Télikert

-Hát persze hogy rossz poén volt, te is csak azért fakadtál ki hangos nevetésben, mert annyira rossz volt, hogy nem bírtad tovább nézni. Na de ha szeretnéd, abbahagyom.
*Megfogja a lány kezét, érzi hogy erősen ellentart neki. Valószínűleg nem akar földre kerülni. És vajon mit szeretne Zach? Persze hogy azt, amire felkészült a lány, hogy nem szeretné. De most még is úgy látszik, hogy nem erőlködik, felemelkedik a földről, maga alá húzza lábait...aztán a lány lábait is maga alá húzza, és közben igyekszik csillapítani az esését, miután fellökte*
-Csak azért sem úszod meg. Éreztem hogy rákészültél.
*A lány lábainál törökülésbe helyezkedik, már nem fogja a lányt, már padlón van, mit kellene rajta fogni. Már nem mintha nem volna mit. De most pihenő.*
-Szóval félnem kéne a szócsatározástól? Miért, hozzám vágnál mindenféle csúnyát? Na és mit szólnál egy teljesen egyszerű vitához. Tudod, a vita az egy olyan dolog, ahol az emberek normális érveket sorakoztatnak, a nélkül, hogy felemelnék a hangjukat, vagy esetleg szidnák a másik felmenőit. Csak az emberek a szó ennek a jelentéséről már rég megfeledkeztek. Jobb szeretnek hangoskodni, meg szidalmazni. Úgy látom inkább te is. Folyton csendes vagy, de ha egyszer beindul a beszélőkéd, akkor legyen nálam nyugtató. Vagy kloroform. Vagy pálca, de az már túl durva lenne. Maradjunk az alattomos mugli megoldásoknál. Szóval te ilyen kis...mondanám hogy kétszínű, de nem úgy értem...szóval a végletek embere vagy?

Szemet forgatok csak, a kijelentésre. Nem, azért se, fogok semmit se válaszolni rá, mert tudom, hogy ezzel csak egy újabb löketet kapna ahhoz, hogy nekem essen.
S, mivel egyszerűen csak felkel, megnyugszom, így engedek is egy kicsit a szorításomon, és már nyugodtan állok mellette. Bár, azt furcsállom, hogy a kezemet nem kapom vissza, s éppen meg is kérdezném, hogy ezt mire is véljem, amikor már csak arra leszek figyelmes, hogy ismét a földön vagyok. Pech… Tudhattam volna, hogy nem hagyja ki, de valahol mégis reménykedtem benne, hogy ennyi talán tőle is kitelik… Tévedtem… De abban biztos lehet, hogy ezt még vissza fogja kapni… Kicsit nyekergek, amíg felülök, elrendezem magamat, majd ismét feléje fordítom a tekintetemet.
- Hát, de én vitázni nem szeretek. Nincs tétje, nem igazán mondanám, hogy sokéig tudok nyugodtan érvelni, az mellett, amit éppen védenem, vagy támadnom kéne… - Tény, sose voltam nyugodt, csendes és az, az ember, aki csak vitázna. Inkább folytatok vérre menő harcokat, amiknek a vége általában az, hogy napokig nem állunk szóba egymással.
- Hát mondhatjuk kétszínűnek is, de végül is, csak úgy állok hozzá az emberekhez, ahogyan ők hozzám. Most gondolj bele, hogyan vette volna ki magát, ha csak úgy elkezdek vele a semmi miatt kiabálni, veszekedni, stb.? – Egyszerű kérdés, s hangomat se viszem fel, nyugodt vagyok. Most attól, hogy kétszínűnek nevez, nem ugorhatok egyből a nyakának… Igaza van, az vagyok, hát most… Én legalább bevallom…

*Elégedetlenül rázza meg a fejét, mert nem érte el, amit akart*
-Nem nem, úgy látom még mindig nem értetted meg, hogy számomra mi a vita, és mi a vita eredeti lényege, de nem baj, talán majd egyszer rájössz, majd úgy is fogunk még vitázni. És igen is, a vita jó dolog, ha tényleg vita, és nem csak veszekedés, vagy szócsata. Persze majd egyszer arra is kíváncsi lennék, milyen nálad egy vérre menő csatározás. Persze csak ha majd jobban belelendültem a pálcahasználatba. Addig azt hiszem kiegyenlítetlenek az esélyek. De majd igyekszem gyakorolni, csak a te kedvedért, hogy aztán a gyengélkedőre küldethessem magam, mert nem lennék képes bántani az első lányt, akivel az iskolában ilyen szoros kapcsolatot alakítottam ki. Tegnap mondtam már hogy szép vagy?
*Persze pontosan tudja, hogy csak kérdezte, hogy mondta e már. Konkrétan nem akarja kimondani, csak erős utalásokat tesz rá. Azt hiszem elég erőseket.*
-És amúgy az mit jelent, hogy úgy állsz az emberekhez, ahogy ők állnak hozzád? Még jó hogy ilyen jó fej vagyok, és így a jó fej oldaladat ismerhetem meg. Csak kaptál volna el egy rossz napomon...Bár neked akkor is jó fejnek kéne lenned, én mindig ilyen vagyok, csak esetleg egy kicsit kevésbé. Bár...na mindegy, ezt még majd úgy is látni fogod. Egy kar vagyunk, majd találkozunk eleget, hogy a végére már meg is und a sok beszédemet, és a folytonos kioktatásomat. Inkább érezzük a természetet.
*Egy gyors mozdulattal lehúzza a lány egyik cipőjét (ezalatt kifűzi, meglazítja és lerántja, mert ilyen űber ügyes), persze a másik cipőre már nem jut ideje, hisz a lány reakcióideje azért ezt nem engedi már meg. De a megszerzett cipellőt egy könnyed csuklómozdulattal az ajtó felé hajítja*
-Majd kifelé felvesszük, addig is nincs rá szükséged.

