be. És ma természetmágiára kell mennie, utána pedig sötét varázslatok kivédésére. Jó lesz, ha addig alszik majd kicsit. Paolotól ugyan nem tart annyira, ő nem olyan szemét, de ha jól tudja, a sötét varázslatok kivédését ma nem Amber fogja tartani. Csak éppen azt nem tudja, hogy ki. De sebaj, fél négyig még lesz ideje aludni egy kicsit, és utána még hatig megintcsak ráér. Csak ne lenne ott az a program, mindent meg kell szervezniük... Még a táncpartnere sincs meg, és hozzávalókat kell szuereznie az ételekhez. Hiszen a semmiből nem tud ehető, spanyol kajákat varázsolni, és ezzel valószínűleg Ireth is így van.
- Finnországból? Biztos szép hely lehet. Csak a hómezőkkel szemben vannak ellenvetéseim. Én a viszonylag meleg időjáráshoz vagyok hozászokva. Angol származású vagyok, azaz az édesanyám angol, de az apám viszont olasz, és Nápolyban éltünk.
Látja, hogy John nem meglepődik a kísértet láttán, de nem tudja mire vélni. A neve elég varázslós, és ha nem mugli születésű, akkor mit van úgy oda egy szellem miatt? Ő azt hitte, a varázslók világában ez eléggé mindennapos, de ezek szerint van még mit tanulnia. Mindenesetre ebben az iskolában az ember, tünde, vagy törp minden egyes nap összefut egy kósza szellemmel, így itt nincs ebben semmi szokatlan. Melinda legalábbis már megszokta, volt rá elég ideje.
- Semmi gond, túlélem. Egy ideje már úgyis álmatlanságban szenvedek, nem tudom miért. Így legalább volt valami ürügy rá, hogy kimozduljak a szobámból. - miközben ezeket mondja, a folyosón elhelyezett oszlopok, amik mellet elhaladnak, meggyullad, majd újra elalszik.
- Nem hiszem, hogy olyan könnyűek lesznek a vizsgák. Ezzel nem megrémiszteni akarlak, csak a véleményemet mondom. Főleg neked, hogy egész évben nem voltál itt. Tényleg nagyon össze kell szedned magad. Ma még lesz két óra délután, ha felveszed őket, akkor próbálj meg bejönni. Nagyon fontos lenne, neked is, és a Pilluamuletonak is.

John fáradtan baktat Melinda után fel a lépcsőkön az első emeltre. Kifáradt a hosszú útban, és a lépcsőket se szerette soha.
- Szép hely, csak hideg, és hó borítja a tájat, de épp ez az amit annyira szeretek benne. Semmihez sem fogható a hófödte táj nyugodtsága. Egyszer jártam én is Nápolyban, nagyon szép város, csak a számomra túlságosan is nyüzsgő volt. Lehet hogy meg lehet szokni, de nekem nagyon furcsa volt amikor ott jártunk.
*Aggódó szemekkel néz Melindára, mikor hallja hogy álmatlanságban szenved*
- Pedig szerintem valahogy kéne pihenned, főleg így a vizsgák előtt, szükséged lenne a pihenésre, mert fáradtan nem fognak jól sikerülni a vizsgáid. - Mondja John aggódva.
*John ámulva figyeli a meggyulladó, majd elalvó oszlopokat, ilyet se látott még soha*
- Tudom, hogy nem lesznek könnyűek, főleg így hogy év végén érkeztem, de mindent megfogok tenni hogy a lehető legjobban sikerüljenek, már csak a Pilluamuleto miatt is. Még ma felfogom venni a tárgyakat, és szeretnék beérni a délutáni órákra, bár előtte azért szeretnék majd pihenni kicsit, mert nem aludtam egy hunyásnyit se az éjjel, az utazás miatt. - közben próbálja leplezni, miközben megy Melinda után, hogy mennyire le van nyűgözve a kastélytól.

*Fáradtan, gondolataiba mélyedve baktat a folyósókon, kezét zsebébe rejti, hogy ne látszódjon a remegése. Egy napja van az iskolában, ám még mindig nem tudja, hogy kezdjen neki az iskolai életnek. Túl sokan vannak körülötte, és ezt igen nehezen szokja meg, a fóbiája pedig már most előtör. Szobatársait sem tűri meg maga mellett, ezért is menekül ki a folyosóra. Elég kellemetlenül érzi magát. Megáll az egyik fáklyánál, és a tűzbe bámul. Halk neszt hall maga mögül, és gyorsan megpördül. Elhúzza a száját, mikor megpillantja a lányt, és lassan visszafordul. Türelmesen, kíváncsian várja, hogy mit lép a másik.*

*Naomi sétálgat az első emeleti folyosón.Ugygondolta idejön hátha összefut valamék szaktársával mert a többiektől már frászt kap.séta közben meglöki a fejét hogy kiseperje szeméből fekete haját.Már annyira nem kómás mint reggel volt most kezd felébredni.Pislog egyet ketőtt fáradtan,aztán a kezeit a zsebére teszi és ugy baktat lassan tovább.Fekete tornacsukája csak csoszog a padlón.Majd meglát egy embert aki vele szembe jön.Szúrós tekintettel figyel amikor ő visszafordul.Naomi lassan odacsoszog mellé majd üdvözli.*
-Üdv Nomi Sterling extremus.
*Felhuza a szemöldökét,aztán kiváncsian várja a beutatkozást.

