Télikert

- Köszi, nem kell... *utasítja vissza (hangulatához képest) finoman a hajgumit. Ő pont így szereti a haját, jól áll neki, ha az arcába lóg.
Persze az idegesítő társalgást csak akkor kerülheti el, ha most itthagyja őket, de ahhoz meg nincs kedve. Meg különben is, egyszer csak túléli. Vagy nem. Akkor szegényebb lesz a Pilluamuleto egy prefektussal.*
- Sötét varázslatok kivédését tanulTAM. *feleli, az utolsó szótagra különös hangsújt fektetve. Tekintetét most ő is körbehordozza a kertben, mert még mindig nem véste emlékezetébe a helyet. Pedig szeretné. Kedves, és hangulatos kis hely, meg hát csöndes is lenne...*

- Az jó akkor találkozunk órákon az első csoportot én is felvettem.
*Mosolyog rá a lányra, majd Melinda kissé ideges megszólalására, hogy mit tanult, valószínűleg az előbb csöndben kellett volna maradnia.*
~Na, ez kemény dió lesz, mért fogom ki az ilyeneket.~
*Gondolat menetéhez társul egy kis száj elhúzás, majd körbe néz, hogy lássa mennyien vannak még rajtuk kívül itt. Majd elgondolkozott, hogy itt maradjon-e. Majd megkérdezte.*
- Zavarok ha itt maradok? Mert ha nem akkor leülnék, de ígérem csöndben elrajzolgatok ha tanulni szeretnétek.
*Mosolyog rájuk, majd Melindát nézi, mert ő az aki mindjárt dührohamot kap ha nem jut csendhez.*

*Á, Melinda nem is olyan nagyon ideges... Annyira.*
- Nem, nem zavarsz. Én ugyanis megyek. *dönt végül mégis a távozás mellett, és felkel a padról.*
- Sziasztok. Később még találkozunk. És bocsi, hogy ilyen voltam, csak nincs túl jó kedvem. *mondja, majd kisétál a télikertből, és elndul a szobájába. Lehet, hogy neki is pihennie kéne egy kicsiz.*

//Köszi a játékot, és bocsi, hogy rövid, de user még mindig nem heverte ki a lelki traumát, amit az ÁVT hái okozott neki//

-Szia. Pihend ki magad.- köszön el kedvesen majd a mellete ülő Arwenhez fordul- Te még maradsz? Nem vagy éhes?- vesz elő két almát a táskájából. odaadja az egyiket majd a sajátját pedig elkezdi majszolni.

- Szia, Melinda.
*Figyelemmel kíséri ahogy a lány kimegy a kertből. Mikor Serenity kérdez tőle, felé fordul, majd mosolyogva válaszol.*
- Persze még maradok, ha akarod körbe vezethetlek. Köszönöm nem vagyok éhes
*Ránéz az almára, majd újra megszólal.*
- Tedd csak el, de van itt étkező vagy mi ahol lehet enni.
*Kicsit zavart mosollyal mondja a mellette ülő lánynak, mert még ő sem tudja merre van az étkező, pedig tudja, hogy van.*
~Szegény Melinda, minek izgul ennyire, ha eddig bejárt órákra csak nem bukik meg.~
- Melyik szobába vagy beosztva? Gondolom már valaki köszöntött téged, mikor idejöttél.
*Mosolyog a lányra és nézi őt ahogy majszolja az almát.*

-I-igen king professzor köszöntött és a második hálóba vagyok beosztva. Nincs kedved felmenni a klubhelységbe?- kérdezi kedvesen, miközben feláll a padról az érintetlen almát a táskájába teszi majd várakozva néz új ismerősére.-Közben körbevezethetnél.

*Mivel az alvás nem az ő szórakozása, bár ez már tegnap is kiderült, így újabb sétának indult. Mivel kint hideg van, így a téli kertet választotta. Egy fekete hosszú nadrágban indul az első emeltre, plusz egy szürke „Looking for away out” feliratú, hosszú ujjú pólóban takarja el felső testét. Szinte már-már fütyörészve lépdel lefelé a lépcsőkön a kissé elnyúlt fekete, cipőjében, de kényelmes, így nem cseréli le. Tarkójánál összefonja a két kezét, és úgy fordul rá az első emeleti folyosókra. Oldalasan megáll a téli kert bejáratával, majd egy katonás „jobbra át!” fordulattal, szembe találja magát az ajtóval. Kezeit leengedi, és zsebre vágja, és átsétál a cseresznyefa ajtón. Bent megcsapja, azaz igazi tavaszi virágillat, amit mélyen magába szív, majd egy füves pontot kiszemel magának. Pár lépéssel máris ott van. Aztán hirtelen járás módot változtat, és letérdelve a kezére áll, és úgy tesz pár lépést. Aztán már csak teszteli, hogy meddig fog úgy állni. Közben persze a pólója az arcába csapódik. Mindig elfelejti, hogy ha ilyennel kísérletezik, akkor tűrje be a pólóját, de most már mindegy.*