Tehetek én róla, hogy ilyen értetlen vagyok?? Nem hiszem, néha tényleg lassan fogok fel egy két dolgot, de ha kapok egy kis időt, akkor megértem, hogy mit is akarnak.
- Nem, én pálcát aztán senkire se tartok. Csak, ha nagyon muszáj, előbb fordítanék neked hátat, minthogy pálcát szegezzek a fejedhez… - Ilyen vagyok, a vérre menőt, nem kell szó szerint érteni…Eddig csak egy emberre emeletem pálcát és azt is megbántam egy életre. No nem, azért, mert bánt velem, nem egyáltalán nem ez a helyzet.
- Tehát drága, el kell szomorítsalak, miattam nem kellene gyakorolnod… Mást gyakorolhatsz miattam, de ezt nem kell. – Huncut mosoly, mondtam én, hogy mire gondolok? Lehet az bármi, nem kell mindig mindenből a rosszat kihozni. Főleg akkor nem, ha több értelem is meghúzódhat a válasz mögött. És most így van, mert akármire is gondolhatok…
- Tegnap? Tegnap nem találkozunk. – Elmosolyodok, előtte találkoztunk, de úgy tűnik neki, ez se tűnik fel, ami nem is olyan nagy baj. Így legalább nem kapok megtorlást tőle, a halasztásért.
- Amúgy nem, nem mondtad, csak kérdezted, ahogy most is. – Vállat rántok, nem értem mire jó ez, de ha neki így jó, akkor csak tegye. Egyszer csak megunja, és tényleg kimondja, vagy nem. Nekem mindegy, erről nem nekem kell döntenem, azt hiszem.
- Hát, most, ha rossz napodat fogtam volna ki és elkezdesz velem veszekedni meg bunkózni és egyéb ilyenek, akkor én is ezt tettem volna, és valószínű, akkor most nem ülnénk itt. Na meg akkor nem lett volna kin feküdnöm. –Kicsit oldalra döntöm a fejemet, és úgy tekintgetek a velem szemben ülőre. Érdekes, eddig az itt lévők közül senkivel se beszéltem ennyit. Pedig aztán tényleg régóta vagyok itt, és be kell látnom, kezdem is élvezni egy kicsit. Persze csak addig, amíg nem megyünk bele a családba… Na ott azt hiszem, hogy vége is lesz ennek a nagy szóhányásnak.
Nem kicsit lepődök meg mikor az egyik cipőm eltűnik, ki kéne akadnom. Tudom, hogy ez a célja, de élvezem, hogy azzal is lehet húzni, ha nem akadok ki. Egy ideig csak lesek ki a fejemből, aztán leszedem a másikat is. Hogy néz már ki, hogy egyik lábamon van a másikon pedig nincs?
- Na és ez mire is volt jó? – Érdeklődő pillantásokat küldök felé, és közben meg is indulok, lassan de biztosan, egyre közelebb és közelebb.

-Tehát szócsata és vagdalkozás, és ha esetleg nagyon rossz vagyok, akkor még rám is fekszel
*Hamar összegezte, bár talán nem egészen úgy, ahogy a lány gondolta. Persze hogy szándékosan nem*
-Na mindegy, akkor majd nem miattad fogok gyakorolni, pedig milyen szép, és segítő célom lett volna, de így majd saját erőből kell önuralmat tanúsítanom. Persze nem mintha nem szeretnék okosodni. Nem is árt az. Na de ezt kifejtenéd bővebben, hogy még is mit kéne gyakorolnom?
*Bal szemöldökét kérdőn felhúzza, mert ő bizony gondolt valamire, és a lányt ismerve igen is rossz dologra, bár kinek rossz, de közben tudja, hogy a lány csak azt akarja, hogy ő arra gondoljon amire ő gondol hogy gondolnia kéne. És mindennek az a lényege, hogy Zach nem akar arra gondolni, amire épp gondol, inkább kérdez. Majd válaszol.*
-Nem? Tegnap nem találkoztunk? Milyen nap is van ma? Valóban. De minden nélküled töltött percben is olyan mintha velem lenél
*Próbálja egy aranyos bókkal elütni figyelmetlenségét. Még elég új neki minden, még összefolynak a dolgok. Majd ideszokik. Miután a lány levette a másik cipőjét is, elmosolyodva közli az okot, mert már megteheti*
-Igazából csak kíváncsi voltam, hogy a talpadon esetleg csiklandós vagy e. Köszönöm hogy segítettél.
*Ő is egy kicsit feltápászkodik, hogy könnyebben mozoghasson, és szintén elindul a lány felé*
~Na ebből mit fogsz kihozni Firkászlány?~

