Hátsó kerti lugas

[Daeron és Serena]

*Egy újabb unalmas nap és óra. Serena óriási nyújtózkodással ébredt és azt kívánta inkább, hogy azok a rohadt madarak, mind meghaljanak. Igazából ki szeret csicsergésre kelni? Senki.. körül-belül olyan érzés mintha a fülledbe ordítanának, fincsi…
Nos így indult morcos Serena napja. Nap nehezen kimászott ágyikójából, megszállta a fürdőt, majd egy húsz perc elteltével frissen és üdén jött ki, vagyis ez látszott kívülről. Belülről meg hát, mint egy hetven éves öregasszony. Haját feltűzve napszemüveggel a szemén, kabáttal és egy könyvel a kezében, indul meg egy kis túrára.
Útközben betért az étkezőbe, és egy almával a kezében sétált tovább. Meglepő módon és a változatosság kedvéért, csak egy-két rohangáló emberrel futott össze. Úgy látszik elég fontos dolguk lehet, ha így rohannak.
Az extremusos prefi nem siet, sőt lassan halad, és csendben figyeli a tájat. Már érezhető az ősznek az illata, amit a leányzó csak akkor tapasztal, ha az apjával Európába utazik, mivel Kaliforniában ez nem nagyon van jelen.
Hosszas sétálgatás után kezd magához térni, felébredni agyilag is. És megint eszébe jut Daeron az ő kis szőke hercege, akit valamilyen óriási fekete lyuk nyelt el valószínűleg, mert a leányzót eléggé kerüli. Hogy miért.. ez rejtett titok.
Egy órás járás után, a hátsó kerti lugas bejáratánál köt ki, hogy hogyan keveredett ide azt nem tudja. Elhajtja a bejáratot takaró növényeket, és belép egy kicsivel melegebb területre. Növények tömkelege veszi körül, erről Ella jut eszébe, akivel volt egy érdekes találkozása... hogy mi van a lánnyal azóta, arról ő se tud semmit.
Elgondolkodva halad, még nem talál egy eléggé eldugott helyen lévő padot. Itt csak a jó szeműek vehetik észre, ha akarják. De nem sok mindenki fog erre tévedni az biztos.
Leül a padra, törökülésbe helyezkedik, majd a könyvet az ölébe rakja. Kinyitja az első oldalon, rögtön, megcsapja az általában jellegzetes új illatú könyv szag. Nem rég küldte neki az apja, egy újabb bájitalokról szóló könyvecske, már szinte könyvtárat nyithatna belőle, annyi van otthon, de még nála is a szobában. Szemüvegét feltolja a fejére, és érdeklődve merül bele apja írásaiba…*

*Az isten se tudja, hogy Mr. Oronar hol, s mint töltötte az idejét az elmúlt napokban. Kivételes módon nem a szobájában tett-vett, hanem iskolamentes túrát szervezett magának az erdőben, nyári papucsban. Kedves Serenáját nem merte megkérdezni a vele tartásáról, mivel az lényegesen lebeszélte volna erről az ostobaságról, plusszban gazdagabb lett volna egy-két könyvtől szerzett monoklival.
Kommandós módra szelte a vidéket, látogatott meg gödröket, büdös árkokat, szedte a lábát, ha vaddisznóval találkozott, kergette a madarakat. Mindemellett cipelte a jól megpakolt túrazsákját - amit így utólag belátván hülyeség volt magával vinnie -, meg egy könyvet a legendás lényekről. Na ezt ügyesen el is hagyta valahol, amit kiváltképp megbánt, hiszen ez a kedvenc könyvei egyikéhez tartozott.
Az út visszafele korántsem volt zökkenőmentes. Egy teljes napot igénybe vett az eső elől való bújkálás, minek következtében a térképe is odalett, így csak az eszének köszönheti, hogy visszatalált a kastély egyik számára még ismeretlen helyszínére, a lugasra.
Jómaga még sose járt itt, ezért azt hitte, valamilyen eldugott templom kertjében jár. Kétélkedése elfoszlott, tovaszállt, mikor egy vadul olvasó, barna hajú lányt pillantott meg az egyik padon üldögélve.
Természetesen nem keverheti össze egyik lánnyal sem az ő kedves kis Serenáját, mert csak ő lehet olyan őrült, hogy napszemüveget vesz fel esőre álló időben. Már hallja is kérdésére a választ: "Megvédem a sminkem."
Mivel nem akarja kapcsolatát infarktus okozva ijesztgetéssel megszakítani, óvatosan próbál közeledni a lányhoz. Sajnos útja során nem volt szerencséje tükörrel összefutni, ezért fogalma sincs arról, mennyire lehet hasonmása távoli rokonának: Jetinek.
Táskáját lepakolja a lugas bejáratához, ő maga pedig megindul a padon lustuló leányzó felé. Odaáll elé, fejéhez emeli kezét, s testét kihúzva tiszteleg.*
-Jelentem Serena kisasszonynak, elraboltak az idegenek!
*Hadarja hangosan, és teljesen komolyan.
Annyira azért nem néz ki borzasztóan, talán egy-két helyen elrepedt a nadrágja, de mindig is vágyott a csöves életmód kipróbálása után. Talán már csak egy üveg almabor kéne a kezébe, s semmi sem cáfolhatná meg kilétét, sőt, égnel áló haja még erősítené is. Helyet foglal Csillaglány mellett, hogy magához szoríthassa, s nagyot szippant annak kellemes parfümös illatából. Megkeresi szemeit is, hogy rég nem látott íriszeket alaposan megvizsgálhassa.*
-Remélem jókislány volt Serena a távollétemben.
*Ölti ki a nyelvét játékosan a lány felé. Nem volt szép dolog eltűnnie, s ajjaj, könyv van Serenánál...talán el kéne szaladnia? Kishíján elnevette magát a gondolatra, de nincs szüksége, hogy ostobának nézzék. Serena kérdését megelőzve válaszol rá.*
-Muszáj voltam szabadságra menni. El, messzire a sulitól. Az erdőben voltam, ott mászkáltam. De mivel te prefektus vagy, s nyáron is vannak kötelességeid, nem hívhattalak volna csak úgy el. Ha pedig szóltam volna tervemről, sajnáltad volna, hogy nem jöhetsz velem.
*Csalódottan pillant maga elé, de ezt látta a legjobb megoldásnak. Mivel nem mer egyelőre Serena arcába nézni, tördelni kezdi az ujjait, mint valami elvonó terápián, s próbál lelkileg felkészülni az esetleges hiszti rohamra. Ajkaiba mélyen beleharap, természetesen nem mazochista, de lelki feszültség levezetésére jó trükk.*
-Amúgy, csinos vagy...
*Apró kis, szívből jövő bók általában megoldja a lányok szívét. Serena nem ezek közé a lányok közé tartozik. Ö egy olyan kincs, amit veszélyes elveszíteni, ha már egyszer megszerezte az ember. Kedvesen pillant fel ismét a lány arcára, s az arcára kiült, sajnálkozó tekintetnek könyörög, hogy hassa meg a lányt.*