*Minden érzékszervével a másikat figyeli, miközben dermedten bámulja a vérvörös lángokat. Keserűen gondol vissza a gyermekkori emlékeire, amikor órákig a tűz mellett ült. *
~Mindig is szerettem...~
*Hallja, ahogy csoszogva megközelíti a lány, és elgondolkodva összehúzza a szemöldökét.*
~Talán ő is kimerült.~
*Mikor bemutatkozik, végre alkalma nyílik megszemlélni a lányt, és magában elégedetten nyugtázza, hogy neki is fekete haja van. Legalább ezzel nem lesz egyedül. Üdvariasan biccent egyet, és belenéz a másik szemébe.*
- Szia. Talcarin Seliny vagyok, extremusos diák.
*Vár pár pillanatot, majd folytatja.*
- Új vagy itt?
*Halványan elmosolyodik, és figyelmét kicsit visszafordítja a tűzre, de nem engedi magát belemerülni az emlékeibe, inkább a lány válaszát várja.*

//remélem nem félreérthető az eleje, Talcarin szereti a tüzet/

*Naomi figyeli a lányt a tünél aztán ahogy megfordul észreveszi hogy a lánynak szép piros szemei vanak.*
~Kiskoromba énis ilyen szemekért voltam oda~
*Naomi sose volt olyan kislányos csaj,ő mindig fiukkal vagy nem halvérű csajokkal lógott együtt.Figyeli a lányt ahogy bemutatkozik,majd meghalja azt a szót hogy extremus.*
~Végre egy szaktárs.~
*Nyugszik meg egy halvány mosoly kíséretében.A gondolkozás után visszazökken ide és a lányhoz fordul.*
-Igen uj vagyok itt..és te?
*szemléli a lányt,majd közben ahol van a tűz amelet egy korlát,nekidöl,háttal két kezét ráhelyezi a korlátra és onan bámészkodik tovább.*
// nyugi nem félreérthető //

*Látni véli, ahogy a másik a gondolataiba mélyed, és ellentétes érzések kavarognak benne. Tudja, legalábbis sejti mi járhat a másik fejében, és ez rettentően tudja idegesíteni... nem, nem is. Gyűlöli, mikor máshogy néznek rá, mint másra, hogy sokakban félelmet kelt a kinézetével, de fusztrált is lesz, és az évek alatt rádöbbent, hogy ilyenkor picit el is szokott sápadni. Sok gyengéje van, de ez a leg szembetűnőbb, mert mindenki rajta lebegteti a szemét, s bár őt nem zavarja, fáj, hogy nem tudnak elvonatkoztatni a furcsa... felettébb furcsa jegyétől. Nem szereti az embereket, sem a tündéket... sem senkit, az előíréleteik miatt. Épp ezért összeszűkült szemmel tanulmányozza a másik arcát, és figyeli reagációját, de meg kell lepődjön. Egy halvány mosoly tűnik fel a másik arcán, és ez, meg a felelete kicsit megnyugtatja.*
- Épp egy napja érkeztem meg. Eléggé... különös itt. Megismerkedtél már valakivel, rajtam kívül?
*Először úgy gondolja, elég, ha egy rövid választ dob oda a másiknak, ám szerette volna tudni, más hogyan boldogul a beilleszkedéssel, ezért feltette a kérdést.*

*Naomi figyeli a lány reakcióit,majd msolyra húzodik a szája és válaszol.*
-Én is tegnap jöttem.
*Válaszolja,majd a lányra tekint egy kicsi kedves nézésel.*
~szerintem jol kijövünk majd egymásal,hiszen jofejnek látszik nem olyan mint a többi..~
*Gondolja majd folytatja tovább a beszédet.*
-Igen.Megismerkedtem egy fiuval épp tegnap mert eltévedtem itt a lány hálókörletett kerestem és a pincébe jukattam ki.Bár egy kicsit rámhozta a frászt a srác de azért.. elmegy egynek.Ma meg megismertem egy csajszit,nah dehát az nagy volt.
*Nevet gunyosan.*
-Képzeld egy cigis dobozt nyomtam az orra alá erre olyan gyorsan felpattant,és alig birta utána kinyogni azt hogy ő most megy.
*Nevet gúnyosan,majd figyeli a lányt.*
-Te rendesnek tünsz.Gondolom te se szereted a nyávogós kis libákat.Én ugy vagyok vele hogy inkább srácokkal lógok de lányokkal is szivesen persze ha csak nem nyávogósok és kemények..Nah és te megismertél valakit?
*Kérdezi majd hátra fésüli hosszú fekete haját,és várja a válaszokat figyelemel.*

