*Nos hát a mai történések után Katrina Jennifer Lawson elérkezett egy téli kert nevű helyre. Mikor a hatalmas, szép faragású cseresznyfa ajttón átlépett illatfelhő csapta meg az orrát és rengeteg sok virágot pillantott meg. Kicsit iszonyodott tőlük mert legtöbbjük re alergiás volt de azért bement a kerbe. A macskája, Wiskers, mellette sétálgatott és tüsszögött. Úgy láccik a cicának is megvan az a hibája mint a gazdinak. Mindenre allergiás majdnem. Hát a gazdi is nekikezdett a tüsszögésnek mikor szerencsésen nekiment egy elője kiágazó bodzaágnak amin egy terebélyes bodzavirág ékeskedett. Gyorsan elhúzta a csikot másik felé a virágtól messzebb. Nem nagyon komálta ha örökké törülgetnie kell az orrát mint most egy papirzsepibe. Egy közeli padra csüccsent le. Nézelődött továb..*
-azannyát. mennyi virág! *hülledezett msotmár hangosan.*
-Jó volna ha valaki erre tévedne mi Wiskers? *kérdezte a cicusát aki jóizűen nyávvintott rea és a tüsszögése abbamaradt. Szerencséjére mert hanem kllemetlen lett volna szegény állatnak is. Bár hogy lehet eg ymacska allergiás? *
-De szép virág. *nézett egy sárga szinekben pompázó virágra és beleszagolt bár gyanitotta hogy a következő amit el fog művelni egy bazinagy tüsszentés lesz. Hát kellemesen csalódott mivel úgy tűnödzött hogy erre a ismeretlenzia nemtudommilyenzia virágra mégsem volt allergiás. Le is szakitotta viszont a hajába nem rakta mert valahogy a vörös tincsekhez nem nagyon illik egy sárga valamiféle virágcska. Viszont ruhája derekára nagyon is illett hát oda tűzte. kezdte úgy érezni mintha már jobban beleillene ebbe a környezetbe.*
-Szerintem jó. *mondja és elismerően bólint egyet. De ekkor azon kezd filózni hogy vajon szabadott-e neki leszedni azt a virágot onnan. Bár reméli annál nagyon és kellemetlenebb dologban nem lesz része hogy megdicséri valaki hogy miylen jól is áll neki.*

*Ücsörögve bámészkodik a macsesz ismét tüsszögésbe kezd. De ő nem. Szeme kissé vérmes az előbbi tüsszentéstől de nincs nagyobb baja. Elvégre mindenki allergiás valamire. Csak nem tudja hogy mi is az. Szerencsére ő már kitapasztalta mely virágokra allertgiás igy távol is marad tőlük. Bár nem tudhatja Kristyne gondolatait ő mégis arra az álláspontra érkezett hogy elvégre ez egy mágus suli szóval annyi virágot növesztenek amennyire kedvük szottyan és egy virágot ha valaki a kezébe vesz vagyis leszakit az még nem a világ. Gondolataiból egy kedves női hang ébreszti ki. Nem is nő hanem inkább egy lány beszélt hozzá.*
-Szia! Nem zavarsz! Maradj csak nyugodtan. *mondja és végigméri a lányt tetőtől-talpig. Teccik neki Kristyne öltözködése. Fekete cipők,piros szoknya, sárga blúz meg egy zöld hajpánt. Na meg a lány kék haja ugyebár. Igaz, Katrina soha az életben nem vette volna fel ezeket a cuccokat iylen párositással viszont Kristynen jól álltak. A sok virg közé ez a szinpompás lány teeljesen beletalált.*
-Vagányak a cuccaid. *gicséri meg a cuccokat. Nem is tudja miért, normális esetben nem tetszenének neki. De ez is normális eset. Leszámitva azt hogy egy téli kertben vannak ahol egész évben süt a nap. Így a lány pontosan oda talál a virágok közé.*
-Katrina jennifer Lawson vagyok. *mosolyog kedvesen a lányra. Miközben a lány beszél ránéz az virágra.*
-Amint látod allergiás vagyk. *mosolyog ismét kedvesen.* -De nem minden virágra. Csak azok közelébe nem megyek amelyekre allergiás vagyok. Ott egy bodzafa. na az alá nem ülnék le az biztos. És erre a sárga virágra sem vagyok az. Szóval azért szedtem le. De amúgy ha allergiás lennél a kedvenc kajádra megennéd-e úgy hogy tudo utána kiütéseid lesznek? mert szerintem igen. Csak éppen a virág nem kaja. *mondja hiszen sokan megeszik mondjuk a csokit amitől neki is kiütései lesznek. De csoda fojtán Katrinának nem a kedvence a csoki. Ő inkább a rágógumit szereti. Most is volt a zsebében hát kivett egy csomagot.*
-Kérsz rágcsit? *kinálja meg a lányt. Amennyiben a lány elvesz ő is elvesz utána. De amúgy is. Elkezdi rágni és tovább figyeli a lányt.*
-Nem ülsz le? *kérdi és felajánlja a mellette lévő üres helyet a padon. A lány bizonyára leül és még jókat tudnak beszélgetni együtt.*
~Nos, ha eddig nem történt semmi akkor ezután sem nagyon fog amiatt hogy leszakitottam a virágot.~ *mintha Kristyne felé gondolta volna bár neki sejtése sem volt a lány gondolatairól. Inkább csak magában gondolkodott.*