*Teljes beleéléssel olvassa azt a könyvet, már egy pár oldalon túl haladt. Mindig is érdekelték a bájitalok, hisz belé nevelték, így figyelmesen olvassa apja újabb feltalálását, a bőr problémákra és egyéb betegségekre. Az öreg eléggé belemerülhetett az utóbbi időben, mert sok mindent írt. Vajon az anyja hogy tűri ezt…? Elképzelte az otthoni állapotot, háborús csatatér, az anyja által készített orvosságok miatt, amit az apjához próbál vágni… A hideg végig fut a hátán, megrázza buksiját, és inkább tovább olvas.
De valami megzavarja, pontosabban valaki. Ágreccsenés léptek zaja. Serena maga elé néz a földre, és sáros cipőt pillant meg. Nyel egyet, majd lassan viszi végig tekintetét.. végig a szintén sáros szakadt nadrágon keresztül, egy még mocskosabb pólón át egészen az előtte magasodó monstrum arcára.
Szemei elkerekednek, szája kicsit szétnyílik, mikor egy ismerős hang furakodik a fülébe…*
- Daeron?
*Teszi fel a kérdést, mert valahogy még nem sikerült felismernie a szeretett arcot. Végig méri a vonásokat, majd megnyugszik, hogy tényleg csak a fiú, és nem valami zsoldos állat, aki meg akarja erőszakolni..*
- Hah…
*Horkant fel a jó kislány kifejezésre, ami nem igazán jó jel. Duzzog, eléggé duzzog. Szemeiből semmit se lehet kiolvasni, csupa hidegség az egész. Fejét támasztva hallgatja a történetet. Majd elhúzza a száját.*
- Remélem, jól szórakoztál
*Ennyit fűz a történethez. Azért kicsit bántja, hogy több mint egy hónapig semmi jelzés.. már a leányzó kezdte azt hinni, hogy Dé lelépet a térképről és többet vissza, se jön. De erről a fiúnak nem kell tudnia. Ő a csendes szenvedés híve, és tudja, hogy ezzel lehet az emberekben a legnagyobb bűnbánatot kelteni. Nem bízza a véletlenre a dolgokat..*
- Nem foglak szétverni nyugi..
*Nyögi a fiúnak, aki látszólag attól tart, hogy Serena neki ugrik, és háromfelé tépi, utána megfőzi és odaadja az éhező gyerekeknek.
Napszemüvegét letolja a szemére és a könyve felé, fordul. Hát igen.. Védi a sminket az esőtől.*
- Leülsz?
*Teszi fel a kérdést, fel sem nézve a könyvből. Arrébb ül egy kicsivel, nem várja meg a választ. A fiú bókjára csak vállat von. Tudja, hogy Daerontól ezek a bókok, felérnek egy szerelmi vallomással, de most ez legkevésbé se érdekli…*
- Te is nagyon bejössz..
*Egy apró mosoly, csak félszemmel pillant a fiúra, de ezt ő nem láthatja.*
- És milyen volt? Jól érezted magad?
*Kérdezi, csak hogy legyen valami téma és ne Serena feszültségét egyék. Felpillant a könyvből Daeron arcára. Azért látszik, hogy a fiú is érzi, hogy elég nagy bajban van. *
- Majd megnyugszok
*Mondja halkan és visszafordul a könyve felé. Mint említve lett ő a csendes önmarcangolás híve. Ilyenkor hagyni kell, hogy megnyugodjon, ezzel mindenkinek jobb lesz.

*Hát hoppá! Elégedettséggel tölti el, hogy az elkövetkezendő napjait, illetve a szünidő megmaradt részét, nem a gyengélkedő falai közt kell töltenie darabokban. Megszakadna a szive, ha testét elválasztva látná lábaitól, nameg az izomzatáról híres karjaitól. Úgy tünik, karizmáját jobban kell majd növelnie, hogy a megfelelőképpen adhassa elő fizikai megterheléseken túleső személyiségét.
Az azonban mindenképp jó pont, hogy nem küldik el a francba, melegebb éghajlatra s egyéb nem kívánatos helyszinekre. Mitöbb, még helyet is kap Serena mellet, amit szintén jó pontnak vesz "ápolt" kinézetének köszönhetően.
A lány reakciókát látván, egy világ dőlt össze benne. Kezdő színészi karrierjét Serena úgy rombolta szét, mint az agyában lévő tudást az alkohol. Sejti, mi bánthatja Serenát, de jelenlegi helyzete miatt csak tőmondatokban mer beszélni. Nem, nem állt össze ruha nélküli benszülöttekkel, vadonbeli állatok társaságát sem kereste, de valahogy azok mindig megtalálták. Ilyen esetekre találták fel a varázspálvát. Abrakadabra!, s máris tálalva van a hétfogásos medvekoszt.
Csillogó tekintetét - a sártól csillogót- Serenára emeli, hogy újabb sületlenség hagyja el az ajkait.*
-Felemelően szórakoztam, persze. Megtanultam esőtáncot járni, beálltam kannibálnak, segítettem házat építeni Robin Hood-nak.
*Csámcsogja ironikusan, ha nem veszett volna el a nyavalyás térképe, már egy hete szorongathatná Serenát. A reklamálásokra csak megforgatja szemeit - szigorúan Serena látótávolságán kívül-, de végül igazat hagy a lánynak, bűnös.
A szemüveg szemre való letolására nyíltan ki is fejezi nem tetszését. Most hogy nézne ki, ha előkapna egy lapulevelet, és az arca elé tartaná? Így hát egy félelem mentes mozdulatta fogja a szemüveget, és lehúzza a lány szemeiről.*
-Máris jobb.
*Állapítja meg arrébb hajolva az esetleges hirtelen jövő ütések, nyaklevesek elől. Mikor nem lesz része csonkításban, nagy boldogsággal állapítja meg, hogy meggyilkolása időpontját eltolták későbbre. Felvont szemöldökkel pillant Serenára, most akkor élménybeszámolút kell tartania? Rendben, felőle.*
-Hát elindultam. Két óráig gyalogoltam, rögtön meg is kergetett egy medve. Felmásztam egy fára, na ott tanyáztam két napig, míg az a gorilla volt olyan kedves, elindult nyulakra vadászni. Nézegettem a tájat, néha beleestem egy-egy gödörbe, ahonnan pár napnyi mászás után sikerült csak kimásznom. Időmet azzal töltögettem, hogy gyermekláncfűből fontam koszorút magamnak, majd eljátszottam, hogy én vagyok az erdő királynője.
*Bizony, ez egy egész esti füvezés után történt, meg az is, hogy egy kígyónak bókolt azzal, milyen kellemesen nézne ki bakancsként.*
-Miután meguntam az egy hétig tartó Maugli életmódot, utaztam Bagira hátán, honvágyam lett. Elindultam visszafele, de sajnos elkapott egy zivatar, s full eláztatta a térképem, ami ezer darabra szakadt. Sajnos puzzle-zni nem volt kedvem, így elindultam. Szerintem megkerültem a fél erdőt, majd két hétnyi gyaloglás után itt kötöttem ki. S ekkor kibe botlok? Hát nem beléd?
*Kezeit még színészien szét is tárja. Ennyi lenne az ő története, ha majd nagyobb angol szókinccsel fog rendelkezni, regényt is ír belőle.*
-Sajnos Tarzant csak akkor tudtam volna játszani, ha te is ott vagy...
*Szomorúan megvonja vállát, ez nem jött össze. Ekkor fut agyán át a gondolat, vajon Serena mivel foglalta el magát távollétében? Talán nem megszükni akaró társat keresett magának? Közelebb somfodrál a leányzóhoz, s sejtelmesen megkérdi.*
-És te mivel ütötted el az időt?
*Lelkileg mér bizony fel is készült a válaszra. Végigpillant önmagán, nem lehet szép látvány, az biztos. A nadrágja sáros...ugyebár tudni kell, hogy nem is túrabakancsban indult el, de még annyi esze sem volt, hogy váltóruhát tuszkoljon be a magával cipelt könyvtár közé.*