*Nem tudja, hogy miért de valahogy nem jön álom a szemére, így hát elkezd olvasni, ami általában ilyen esetekben szokott neki segíteni, de most még ez sem. Pár perc gondolkozás után kikel ágyából és a szekrényéhez lép ahonnan kivesz egy fehér ruhát és egy barna övet. Gyorsan át is öltözik, hiszen már régóta belebújt pizsamájába abban a reményben, hogy el fog tudni aludni. A barna öved gyengéden derekánál megköti, majd felhúzza a már jól ismert balett cipőjét. Általában melegebb időkben mindig így öltözik fel, nagyon szereti ezt a párosítást és nagyon kényelmesnek is találja.
Ahogy felöltözött és kicsit rendbe szedte magát táskájába belepakol egy laptartót, amiben pár rajza megtalálható, egy sima fehér lapot és egy ceruzát.
Emlékszik még régebbről, hogy nem messze van egy benti kert ahol mindig találhatók szép virágok, így hát egy ötlettel vezérelve oda indul el rajzolgatni egy kicsit, hátha az meghozza az álmosságot.
Természetesen halkan sétál át a központi kastélyba. Senkit sem szeretne felkelteni, no meg lehet, hogy valakinek nem tetszene, ha észrevenné, hogy ilyen késő este mászkál a kastélyban.
Ahogy megpillantja a cseresznyefaajtót megáll előtte és halkan kinyitja azt, majd gyorsan be is lép oda.
Ahogy megpillantja a télikertet egy halvány mosoly jelenik meg arcán, majd egy mélyet szippant a levegőből és el is kezd sétálni, hogy megkeresse a tökéletes virágot.
Ahogy sétál megpillant valamit, vagy jobban mondva valakit a fűben. Először nem esik le neki, hogy az a valaki mit is csinál, majd mikor igen megáll nem messze tőle és csak értetlen arccal figyeli őt.*

*Elég érdekes módszerrel próbálkozik azzal, hogy látóteret… Megpróbálja elfújni maga elől a pólóját. Bár ennek köszönhetően eléggé elveszti az egyensúlyát, így szó szerinti hídba esik hátra. Egyetlen egy szerencséje van. Nagyon rugalmas, hála annak, hogy sok sportot próbált ki. Lehuppan a fenekére, majd megigazítja magán a pólóját. Ekkor veszi észre a lányt, aki vele szemben áll. Mosolyogva áll fel, és még egy kicsit megigazítja magán a felsőjét.*
-Szia!
*Köszön a lánynak, még mindig mosolyogva.*
-Nem hiszem, hogy találkoztunk, szóval hagy mutatkozzak be.
*Kinyújtja a kezét, várva egy fajta kézfogásra.*
-Daniel White, pugnaxos diák. Jó, hogy megismerhetlek.
*Hiába, ő ilyen. Mindig mosolyogós, kedves, szeretetre méltó fiú. Tekintete megakad a lány kezében tartott laptartóra.*
-Ne talán tanulsz a vizsgákra? Csak, mert akkor nem is zavarok.
*Szabadkozik egy pillanatra. Tudja milyen vacak az, hogyha valaki a nyakában ugrál, amikor ő csendet, békét, és nyugalmat akar, hogy befejezhesse azt, amit elkezdett. Még ha az a tanulás is, amihez semmi kedve sincs.*