~Egész szimpatikus~
*Ez volt az első gondata, mikor első mondatait meghallotta. Nyugodt arccal, szája szegletében egy apró mosollyal figyelte a beszédet, és még a gúnyos kacajra sem reagált. Ám mire a végére ért, mosolya lehervadt az arcáról, még ha a jó kedve meg is maradt. *
~Cigi...? Ha ezt anya, és a többiek hallanák...~
*Hiába volt csak fél-tünde, tündék közt nevelkedett, ezért kötelessége volt odafigyelni a környezetére, és védeni értékeit. A természet volt szinte a legjobb barátja, mert csodálta a váltakozását, alkalmazkodását, és óvta, ahogy tudta, cserébe pedig remekül megtanult bánni az elemekkel a környezete segítségével. Érzékszervei kifinomultak voltak, szinte a hátán is volt szeme, amire persze csak azért gondolhatott így, mert jól felhasználta a tudását. Fintorba vágja a képét, és türelmesen szól a lányhoz, mielőtt választ adna a másik kérdésére.*
- Tudod, én fél-tünde vagyok, mint sokan itt az iskolában. A tündék híresek arról, hogy védik a környezetüket, ezért lehet, hogy nem kellene csodálkoznod azon, hogy elfutott mellőled az a lány, ha egy tünde volt. A cigi... nem épp a leg kímélőbb dolgok közé tartozik.
*Elszontyolódva figyelte a másikat, de tudni sem akarta mit vált ki a feddése belőle, ő igazán csak jót akart neki azzal, hogy felvilágosította. Azért még hozzátette*
- Egy prefivel ismerkedtem meg, ő igazán rendes lány, de mással még nem igazán. Tudod, én inkább ilyen... khömm... távolrólszemlélődökmertnembízhatokazemberekben típus vagyok. Ez furcsának tűnhet, de megvan rá az okom. A nyávogós libák pedig...
*Itt gúnyosan felnevetett, épp úgy, mint előbb a másik lány.*
~Ha valaki, én aztán meg kell értsem és el kell fogadnom másokat. Még mindig szimpatikus~

*Naomi figyeli a lány fintorát,meg ahogy elgondolkozik.először nem érti hogy most mi is lehet,de miután a lány felvilágosítást ad neki vette a lapot.Elmosolydik.Ő most nem fogja senkinek a fejét leordibálni met hogy aztmondták hogy ne cigizzen,és nem is lesz mérges hanem egész nyugodtan közli a másik lányal a mondanivalóját.*
-Tudom hogy féltünde vagy vagyis hát tudod látszik rajtad,és igy gondoltam.Aztis tudom hogy a tündék védik környezetüket,ennyi még megragadt benem a suliban.
*Mosolyodik el amjd folytatja.*
-De az a lány nem volt féltünde.Ő egy kis kényes liba volt,aki cigi láttán elájulna.De nyugodj meg féltündék előt nem gyujtok rá,meg aki olyan aki nem szereti inkább hátrébb vonulok és ott gyujtok rá.Tudom hogy károsít,de legalább tudom miben halok meg.
*Válaszolja aztán halgatja tovább a lányt.*
-Értem.Hát a prefik először kedvesek nyalizósak.. de aztán tudnak szemetek is lenni..Bár nekem ez a véleményem róluk nem tudom te hogy vagy velük..
*Válaszolja aztán feltápászkodik a korlátrol,keresztbe helyezi lábait majd karjait és ugy marad egy darabig..*
-Esetleg ha lenne kedved majd lóghatunk együtt..
*Kacsint a lányra*

*Úgy gondolja, nem árt, ha már az elején tisztázza a dolgokat*
- Félre ne érts, nincs kifogásom ellene, ha neked jó, akkor nem számít más véleménye.
*Idegesen a hajába túr*
- Az emberek úgyis már tönkretették a környezetüket a sok baromságukkal.
*Fogai csikorognak, ahogy belegondol a veszteségekkbe, amiket ezek a hülyék okoztak. Állával a lány felé bök.*
- Pár szál cigaretta már nem a világ vége. De azt ne kérd tőlem, hogy szívjam.
*Tette hozzá sietve, és nem oszotta a lány véleményét, de igazán nem érdekelte, túltette magát rajta.*
- Midenki tud szemét lenni, ha akar.
*Motyogja egész halkan. Figyeli, ahogy lekászálódik a másik a korlátról. Nem szívleli ezt a stílust, amelyben a lány beszél, de egyértelműen bólint egyet, és elnyomja ásítását*
- Rendben, én azt hiszem bepótolom az éjszaka elmaradott alvást. Nem tudom, melyik hálókörletbe vagy beosztva, de mehetnénk egy darabig együtt.
*Igyeszik nem laposan pislogni, de egy sóhaj kíséretében kénytelen lehunyni egy percre a szemét.*

*Naomi szomoruan látja a lányt ahogyan idegesség tör rá..*
-Nem értem félre.Sőt igazán megértem.Te szereted a környezetett szépen tisztán.Igen ebbe is igazad van hogy az emberek tönkreteszik.Dehát,én eről nem tehetek..nah jó részben talán igen,de csak annyi.Nyugodj meg nem fogom kérni hogy szivd.Sőt már gondoltam hogy kezedbe sem vennéd amikor szóbahoztad a környezetet.De nekem igy jó én szivom ilyen stílusú csajszi vagyok,nem tehetek róla..
*Lehajtja a fejét,majd a lányra figyel ahogyan sóhajt egyet.Nao nem olyan sajnálósgatós féle de azért benne is van érzelem megsajnálta a lányt,de nem mutatta ki rendesen.Majd gyorsan folytatta.*
-Rendben mehetünk a lányhálókörlet felé ketten..
*Ezzel el is indultak..*
//köszi a játékot ! //