*Annyira ne örüljön kedvenc fiúnk, mert Serena lelke nem annyira nyugodt, mint amennyire látszik. Csak gondol egyet, és már rombol is. Nem csak Dé lelkét, hanem az egész világot képes lenne, ha beindul. Szóval jobb lesz, ha azért meghúzza magát a szerecsen fiú.
A leányzó mindig is értett az illúzióromboláshoz. Ehhez van tehetsége, meg még egy-két dologhoz is, amit majd idővel Daeron is tapasztalhat.
Könyvét bámulja tüntetőleg. Nem olvas, nem képes rá. Csak bámulja és hallgatja a fiú szavait. Egyrészt örül neki, hogy mellette van kedvenc szőkéje, másrészt viszont háromfelé tudná szedni, mert nem szólt neki. De mélyen beszívja inkább a levegőt és próbál nyugodt képet vágni. Mikor végig hallgatja az első adag élménybeszámolót, felvonja a szemöldökét, de csak hümmög egyet. Már hozzá szokott Daeron effajta beszámolóihoz. Mindig nevetett rajta, de most inkább fancsali képet vág. Annyira nem vevő az ilyesmi viccre.
Csendben mered a lapokra, mikor egy kéz jelenik meg előtte és eltünteti a rejtőzködés tárgyát. Mérgesen pillant kék szemecskével szőkéjére, de nem bántja még nem. Majd megkapja úgy is egyszer a magáét. Szemeivel a fiúra mered, és újabb beszámolót hallgat végig, hosszan és türelmesen.
El sem tudja képzelni, hogy Daeron, hogy lehet ennyire játékos. A történet közben meg sem rebben a szeme, csak hallgat és hallgat…*
- Te nem vagy normális
*Mondja teljes őszinteséggel, miután Daeron elmondta, hogy az erdő királynője pozíciót töltötte be. Csak lustán megcsóválja a fejét, de tovább nem kommentálja a dolgokat. Nem akarja megbántani a fiút, pedig megérdemelné, de ez csak felesleges időpocsékolás lenne. Számára is és Dé számára is. *
- Ohh persze.. nélkülem is el tudtad volna játszani… valamelyik állatfajból kerítettél volna egy Janet.
*Jegyzi meg gúnyosan. Majd a fiú arcáról a messzeségbe köt ki a tekintete. Elgondolkodva pillog, már megint. Aztán megjelenik az arca előtt elég közel Daeron feje. Pislog kettőt, fókuszál, majd válaszol a kérdésre.*
- Nos elmentem egy kicsit vásárolgatni, összefutottam egy sráccal, Anselmoval, aztán kaptam tőle virágot és elmentünk borozgatni.
*Végül is ennyi történt, nem más, ittak egy kicsit és kész. Serena lelkiállapotának tökéletesen jól jött, Anselmo közvetlensége. Érdeklődve figyeli a fiú arcvonásait, aki biztos hitetlenkedve néz rá.*
- Más nem volt..
*Vonja meg a vállát*
- Te kértél beszámolót, én csak őszinte voltam
*Mondja és még mindig a fiúra, mered kék szemeivel. Daeron olyan fajta fiúnak tűnik, aki féltékeny tud lenni. Ezért és figyeli a reakcióját nagyon is.
Ahhoz képest, hogy már egy ideje nem fürdött Daeron eléggé lehet érezni a jellegzetes illatát, ami megcsapta a lány nóziját. Önkéntelenül húzódik közelebb szőkéjéhez. Mit sem törődve azzal, hogy az előbb valószínűleg, a fiú lelkébe gázolt bele már megint. *
- Amúgy tud meg, hogy hiányoztál te mocskos kurafi
*Tereli ezzel is az előző témát, és nem foglalkozik azzal, hogy Daeron csupa sár, Beleül az ölébe és ajkai a fiú ajkain kötnek ki. Apucitól jött könyvecske pedig szépen huppan valahol a földön..*

*Tighe halkan elkuncogja magát arra kérdésre, hogy közönséges ember-e.*
- Teljesen közönséges ember vagyok, ha egy pálcával hadonászó ember közönségesnek számít. Ha felmenőimre célzol...*Itt elgondolkodik egy csöppet.*-4 generációra visszamenőleg biztosan állíthatom hogy mindenki tisztavérű ember, sőt apám részéről kifejezetten muglik, anyám részéről is anyám az első a családjában, aki varázsló lett. Amúgy kor, nem, faji, vallási hovatartozás nélkül ítélem meg az embereket. Az sem érdekel, ha ork vagy. *Utalása a mugli fantasy irodalom klasszikus sötét oldali lényeinek egyikére vonatkozik. Közben azonban rájön, hogy lehet hogy a valóságban nincsenek is orkok.*- A mugli fantasy irodalomban mellesleg vannak tündék, bár ott őket elfeknek hívják. Orkok vannak vajon a varázsvilágban? Vagy ők már tényleg kitalációk?
*Persze nem várja, hogy a lány tudja rá a választ, de ha igen, annak csak örülni fog. Egyre jobban érdekli, hogy a mágia világa, milyen szinten és formában ivódott bele a muglik életébe, mennyit tudnak, hisznek el és mennyi belőle a kitaláció és a felnagyítás vagy a lekicsinyítés.*
- Odahaza nem tudták lekötni a figyelmemet. Legfeljebb a történelem és a földrajz. Az irodalom túl verses nekem, nem volt való. A magas szintű matematikai számítások megintcsak nem érdekelnek, ahogy az univerzum működése sem, vagy hogy hogyan lehet aranyat csinálni.*Utalása természetesen a kémiára vonatkozik, egy kicsit keverve az alkímiával. Itt már a pótvizsgára való felkészülés során is azt tapasztalom, hogy bizony kezdetektől fogva itt lett volna a helyem. Ebben a világban. megígérhetem, ha rajtam múlik, akkor egyetlen órát sem fogok kihagyni és képességeimhez mérten még a házikat is megírom.
*A fiú egyébként nem link. egyenes és becsületes ember, aki szerint a határok azért vannak, hogy feszegessük azokat, ahol kell ott pedig átlépjük. Ha nem tud a határok között érdeklődést találni valaki, akkor a határokon túl kell azt keresni.*
- Azt viszont már most tudom, hogy soha semmilyen tisztséget sem tudnának rám sózni. Saját magamért vállalom a felelősséget. Senki másért. Én nem vagyok sem tanár, sem nevelő, de még csak tanácsokat sem szívesen adok. Ugyanis a következményeket én sem látom.
*A következő kérdésre adandó válaszával kapcsoaltban elgondolkodik. Nem tudja hirtelen miket vett fel, azt tudja, hogy a bájitaltan nem volt közte. Most mégis vizsgázik abból is. Már csak kiváncsiságból is.*
- Kincsek és sírok szakértője szeretnék lenni. Nagyon érdekel a régmúlt, de érdekelnek a bestiák is, azonban természettel kapcsoaltosan határozott nézeteim vannak. Annak ellenére, hogy hosszú évek óta itt vagyok először a természetben. Megpróbáltam minden órát felvenni, amit csak lehetett. Viszont éppen most próbálkozok a pótvizsgákkal. Jó lenne ha sikerülnének.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Hallgatja a fiú szavait, elgondolkodva azokon. Annyira kiemeli a közönséges szót, és még ki is neveti, hogy Krisztyne fülig vörösödik. Még, jó, hisz ő csak olyan idéző jelesen gondolta a közönségest. Nem volt szándékában megbántani ezzel senkit. Pláne, hogy ő is emberből van, vagy mi fene. Ha nem is az egyszerűbb fajtából. Abban azonban igazat kell, hogy adjon neki, hogy a varázslók végképp nem tartoznak az emnlített kategóriába, így bólogatással jelzi egyetértését. Remélve, hogy a srác nem veszi észre pirosló arcát. Orkokról hallott, de most olyan zavarban van, hogy azokat sem tudná felsorolni, amikről az idén tanultak. A mugli tantárgyakra felfigyelve érdeklődést mutat.
-Érdekes, engem érdekelnének az efféle tantárgyak. Bár földrajzra tanított Agatha néni, de másra nem nagyon. Verseket, és más irodalmi műveket is csak mágusoktól olvastam. Nem is tudom milyen lehet más könyv.
Órák kihagyása.....hát igen, a lány is így vélekedett, ahogy most Tighe, de aztán be kellett látnia, hogy nem bírta.
-Akkor sem dől össze a világ, ha egy-két órát kihagysz. Tudom magamról. De te talán jobban fogod bírni mint én...
Na igen, látja már, hogy sok akarat és kitartás rejtőzik beszélgető partnerében, így megkönnyebbülhet, hogy nem akadt össze egy bajkeverővel. Bár ezt sem lehet biztosra tudni... Azon viszont meglepődöt, hogy semmilyen tisztséget nem akar betölteni, de megérti. Sokkal egyszerűbb úgy az élet, ha nincs rajtunk feelősség. Jelenleg Krisztyn sincs sok, de szeretne később talán ittmaradni az iskolában, s egy szakot olyan szinten megtanulni, hogy esetleg tanár is lehessen belőle. Ezt elmondja a fiúnak is, s még hozzáfűz pár gondolatot.
-Tanárság mellett a sárkányidomítás, vagy nevelés is érdekel, vagy az aurorság. Vagy akár gyógyítói szakma.
Na igen, ez így elég sok. Nem tudja még szegényke, hogy mit is akar valójában. Pedig nem ártana már eldöntenie, mert másodévesen már nem akarja csak azt tanulni, ami feltétlenül szükséges. Most azonban beszélget, úgyhogy nem mélyed bele jobba a töprengésbe.
-Remélem, hogy sikerülnek a vizsgáid. Akkor tálálkozhatunk órákon is akár.
Igen, érdekli, hogy fognak e még találkozni. Összehozza-e őket a sors még beszélgetésekre vagy sem. De ez még a jövő titka....
Sétálnak még, de valahová szívesen leülne a lány, így egy fát közelít meg, vagy a sövény aljánál telepedik le, megütögetve maga mellett a füvet, remélve, hogy a fiú csatlakozik hozzá.