*Sikerül nagyon jól elbambulnia, így nem is nagyon fogja fel, hogy a fiú elveszíti egyensúlyát, majd hogy feláll és hozzá sétál. Csak akkor kap észhez, mikor a srác nagy mosollyal arcán köszön neki.
Kicsit meg is rázza fejét, majd halványan el is pirul és szokásának híven halk, ám igen kedves hangján megszólal.*
-Szia.*Pillant kicsit zavartan a fiúra, majd annak kezére, amit gyengéden meg is fog és meg is ráz. Természetesen nem felejt el bemutatkozni.*
-Alice Binoche, én is örülök.*Egy halvány mosoly jelenik meg arcán, majd a kezében lévő tárgyra pillant, majd a kérdés után ismét felpillant a fiúra és válaszol is.*
-Öhm nem, nem tanulni jöttem. Igazából nem tudtam aludni és abban reménykedtem, hogy egy kis rajzolás majd segíteni fog. Amúgy meg nem zavarsz....Tényleg.*Néz kedvesen Daniel arcába, majd ismét elpirul egy picikét.*
-Amúgy bocsi az előbbiért, egy kicsit elbambultam.*Nem szokása így megnézni az embereket, de ez igen furcsa látvány volt a számára, így nem tudta tekintetét a kézen álló fiúról levenni.*
-Öhm, de nagyon ügyes voltál. Nem tudom, hogyan csináltad, de jó volt.*Mosolyodik ismét el egy picikét, miközben továbbra is kissé zavarodottan áll és ölelgeti a tartót.*

*Megkönnyebbülten sóhajt, amikor meg tudja, hogy nem zavarta meg a lányt. A rajzolásra kissé félre biccent fejjel mosolyog.*
-Wáuw! És, esetleg láthatnék is pár rajzot?
*Érdeklődik, mivel elég kíváncsi szerzet, és szereti nézegetni, olvasni, hallgatni a többi diák munkáját. A szabadkozásért, csak megrázza a fejét, és egy megnyugtató mosolyt küld.*
-Ugyan már, semmi gond sincs. De remélem, valami olyan után néztél, amit később majd megörökítesz. Vagy te a fantázia alapján rajzolsz?
*Kíváncsiskodik, majd egy közeli pad felé mutat, de még mielőtt folytathatná, a lány megakasztja, amire először is mosolyog, majd jártatni kezdi az agyát.*
-Szerintem üljünk le. Addig, pedig mesélek a dologról.
*Ígérgetően kacsint egyet Alice felé, és elindul a pad felé. Közben beszédbe kezd.*
-Tudod, ez, amit az előbb megcsináltam egy igen nehéz bűbáj. Nehéz a pálca mozdulata, az ige, iszonyat sok koncentráció kell hozzá. Rengeteget gyakoroltam, mire így sikerült, mint most…
*Halál komolyan néz a lányra, végül kicsit elneveti magát, ezzel lebukva, maga felé.*
-Na jó, el ne hidd. Csak kis koromban atlétikáztam, aztán azóta ilyen hajlékony vagyok. Ha már izom nem ragadt rám, inkább nyújtottam.
*Meg kell hagyni róla, hogy tényleg nem nyerne egy „Tornerans legkockásabb hasú pasija” címet, de nem is arra hajt. A padhoz érve leül, majd kicsit siettetve szólal meg újra.*
-Szóval láthatom azokat a hírhedt rajzokat, vagy nincsenek nálad?
*Érdeklődik, mosolyogva.*

-Öhm hát igazából ez változó. Van amikor kép alapján, vagy élőben, de van amikor csak fantáziából. Ilyenkor általában unatkozni szoktam.*Halvány mosoly, majd elindul a kiszemelt pad felé. Mikor a srác elkezdi mesélni, hogy hogyan is sikerült azt a bizonyos kézen állást megcsinálnia először kicsit meglepődik, ami persze nem tart sokáig, mivel Daniel elárulja magát a nevetéssel amire egy erősebb mosollyal válaszol.*
-Hm értem. Akkor lehet, hogy nekem nem menne. Én csak táncoltam, néha még most is, de sajnos már csak ritkán.*Szomorkodik egy kicsit. Nagyon szeret táncolni, bár nem mindenfélét, inkább modern kortárs tánc. Szerencsére az árvaház ahonnan jött be tudta őt íratni egy ilyen iskolába. Elején nem kedvelte, de ahogy jobban belejött a dologba nagyon megszerette. Daniel után ő is leül a padra, majd a kérdésre, ami először nem nagyon hallott meg elpirul, majd a tartóra pillant.*
-Csak pár rajzom van itt, de megmutatom őket, ha szeretnéd.*Azzal lassan kinyitja a tartót és pár üres lap mögül előkerülnek azok a bizonyos rajzok. Általában mindig feket-fehehérek, de mikor színes hangulatában van készít olyat is, bár most egyik sem olyan. Ahogy kivette az összest átnyújtja a fiúnak őket.*
-Tessék itt vannak.*Természetesen miközben Daniel azokat nézegeti ő zavarodottan maga elé néz és a kezét piszkálja. Még sosem mutatta meg senkinek sem a rajzait, szóval Daniel most megtisztelhetve érezheti magát Very Happy