Eléggé szép az összegzés, bár néhány helyen biztosan bele tudnék kötni, de ezt most ráhagyom. Nincs kedvem belemenni valami csatába-ahogy ő nevezné- , hogy utána, azt mondogassa nekem, hogy nyert. Mert így lenne, ma biztosan sikerülne neki nyerni, túl fáradt vagyok én az ilyenekhez most.
- Hát miattam ne is. – Megrázom egy kicsit a fejemet. Tényleg nem lenne értelme, azért gyakorolgatni a pálcaforgatást, hogy velem majd harcolni fog, mert ez nem hiszem, hogy megtörténne. Ahhoz mát tényleg az kell, hogy engem nagyon kihozzon valaki a sodromból, de mint már említettem, inkább hagynám faképnél az illetőt, tanulva egy hibából. Egy apró sóhaj is elhagyja a számat miközben elgondolkozok a kérdésen. Mit is gyakoroljon, hehh nem hiszem én azt, hogy ne lenne egyetlen egy ötlete se, így én csak mosolygok. Nem fejtem ki, már csak azért se, mert akkor nálam is jönne, ez a tudom, hogy tudod, hogy tudom hadakozás, amibe én csak belezavarodok, és ismét vesztesen jövök ki. Az pedig hol jó nekem? Sehol se, így én inkább meghúzom magamat, és mosolygok.
- Hát tegnap éppen nem… - Szemet forgatok a bókra, tudom, hogy nem gondolja komolyan. Érdekesen is hatna, ha komolyan gondolná, hiszen nem mondanám, hogy hű, de sokszor összefutottunk volna. De mindegy, tegnap vagy tegnap előtt… Egyre megy, mostanában volt, az a lényeg, ami azt hiszem a tényeken, nem sokat változtat.
Szóval, csak mászunk egymás felé, amíg odaérek néhány apróbb sóhaj is elhagyja a számat, aztán kartársam szemeibe tekintek. De nem mondanám, hogy nyugodtan, egy kisebb gonosznak nevezhető fény megcsillan a szememben, aztán elkezdem csikizni a kis fiút. Igen, nekem ő jelenleg kisfiú, majd talán ezt a jelzőt kinövi idővel, de ebben a pillanatban még az. És most nem kis ideig csikizem, sőt azt se mondhatnám, hogy van ideje elugrani, elfutni ilyenek. Most elkaptam, a kezeim között van és bizony egy darabig nem vagyok hajlandó elengedni. Ez így fair…

*Ahogy Violetta a fiúnak esik, az nyomban össze is rándul, és vergődik, forgolódik, hogy a lányt lerázza, de igyekszik nem megütni véletlenül. Viszont így nem túl hatásos a lerázó manőver. Így inkább minden izmát megveszíti, és próbálja visszafogni magát. Így most egy ideig állja a csikizést, addig is gondolkodik rajta, hogy mit tehetne.*
~Először is le kell fegyverezni. De hát nincs is fegyvere. De van, méghozzá azok a művészkezek. Tehát a terv a következő. A meglepetés erejét használjuk fel, hátulról becserkésszük, behatolunk és...Mi van? Még jó hogy ezt ő nem hallja. Hülye vagy Zach.~
*Kezeivel a lány karjai felé kap, s reméli, hogy sikerül megállítani a csiklandó támadást*

Tetszik a helyzet, főleg, hogy most kivételesen nem én vagyok az, akit valaki kínoz, ha nem én lettem maga a kínzó „állat”. Mert, hogy én így szoktam hívni, azokat, akik ilyen merényletet indítanak ellenem, azt tudom. Az már más kérdés, hogy ezzel más, hogyan is van.
- Na, ennyi elég vagy kérsz még esetleg? – Egy pillanatig abbahagyom, tényleg csak addig, amíg felteszem a kérdést, aztán folytatom. Tovább csikizem szegényt, majd mikor már eléggé kiadtam magamból, amit szerettem volna, abbahagyom és nagy szemekkel pislogok rá.
- Amúgy a talpamon se vagyok csikis. – Csak úgy megjegyzem a dolgot, majd nyomok neki egy puszit és visszakúszok eredeti helyemre. Puszit? Igen, azt. Még pedig olyat, amilyet ő adott nekem az erdőben, így már ezzel is egálban vagyunk, ha már mindent nézni kell. Egy darabig még nézem, amíg sikerül összeszednie magát, aztán egy mélyebb sóhaj hagyja el ismét a számat és inkább elkezdek nézni a távolban egy pontot. Most valahogy nekem, ebben a pillanatban ez kell.