*Tighe, aki előszeretettel fürkészi szemeivel a lányok reakcióit, természetesen észreveszi a lány elpirulását. Persze ezt sem hagyhatja szó nélkül.*
- Nézd csak. Elpirultál. *Újabb nevetés következik. Nem gúnyos, csak jókedvű.* Nem akartalak zavarba hozni. Elnézésedet kérem.
*A fiú odalép a lány mellé, már amennyire ez lehetséges és barátságosan átkarolja a vállát és szintén barátságosan magához szorítja. Majd, mintha a húgával játszana, megpöcköli az orrát. de csak finoman.*
- Mi van veled? ennél vagányabbnak hittelek. Na szép. Most megint foghatom vissza magam.
*Szavaiból azonban kitűnik, hogy szimpatikusnak találja a lányt, és szavaival inkább oldlani próbálja annak feszültségét. remélhetőleg sikerrel. Persze reakciója furcsa lehet és szokatlan, de mivel egész addigi életében gyakorlatilag ő volt egyedül és az egoja, így nem igazán volt alkalma z emberi kapcsolat teremtést gyakorolni.*
-Ne aggódj én még egyetlen mágusok által írt könyvet sem olvastam a tankönyveimen kívül, de nem is különösebben hiányoznak. Odahaza sem olvastam, csak hallottam ezt azt egy két embertől.
*Írországban a gyorsan változó szövetséges-ellenfél rendszerben konkrét barátai nem votlak, max pár bunyó erejéig társult mellé pár ember, de lehet hogy máskor meg pont vele kellett összeütnie. Ok persze mindíg volt elég. Mikor a poszt kérdése felmerül a fiú észreveszi, hoyg a lány csodálkozik elhatározásán.*
- Lehet hogy furcsállod a döntésemet, azonban én nem tudok egy helyen megmaradni sokáig. Ezért is választottam azt az iráynt amit választottam, ha szerencsém van akkor kell változatosságot és mozgáslehetőséget fog nekem nyújtani. És megintcsak oda térek ki, hogy ott magamra leszek utalva, magamért fogok felelni. Soha nem voltam jó pesztrának. majd elválik egyébként hogy fogom bírni. //Ez az usertől függ inkább. :-)//
*Most a fiún a megrökönyödés sora a lány olyan dolgokat sorolt fel, amiknek egyáltalában nem sok közük van egymáshoz.*
- Auror? Sárkányidomítás? gyógyítás? ezeknek aztán abszolút semmi köz egymáshoz. Az ellenséget el kell pusztítani. Nem börtönbe juttatni, vagy meggyógyítani. Sárkányidomítás? Hát arra én biztosan nem vállalkoznék.
*A fiú tiszteli az állatokat, de nem a barátai. Az élőhelyüket a magántulajdonuknak tekinti és ha teheti nem sértené azt meg. Így egy sárkány közelébe sem menne, max távolról figyelné. Mikor a lány helyet foglal egy fa tövében a füvön a fiú csatlakozik hozzá. Kellően bementek a lugasba úgyis már.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Na tessék, már ennél jobban nem lehet vörösödni. Kék hajához nagyon rosszul ál a pirosló arc. Még az a szerncse, hogy azért tud annyira uralkodni érzelmein már, hogy ne változzon át hatásukra haja és szeme színe is. De most mégis, pár vörös tincs is látható a kék hajfonatban. A fiú átkarolja, barátian. De azt, hogy Krisztyt fiú már igen régen ölelte át már nem tudhatja. Jóleső érzés ez, akkor is ha csak a feszülséget akarná oldani vele a srác. Na de kérem, az orrát megpöcköllni? Mit jelentsen ez? Milyen reakciót vár etttől? Azt amit kap, hogy kicsit oldalba böki a lány, majd elneveti magát? Mert ez történik. Huncut mosollyal néz szemeibe séta közben.
-Én, vagyány? Hát az nem én vagyok...inkább egy kétbalkezes csaj, aki nekimegy annak, aki az útjába kerül...
Tényleg nem jellemzi a vagányság, sem az, hogy túlságosan bátor lenne. Már az is nagy szó, hogy most itt sétál a fiúval. Valami oka van ennek is, mert régen nem volt ilyen. Sőt, sokkalta merészebb és bátrabb volt. Talán a környezetváltozás, az új hely tette ilyenné.
Könyvekkel kapcsolatban nem reagál már a fiú szavaira, nem sok kedve van most olvasásról bezsélgetni. De más téma sem nagyon jut eszébe helyette. Szerencsére adja magát a fiú által felvázolt életút, ami a szabadságot, kötetlenséget jellemzi.
-Tudod egy szinten irígyellek azt hiszem. Lehet, hogy nekem is ilyennek kellene lennem. Élni szabadon, mint a madár...
Hangos kacaj hangzik fel Krsizty felől, mikor látja a fiú meglepett arcát. Nem csoda...tényleg olyan változatosak, hogy normálisan gondolkodó személyek elképednek hallatán.
-Tudod változatos, mert nem tudom mit akarok. Szinte minden és semmit egyszerre. Mikor az egyik,mikor a másik szakma érdekel jobban. Nevelőm után a gyógyítás..elég sokat tanultam tőle. Vonzanak a nagyobb lények, ezért a sárkányok. Auror pályát kihívásnak érzem, ahhoz össze kellene szednem magam. Én nem akarok ölni, csak ha muszáj. Nem vagyok híve annak, hogy el kellene pusztítani mindenkit, akivel akár csak egy apró probléma van is. Nos tanár...ez érdekes, mert most nem igazán tudok diákokkal kapcsolatot teremteni, vagyis nem mindenkivel. De igyekszem...ezért vállaltam el a prefektusságot is.
Örül neki, hogy a fiú is leül, kicsit féloldalasan helyszkedik el, hogy láthassa az arcát.
-Mesélj még nekem a muglikról kérlek.