//Bejárati csarnokból//

Való igaz, egyik lépcsőfokot szedik a másik után, aztán egy kicsit mennek a majdnem kietlen folyosókon. A beszélgetés kicsit abbamaradt. Végül is a tanerő el van magában is, és egyébként sem szórakoztató emberkének küldték, hanem szimplán azért, hogy megmutassa Ophelia lakhelyét. Néhány diák futkározik a folyosón, az egyik majd fellöki Thierryit. Egy kicsit durvább ejnye-bejnyével szól rá a kölkökre, aztán mehetnek tovább fel, az első emeltre. Kicsit nagy a kastély igaz, de az is igaz volt, hogy kiismerhető. Legalábbis neki már megy, noha nem olyan régóta tanít az intézményben.
Aztán a csend megtörik, és egy kissé érdekes kérdést intéz hozzá a lány.
- Hm... – látványosan elgondolkodik, vajon erre most mit kéne válaszolnia - ... nem tudom. Nem nagyon tartózkodok a hálókörletekben. De mit is ért pontosan hóbort alatt? Talán a Kisasszonynak akad ilyen? – kicsit összeráncolja a homlokát, valóban nem érti a kérdésnek a lényegét.
Végtére ez egy mágus iskola, olyan mint minden más normális iskola.
Thierryt azért érdekli a többi kar, bár tény, hogy karvezető helyettes a pilluamuletoban. De mint tanár nem kivételezhet. Sőt, talán még szigorúbban bánik a pilluamuleto kar diákjaival, mint más kar diákjaival. Legalábbis nekik kicsivel magasabban van a mérce.
- Szerintem a házi feladat nem a stréberségen múlik. – jegyzi meg nyersen – Az egy kicsikét mondhatni kötelező.
Az utolsó szót jobban megnyomja. A tanulás nem fakultatív, hanem muszáj. Thierry pedig ezt nagyon megköveteli. Mármint a tanulást.
- Valóban ennyire kreatív lenne? – húzza fel szemöldökét, a jobbikat. – Ha van kedve írhatna a fél pár zoknimról. – elmosolyodik. Olyan simlisen.
Aztán haladnak előre. Szerencsése megmásztak már egy emeletet, sebaj, van még hátra kettő. A lány fáradtsága nem nagyon jut el Thierry tudatáig, ő még bírja szusszal. Mondjuk szép is lenne, ha nem bírná, kárbaveszne a sok úszás, és a sok fáradtság alkatának karbantásához. Nem mintha annyira lenne más dolga, végeredményben már rég felkészült a vizsgaidőszakra, de ha egyszer mennek, akkor menjenek, ne pedig totyogjanak. Persze, arra azért figyel, hogy hosszúlábaival kicsit kisebbeket lépjen.

*Amikor majdnem fellöki az egyik diák Thierryt (ami valljuk be, azért kissé abszurd lenne), és amaz türelmetlenül válaszol, kezdi kapizsgálni, hogy nem a legengedékenyebb tanárral van dolga. De kit is érdekel? Mindegyik tanerőnek van valami hátulütője, és minden hátulütőt lehet kezelni. Aztán vagy sikerül, vagy megutálják. Imád kockáztatni, és nem csak a játéktermekben. A visszakérdezésre megingatja a fejét, hóbortja annyi akad, hogy egész éjjel mesélhetné őket, de úgy érzi, valamiért most nem helyénvaló ezt felsorolnia. Megáll, mert ha mindezt menet közben mondaná el, a következő foknál elpatkolna.*
- Hát nem is tudom, más iskolákban az új tanulóknak mindig van ilyen... "beavatási szertartás", vagy mi. Néhol ez vicces, néhol ez szimplán szivatás. Az utóbbi azért van, hogy amikor a diák évet lép, és jönnek az új elsősök, ne kelljen győzködni, hogy segítsen a csapdák felállításában, mert már ő is átment egyszer rajtuk, és a sérelmeket meg kell valahogy torolni. Nem az eredeti elkövetőkön, hanem az újabb ártatlanokon. Nem különös? A tanárok kitaláltak egy efféle ördögi kört - jóllehet, a diákok kezdték, de a tanárok támogatták minden erővel -, ahol agresszivitásra bírják a gyereket, azóta az egész világon ez megy. Valahol ez enyhébb, valahol ez durvább.
*Meséli, azzal az idegesítő, mosolytalan arcával, miközben már rég vigyorognia kéne. Olyan, mintha halott lenne egyik-másik szájizma, és erre egyszerűen képtelen lenne. Pedig nem, ohó, de mennyire nem. Nem hiszi el, hogy ilyen itt nincsen. Azt már el se mondja, hogy a tőlük nem messze lévő mugli iskolában egy ilyen miatt meghalt egy kamasz lány. Minek. Ennyi is elég lesz, ha még új neki. Újfent nekilódul. A nyers megjegyzés pedig újonnan nem ér el nála semmit. Össze se rezzen, fel se veszi magára. Ping-ping. Pattog le róla a modor.*
- A stréber szót nem úgy értettem, ahogy ma használják, hanem amit jelent.
*És ezt nem is részletezi tovább, úgy látszik, megsértődött, hogy megvádolják lustasággal. Valóban erről lenne szó? Nem ám. Azért nem folytatja, mert felfigyelt a szemöldökfelhúzásra. Azta. A férfi a jobb szemöldökét húzza fel! De király, ő csak a balt tudja, azt se mindig, nem hitte volna, hogy lehet a másikat is. Meg is van mára az esti programja, de talán egész hétre. Inkább az utóbbi. Hogy lehet egy ilyet elkezdeni? Anno a balettnál is így volt, el se tudta képzelni, hogy lehet a spiccen állás gyakorlásába belefogni. Mert ő nagy lendülettel állt ám spiccre, csak úgy eldőlt, mint valami győzelmi zászló, és vihették az elsősegélyeshez, mivel már akkor is több súlyt nyomott rajta a csont, mint az izom.*
- Hm, na jó, majd az egyik órán meglesem a tanár úr zokniját, és írok róla. De ahhoz idő kell, ki kell ismerni ám a tulajdonosát, mert csak úgy lesz belőle érdemi vers. Annyira várom az órákat, addig még megírok egy-két házit, hogy tisztában legyek, itt mik vannak. Leginkább az átváltoztatástant és a bűbájtant várom, csak az a baj, hogy alig tudok varázsolni. Egy Leviflammot is úgy kellett kiizzadnom, mintha tojásból sárkányt változtatnék. Tudja, rózsapálcám van, és nem mindig azt csinálja, amit kell, meg nem vagyok egy nagy tehetség.
*Mondja-mondja-mondja, lelkesen, amíg beszél, nem veszi észre, hogy fárad. Szédül, de így, hogy beszélhet valakivel, ez háttérbe szorítható hátrány. Csupán annyira látszik, hogy inogva jár, és végig fogja lépcsőzéskor a karfát.*