*Kicsit lihegve beszél, azért a támadás eléggé megrázta*
-Igen, azt hiszem elég lesz az én kínzásomból. Köszönöm szépen, hogy megmutattad, mire is számítsak tőled. A szemem sarkából figyellek most már mindig.
*Egy hatalmasat fúj, majd a lányra néz, aki persze megint nem rá figyel, így nem is látja a sunyi villanást. Egy gyors mozdulat, és a lányt megint a földre löki, és csak azért is elkapja a lábát, jól a magasba emelve, hogy nehezebb legyen tiltakozni, és irdatlanul elkezdi csiklandozni. Hátha bejön, de most tényleg... próbálkozni szabad*
-Szóval elég volt az én kínzásomból, mert most a te sorod jön Firkászlány
~Hát igen, a nevét még mindig nem tudom, annak ellenére, hogy már egy pár puszit is váltottunk. Mikor tudom meg a nevét? Ha továbbmegyünk? Vicces volna. Bár annyira még sem.~

Csodás, megnyugszom, bajom nem lesz, legalábbis remélem, talán éppen ezért is nézek el. Tekintek a távolba, gondolkozok és tudomást, se veszek róla, hogy itt van. Megint hangulatváltás, ami mindig előfordul velem, így nem kell tőle megijedni. Ismét egy apró sóhaj, és éppen fordulok vissza, amikor azt veszem észre, hogy bizony menekülésre esélyem sincsen. Kicsit furcsa módon kerülök a földre, és hirtelen is, így arra sincsen időm, hogy minden erőmet összeszedjem a támadás ellen. Bizony, most örülhet, mert bejön. Nem sokáig sikerül tartani magamat, így hamar rájöhet, hogy az eddigiek bizony csak blöffök voltak.
- Abból is elég… - Kissé szaggatottan és eléggé érdekes hangon fejtem ki tiltakozásomat a kínzás ellen. Tényleg, nagyon jó buli az egész, ha nem ellenem folyik. De, amint az jön, hogy én vagyok az áldozat…Na onnantól már az egészet utálom, és csak bízni tudok benne, hogy erre Zach is hamar rájön, mert, ha nem akkor nekem hamar végem lesz…

*De Zach nem hogy nem veszi észre, hogy elég, hanem amint látja, hogy a lány még is csikis, csak még jobban felbátorodik, leereszti a lány lábát...és most az oldalai jönnek. A lány lábai közé térdel, és kegyetlenül megkínozza, miközben azt ordibálja.*
-Hazudtál te galád. Végig hazudtál. Most megbosszulok minden csikit, amit eddig tőled kaptam, háromszorosan.
~Na jó, az azért talán tényleg durva lenne, inkább még egy kicsit kínzom, aztán...ha el nem is engedem, de egyenlőre leállok~
*Mikor már úgy érzi, hogy a lány eleget szenvedett, abba is hagyja a csiklandozást, de kezei a lány derekán maradnak, nincs annak semmi háttércélja, egyszerűen kényelmi okok miatt na meg lustaságból ottmaradnak.*
-Na jól van, megkegyelmezek, még élhetsz egy kicsit. De készülj fel a halálra, mert bármikor lecsaphatok.
*Hangját a végén már egészen mélyre, és komolyan-vehetetlenül fenyegetőre torzul, amolyan túljátszott színpadiassággal*

Hát ez pech, nem, hogy abbahagyná, inkább hagyja, hogy még jobban szenvedjek? Na várj csak Zacharias Yansen, ezt nagyon is meg fogod bánni abban aztán biztos lehetsz…
Tehát, nincs választás, ha elkezdek ellenszegülni, csak rosszabbul járok, így tűröm, nagyon rosszul, de tűröm, hogy bosszút állhasson. Persze, azért közben elgondolkozok azon, hogy mikor, hogyan és mivel is tudnék ezek után visszatámadni, mert ez így tényleg nem lesz jó, legalábbis nekem biztosan nem.
Aztán valahogy úgy tűnik rájön, hogy tényleg szenvedek, kezdem érezni, hogy végre abbahagyja, és ennek örülök.
- Ez túlságosan is nagy kínzás volt, ha lehet többet nem kérnék belőle… - Persze ezt tudjuk csak be, egy halkabb megjegyzésnek, amit nagy levegő vételek közepette tudok csak elmondani. Persze a tény, hogy a kezeit nem hajlandó elvenni, eléggé frusztrál, ezért tekintetem, a kérőből,
kérdővé válik és úgy nézek rá.
- Ezért inkább biztosra mész, és hagyod, hogy egy védtelen lány itt feküdjön előtted? Szép mondhatom… - Ha már ő is színpadias alakításokat hoz nekem, akkor én is neki. Egy mélyről jövő sóhaj, szemforgatás és minden egyéb, ami ilyenkor lenni szokott.