//Krisztyne//

*A fiú kedvesen elmosolyodik. Aranyosnak találja a lányt. Főleg hogy kétbalkezesnek nevezi magát.*
- Még nem jöttél nekem. Csak megbotlottál bennem. Bár az nem a te hibád volt. Olyan kicsi és jelentéktelen porszeme vagyok a világnak, hogy nem meglepő, ha nem vettél észre.
*Mindezt persze mosolyogva mondja, szavaiban semmi gúny sincsen. Kezével beletúr a hajába. Aprólékos gondossággal elkülönit egy csomót, majd addig feszegeti, amig szét nem válik a tincs.*
- Szabadság. Akkor beszéljünk erről. Mi is a szabadság? Azt hiszed én szabad vagyok? Engem is kötnek a szabályok. Iskolai és egyéb szabályok. A szabályok szükségesek. Szabadság nincsen. A szabadság káoszhoz vezet. Csak szabadságnak nevezzük azt az állapotot, amit a szabályok szabadabb értelmezésének, lazább alkalmazásának gondolunk. A régi motoros bandák a muglik között a hippi mozgalmak a szabadságot hirdették de ők sem voltak szabadok. A saját szabályak zárták őket börtönbe.
*A lány kiröhögi őt korábbi gondolatai, és elképedt arca miatt nem lepődik meg ezen különösebben. Inkább kényelmetlenül feszeng, pózokat vált ültében. Persze a lány válaszol a távlati terveivel kapcsolatosan feltett kérdésre is.*
- Jó széles körű az érdeklődésed. Ha ezt mind tanulni akarod, akkor akkor majdnem minden órát fel kéne venned nem? Kicsit részletesebben kérném. Miről beszéljek? A muglik világa hatalmas és rengeteg információ van róla. Nem lehet úgy mesélni róluk, hogy a hasamra ütök. Mire vagy kváncsi.
*A fiú szeme közben csillog. Nagyon szeret beszélni újabban, mióta rájött hogy azt is lehet.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

-Ha az orrom elé néznék, az ábrándozás helyett talán még észre is vettelek volna.
Jegyzi meg halkan, gunyoros hangnemben, mellyel önmagát akarja kifigurázni. Hisz miféle dolog már az, hogy csak úgy elkalandozzanak a gondolatai. Nem szokott ő ilyen lenni. Azt viszont nem gondolta, hogy ez a botlás egy majdcsak kioktatássá fog alalkulni. Hisz a fiú szinte már-már tanítási szinten hangoztatja a szabadságról alkotott véleményét. Vagy csak Kriszty véli így, ami a lány szemszőgéből most lényegtelen.
- Nos igen, ez alapjában véve még igaz is lenne, de...és igen ott van az a de. Ugyanis ha belegondolsz már az maga egy szabadság, hogy saját magunknak alkothatunk szabályokat. Ezeket a szabályokat minden más által alakítottnál könnyebb betartani, és ha valami okból jobbat találunk helyette alakíthatjuk, formálhatjuk. Teszem azt, ha én saját munkaidőt szabhatok magamnak, és nem kell főnökhöz igazodnom, szeszélyeit elviselnem, máris van egyfajta felszabadult érzés a lelkemben. Persze én is szabok magamnak az iskolán kívüli szabályokat is, és jómagam is be kell, hogy tartassak párat, így tudom milyen az, ha valakit egy láthatatlan kényszer alá kötnek. Természetesen tudom, hogy nem kötelező betartani a szabályokat, azonban ebben az esetben viselni kell a következményeit. Ahogy a saját szabályaink felrugásakor is, ha azzal magunknak okozunk gondot.
Az, hogy ebből milyen következtetést von le a srác a kékségről már csak rajta múlik. Minden esetre azt láthatja, illetve hallhatja, hogy bizony ő sem megy a szomszédba egy kis feleselésért. S a saját igazáért kiáll.
-Első évfolyamban is felvettem majdnem minden tantárgyat, úgyhogy ez nem okozna gondot. De az éven már nem akarok. El fogom dönteni, hogy milyen úton haladjak tovább.
Muglik...mit is kérdezzen a muglikról, hisz alig ismeri őket, vagy már túlságosan is jól?
-De-de. Csak üss a hasadra nyugodtan, és kezdj el bármiről beszélni. De hogy egy kicsit megkönnyítsem a dolgod, talán a szórakozásaikkal kapcsolatban kezdhetnél.
Nézi a fiú csillogó szemét, melyből sugárzi az értelem. Remélhetőleg elég művelt, értelmes Kriszty ahhoz, hogy tudja vele tartani a lépést beszélgetés terén...Tesi mivoltukban most ülnek még, a lány maga alá húza lábait, törökülésbe tornázva magát. Szembefordulva a fiúval, rákönyököl a térdére, megtámasztva állát, s szemei a fiú szemeiben fúródnak figyelmesen hallgatva szavait.

---> MRS. SERENA <---

*Nem tűnt ő el, csak egyszerűen kivette a szabadságát. Egy kis füvezés a természetben, zöld a zölddel, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Keseredett csalódással látja, hogy a naaaaagy Serena igencsak lelkére vette a kis "elszökését a börtönből". A nyavalyának van kedve folyton a sövénykertben gubbasztani, amikor van egy nagy erdő, hol az ember oly csodásan fejlődhet visszafele. Egy-két sérülést azonban sikerült beszereznie fáramászás közben, s valljuk be, nem mindennap keregeti az embert egy vaddisznó.
Kék szemeit tányérméretűre tárva gyakorolja a bűnbánatot, hogy új lappal kezdhessenek.*
-Bájitalok, apádtól? Sikerült megfőznie a másnaposság elleni főzetemet?
*Vagy szimplán csak reklamál, hogy előre eltervezett hozzávalók bizony nem a kedves Daeron elképzelései szerint hatottak, s ki kell majd fizetnie jópár ember temetését. Azért sunyin odatekintget az új példány felé, amit természetesen kölcsön fog kérni a leányzótól.*
-Rendben kedves, bűnbánatodért esedezem, hogy Tarzant játszani óhajtottam!
*Ajkain természetellenes, groteszk mosoly terül szét, ha az elmúlt napok eseményei jutnak eszébe. Arrébbökdösi kezeit, s simogatni kezdi a lány hátát.
Bizony, hogy megáll benne a szívverés, mikor "Anselmo" nevét hallotta. Jellemző a nőkre. Egyszer teszi ki a lábát két hétre, s míg ő a megélhetésért küzd, addig Serena kisasszony vígan borozgat egy vadidegennel.
Mélyről jövő sóhaj után végül jóképet vág a dologhoz. Ha egyszer Serena azt mondja, nem volt semmi, akkor csak hullarészegen tért vissza hajnalban a hálókörletébe.
S most következik minden férfi nagy álma: A Szappanopera. Serena előbb le "ku.....??" akármicsodázza, végül le is smárolja!!! Micsoda rámenős. Azért noh, visszacsókol, mégis ő játssza most Ádám szerepét, közben tökéletes elégedettség csörgedezik végig vénáiban egészen a ...-ig.
Hátsszünet. Kitágult pupillák, nagy O alakú száj, elfehéredett arc, remegő kezek. Katatónia?*
-TE SZENT ÉG! BENNEHAGYTAM A MACSKÁM A BÖRÖNDBEN!!!
*Serena valahol a bokrok között landolhat, amikor Daeron 120 km/h sebességgel hátradobta, hogy nekiiramodjon. Hátraesik a bőröndben, ugyanmár, mit számít az enyhe agyrázkódás egy meggyilkolt macska mellett? Kinyitja a bőröndöt...üres. Elképedve keresi Serenát, a macskát, és a többi holmiját.*
-Az éjszaka nagyon betéphettem. Már alig maradt anyagom. Két szálra elegendő.
*A pad felé sétálva túrja elő zsebeiből kedvenc "édességüket". Tekergetni kezdi a zacskót, melyről egy-két oda nem illő fűszálat is leszedeget.*
-Kiakadtam, aztán elkezdtem szívni. Nem tudom, mit csinálhattam, de megint egy fán ébredtem. Elhagytam az összes könyvem, jegyzeteim, rajzaim.
*Fáradt, csalódott arckifejezés. Ajkába harapva dönti fejét a lány vállára.*
-Mit szólnál hozzá, ha elkísérnél a szobámba...lefürdenék, esetleg lefürdetnél...aztán meglátogatnánk a Kilátót?
*Erre egyetlen Serena se visszakozna. A legutolsó Kilátóbeli események után mindig boldogan mássza meg a többezres lépcsőfordulót.*
-Távollétemben nem történt semmi különleges?
*Pillant fel kíváncsian a semmittevésből. A regénybe illő kalandjai után nem vágyik másra, csak egy kiadós alvásra. Végre nem hideg barlangtalajon, magas fák ágain kell fejét álomra hajtania, s nem arra kelni, hogy egy hatalmas medve próbálja megenni. Bőröndjét maga mellé vonszolva rángatja fel a lányt a padról, hogy aztán meginduljon rég nem látott szobája felé.*