Egy pillanatra ő is megáll, ahogy Ophelia is teszi. Csak beszél és beszél, de Thierry nem érti miről. Vagyis kap némi magyarázatot, de mivel sosem járt iskolába, így nem is nagyon tudja az ilyen hagyományokat. Bár, tudomása szerint nincs ilyen. Vagy nincs róla tudomása.
- nem tudom. szerintem nincsen. – mondja a lánynak teljes őszintéséggel. – Azt hiszem ide normális emberek járni, és szivatni, ahogyan ezt ön mondja, én szoktam... – már majd megjelennek a kis szarvacskák is a feje tetején, de aztán egy kis vigyor, és mindjárt érezhető, hogy azért annyira nem gondolja komolyan. Csak az kap büntetést, aki megérdemli. És különben is, kevés dolog van, ami miatt Thierry büntetést adna. Lássuk csak! Amióta itt van, Melindával felmosatta az egész déli torony- béli folyosót. A lány szemtelen volt, és nagyszájú. Megérdemelte. Aztán Amelie kapott egy kisebb házi feladatot. Összekeverte a bűbájokat. Megengedhetetlen, megérdemelte! Nah jó a feladatot igen, a kemény dorgálást nem.
- Érdekes egy világa van, ha ez a módi. – fűzi még hozzá a kis történethez.
Nos, Thierry minden bizonnyal nem hódol ilyen szabadidő eltöltéseknek, és a rendes kis pilluamuletos társaság sem. Biztosan nem. Ő nem támogatna ilyet.
- Akkor rendben van. – intellektuális beszélgetésük tartalmaz kisebb félreértéseket. Sebaj, leküzdik az akadályokat...
Azért lehet néha jó lenne, ha alkalmazná a legilimenciát a lányon, minden bizonnyal nagyon jókat nevetne egy-két gondolatán. De mivel nem alkalmazza, és a lányarcán nem rándul meg egy izom sem, így csak csendben lépdes mellette. Kicsit elege van már a lépcsőkből, egyiket a másik után ,egyik folyosót a másik után. Bár tény, hogy a kis közbeékelt beszélgetések érdekessé teszik a sétát, de azért mégis. Sok.
- oh.. – hallatszik halkan. az elismerő oh és a csodálkozó oh között van - ... szóval ahhoz, hogy a zoknimról írjon ki kellene ismernie... cseles Ophelia, cseles... – mondja egy kis nyerse elismeréssel. – Nos, akkor sok sikert hozzá Watson!
Talán megérti a lány, talán nem. Mindenesetre Thierry eléggé kiismerhetetlen jellem. Kész rejtvény. De ő akarja így, nem akar kitárulkozni ország-világ elé.
Haladnak előre, bár kicsit lassul a tempó. megjegyzem, nem Thierry miatt. Ophelia kicsit érdekesen szedi a lépcsőfokokat.
- Jól van? – kérdezi a professzor. Bár, nem szándékszik felkapni a vállára a lányt, és így szökkenni fel a déli toronyba, inkább megállna kicsit. De nem lenne túl jó a célhoz közeledve kidőlni. Már majd elérték a második emeletet.