*

Pár rajz: http://th05.deviantart.net/fs22/300W/i/2008/184/7/1/baby_by_velvetcat.jpg
http://fc04.deviantart.com/fs43/f/2009/133/0/6/Tim_by_Ellywiick.jpg
http://fc02.deviantart.com/fs30/f/2008/158/9/7/Violettes_africaines_by_Lesslya.jpg
http://fc05.deviantart.com/fs44/i/2009/057/6/3/Griffin_sketch_1_by_PatrickleMorse.jpg
http://imagineressources.linternaute.com/document/image/540/dessin-animaux-gentil-jemeppemeuse-seraing-825306.jpg
http://fc00.deviantart.com/fs19/f/2007/226/9/2/Nikita_by_Juliansark.jpg

*A lány válaszára bólint egyet, hogy értette, úgy a legegyszerűbb, így mondhatni mindig tud rajzolni. Az utána lévő mondatokra szélesen elmosolyodik.*
-Hát igen, aki táncol, hát… sok gyakorlás kell még hozzá.
*Ezt nem lenézésből mondja, hanem csak úgy viccelődve, és a mosolyán is meglátszódik, hogy a szavait nem gondolja komolyan.*
-Amúgy milyen tánc fajtát, vagy stíust, vagy hogy mondják ezt... Öhm, szóval mit táncoltál?
*Érdeklődik, komolyabb tekintettel. De aztán egy kis mosollyal ajánlja fel a dolgot, ami motoszkál a fejében.*
-De ha megtanítasz pár alap dologra, akkor táncolhatok veled. Vagy ezek nem… Társastáncok?
*Kicsit elgondolkozik a kifejezésen, de ettől függetlenül az ajánlata még mindig áll. Maximum majd eltáncolnak egymás mellett. Aztán végül is a kérlelése meghallgatásra talál, és érdeklődve várja a képeket. A kezébe véve őket tanulmányozni kezdi. Rögtön az elsőt elképedve nézi.*
-Azta… Nagyon szépek.
*Mondja, ahogyan tovább lapoz a másodikra, és azt tovább a harmadikra.*
-Nagyon jól rajzolsz. Erről a griffről kérhetek másolatot?
*Mutatja azt a papírt, amin a griff madár van, ez a kép nagyon megfogta a tekintetét, az a hősies állás, amiben a lény áll, egyszerűen elvarázsolta. A képeket összerendezve visszanyújtja Alicenek.*
-Gratulálok hozzájuk! Nagyon szépek, és visszaadják a valóságot is.
*Mosolyog a lányra, és szétnéz a teremben.*
-És itt amúgy mit rajzoltál volna? Valami virágot, vagy bokrot?
*Bár per pillanat nem igazán lát maguk körül sok növényt, de biztos van a kert más részeiben.*

*Nem veszi komolyan a fiú szavait, így meg sem sértődik, inkább csak mosolyog rajtuk. Mikor rákérdez Daniel, hogy milyen is az a tánc kicsit bajban van. Nem tudja, hogy a fiú mennyire ismeri a táncokat és már találkozott olyannal akinek fogalma sem volt róla, hogy az milyen lehet. Egy kis csönd után a fiú szemeibe pillant majd válaszol is.*
-Modern kortárs tánc. Nem tudom, hogy hallottál e már róla, nem sokan ismerik ezt. Ez amolyan művészi, vannak benne balett lépések, meg néha hip-hop is. Nehezen lehet megérteni és sokan nem is szeretik e miatt, meg azt mondják róla, hogy olyan össze-vissza.*Igaz pontos leírást nem adott a táncról, egy bemutató biztosan jobb lenne, de azt nem ajánlja fel kicsit félénk, no meg zene sincsen.*
-Öhm igazából lehet ezt párosan is csinálni, de nem biztos, hogy megtudnám neked ezt tanítani. Annyira azért még nem vagyok benne jó.*Bár már volt versenyeken és szép helyzeteket ért el, de azért az igaz, hogy még van mit fejlődnie.
A dicséretekkel Danielnek sikerül elérnie, hogy Alice teljesen elpiruljon. Általában ilyenkor mindig pirul, azaz amikor ilyeneket mondanak neki, még ha az nem is a rajzára vonatkozik. Mivel picit vörös lett az arca nem mer a fiúra nézni, inkább a földre mereszti szemeit. Mikor visszakapja a képeket elveszi őket, majd kikeresi a griffet és a fiú felé nyújtja egy halvány mosollyal, bár így se mer nagyon Danielre pillantani.*
-Megtarthatod, ha akarod, majd csinálok egy másikat.*A többi rajzot meg el is teszi a tokba, majd körbenéz a teremben és a kérdésre elkezd bólogatni.*
-Igen virágra gondoltam, de szerencsére itt mindig lehet találni egy különlegeset, na meg nincs annyira meleg jobban is lehet dolgozni.*Akár akkor is eljöhet ide mikor kint zuhog az eső, hó vagy iszonyúan meleg van.*