*Jól is teszi a lány hogy elfogadja és elhiszi hiszen úgysem tehetne nagyon mást. Meg nem is tűntethetné el Katrina apró egészségügyi hibáját szóval jobb ha úgy tesz mintha észre sem venné azt. Nézelődik a sok virág közt. tetszenek neki. De hár ha egyszer ez van akkor ez van. nem szagolhat ám bele mindenikbe. pedig megtenné igazán de egyszer nem lehet hát nem lehet.
Ez családi örökség. Katrina édesanyja és nagyanyja is allergiás volt a virágporra és még jó sok mindenre. Szóval nem volt mit tenni tovább kell vinni a hagyományt. Hoyg is ne kéne ha egyszer már ilyen az élet. A cicus viszont ismét tüsszög. Hát a lány nem nagyon foglalkozik vele hiszon ninc smit tenni.
Közben figyeli kristynet és tovább ücsörög jóizűen rágózva.*
-hát nem tudom...nem vagyok benne biztos. *mosolyog rá és kacsint is egyet. Tudja milyen az ha az ember nem tehetne valamit mert abból baj lenne de mégis megteszi mert müszály.*
-Hát igen...msot jöttem. Tudom hogy fura na de ez van. Nem most szottyant kedvem hanem most küldtem a szüleim. Ők el kellett menjenek szóval msot idejöttem. De hát minegy. Itt vagyok és jövőre is ugyanigy itt leszek! Meg még sokáig. *mosolyog a lányra még mindig kedvesen és belesüllyeszti a szebébe a rágógumit.*
-Az első csoport tantárgyait vettem fel és a Gyom és gyógynövénytant meg a Legendás Lények Gondozását. *felel a kérdére majd visszakérdez.*
-Na és te? * a következő kérdésre meglepődik. Elvégre hogy lehet idekeveredni. Csak a lábak hozzák az ember vagy csak simán erre jön.*
-Hát tudod csak simán erre hoztak a lábaim és megláttam a folyosón egy cseresznyefa ajtót és benéztem és megtetszett.
*feleli az egyszerű választ a lánynak. Nem volt nehéz felelni erre a férdésre hiszen ha valamit tud akkor az könnyű. Viszont más kérdésekkel néha bajban van. Például órákon. A leckécől való kérdésekkel. Mint általában a legtöbben nem nagyon van oda a tanulásért. És néha-néha a tanár igencsak meglepi egy-két kérdéssel.*