*Ó, hát még jobb, egy szivatós tanárt kap ki. A vigyort inkább csak hozzátoldásnak veszi, hogy még élvezi is. Éljen! Az ilyen tanárok viccesek, ő szereti a büntetőmunkákat, mert a legtöbbön jót lehet szórakozni. Még a takarításon is. Egyszer már kapott olyat, de valamiért soha többet. Mai napig nem jött rá, miért.*
- Ez nem az én világom, szinte az összes mugli iskolában ezt csinálják. Én csak az általánost jártam végig, utána a szó szoros értelmében magántanuló lettem. Úgy kényelmesebb, minden tekintetben.
*És kevésbé emberközelibb, nem kellett állandóan a rossz magatartását magyaráznia. Pedig ő nem gonosz, csak egyedi... viselkedésű.... ezt a legjobb lesz nem részletezni, semmilyen körülmények között. Az "oh"-ra felpislog, majd valami rókamosoly terül szét a képén. Olyan ravaszdi. Kár, hogy nem vörös hozzá. Ki fogja ám ő ismerni a tanerőt, és csak egyszer találja meg az irodáját, biztos fel fogja többször keresni. Ő mindig ápolt viszonyt a pedagógusokkal. Hogy jót vagy nem jót, az csak a másik fél türelmén alapult. De a jó, hogy volt, aki tényleg kedvelte. Bár sosem tegeződtek, de simán elmentek cukrászdába és... de törődjünk a jelennel.*
- Nemegészeehen. *Áll meg, vesz egy nagy levegőt, a tüdeje hallhatóan sípol. Most, hogy nem járatja a száját, azért feltűnik neki, hogy valami probléma mégiscsak van.* Pillanat... és összeszedem magam. *Mondja teljes határozottsággal, csak ne forogna vele úgy a világ, mint az emberekkel a régi T-mobile reklám szerint.*
~ Ki a fene építette ilyen magasra ezt a helyet? És miért nem találtak ki máguséknál liftet, vagy legalább valami szállítóeszközt? Az első lesz, ha megtanulok rendesen bűbájolni, hogy egy párnát lebegővé változtatok, és rakok rá egy kormányt. Hmm. Esetleg egy sebváltót is. ~
*Már is körvonalazódik benne a jövő járművének ötlete, közben felpislog Montmorencyra. Azt se tudja, milyen tanár, de majd egyszer lehet, megkéri, hogy segítsen ebben. Ha nem is tanít bűbájtant, mégiscsak felnőtt, konyíthat hozzá ennyit... vagy ha mást nem, elküldi a megfelelő személyhez. Na majd, ha kipihente az első fáradalmakat.*

- Értem, ennek viszont örülök. – mondja őszintén Thierry.
Minden bizonnyal a karnak nincs szüksége holmi elmebeteg, és agresszív szivatós körforgásra, aminek sosem lenne vége. Vannak itt elegen, akik szívják az ember vérét, még ha nem is a szó szoros értelemben.
- Azért kell egy kis mugliismeret is. – mondja Thierry.
Bár, ő annyira nem kíváncsi rájuk, hiszen kapott a családja már belőlük eleget a történelem folyamán. Nem is mugli ellenes, de az egy másik világ, nem az, amiben ő él.
Thierry pedig gonosz. Nah jó, nem alapjáraton, de tud ő nagyon gonosz lenni, ha a másik illető megérdemli. Mindenkinek, ami jár, se több, se kevesebb. Se rosszabbat, se jobbat. Mondhatni, hogy ez a hitvallása. Volt már nagyon rendes is, és volt már nagyon gonosz is. Esett már túlzásba is. Ember, még ha majdnem tökéletes(nek tartja magát), akkor is ember. Thierry nem szokott szoros kapcsolatot ápolni a diákokkal. Persze van kedvence, és van olyan akit szívesen lát az irodájában, de még azokkal is megtartja a kellő távolságot. Sőt, mondhatni senkivel sem ápol szoros kapcsolatot. Még családjával sem, még az anyjával sem. Mondjuk nem csoda, hogy a dadájához még mindig szorosabb kapcsolat, ha lehet ezt mondani, fűzi, mint az anyjához. Valószínűleg azért is van meg benne az a távolságtartás az emberek irányában, és az a fapofa az arcán, ha érzelemkifejezésről van szó.
Aztán megtorpannak. A lány valóban nincs jól. Thierry nem igazán tudja, hogy ebben a helyzetben most mit csináljon, hiszen még sosem volt mellette rosszul diák. Persze, ez is vele fordulhat csak elő.
- Akkor álljuk meg kicsit. – mondja, de nem is kellett volna, hiszen a lány már úgy tett. Thiery is megáll, kicsit megtámaszkodik a korlátnál.
Bár tény, hogy nincs túl alacsonyan a torony, de még közel sem érték el azt. Mondhatni inkább félúton vannak, és ha már most nem bírja a strapát, akkor mi lesz később vele.
- Rendben. – konstatálja, hogy a lány képes összeszednie magát.
A bőrönd még mindig ott lebeg nem messze tőlük. Nem is nagyon érti, minek fáradt el ennyire. Bár lehet, hogy ami Thierrynek kényelmes tempó az a lánynak egy rapidtárlatvezetés.
Lehet, hogy kéne neki egy kis víz. Vélekedik, majd leengedve a bőröndöt, és kitartva a kezét, sőt, még pálcát is használva, egy pohár víz jelenik meg a tenyerében.
- Tessék, ezt igya meg! – parancsol rá a lányra. Legalább a professzor irodájáig jutnának el, ott leülhet megpihenni, bár onnan meg már nincs messze.
- Jobban van már? – kérezi, és igyekszik kis türelmetlenségét leplezni.