*A tánc leírásra, kissé összevonja a szemöldökét, és megvakarja az állát.*
-Érdekes így leírva. De szerintem, így elmondva nem rossz. Mert, szerintem azért már tudomány kell ahhoz, hogy több táncot megfelelően összeállítsanak. Vagy legalábbis nekem ez a véleményem, de kinek a pap, kinek a papné.
*Végül aztán vállat ránt, és tovább hallgatja Alicet a tánc leírásról.*
-Hmm, értem. Hát, majd valahogyan gyakorlunk rá, bár még nem tudom, hogy hogyan.
*Gondolkozik a dolgon, de most semmi használható sem jut az eszébe. Egy pillanat kellett neki, hogy észre vegye a lány pirulását, de erre nem mond semmit. Csak jó tudni, hogy képes ilyen reakciókat kiváltani Aliceből, amikor nem is akarta. A rajzot elfogadja, és egy pillanatnyi zavart tekintet után szélesen, amolyan Orbit White-osan mosolyog.*
-Köszönöm szépen! Majd adok érte valamit cserébe, és nem, nincs olyan, hogy nem kell, és a többi.
*Szól már jó előre a lánynak, mivel sejtései szerint ez lenne a vége. Bólint egyet, ahogyan Alice körbeírja a termet.*
-Igen, én is ezért szeretek inkább itt időzni, mint sem kint. És gondolj bele. Kint ilyenkor korom sötét van, de itt, még mindig természetes világosság van… Már amennyire természetesnek mondható.
*Alicere pillant, és leteszi maga mellé a griffes rajzot.*
-Amúgy áttérve a normálisabb, beszélgető témákra mióta vagy itt az iskolában?
*Igen, ő ezeket a kérdéseket inkább a végére tartogatja, inkább jöjjön először a kezdeti meglepődés, hogy kinek mihez van tehetsége.*

//És fagy!//

*Egy kis nyugalmat keresve, az órák után kikapcsolódásra vágyva akad rá a feketeség a téli kertre. Furcsa, hogy már hónapok óta az iskolában van, de még nem tűnt fel neki ez a helyiség. Belépve kissé meg is lepi a szoba szépsége, meg a sok növény.*
~ Ez bizonyára a sokat emlegetett téli kert. ~
*Igen, már hallott róla többször is. A térképen is rajta volt, amit kapott, és amikor prefektussá választották, akkor is beszéltek róla neki. Eddig azonban elsiklott mellette, és nem volt lehetősége szemügyre venni.
Most az órák után kissé fáradtan, de vidáman lépked a teremben, élvezve, hogy a növényzet miatt nem kopog a bakancsa mint máskor. Annyira tetszik neki ez a szoba, hogy a táskáját a földre ejti és a talárt is leoldozza a válláról, hagyva hogy az a földre essen. Meg sem fordul a fejében, hogy más is erre járhat ez idő tájt, így az sem zavarja, hogy haja kissé csiklandozza fedetlen vállait.
Kissé elkalandozva, tesz néhány tánc lépést, amit még otthon tanult és dúdol is hozzá.*
~ Merlinre, milyen rég énekeltem.~
*Jut eszébe a keserű tény, de most sem engedi el magát annyira, marad a dúdolásnál. Közben egyet-kettőt pörög. A szoknyája kissé megemelkedik követi a a Kumiko mozgását. Majd fáradtan a földre huppan és elfekszik a fűben.*

*Újra megtalálja a cseresznyefa ajtót az első emeleten járva. Szereti a télikertet, bár főleg télen lenne jó, amikor odakint nem ugyanezt látja, de... még így is kellemes ide eljönni, nyáron is. Vidám mosollyal sétál be, majd csak sétikál a virágzó növények között. Kezeit zsebredugja, és halkan, anyanyelvén, magyarul énekel. Nem túl vidám a dal, a története pedig főleg nem... de ő szereti, mert akármennyire szomorú is... gyönyörű.* - Akkor is miránk vár virág és koporsó, virágos fák alatt utam az utolsó... Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak; ne félj a szememtől, holtan is áldalak... Utolsó vasárnap...
*Egészen szép hangja van, na igen, elég sokat gyakorolt, meg született tehetsége is van valamennyi. Nem is igazán figyel arra, merre megy; nála most nincsen táska, nem óráról jön, nem is készülget rá, csak békésen sétálgat, majd leheveredik a fűbe, és behunyja a szemét, úgy énekel tovább, Kumiko-t észre sem véve.*