Egyik vézna kis karján a kosárkáját tartja, amiben sok finomság lapul. Többek között pár pogácsa, szendvicsek, meg egy-két tortaszelet foglal helyett, meg egy kis gyümölcslé is található a mélyén. Másik kicsi kacsójával pedig Gabrielbe karol, ahogy nagyban húzza kifelé a hátsó kertbe a fiút. Szélesen mosolyogva pillant rá, majd dudolássza.
- De gyereeeeeee! Nah! Egy kis friss levegő!
Jelenti ki büszkén a nagy ötletre, miszerint a kinti levegőn biztosan jobb étvágya lesz a szöszkének. Az persze nem számít, hogy tulajdonképpen már este van, és alig látni egyáltalán valamit is. Weekot az ilyen nem állítja meg, bár tény, hogy ő még azért egész jól lát a sötétben, félhomályban. Arcán széles, sugárzó kis mosoly, ahogy cicaszemeivel néha Gabrielre pillant.
Nagy erőkkel próbálja az utóbbi időben felvidítani a fiút, bár csak kisebb-nagyobb sikerekkel. Többnyire minden beszélgetés elején megkérdezi tőle, hogy "Még várnom kell egy kicsit?", de amint válaszolnak neki ezt illetően, hanyagolja is a témát.
Tekintetével keresi a legmegfelelőbb helyet az esti piknikezésre, amit hamarosan meg is talál itt a lugasban egy üres részen. Széles, büszke, győzedelmi mosoly az arcán, majd húzza rögtön arrafelé.
- Nézd! Az ott tökéletes lesz! Ugye gazdi? Ugye?
Hadarja egy szuszra és lelkes tekintettel, szinte már odacibálja a fiút, ahogy próbál minél gyorsabban helyet foglalni. Mintha attól félne, hogy ilyenkor bárki elfoglalhatja tőlük a remek piknikezési lehetőséget. Amint lepakolja a pokrócot, mosolyogva, dudolászva pakol ki rá minden jót és finomat, hgy aztán egy apró kis gyertyát pakoljon a közepére és meggyújtsa (ennek trükkjére még az indiánok tanították meg, úgy hívják: gyufa). Nagyot szusszantva ül le szépen törökülésbe az egyik oldalra, hogy mosolyogva mutogasson az ételekre.
- Az ott pogácsa, az ott áfonyalekváros szendvics, az ott húsos szendvics, az ott majonézes szendvics, az ott baracklekváros szendvics, az ott... az ott... ő.... hm... meglepi szendvics! És hoztam még almalevet is, nagyon finom és egészséges is! És tortát is hoztam, epreset, mert az nagyon finom.
Hadarja el azonnal, össze-vissza mutogatva és kapkodva, majd széles mosollyal az arcán pillant Gabrielre.
- Jó étvágyat, gazdám!
Majd azonnal kezdi két pofára tömni magába a szendvicseket. Persze elgondolkozik, hogy talán a napokban megesett furcsa találkozását Dezzel meg kéne említenie, de aztán inkább hanyagolja a dolgot. Egyrészről nem szeretné terhelni a saját dolgaival Gabrielt, másrészről pedig a nagy szidás után nem hiszi, hogy találkozna még a macskafiúval.
Dorombolva pillant Gabrielre és mosolyogva mutat a gyertyára.
- Tetszik? Az ebédlőből loptam.

*Dezer Attila, mióta visszatért ide, Tornerans falai közé, egyre inkább úgy érzi, hogy nem helyes itt maradnia. Még nem sikerült beszélnie Gerarddal a dologról, de senki sem lakoltatta ki, így úgy veszi, régi mestere hallgatólagosan beleegyezett abba, hogy itt maradjon addig, ameddig neki jól esik. Márpedig kicsit sem esik jól ott lenni, ahol minden arra emlékezteti, mekkora hibát sikerült elkövetnie.
Nem is a bájital foglalkoztatja, mert azzal, hogy pár évvel idősebb lett, alig változtat valamin.. Legalábbis eddig nem érzékelt rossz mellékhatást ezt illetően. Ezek a falak sokszor eszébe juttatják Aprilt.. Nem kezdődött jól, s nem mondhatja, hogy rosszul végződött, mivel közel sincs vége, de.. Amióta újból otthagyta Skóciában, nincs nyugta felőle. Sehogy sem fér a fejébe, hogy a hóhajú kis tünde miért nem képes kitörlődni agyából. Most nem ennek kéne a fejében járnia, nem azért jött ide, hogy..
Hát persze.. Az a kis vérpárduc az oka, pontosan olyan, mint a megszelídített April, habár közel sem olyan értelmes.. Talán ha megkapja, elmúlnak ezek a zavaró gondolatok.
A fekete-kék szőrzet a fogyó, de még kerek hold fényében csillog, ahogy egymás után teszi mancsait. Kénsárga szemei a terepet fürkészik, sehol senki.. Csend és nyugalom honol mindenütt! Ami nagy szerencse, mert semmi kedve társasághoz, főleg nem ahhoz, hogy valami gusztustalan szerelmespár idejöjjön piknikezni, na meg huncutkodni..
Ahogy meghallja a léptek surrogását, felkapja fejét, a számára most fülsértő hangra megrezdül egész teste. Sajnos semmivel sem képes összetéveszteni, Ez minden bizonnyal Weeko. S ahogy meg tudja ítélni, a lány még nem szimatolta ki.. A „Gazda” szóra Dez fogai kivillannak. Ez nem lesz sokáig így..!
Rezegnek a levelek, ropognak az ágak, ahogy az izmos macskatest eltávolodik a párostól, s éppen mikor a lányka a temérdek ételek listáját sorolja, levegővétel nélkül, Dez jelenik meg a fák között*
-Jó estét!
*Néz végig a két, pokrócon ülő emberen. Hát ez a szőke ficsúr.. Még mielőtt a lányka közbekotyogna, Dez közelebb lép, s kinyújtja kezét*
-Dezer Attila, Mr. Griffith.
*Ajkain diplomatamosoly, ahogy megrázza a férfi kezét, ha az elfogadta jobbját. Dez az éjjeli kis sétájára sem volt hajlandó rosszul felöltözni. Mélyvörös, rövidujjú ingének mellkasán címere díszeleg, a vért könnyező rózsa, fekete hosszúnadrágja pedig fekete edzőben végződik. Bal, piercingelt szemöldökét felvonva néz a lányra, kérdőn.
Hűvös, könnyű esti szellő borzolja meg mindannyiuk haját, a jegeskék szemekbe pedig mintha egy csöpp világossárga láng lobbant volna egy pillanatra*
-Lopni bűn, Ms. Abooksigun.
*Dez láthatóan magabiztos: ő tudja a legtöbbet arról, mi közük egymáshoz, nekik hárman. Nem kell megerőltetnie magát, hogy emlékezzen a pletykalapok találgatásaira, miszerint ez a szőkeség itt kitervelt módon megölte volna testvérét a hatalomért.
Ő sosem tudta, hogy tisztelje ezeket az embereket, vagy mégis inkább elítélje őket. Már nem az emberölésért.. Kevesebbért is jár már az ő szemszögéből. De vér ellen menni mégiscsak tabu*
-Azt hiszem, további jó étvágyat és szórakozást kívánok. Szép estét!
*Ugyan nem látszik, de csípőjén vadul tekereg a párductetoválás.. Dühös a vad, amiért nem haraphat abba, akibe akar. Márpedig szívesen mélyesztené a fogát bármelyik jelenlévőbe..
Még akár Dezébe is*