*Ophelia a részéről imádja a muglikat, főleg az olyan ketyeréket, amihez nem is ért. Csodálja azokat a szerkezeteket, amik a mágiát hivatottak pótolni, és van, hogy akár egy órán át nézegessen egyet, és töprengjen, vajon ez mivel működhet? De többnyire a választ mástól kapja meg, ugyanis bár köztük és velük élt, rengeteg mindennel nincsen tisztában, amivel azért nem ártana - szerinte. És az állandó távolságtartás is csak jusson a tudtára, változtatás lesz azon is. Nem lesznek hirtelen ölelésrohamok, dehogy. Szép lassan fertőzi be magát az emberek életébe, egyre többször bukkan fel, egyre intelligensebb indokokkal... akire Ophelia egyszer ráakaszkodik, könnyen azon veheti észre magát, hogy az emberek elkerülik. Tapasztalat. A vízre elcsodálkozik, parancs végrehajtva fél pillanaton belül. Úgy iszik, akár egy fiú, szünetek nélkül, egybe az egészet, és szusszant.*
- Köszönöm. *Hm, és most az lenne stílusos, ha a poharat ugyanilyen elegantosan eltüntetné, csakhogy ő meg erre képtelen. Fölfelé néz, de csak még több lépcsőt lát, és eddig kevesebb, vízszintes folyosót. Az elsőn járhatnak... legjobb esetben a másodikra saccolná a hollétüket. Ezek meg akarják gyilkolni. Most már biztos kifejleszti azt a párnát.*
- Ha gondolja, csak mondja el, hogy néz ki a Pillus részleg, onnantól betalálok, úgyis szeretek szobákkal bújócskázni. *Zihálja, hol becsukja a szemét, hol pont hogy nem, nem tudja, melyik állapot a jobb, egyaránt szédül. Talán mégis megérzi a türelmetlenséget? Lehet, de lehet az is, hogy tisztában van a lassúságával, és mindehhez olyan előzékeny, hogy még közben nem is magára, hanem a másik idegállapotára gondol. S a valóságban, az utóbbi érvényesül.*

Tárgy: Re: Első emeleti folyosók Hétf. Aug. 03 2009, 20:56

Míg Ophelia összekapja magát, thierry leül a lépcsőre, mint egy kisdiák. Sajnálja azért a lányt, annak ellenére, hogy bírnia kéne a strapát, de lehet a probléma mélyebben gyökeredzik, mint ahogyan azt ő gondolja. A vizet iszogatja, Thierry meg leginkább csak körbevizslat a szemeivel, figyeli a lépcsőn fel le közlekedő diákságot. Persze, mindenki siet, mert miért ne tenné. Ők pedig megpihentek. Ha most 70 éves lenne, talán még örülne is neki.
- Szívesen! - veszi el tőle a poharat, majd amilyen gyorsan odajött, olyan gyorsan el is tünteti onnan. nah igen. Thierry imádja a mágiát, és annak minden részét. - Kér még?
Kérdez vissza, bár már eltűnt a pohár, semeddig sem tart odavarázsolnia mégegy pohár vizet. Ha máshoz nem is annyira jól, de a varázsláshoz elég jól ért. Sosem akart a leghatalmasabb mágus lenni, és minden bizonnyal sosem lesz az, hiszen szerinte, az igencsak nagy teher. És tökéletesen meg van elégedve a szintjével, ahol ő van, de azért elég sok mindent meg tud csinálni varázslatokkal. És élvezi is, hogy annyira megkönnyítheti az életét.
A lény előszeretettel felajánlja, hogy megkeresi majd ő magának a helyiséget, de Thierrynek meg kell ráznia a fejét. Kedves gondolat, de nem így megy ez, aminek azért hangot is ad.
- Ez nem így működik Ophelia. hiába mondom el, attól még kulcsa nem lesz. Igaz, szerencséjére jelszót nem kell megjegyeznie, de még bevezethetjük azt is. De a lényeg a lényeg, hogy nekem kell elkísérnem a szobába. Szóval, kapja össze magát, ha akarja támaszkodhat a kezemre is.
Mondja a lánynak, kissé elegantosan odanyújtva a kezét. Nos, nem éppen az ő stílusa így kezet nyújtogatni, de néha kivételt is tehet. nem rossz szívű Thierry, csak kicsit hideg. De el lehet nézni neki. Főleg mély kék szemeinek. Nem nagyon tud mit tenni, tényleg meg kell várnia, míg a lány összeszedi magát.

//Bocsi a rövidségért, meg a csúszásért//

**Hozzászólások** : 87 **Évfolyam** : Első

Mikor az első emelti folyosón sétálgatok, két Extremusost veszek észre amint egy Pugnaxos táskájában kutatnak.
~Szóljak egy tanárnak vagy menyek oda és vegyem el a szónélkül a táskát?.~gondoltam magamban.
Miközben ezen gondolkoztam megjött a táska tulajdonosa. Odasiet, amire a két fiú elszalad egy pergamennel a kezünkben.
~Azon a pergamenen biztos az aznapi bájitaltan vizsga volt.~gondoltam magamban.
-Segítsek vissza szerezni?.-kérdeztem miközben oda siettem.
A fiú mogorván,sértődötten nézet rám.
~Biztos tudja hogy hagytam őket elfutni, és nem állítottam meg őket mikor észrevedtem a lopást.
A meglopott gyerek fölvette a táskáját, sarkon fordult és mérgesen elvonult.