*De azért persze Katrina sem mindig ilyen. van ám neki is rossz napja meg nem is mondható hogy ő nem lenne magánakvaló. Igaz van akivel jól el beszélget viszont gyakori hogy nincs kedve kedvesen csacsogni. oylankor inkább ül és hallgat. Ha kérdezik pedig egy-két szóval felel.*
-Én auror pályára szeretnék kerülni de azért más is lehetek. De szóval nem nagyon volna időm mindenre tanulni. Azért vettem fel csak ennyi tantárgyat. *magyarázza a lány szavaira. Az aurorpálya neki a legkedvezőbb mert szeret ralytéjeket oldani. És hogy ezt gyakorolja máris töri a fejét azon hogy hogyan kerülhetett a suli a középkorba. Alig várja hogy valami eredményre jusson.
Hátradő ő is és a macskáját figyeli aki már abbahygta a tüsszögést és békésen szundikálni próbál de a beszélgetés miatt nem emgy neki.
Hát bizonyára érdekes lett volna ha egy mókust rászabaditanak Katrina macskájára mivel a cicus ega jót jáccott volna a mókussal de azért kissé veszélyes is lett volna a mókus számára mert ha nagyon feldühiti Wiskerst akkor kap egy-két karmolást a pofijára. Bár akkor a mókus gazdája bizonyára kihajitaná szegény cicát az ablakon.*
-Hm...hát talán...az úszást mondanám a hobbimnak. De amúgy szeretek olvasgatni,úszni,biciklizni meg a haverokkal dumálni, elmenni valahova,szórakozni meg csak simán varázsolgatni. És ilyes mik. Na és te?
*kérdez vissza. Nem is tudná még mit kérdezzen hogy kicsit jobbn ismerkedjenek.*
-Melyik a kedvenc tantárgyad? *végül erre a döntésre jutott. Katrina minden tantárgyat szeretett csak a mitológiák és vallások nem nagyon fogták meg. ezért is nem vette fel azt a tantárgyat. Mit is keresne őt ott? Eg yolyan órán amit ki nem állhat. vagyis inkább nem nagyon érdekli őt. Nem is tuna semmit nagyon csinálni a jegyzettömbre való firkáláson kivül.*

*Katrina is figyeli Kristyne szavait. A cica nem veszi jó néven hogy nem hagyják szunyókálni. Felpattan és elszalad egy másik padhoz. Mit érdekli őt mit dumálnak. Ő csak aludni szeretne. Mint minden normális macska.*
-Ha akarod szivesen megtanitalak úszni. Az állatokat meg én is szeretem. Bár én inkább társasági lény vagyok. Szóval emberekkel sokkal gyakrabban szoktam lenni. És inkább a varázslás hive vagyok. Még két zokni is varázslattal türök össze.
*mosolyogva ismeri be hogy ő sem jobb a deákné vásznánál. Mert Kristyne bizonyára egészségesen él és nem olyan lusta mint Katrina drága. De hát ha nem lennének lusták akkor mi lenne? Mindenki visszautasitaná másnak a segitségét és satöbbi.
Szóval lusta emberek kellenek. És legalább egy biztosan van a Torneransban. Vagyis Katrina. Aztán hogy több van-e...hát az még kérdéses.*
-Kristallográfia? Az milyen?
*hallotta már a navat de halvány sejtelme sem volt hogy mit ralytegethet e név.*
~Talán valami kristályokkal dolgoznak? Hm...~
*gondolja...hiszen a hangzása olyasmi. De sosem tudni hogy igazából mi a helyzet...lehet hogy egyebet csinálnak Krisztallográfia órán. Bizonyára ha lett volna ideje ezt is felvette volna de mivel nincs annyi energia a testében...hát inkább lemondott róla.*
-Én a bűbáj-,bájitaltant szeretem. De az Átváltoztatástan meg a Sötét varázslatok Kivédése is egész jók. A miológiák és vallások...aok nem annyira izgatnak.
*tájékoztatja a lányt az ő kedvenceiről is. Egy darabig szótlanul ülnek de Kristyne eszébe ötlik egy kérdás.*
-Igen, csak ez az egy darab macsekom van. Na és neked?
*kérid meg ő is. Jó volna ha egy játszótársa lenne a macskájának.*