*Szinte kineveti a lányt, mikor tiltakozóan panaszkodik*
-Oh, nagyon sajnálom, tényleg nem akartalak nagyon megkínozni, csak annyira mint te engem. Nem mintha nekem nagy beleszólásom lehetett volna eddig. Hát most végre egy kicsit neked sem volt
*A lány kérdő tekintetére, és a mellékelt kérdésre végignéz magán,végigméri a lányt is. Majd miután mindent alaposan szemügyre vett, összegez*
-Nos azt hiszem igen, ezért hagyom, hogy itt feküdj előttem a földön védtelenül. Na meg persze vannak más okai is hogy hagylak. Egészen tetszik most ez az állás. Arról nem is beszélve, milyen jól állsz a kezemben. Csak ne forgatnád annyit a szemed, komolyan félek, hogy amilyen lazák, egyszer kiesnek. Hát még a sóhajtozás. Untatlak netalán?
*Aztán Zach úgy dönt, hogy még is hagyja a lányt, elengedi, és lefekszik mellé, de az oldalára, hogy továbbra is figyelhesse a lányt, könyökölve támasztva fejét*

- Hát, de azt nem mondhatod, hogy magamtól támadtalak le. Mindig, te kezdted elején csak fojtattam… - Tágra nyílt szemekkel tekintek rá. Mert ez így is volt, ő kezdett el mindent, én egyszerűen csak fojtattam és ügyesebb voltam nála. Arról pedig nem én tehetek…Az összegzését érdeklődve hallgatom végig és néhol muszáj elmosolyodnom is. Végül is, egész jól összeszedte a dolgot, legalábbis a saját szemszögéből, az enyém, meg úgyse érdekli... Így ezt is ráhagyom, persze, azért nem hagyom szó nélkül, mert van olyan, amibe bele lehet kötni.
- Persze, nem te vagy alul mi? – Kérdezek rá kicsit cinikusan és elhúzom a számat is. Igen, tisztán emlékszek rá, hogy ezt említette, nem szeret alul lenni. Ebből aztán lehetett volna múltkor is egy kisebb vita, és akár most is, de nem sok értelme lenne.
- Nyugodj meg stabilan oda vannak rögzítve. –Ebben biztos vagyok, az évek során még nem volt rá példa, hogy ki szerettek volna esni, így most sem fog megdőlni ez az állításom, legalábbis nagyon remélem. Egy kisebb megnyugvás fut végig rajtam, mikor elenged és mellém kerül. De az nem tetszik, hogy most nem tudok rajta elterülni és úgy kiélvezni a helyzetet, ezért egy picit lökök rajta, amíg a hátára nem kerül, aztán a fejemet ismét a hasára helyezem. Ennyi azt hiszem, most jár nekem.

*Zach kivételesen hagyja leteperni magát. Bár nem mintha nem hagyná magát mindig, szegényke ilyen lágy szívű. De most egy kicsit ér tényleg, hogy a Firkász kiélvezze Zachket*
-Kihasználod a testem. Most mondanám hogy...De inkább azt hiszem nem mondok semmit. Csak csendben viselem, hogy most meg én vagyok alul. Bár lehetnék jobban is, tehát panaszra...csak egy kevés okom van. De igazad van sajnos, én provokáltam ki. De attól még jól esett most bosszút állni, még ha nem is érdemelted meg. De...az én szempontomból megérdemelted. Na meg főleg én érdemeltem meg.
*Teljesen észrevétlenül, még maga sem veszi észre, elkezd babrálni a lány hajával, ami átlóg a fiún, pont a kezére*
-Hát kellemetlen is volna, ha a gyönyörű szempár, amivel oly gonoszan tudsz nézni, egyszer csak...csak úgy kiesnének.
*Közben el is képzeli maga előtt, ahogy két szemgolyó az idegekkel együtt véresen gurul a földön, közben szörcsögő hangot adva, ahogy a nyálka elválik a padlótól, vagy épp recsegést, ahogy a port összeszedve gurul. Ettől a gondolattól grimaszba is rándul az arca, így igyekszik mielőbb elfelejteni, és inkább a lányt figyeli.*
-Minden rendben odalent? Kényelmesen fekszel?