*Már éppen elaludna, nah jó elbóbiskolna, mert a fűben fekve azért nem szokása elaludni, amikor egy hangot hall.*
~ Ki a fene lehet itt ilyenkor? ~
*A szemét még nem nyitja ki, próbál rájönni, kié lehet a hang. Ahogy közeledik, rájön, hogy a fiú énekel. Azt is biztosan meg tudja állapítani, hogy nem angolul teszi ezt, mivel egy szót sem ért a dalból. Azonban a hangzás alapján, elég szomorúnak tűnik. Igaz nehéz megállapítani, mert a stílus teljesen különbözik attól, amit a lány megszokott. Egy idő után a hang nem közeledik tovább.*
~ Valószínűleg megállt. ~
*Gondolja a lány, s bár nem szívesen teszi kinyitja a szemét, engedve a kíváncsiságának. Szép lassan ül fel, nehogy megszédüljön. Nem messze meg is pillant valakit a fűben. Feláll és közelebb lépdel. A lépteit most is felfogja a pázsit, így valószínűleg nem hallja meg a fiú, hogy felé közeledik. 7-8 lépés után odaérve, már látja, kitől származik a hang, és bár a legutóbbi órán nem lopta be magát a szívébe a fiú, azért úgy dönt megszólítja.*
- Szia Levi!
*Mondja jó hangosan, és a fiú fölé hajol, hogy észrevegye. Bár egész biztos, hogy akkor is észrevette volna, ha csak fektéből odakiált neki, de mindez lényegtelen.*
- Mit énekelsz? Nem is mondtad eddig, hogy van hangod.
*Kérdezi meg, majd megtoldja még egy kissé gúnyosan hangzó mondattal. Pedig nem annak szánja, de így sikerül.*

*Na igen, a magyar egyelőre még nem olyan világnyelv, hogy Kumiko is megértse. Ő viszont csak tovább énekel; újra az elejéről a dalt, és éppen másodszorra is elér a végéhez, mikor a lány felkel.* - Ne félj a szememtől, holtan is áldalak... Utolsó... *És itt szólítja meg kartársa, mire összerezzen, és felül, majd már dallamtalan beszédhangon teszi hozzá az utolsó szót, aztán már a lányhoz is fordul, és mosolyogva int neki.* - ... vasárnap. Szia, Kumiko! Nem kell ám ilyen közel hajolni, észreveszlek-e nélkül is. *Mondja nevetve, majd kissé nyújtózik, aztán elmosolyodik, és megvonja a vállát.* - Drága, ha nem lenne hangom, beszélni sem tudnék. De igen, sokak szerint egészen jól éneklek... engem az se érdekelne, ha nem így lenne, mert szeretem és kész. Egyébként magyarul énekeltem, nem tudom, mennyire ismered a nyelvemet... Angolul ismerheted talán a dalt, gyakran hívják "the hungarian suicide song"-nak... Gloomy Sunday.
*Tiszta kiejtéssel ejti ki a dal címét, hiszen angolul is jól beszél, majd behunyja a szemét, láthatóan gondolkozik valamin, aztán halkan énekelni kezd.* - Beneath flowering trees, I will take my last ride, and my eyes open wide for a last glance upon you, don't be scared of my eyes, still in death I will bless you... last sunday... *Csak ennyit énekel, angolul, majd kinyitja a szemét, és Kumiko-ra pislog, ismeri-e a dalt.*