- Uvaah… Weeko, lassabban!
*Szegény szöszi alig tudja tartani a lépést a sötétben is lendületesen és biztosan mozgó lánnyal. Bár bízik benne, egyszerűen nem tudja leküzdeni az alapvető emberi ösztönt, hogy ha nem látja hogy hová lép, akkor legalább lassan és óvatosan közlekedjen. Szinte levegőt sem mer venni ahogy vakon szedi a lábát a fekete ismeretlenben. Mivel az egyedüli biztos pont Weeko karja, abba kapaszkodik teljes erejéből – ami valljuk be, nem sok.
Mellesleg nem csoda, hogy az utóbbi időben alig evett, elvégre Weeko újabb beszélgetéskezdése nem épp a legmegnyugtatóbb dolog sérült lelkének. Gyomra szinte folyamatosan görcsben van az állandó bűntudattól, és napi rendszerességgel kap majdnem-szívrohamot, mikor elhangzik a kérdés. De persze a leopárdlányra egyáltalán nem haragszik a dolog miatt, csak saját magát emészti minden egyes alkalommal, mikor azt kell felelnie: „Igen, még egy kicsit...”
Még szerencse, hogy cicájának lendülete általában nem hagy neki időt, hogy túl sokáig gyötörje magát. Elvégre még a sötétséghez sem tudott hozzászokni a szeme, és máris úgy tűnik, hogy megérkeztek.*
- Umm... persze...
*Nemigazán tud véleményt mondani arról a tökéletes helyről, ugyanis sziluetteknél tényleg nem lát többet. A lába éppenhogy csak a földet éri amikor Weeko tovább cibálja, de a szöszke csak engedelmesen követi a lányt, végül pedig kissé zihálva áll meg. A gyertya fényénél aztán végre körbe tud nézni, és el kell, hogy ismerje...*
- Tényleg nagyon szép hely.
*Édesen mosolyogva ül le, hálásan pislogva Weekora és a sok ételre, ami igencsak alapos felkészülésre utal. Halkan szipog egyet, ahogy megint elkezdi bántani a lelkiismerete. Elvégre a vércica olyan önzetlenül gondoskodik róla... ő pedig még csak igazat sem tud neki mondani. Tétován elvesz egy baracklekváros szendvicset, és igyekszik rendesen enni hogy megnyugtassa a lányt, hiába nincs étvágya. Egészen elmerül keserű gondolataiba, csak akkor eszmél fel és nyel félre, mikor a másik a gyertya származásáról számol be.*
- Lop... Igen Weeko, nagyon szép, de lopni nem szabad... Ha befejeztük a vacsorát, mindenképpen vissza kell vinnünk!
*Bár a gyertyafénynél nemigazán látszik, de arcára zavar pír ül ki a lopás emlegetésére. Hű, ezért még nagy bajba kerülhetnek... Csak reméli, hogy még nem tűnt fel senkinek, és nem fogják megszidni Weekot miatta. Majd legfeljebb azt mondja, hogy ő vitte el a gyertyát.
Talán a bűntudat teszi, talán a félelem, hogy kikapnak, talán alapból ilyen ijedős, mert amikor hirtelen egy ismeretlen hang csendül mögöttük, a kis szőke akkorát ugrik ültében, hogy már szinte tehetségnek lehetne mondani. Még a szendvicset is elejti a nagy rémületben, és félő, hogy őrülten dobogó szívét minden jelenlévő meghallja, amilyen hangosan dörömböl a mellkasában.*
- Jó.. es..tét...
*Hatalmas búzavirágkék szemei úgy csillognak, mint valami csapdába ejtett apró növényevőnek. Ha tudná, hogy mennyire illik a hasonlat rá és az idegenre, lehet, hogy menekülőre is fogná a dolgot. De így csak összeszedi minden maradék lélekjelenlétét, gyorsan megtörli a kezét egy szalvétával, és feláll, hogy fogadja a kézfogást. Így, hogy felegyenesedik teljes magasságára, mégtörékenyebbnek tűnik. Talán mert így már jól látható, hogy mennyire vékony, és hogy emellett az alacsony kategóriába sorolandó, bár valahogy arányai mégis kecsessé teszik. Apró keze szinte elvész a másik tenyerében, és bár nem olyan idegesítően jellemtelen a kézfogása, hanem kellemes és gyakorlott, mégis érezhető, hogy egy erősebb szorítással porrá lehetne őrölni gyenge csontjait.*
- Ga... Gabriel C. Griffith...
*Szegénynek hallhatóan még a lélegzete is elakad a meglepetéstől, hogy az tudja a nevét. Persze egy fél pillanat után beugrik neki, hogy hallotta már a nevét, és talán látta is, elvégre hiába nem ő volt a hivatalos örökös, a protokoll-rendezvényeken ugyanúgy ott kellett lennie. Talán ha nem bújt volna félénken állandóan Rafael háta mögé, és nem sütötte volna le állandóan a tekintetét, ha valaki beszélt hozzá, jobban emlékezne az arcokra.*
- Umm.. Nem Weeko hibája... nem akart semmi rosszat. Mindjárt... vissza is visszük a gyertyát.
*Úgy tűnik, hogy benne nyoma sem található a férfiből áradó magabiztosságnak. Nem, igazából Gabet nem is lehetne férfinek nevezni. Hiába múlt el 17, legalább három évvel fiatalabbnak tűnik koránál, az ártatlan-rémült tekintet pedig nem sokat segít.*
- Viszont... látásra...
*Meglepi, hogy „Dezerattila” máris távozik, volt egy olyasmi érzése, hogy nem ússzák meg a dolgot ilyen hamar. Arra még most nincs lélekjelenléte hogy elgondolkozzon róla, hogy mégis mit keres itt a kastélyban apjának egyik európai üzlettársa, még mindig alig kap levegőt a rémülettől.*

A cicus nagy szemekkel, teli pofazacskókkal nyammog és csámcsog kissé az ételen (igen, erről még Gabriel nem tudta leszoktatni), ahogy a gazdájára pislog. Már éppen tovább csacsogna nagyvidáman, amikor zörgést hall a bokrok felől. Persze ő azért hamarabb észreveszi a jövevényt, mint a gazdája, de nem sokkal. Éppen csak pár másodperccel, hogy ugrásra készen feszüljön meg, tágra nyílt szemekkel meredve abba az irányba. Persze aztán érzi az ismerős cicaillatot és kissé megnyugodva ernyednek el a tagjai, amikor megjelenik a férfi.
Kissé meglepetten pislog párat, hogy a nagy falatot lenyelje szinte hallhatóan. Kíváncsi tekintettel billenti félre a fejét.
- Gazdi és Cicafiú ismeritek egymást?
Kérdi furcsálkodva, nem emlékszik, hogy találkozott volna a szöszi meg a feketeség egymással.
Grimaszolva, és orrát ráncolva fintorodik el egészen, amikor Ms Abooksigun-nak nevezik. Nem szereti a magázást, határozottan nem szereti. Ez olyan távolságtartó és hideg. Ő rá meg a kettő közül egyik se igaz. Hogy ellenkezését ki is fejezze, megrázza a fejét.
- Weeko. Csak Weeko. Vagy cica.
Vonja meg a vállát, persze aztán rögtön összerezzen. Jól emlékszik, hogy a múltkor a vállrándításért lett leszedve. Kissé riadtan figyeli Gabriel reakcióját, közben még oda is csusszan lassacskán hozzá, biztos ami biztos alapon.
A kiokításra lebiggyeszti az alsó ajkát, kissé duzzogva.
- Jól van, jól van. Majd vacsora után visszaviszem... Téééényleg...
Nyaffantja halkan. Elvégre ő tényleg csak jót akart. Meg a lopást sem érzi kimondottan bűnnek. Elvégülis ő eredetileg is vissza akarta vinni. Még egy papírt is hagyott ott, amivel úgyahogy felírta azt, hogy "W. E. E. K. O.". Így leglább tudni fogják, hogy hol keressék, ha nagyon akarják a gyertyát.
Furcsálkodva figyeli Gabriel reakcióját a másikra. Nem igazán érti, hogy mi a baj, de ha Gabe fél, akkor ő természetesen mellette áll. Próbálja összekapcsolni a dolgokat, de mivel nem is tud Gabe balesetéről, meg a mágusvilág híreiről, dolgairól, ezért nem is tudja összerakni. Még apró grimaszokat is vág be, ahogyan tekeregnek a kerekek agyában. Dez pedig lépdel elfelé, őmaga Gabrielhez hajol halkan suttogva.
- Valami baj van Gazdi?
Kérdi halkan, alig hallhatóan, majd nyaffantva pillant Dez után. Már csak azért is szeretne a másik közelében lenni, mert macska. Nem számít milyen módon és hogyan, de macskaféle, és ez a lényeg neki. Tétován pillant hol Gabrielre, hol a másik fiúra, majd fog egy szendvicset, és mosolyogva nyújtja Dez után.
- Nem kéred ezt? Visszafelé biztos éhes leszel.
Motyogja, habár az iskola nincs is annyira messze.