Ha nem is hagyta volna, akkor is sikerül, most akaratos vagyok, mert szeretnék végre egy kis nyugalmat, szóval hiába is lett volna minden ellenkezés. Nagy pislogások közepette hallgatom végig, az ismét hosszúra sikeredett monológot. Hát igen, kezdem már megszokni, de valahogy mégis kicsit fura, hogyan is tud valaki ennyit beszélni.
- Hát én tudom, hogy te provokáltad, ezt hiába is tagadnád. És nem, nem használom ki a testedet… - Még jó, hogy nem fojtatta, hiszen tuti nem lett volna ennek szép vége. Valami hülyeségre lyukadt volna ki ismét, amiből csak egy kisebb bonyodalom születhetett volna csak. Az meg most nem kell, nekem legalábbis nem. Egy újabb sóhaj és lehunyom a szemeimet, kicsit pihenek. Legalább most kicsit biztosabb vagyok abban, hogy nem fog támadni. Legalábbis nagyon reménykedek benne. Hangját még hallom, és, amint fel is fogom mit is mond én is elképzelem az egészet, ahogyan a szemgolyók futkároznak a földön. Remek, ezzel sikerült kiverni a fejemből az álmot így már tuti nem alszom el. Pedig tényleg közel voltam hozzá. Tehát ezzel felébredtem és már a szemeim is kipattantak, mintha egy rémálomból ébredtem volna fel és egy pillanatig Zachre nézek.
- Sikerült kiverned az álmot a szememből szóval igen, én nálam minden oké… - Kissé letört hangon válaszolok neki, mintha annyira zavarna a dolog. Pedig nem így van, örülök neki, hogy nem aludtam be, mert, ahogy ismerem képes lett volna vagy itt hagyni, vagy támadni…
- Amúgy Violetta. – Csak egy megjegyzés, vagy érti, hogy mire mondom vagy nem. Ez már az ő baja…

*Elmosolyodik, mikor a szem témára a lány szemei szinte kipattannak. Hatásos volt a történet*
-Hát még jó hogy nem aludtál el. Egyrészt, akkor én unatkoztam volna, és nem biztos hogy a fejed alatt maradok. Másrészt amúgy is felkeltettelek volna, hisz nem hagyhatlak itt egyedül, miközben alszod az igazak álmát. Ki tudja miféle elvetemült jár épp errefelé, és mit művel veled. Így hát hősiesen megmentettelek, persze ezt te nem érzékeled.
*Igazából csak most vette észre, hogy a lány hajával játszik, és ettől kicsit zavarba jön. Reméli hogy a firkászlány nem vette észre. Kezét lassan a saját feje alá csúsztatja, majd összekulcsolja két kezét, és úgy támasztja fejét*
-És mondd csak Firkász. Még is mivel érdemeltem ki végre a neved? Miért kellett ennyit várnom, hogy végre megajándékozz e becses dologgal? Persze örülök neki, bár már úgy megszoktam a Firkászt. Igyekszem leszokni róla.
*Kivételesen ő sóhajt egyet, mint ahogy a lány szokott folyton. Nem is tudja igazán miért, de úgy érezte, hogy kellett egy sóhaj. Egy kicsit vidám, kicsit bús...igazán amolyan semmilyen, csak egy egyszerű sóhaj*

Nekem azért annyira nem tetszik ez az áloműzős dolog, s, amint tehetem fel is ülök inkább és Zach felé fordulok.
- Te védesz meg? Én tőled félteném magamat leginkább… - Talán egy kicsit gúnyosra sikerül válaszolni neki, de nem szeretném megbántani, így ismét nagy szemekkel pillogok rá. Ezt betudhatja, amolyan bocsánatkérő nézésnek is, amit most láthat. Persze, még sok más nézés is van,a mit szerencsére nem ismer, de ez ma legalább a harmadik. Kíváncsi lennék néha rá, hogy miket is gondolhatnak ilyenkor az emberek…
- Azzal, hogy zavar ez a Firkász… - Vállat vonok, előbb vagy utóbb úgyis megtudta volna a nevemet. Még jó, hogy tovább nem mondtam. Meg, hát, most jelenleg ennek is örülhet,tőlem csak erre telik. Ha többit is szeretné tudni, majd utána jár. Nem egy nehéz dolog, csak m eg kell keresni az ajtómat, oda minden ki van írva…
- Hmm, kezd hasonlítani a sóhajod az enyémre. – Jegyzem meg elismerően, és még bólintok is hozzá egyet. Ezt veheti amolyan gratulációnak is, vagy minek, amit mások adni szoktak. Ismét rászegezem a tekintetemet, és közelebb hajolok.
- Valami ötleted? – Kérdezem halkan csak úgy suttogva, és kérdően tekintgetek rá, hátha tud ennél valami jobbat…