*Kumiko miután már biztos benne, hogy a másik észrevette, mivel az közölte vele ezt a tényt felegyenesedik és úgy hallgatja tovább a srácot. Persze ő is elmosolyodik a saját felbukkanásán, valószínűleg elég röhejesen hatott, ahogy előre hulltak a tincsei. Gyorsan e is tűri az eltévedt hajszálakat a füle mögé, hogy normálisan nézzen ki.*
- Nem hiszem, hogy ismerem.
*Feleli közömbösen. Igazából szinte biztos, hogy nem, mivel ő szinte csak japán előadókat ismer. Egy-két híresebb amerikai és angol banda is eljutott hozzá, de japánban a korai és a kínai számok is népszerűbbek mint az angolok.
Ettől függetlenül, hallgatja az angol szöveget és meg is állapítja magában, hogy illik rá a cím... Nem igazán tetszik neki a szöveg, de az jó kedvvel tölti el, hogy igaza volt és nem túl vidám dalról van szó. Amikor Levi a dal végére ér, akkor megerősíti korábbi kijelentését, és meg is magyarázza az okot.*
- Nem ismerem. De hozzánk nem nagyon jutnak el az európai meg az amerikai zenék... Egyenlőre. Bár javul a helyzet.
*Ismét a fűre csüccsen, ezúttal törökülésben helyezkedik el. Majd ismét Levire pillant.*
- Miért énekelsz ilyen szomorú dalt? Rossz kedved van?
*Kumiko magából kiindulva teszi fel ezt a kérdést, mivel ő akkor szokott szomorú, vagy melankolikus dalokat énekelni, ha rossz kedve van. Levi arcát fürkészve várja a választ. Remélve, hogy nincs semmi baj.*
~ Elvégre mosolygott és nevetett... ~

Bombing for peace is like fucking for virginity--->csak neked Very Happy

Hát úgy tűnik, nem tudunk egymástól „elszakadni”, jobban mondva a vártnál kicsit hamarabb futunk össze, mint, amire én számítottam. Már maga az a tény is meglepett, hogy kartársak vagyunk, de, hogy ilyen hamar láthassam Mr. Yansen-t azt nem gondoltam.
Lassan érkezünk meg ide, neki még majdnem minden új, így jobban rácsodálkozik, mint én. Mégse bántom miatta, mert tudom, hogy annak idején én is ilyen voltam. Talán egy kicsivel nyugodtabb,mert nekem már amúgy is mindegy volt, de valamennyire hasonlítottam rá az biztos.
Én lassan, kicsit leszegezett fejjel haladok előre. Néha persze, azért hátra pillantok, hogy vajon Zach megvan-e még, vagy máris sikerült elveszteni. Miden megeshet, főleg, ha ő se veszi észre, hogy én már nem ácsorgok ott mellette, ha nem régen eljöttem. Bár nem hiszem, hogy olyan
nehéz lenne itt eltévedni, mert a folyosó is tele van, bárkitől megkérdezheti, hogy hova és merre is kell, hogy menjen, mégis figyelek rá.
Mikor végre megérkezünk, óvatosan nyitom ki az ajtót. Jó persze, nem sok esély van arra, hogy ne legyen senki, de arra igen, hogy kevesen legyenek. És szerencsére így van, Én lassan becammogok és megkeresem szokásos helyemet, aztán csak bámulom, hogy mit is tesz kartársam, kíváncsi vagyok arra, hogy milyen is lesz a reakciója az én egyik kedvenc helyemre.

*Zach valóban igyekszik minél jobban megfigyelni környezetét, de most nem marad le, hisz nem akarja a lányt feltartani, hisz még lemaradna kedvenc helyéről, és az a hely még a végén tovább állna. Na jó, egyszerűbb oka van, nem akar kolonc lenni, akire folyton figyelni kell. Amit lehet, megnéz futtában, amit nem...hát arra még lesz ideje visszatérni. De most a legfontosabb, hogy megismerje azt a helyet, ahol a Firkászlány a legjobban szeret időzni. És meg is érkeznek, a lány benyit, majd előre megy. Csodás látvány tárul eléjük, egy szobában egy darab természet, szinte varázslatos. Bár valójában tényleg varázslat. Zach beljebb megy, egészen a lány mellé, és egy szenvtelen, alig hallható "ühüm, szép" hagyja el a száját. Kíváncsi rá, hogy hogy fog reagálni erre a lány, hisz még is csak a kedvenc helye. És ennél még Zach szerint is sokkal többet érdemelne, mint egy "ühüm, szép"-et*

Hátamat egyszerűen csak neki döntöm a fának, és úgy nézelődöm. Tulajdonképpen, ma nem is szerettem volna jönni, főleg nem cuccok nélkül. Na meg most valahogy gondolkodásra sincsen szükségem, azért mégis egy picit örülök.
Bár bevallom őszintén Zach-től kicsit többre számítottam, mit annál, amit csak úgy odabök nekem. Érdekes, ennél többet néztem ki belőle, de csak megvonom a vállamat.
- Hát, ha csak ennyi, akkor mehetünk is? – Teszem fel halál nyugodtan a kérdést, mert tudom, hogy ismét részese lehetek egy játéknak. Nem, nem hiszem, hogy csak ennyi lenne a reakciója, hiszen nem ilyennek ismertem meg a napokban. Főleg, hogy, már szinte az erdő is „elbűvölte”, amikor kint voltunk.
- Amúgy, hogy vagy Zacharias? – Még mindig nem az igazi a kiejtésem, de azért már érezhető, hogy sokkal jobb, mint legelőször. Igyekszem, és bizony ezt is élvezem, hogy tudom húzni egy kicsit az agyát így módon.