*Abban megegyezett magával, hogy most egy ideig nem fog verekedni. Meg hirtelen mozdulatot tenni, és trikót, vagy ujjatlant hordani.
Ez olyan frusztráló, hogy nem verheti be a képét annak aki irritálja, de most nem biztos, hogy jó ötlet lenne kockáztatni a gondosan leragasztott tetoválással a hátán ami ott gyógyulgat teljes nyugalomban. Szóval az idegességét mi másban élhetné ki (ha már verekedni nem tud), természetesen dohányzik. A folyosón. Igaz, hogy nem szabad, igaz, hogy még(!) nem nagykorú, de most ki fog neki szólni, hogy ne? Vagy ki mer? Azóta, hogy Bájitaltanon nekiesett Amelienek, valahogy épeszű ember nem áll vele szóba, és sokan elég feltűnően kerülik a társaságát. Mondjuk annyira nem csodálja, ha rendes, tisztességes ember lenne, ő is tartana magától. Megpróbál életet, azaz lángot lehelni szerencsétlen öngyújtóba, de az csak nem akar sikerülni. Percekig szórakozik ezzel, egyre fokozódó idegességgel, aminek köszönhetően még kevesebb esély lesz arra, hogy valóban sikerrel járjon.*
- Shit.
*Idegesen elfintorodik, orrnyergén a bőr feltorlódik, mint mikor valami vadállat morog. Már ott tart, hogy egyszerűen a falnak vágja azt a szerencsétlen tárgyat, de valami csodával határos módon némi önuralmat erőltet magára. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszik az a tény, hogyha az öngyújtó élete most véget ér, nem fogja tudni meggyújtani a cigit, mer' hát a pálcát miért is hordaná magával egy mágusiskolában. Talárja nincs is, azzal nem variál, mint ahogy az 'ünnepi ruha' fogalma is teljesen ismeretlen számára.
Idegesen kifújja a levegőt. - Negatív energia ki, pozitív be, negatív ki, pozitív be, ez az kislány, menni fog, ha ilyen tempóban haladsz a nirvana sincs már messze. Egy halk 'cöhh' hangot hallat, aztán fogja magát, és felül az ablakpárkányra. Hátát -gyanúsan óvatoskodó mozdulattal - oldalt a párkány szélének támasztja, lábait is lepakolja maga elől, ideiglenes pihenőhelynek nevezve ki a kastély eme aprócska szegletét.*
~Nah, asszem még fél óra, és benézek ahhoz a 600 éves vénséghez és kitagadtatom magam. Basszus, az életben soha többet nem iszom.~
*Az utolsó mondatnál kicsit lefagy, és fél percig meredten (valójában elgondolkodva, csak ez nem látszik) néz maga elé, aztán végülis sikerül közös nevezőre jutni magával.*
~Rendben. Soha ne mondd, hogy soha. Mondjuk egy hétig.~

**Hozzászólások** : 47 **Évfolyam** : Második

*Az első emeleti folyosókon magányosan bolyong egy hosszú szürke hajú srác. Azonban hiába a hosszú haj, hegyes füleit az sem tudja elrejteni a világ elől, így mindenki sejtheti, hogy mi is ő valójában. Igaz, a teljes bizonyosságot kevesen tudják, hiszen mindenki alapba csak annyit vág rá, hogy egy tünde. Ezt viszont Maoh nem igazán szereti. Nincsenek a szívéhez nőve ezek a lények, jobb szereti, ha emberi mivoltját tekintik elsődlegesnek. A mai napon tehát ez a fél-tünde srác elindul járkálni, mert már unja az egész napját a szobájában tölteni. Nem nagyon ismeri még a sulit, szóval nem is árt, ha néha kicsit elindul felfedezni a kastély különféle zugait. Most éppen az első emeleti folyosóra sétál be, ami a többivel ellentétben nem bizonyul üresnek. Matsuo egy lányt pillant meg az egyik ablakpárkányon ülve, ahogy onnan lógatja le lábait. Mivel nem túl sok embert ismer a suliban, így a fiú úgy dönt, odamegy az idegenhez és szóba elegyedik vele. Ahogy elindul a párkányon ülő lány felé észreveszi, hogy annak arca bizony nem boldogságról árulkodik. Nem tudja, zavarni fog-e, de azért megszólítja a lányt, hátha egyel több ismerőst sikerül szerezni. Odalépdel tehát a lányka elé és mosolyogva üdvözli.*
-Halihó! Matsuo vagyok! Valami baj van? *kérdi barátságosan a srác. Remélhetőleg diáktársa nem magányos percekre vágyik, mert különben Maohnak egyedül kell folytatnia a sétáját a folyosókon, amihez annyira nincs kedve, hamár összefutott valakivel.*
-Remélem nem zavarlak. Csak úgy járkáltam a suliban, hogy felfedezzem, aztán megláttalak és gondoltam hátha jobb lenne társaságban. Ahogy látom nem vagy túl jó hangulatban, én pedig egyedül unatkozok, így hátha tudunk javítani mindkettőnk helyzetén. *a fekete ruhás srác arcán jókedv tükröződik. Lehet, hogy eddig unalmas napja volt, de ennyi még sosem tudta lelohasztani. Az pedig, hogy újabb ismerőst szerezhet, méginkább feldodta kicsit.*