*Mikor a lány közli, hogy leginkább tőle fél...nos akkor eljátssza a nagy sértődöttet, mintha nem jutna hirtelen szóhoz, és meglepődött volna a dolgon.*
-Hogy tőlem féltenéd magad a legjobban? Hát el tudod rólam képzelni?
*Aztán egészen gondolkodóra fogja a pózt, szinte már hihető, hogy gondolkodik*
-Hát végül is ha belegondol az ember...Volna ötletem mit csináljak, ha te alszol. De nem hiszem, hogy azt zsebre tennéd.
*Majd sóhajt megint egy rövidet, egy amolyan pont olyat mint az előbb*
-Nos, akkor ez nagyon rossz dolgot jelent. Ha úgy sóhajtok mint te, akkor túl sokat vagyok veled együtt. Lassan olyan leszek mint te, és kénytelen leszek a hasamon feküdni, mint te. Nem tudom még hogy oldom meg, de megoldom. Sót, van egy jobb ötletem, majd alszom én a te hasadon.
~Túl közvetlen. Belelóg az aurámba. Egyszerűen már késztetést érzek arra hogy...Na mire is? Na most légy gyors~
-Van egy ötletem. Csókot lopok- *És egy hirtelen mozdulattal egy egyszerű puszit ad a lány szájára* -Na ez most már az enyém. Viszem is, mielőtt visszaveszed.
*Nem igazán akarja megvárni a lány reakcióját. Konkrétan fél, hogy nem pozitív, amire elég nagy az esély. Így hátrébb csúszik úgy két métert. Majd fütyörészve begurul egy bokor mögé. Persze nem marad ott, hanem zörögve tovább kúszik*

Elmosolyodok rajta. Ennyin megsértődni? Hiszen nem gondoltam komolyan, Alextól sokkal jobban félnék, mint tőle. Ő még ilyen kisfiú, de Alex…Hjajj, vele aztán nem jó összetalálkozni sötétben, az biztos…
- Igen eltudnám rólad képzelni, de nem kell mindent komolyan venni… - Kicsit félre húzom a számat és a tekintetemet is elkapom róla néhány pillanat erejéig. Valahogy azt hittem, hogy ő nem olyan,aki az ilyeneket komolyan venné, de úgy tűnik tévedtem… Megesik, mostanában nem is kevésszer, amiért csak magamat tudom dorgálni legbelül, hiszen ő nem tehet róla.
- Nem hiszem, hogy olyan lennél, mint én… - Jegyzem meg ismét kicsit cinikusan. Nem ismer, egyik énemet ismeri a sok közül. Neki éppen sikerült egy normálist kifognia, de még nem tud rólam semmit, így nem hiszem, hogy tudna rám hasonlítani, vagy pont olyan lenni, mint én… Kicsit érdekes lenne, de azért próbálkozni szabad.
A hirtelen jött puszin meglepődök, nem is kicsit. Nem tudom mire vélni, hogy mire volt jó. Főleg úgy nem, hogy utána elmenekül. Lopni? Eléggé fura módon fejez ki ezzel bármit is, ezért én most csak értetlenül ülök a földön és szépen végignézem, ahogy eltűnök. Aztán csak hallgatom a hangokat, amik arra segítenek következtetni, hogy még mindig menekül. De minek? Nem értem, így egy darabig csak nézek előre, majd egy sóhaj kíséretében körbelesek.
- Nem hoznád inkább vissza? – Teszem fel még mindig értetlenül a kérdést és tekintetemet arra fordítom, amerre tartózkodni vélem kartársamat.

*Hát, ez nem jött be. Gondolta véget vethetne a fekvésnek. Ez volt az ő ötlete. De nem sikerült, mivel egy igen csak furcsa lánnyal hozta össze a sors. Egy olyan lánnyal, aki sosincs benne semmiben. Se vita, se csikizve levés, se csókvisszaszerzés. Így hát megáll, minek tovább menekülni. Lemondóan, valamelyik virágcsoport tövéből kiált a lánynak*
-Luuuuuuuuuuuustaaaaaaa.
*Egy újabb sóhaj. Ez már a meguntság sóhaja. De nem adja fel. Kitalál más marhaságot, mint egy gyerek, hogy ne unatkozzon. Talán ezért is mindig olyan gyerekes, mert nincs más, aki elszórakoztassa. Újra kúszni kezd, és suttog közben*
-A ragadozó kiszemeli a zsákmányt, majd nesztelenül megközelíti. Au, ez mi volt *Szisszen fel* Szóval nesztelenül megközelíti. Kivárja a megfelelő pillanatot, ha már elég közel ért, izmai megfeszülnek, és ugrásra kész. És mikor látja, hogy itt a megfelelő alkalom, könyörtelenül veti magát áldozatára.
*Persze eddig is jól látható és hallható volt, de most hogy épp Violettára próbál ráugrani, felettébb feltűnő jelenség*