A barna hajú lány


Sok kérdésem van, és lenne is még de minek? Hiszen ezekre se kaptam még választ... Én egyet sem tudok megválaszolni. Bármit is teszek, vagy mondok, sosem fogom annyira jól csinálni, mint ahogyan azt szeretném. Őrülten hangzik, de teljes mértékig igaz.
Álmodom, vagy valóság ez, nem tudom, csak azt sejtem, hogy néhány pillanat múlva elmúlik ez is, mint minden. Elpárolog, ahogy az élet is, akárcsak egy tócsa a perzselő napsütésben.
Violetta ajkán halvány mosoly kezd derengeni, ami engem is felvidít. Nem tudom miért, de jó ránézni, és ezért is fordítom el villámgyorsan a tekintetem, és kiszemelek magamnak egy távoli pontot. Egy virág pont jó lesz, ott távol, még ha Violettához sokkal közelebb is vagyok, mint gondoltam volna.
Az agyamban a fogaskerekek egyre gyorsabban és hangosabban kattognak, pedig én nem akarok gondolkodni, felesleges lenne, szükségtelen.
Mikor visszafordulok látom, hogy a lány ajkain a mosoly szüntelen játszadozik, de egy pillanatra, mintha elkomorulna kissé.
Talán csak nem tetszik neki, hogy én győztem, mert hát ez az igazság. Nem tudok veszíteni, és nem is szeretnék, most pedig én is elégedetten mosolyodhatok el.
Talán megmozdultam, vagy ő volt az aki megmozdult, de hamarosan nőni kezdett közöttünk a távolság. Vészesen gyorsan távolodik el tőlem, és dől le, de én nem követem a példáját. Egyszerűen csak arrébb húzódom és a tenyereimre támaszkodva továbbra sem veszem le róla a tekintetemet.
- Mi volt az amúgy? - Meredten bámulok előre, és már csak a papír szakadásának zaja rángat ki kemény kézzel a révületből. Egy darabig még értetlenkedve bámulom a lányt, majd kicsivel közelebb mászom hozzá.
Nem várom el tőle, hogy elmondja mit rejtett az a papír, de most túlságosan kíváncsi voltam ahhoz, hogy meg se próbáljam.
Észrevettem... valami nem stimmel, de talán csak azért érzem ezt, mert már néhány perce nyugodtan fekszik, semmivel sem bosszantottam fel.

*Egyhangú napok sorozata. Ez ellen próbál védekezni a fiú azzal, hogy az iskolát járja, társaságot keresve, de valahogy... senkit nem talál, akivel úgy érzi, hogy érdemes lenne kapcsolatba lépni. Egy sóhajjal nyomja le a cseresznyefa ajtó kilincsét, próbálva bejutni; és csodák csodájára sikerül neki. Ezen először meg is lepődik kissé, majd bedugja a fejét az ajtón, és a kertet meglátva leesik az álla. Teljesen biztos benne, hogy a szabadba sikerült kijutnia, nem gondolja, hogy még mindig a kastélyban van. Mosolyogva lép a fűre, becsukva maga mögött az ajtót, majd csak zsebredugott kézzel sétálgat, jóleső mosollyal nézve körül. Határozottan szép, békés hely... Ez kellett most neki Akane-sama után.
Öltözékén persze semmi különleges nincs, mondhatni szokásos. Szemei feketére festve, fehér póló, fekete farmer, a nyakában pedig a szürke sál, amitől nyáron sem válik meg... általában. Itt viszont olyan jó az idő, hogy eltávolítja a sálat, és csak leteszi egy pad támlájára, ő maga pedig helyet foglal a padon. Hátradől, a fejét is hátradönti; pihen. Kivételesen labdájával sem játszik, jó ez így. Nyugalom, béke... Egy ideig biztosan.*

*Egyenletes, halk lépteket hallhat az, aki a folyosóra téved. Bár a nagy többség ilyen jó időben minden bizonnyal odakint van, szórakozik, esetleg sziesztázik. De ő nem... ő sétál végig a folyosókon, még fel-felfedezve az iskolát. Sosem fedezi fel egyszerre... mindig csak egy kis részt. Most az első emeleten van a sor. Fekete nadrágot, és fehér inget visel... bár mentségére legyen mondva, az ing nincs végig begombolva, a nyakánál kettő ki van gombolva. Na azért nem is vetkőzik, egyszerűen csak pár gomb szabadon van, na. Kezében egy képeskönyvet szorít, mintha az élete múlna rajta. Pedig nem... még sok idő van hatig. De Herr... Herr... szóval a tanár elkapja. Igen, elkapja. De mi is volt a neve... Herr... Nem, nem emlékszik. De miért is fél? Már nem ott van. Nincs kitől tartania. De olvasni, azt kell. Ma ezen a sor... most ezen. Végül találomra benyit az egyik ajtón, és egy pillanatra megtorpan a télikert láttán. Csodálkozó, kék szemeivel körbenéz, majd lassan besétál. Hasonlót látott már... nevelőszüleinél. Észrevesz egy fiút, akihez lassú léptekkes sétál, oda, még mindig magához ölelve a könyvet.* - Szép napot. Csatlakozhatok? *Kérdezi szelíd mosollyal, lágy tekintettel. Ha pozitív választ kap, akkor leül mellé, és térdére fekteti a könyvet, és a fiúhoz fordul.* - A nevem Holden Liebert.