*Egy kicsit többet várt a lánytól, valami lelkes szónoklatot. De hogy miért s, azt nem tudja, hiszen a lány eddig sem volt valami bőbeszédű. Inkább olyan, hogy ráhagyja a másikra a dolgokat, inkább...minthogy elkezdjen csatározni.*
~Kíváncsi lennék már egyszer egy kitörésére. Bár nem tudom, szerencsés lenne e. Mekkora trauma kell ahhoz, hogy kikeljen magából, és mi lenne annak a következménye. Azért nem kockáztatok, majd más. Én csak figyelek.~
*A lány szintén szenvtelen válaszára csak elmosolyodik, majd kezét a lány vállára teszi*
-Ugyan már Firkász, azt hittem ennél jobban a védelmére kelsz a Télikertnek. Még ha nem is vagy az az erőlködős fajta. De amúgy gyönyörű hely. Kellemes az idő, és megnyugtató. De még is egy kicsit természetellenes. Hiányoznak az állatok, de amúgy tényleg nagyon szép. De mindjárt ki is próbálom, ráhangolódom a helyre.
*Ez után elvetődik a fűben, és teljesen szétterül, elengedi magát, pár pillanatig úgy tesz, mintha aludna. Biztos ekkor hangolódik. Csak hogy túl közel került a fűhöz, és átfüvült. Karjait és lábait a mesterséges napfény felé nyújtja, és mint akit a szél fújdogál, ide oda hullámzik, miközben azt mormolja:...*
-Fotoszintéééééziiiiiiiiiiiiis. Igen, azt hiszem megfogtam a télikert lényegét, most már én is érzem. Gyere Firkász, érezd velem. Fotoszintééééééééééziiiiiiiiiiiiiiiis.

Lehet igaza van, talán érveket kellett volna felállítanom, miért is jó itt lenni, de én úgy gondolom ez magáért beszél. Ahogy az ember ide belép, egyből feltűnhet neki az, hogy ez egy sajátságos hely. Állatok nem is hiszem, hogy hiányoznának innen legfeljebb néhány madár, de őket is lehet hanyagolni. Ha valakinek annyira állathiánya van, nézzen tükörbe, vagy csak menjen ki a szabadba ott biztosan talál. De úgy gondolom itt nincsen helye semmiféle teremtménynek, persze az embereken és talán néhány pókon kívül.
Na, de ez tulajdonképpen most lényegtelen. Fejemet kicsit oldalra döntve figyelem, nagyra nyílt szemekkel a fiút, aki láthatóan túl sokat gondolkozik és morfondírozik valamin. De én azért se kérdezek rá, nem ártom magamat bele ilyen dolgokba, inkább játszom most a jó kislány szerepét, aztán, ha úgy adódik, majd vitatkozok vele néhányat.
- Ugyan már…Hidd el jobban jársz, ha nem kezdek el vitatkozni, érvelni és ilyenek, mert abból aztán tuti nem jönnél ki jól… - És most tényleg nem hazudok, mert ha én belelendülök a másik szidásába, támadásába és egyéb ilyen dolgokba, akkor a másik fél nem igazán jön ki belőle a legjobban. Nem tehetek róla, ez az egyetlen dolog, amit anyutól örököltem. Ő is folyton csak beleköt másokba és vitatkozik velük és én is ilyen vagyok, amit egyenlőre még nem igazán bántok.
Figyelmemet, azonban hirtelen felkelti az, amit Zach éppen tevékenykedik kissé érdekesen hat.
Egyszerűen csak kiterül, fekszik, aztán hullámzik. Ezen még akkor is mosolyognom kéne, ha éppen valakit megölni szeretnék, így kitör belőlem a nevetés. Talán kicsit hangosabban is, mint szerettem volna… De, hát így esik. Kénytelen kelletlen felkelek, odasétálok hozzá és megfogom a kezét.
- Ez rossz poén, inkább kelj fel. – Nagyon reménykedek benne, hogy nem fogok megint rajta kikötni, mert az már tényleg nem a véletlen műve lenne. Ezért is tartom magamat kicsit erősebben, mint szoktam. Biztos, ami biztos…