Nekem tökéletesen megfelel, hogy itt üldögéljek és gondolkozzak. Sok mindenen… Pedig ezt akartam ma elkerülni. Semmi gondolkodás, elmélkedés és ilyenek, erre tessék. Zachnek sikerült elérnie, hogy amíg ő bújócskásat játszik én gondolkozok. Ezért még meglakol… Csak kerülne elő.
- Jól van lusta vagyok… - Fordulok a hang irányába, bár a gazdáját nem ismerem. Megadó a hangom, jó lenne már, ha vissza jönne a kis srác, mert kezdek nagyon unatkozni és, hogy én nem megyek utána, az biztos. Ha kell neki valami, akkor majd idejön. Én így működök.
Tekintetemet még egy kis ideig pihentetem azon a ponton, ahonnan a hangot véltem hallani, majd egy apró sóhaj kíséretében, kidőlök és elkezdem nézni a mesterségesen elkészített eget.
Ez így nem lesz jó Violetta, kezdj már végre valamit magaddal, különben nagyon nagy bajok lesznek. Keresd meg, majd. Bulizd ki magadat, egy kis bünti senkinek se árt meg. Nem, nem szabad… Hadakozok magammal, nem is kicsit… De, hogy ez mire jó? Nem tudom, s a helyzet, hogy már Zachről se tudom merre van eléggé kezd zavarni. Persze a hangját hallom és meg is mosolygom az ő kis kommentálását. Tetszik, még akkor is, ha tudom, hogy ebből megint nem lesz semmi jó se.

*És Zach landol Violetta felett, méghozzá négykézláb, mintha ő terítette volna le a lányt. Aki hát már eddig is el volt terülve. De hogy látja, hogy Violetta unatkozik, kicsit elkedvtelenedik, de nem hagyja magát, folytatja a vadászatot*
-És mikor a vadállat rávetette magát LUSTA áldozatára, elkapja a nyakát, és addig szorítja, míg az fel nem adja a harcot.
*És a következő pillanatban már csüng is a lány nyakán, persze nem harapott bele rendesen, éppen csak alig, de lehet hogy azért majd marad nyoma, még ha nem is fájó. Még talán egy kis morgást is előad, hogy hitelesebben játssza a vadat, de aztán egy pillanatra megáll*
-Hahó! Neked küzdened kellene az életedért. Csinálj már valamit. Amúgy bocs hogy összenyálaztalak
*És megy vissza harapni a lustán fetrengő leányzó nyakát*

És majdnem sikítok egyet. Ez képes, eléggé hirtelen fölöttem teremni. Jó, gondoltam, hogy a közelben van és készül valamire, de ez eléggé váratlanul jött. Kissé értetlenül tekintek a fölöttem lévőre, majd –amennyire- tudok, körbenézek, valami kis kaput keresve, hogy ezen hamar túl essünk. Csak, hát az nem megy olyan könnyen…
- Köszönöm, hogy kiemelted a lusta szót de… - És fojtatnám, de valaki éppenséggel harapdálja a nyakamat, ami egy kicsit megrémít. Drága Zach képes lenne még a véremet is kiszívni, ahogy látom. S, bár nem fáj a harapása, azért automatikusan ütök egyet a hasába, hogy azért már észrevegye magát.
- Ha én elkezdek védekezni, annak nem lesz jó vége drágám. – És a drágámat kiemelem, aztán megfogom a fiú kezeit, felemelem, és forgok vele egy kicsit. Gurulunk, gurulunk, aztán megállunk. Éppen úgy, hogy most én vagyok felette, ahogy nem is olyan régen ő.
- Először is… Ezt visszaveszem - Odahajolok, apró puszi a szájára, és ezzel azt hiszem elintézve a csóklopós dolog.
- Másodszor… - Szépen odahajolok hozzá, pontosabban a nyakához, és a harapás helyett szépen kiszívóm azt. Ez most így azt hiszem pont fair lesz, ismét.

*Mikor Violetta még cinikusan megköszöni a lusta jelzőt, Zach egy kicsit elmosolyodik, bár ezt ki látja, de aztán kap egy hasbavágást, szerencsére Vio úgy üt mint egy lány. Talán mert az is, de Zach egyébként is számított valamiféle megtorlásra. Csakhogy aztán forog a világ, és ő került alulra.*
-Márpedig igen is elvárom, hogy küzdj. Különben uncsi lenne a dolog. De örömmel látom, hogy...
*És érkezik vissza a puszi, amitől a fiú hirtelen elhallgat, majd pajkos szemekkel pillant a lányra*
-Ne hidd hogy ennyivel nyertél. Most döntetlen még az állás, vagy is vezetek egy vörös folttal a nyakadon.
*Ami addig tart, míg a lány nem viszonozza a szívességet. Hát ez sikeres volt. Így kezdődnek a pletykák*
-Előre szólok, nem fogok sálat hordani, de még a nevedet is mellé írom. Na de most, nem addig van az.
*Igyekszik kiszabadítani karjait, és megcsikizni a lányt. Most még csak eszébe sem jut, hogy esetleg meg lesz csapva. A lány felette van, nehezen ugrálna, rugdosna, vagy akármi. Így hát megéri egy csikicsata*