hopp... bocs

Violettám

Máskor persze nem érdekelne ennyire a társaságom hogyléte, most mégis, kíváncsi tekintettel fürkészem minden apró mozdulatát, de így sem... így sem tudok rájönni, vajon mi ez az újfajta viselkedés. Ez nekem teljesen más.
Mintha csak ezer év telt volna el és Violetta megnyugodott, megváltozott. Pedig nem volt olyan rég, mikor utoljára találkoztunk.
Mégis mi változhatott meg ezalatt a röpke kis idő alatt?
- Szóval te most így érzel. - Felsóhajtok, és némi gondolkodási időt hagyva saját magamnak elfordítom a tekintetem. Violetta kérdése valóban értelmetlen zagyvaságnak tűnhet, de mégsem az. Éreztem-e már így? Őszintén szólva nem, és ezt nem is bánom, de ez most felesleges lenne kijelenteni.
Nem pontosan értem, mire akart ezzel kitérni, de egyszerűen kijelenthetem, hogy most így érez, vagy legalábbis nagyon úgy néz ki.
Mire visszafordítom a tekintetem ő már jóformán belemászott a képembe. De még mennyire... Máskor zavarna, a közelsége, (másoké is, de ő zavarbaejtően MÁS...) a furcsa pillantása.
Érzem a tekintetét magamon, és egy darabig én is csak figyelem őt. A szemei nem sokat mondanak számomra, azon kívül, hogy most MÁS.
Nem győzöm hangsúlyozni ezt a szót. Violetta nem olyan mint volt. Egy darabig én levegőt sem veszek, összeszorított ajkakkal figyelem, ahogy végre eltávolodik tőlem, én pedig újabb levegőadagot juttathatok a tödőmbe.
- Ahm... - Nem válaszolok, mert nem tudok mit. Csak újra elfordítom az arcom, majd hirtelen felpattanok, és jó két lépést teszek a kijárat felé. - Szerintem én most megyek. - Jelentem ki nemes egyszerűséggel, majd intek egyet búcsúzóul és kisétálok a kertből.

*Arwen sétálva közelíti meg az első emeletet. Már járt itt ugyan de régen, most megint fel kell elevenítenie a látottakat. Mikor egy nyitott ajtón bekukucskál két lányt lát meg. Nem ismeri még őket, de most úgy sincs jobb dolga, így odamegy a lányokhoz.*
- Sziasztok, Togi Arwen vagyok, ugye nem zavarok?
*Mutatkozik be illedelmesen, majd az arcára egy mosoly ül ki. Majd az új lány felé fordul.*
- Téged még nem láttalak, új vagy itt?
*Majd mosolyogva, odafordul a másik lányhoz, hogy megtudja ki is ő.*
- Téged viszont látásból ismerlek, mármint az órákról. De viszont a nevedet nem tudom. Hogy is hívnak?
*Zavart mosoly ül ki az arcára, majd várja a válaszokat.*

*Száját elhúzza mikor Melinda bemutatkozik, de hát ő is ilyen ha századszorra kell elmondania a bemutatkozást. Már unalmasnak tűnik. Majd az új lányra néz és bólint egyet az észrevételén.*
- Igen, signumusos vagyok. De akkor ezek szerint te is.
*Mosolyog rá, majd a kínos csendet megelőzve, megszólal, de lehet jobb lenne ha most az egyszer csöndben maradna.*
- Serenity, milyen csoportot vettél fel? És hogy fogsz vizsgázni? Én szívesen odaadom a jegyzeteimet, meg a könyveimet ha szeretnéd. Melinda, te milyen vizsgára tanultál az előbb? Vagy mit olvastál?
*Próbál valami értelmeset kérdezni, de ha ez nem megy akkor tovább áll. Ennek a gondolatánál kicsit megrázza a fejét, alig láthatóan, majd tovább nézi a két lányt, hogy úgy ahogy meglegyen a szemkontaktus. Mondjuk két embernél elég nehezen van szemkontaktus egyszerre, így inkább Serenity-t figyeli, mert őt kérdezte elsőnek, majd Melinda tekintetét fürkészi.*