*Kéjes elégtétellel tölti el Gabriel C. Griffith rémülete.. Tobzódik abban a kocsonyás, ragacsos félelemben, ami találkozó tenyerükön keresztül áramlik belé.. Nem nyirkos a Szőke keze, mégis úgy érzi, valahogy leizzadt tőle..
Hiába, termetre Dez veri a 180-at, s ugyan ő is vékony, kisportolt, szálkás izomzattal rendelkezik. Alkatilag ilyen, őt nem gyötri semmiféle bűntudat.. Noha hacsak meglátják az emberek, tudhatják róla: több mocskos ügybe keveredett már, mint a legmocskosabb bűnöző.. Hiába, a fehérgalléros bűnözők a legveszélyesebbek*
-Miattam igazán nem szükséges. Az itt fizetett tandíjból telik gyertyára.
*Int kezével, jelezve, nagyon is tisztában van a helyzettel. Az alacsony, törékeny fiú arra készteti, hogy a falhoz szorítsa, de pókerarcán érzelem nélküli, halvány mosoly játszik csupán. Hiába, ha hagyná, hogy kiolvassák szemeiből szándékait.. Már rég nem élne valószínűleg.
Ahogy ott állnak, egymással szemben, Dez fejében megjelennek a bálok, tárgyalások képei.. Nagyon is jól emlékszik, hiszen ez a kis pöttöm srác pontosan vele egyidős volt! Mégis.. Rafael pucájában mindig is több vér volt, jobban is megértették egymást. Az üzlet pedig simán ment, régi, jóhírű és magasrangú családok.. Nagyon is jól emlékszik, húga mennyire tiltakozott a gondolattól, hogy hozzámenjen bármelyik Griffithhez.. Előbb-utóbb úgyis a család szolgálatába áll Giselle is, bár nem csodálja, ha nincs gusztusa ezekhez.
Dezer Attila kérdő tekintettel néz le a vérleopárdra.. Hiába, nem hagyhat egy ilyen aranyos és ritka kísérleti nyulat.. Vagyis cicát kárba veszni! Muszáj lesz magához édesgetnie. Szerencséjére nem lesz nehéz, az egyszerű lélek könnyen a csapdájába esik sármjának, szóvirágainak. Könnyebb lenne, ha Weekot jobban lekötnék a testi örömök, akkor bevethetné ezeket a képességeit. De így csak megnyerő arcélére apellálhat.
~Meg leszel törve, édesem, sőt! Könyörögni fogsz érte, hogy vessek véget a szabadságodnak.. Te sem leszel különb, mint az eddigiek, pont olyan befolyásolható kis játékszer leszel. Egy újabb strigula, újabb ékszer a dobozban.. Csak nehogy eltörj nekem, mert a Fenevadat még én sem tudom kordában tartani!~
Gabrielnek talán fogalma sincs, mennyire igaza van! A másik kettő remekül hallja felgyorsult szívverését, sőt, követni tudják lüktető pulzusának minden ütemét.. Ba-dump, ba-dump..
Mint egy szimfónia a rettegéshez. A szerző pedig maga az anyatermészet.
Látja, hogy a csöppség igyekszik megvédeni a „Gazdit”, mégis.. Egyrészről elismerést érdemel.. Másrészről szánalmat. Hiszen Weekonak egyedül fizikai ereje lenne megállítani Dezer Attilát, s ki tudja, kit pusztítana el még a feketepárducon kívül*
-Weeko..
*Ismétli utána, a vállrándításra megvillanó szemekkel rejti maga mögé kezét.. Pimasz kis fruska, meg kell hagyni! De legalább emlékszik rá, hogy hol a helye, ha rosszalkodik.. Ahogy elköszönt, hátat fordít, éjfekete tincsei lustán úsznak utána, amint megindul elnyújtott léptekkel.
~5.. 4.. 3.. 2.. 1..~
S már hallja is a bizonytalan, de csengő hangocskát. Hiába, ez a kislány nem fog szabadulni tőle, addig nem, míg ő meg nem kapta, amit akart. Márpedig az nem merül ki abban, hogy magáévá teszi, ó, közel sem..!*
-Köszönöm.
*Fordul vissza, s kezébe véve a szendvicset szagolja meg. Tudja, hogy A Másiknak nem túl kellemes az ő jelenléte, főleg, hogy Dez egyértelművé teszi Gabriel számára, miféle szándékai vannak, amikről Weeko mit sem tud. De akkor se lenne róla több fogalma, hogyha Dez elállna, s az arcába üvöltené!*
-S mi lesz, ha megszomjazom?
*Teszi fel a számára teljesen logikus kérdést. Miért gondolnak csak arra, hogy mi lesz akkor, ha gyötri majd az éhség azalatt a 10 perc alatt, ami alatt elér a szobájáig..?! Hiába, miféle gondoskodás ez..
Tekintete a búzavirágkék szemek pillantásával találkozik, s szája széle mosolyra rándul. Azt hitte, ellenfél lesz számára az a bizonyos „Gazda”, de most már látja, hogy ez csupán rossz feltételezés volt.. Nem akarja alábecsülni az ellenfelét, főleg úgy, hogy Rafael tisztázatlan körülmények között halt meg. Könnyen meglehet, hogy ez az egész csak álca, s egy ördögi géniusz bújik meg a fejletlen, már-már lányos testben..
Azt el kell ismernie azonban, hogy felettébb vonzó.. Lehet, hogy Weeko után kedvet fog kapni ahhoz, hogy csak szórakozásból udvarolni kezdjen a fiatalabbik Griffith testvérnek.. Micsoda botrány lenne, ha kiderülne, összeszűrték a levet.. A pletykalapok biztos régebbinek tudnák be a románcot, s Dezer Attila nevét is belekevernék a baleset megtervezésének összeesküvés-elméletébe. Talán ha tényleg így esett volna, büszke lenne, hogy részesének hiszik, de így, hogy erősen gyanús a dolog..
Jobban teszi, hogyha titokban tartja. Mindkettejüket. S a háttérben munkálkodva igyekszik elnyerni mindkettejük szeretetét és bizalmát.. Imádnivaló lenne kidobni az egyiküket kidobni az ágyából, hogy a másik a helyére bújhasson..
~Ilyenkor hiányzik April.. Azt hiszem, beszélek vele ma este~*
-Legközelebb csak óvatosan az éjszakában. Nem mindig csak én járok erre.
*~Bár könnyen lehet, hogy tőlem jobban kell félnetek idebent, mint bármi mástól~*

*Bár most még nem szól a dolog miatt, azért magában felveszi a Weekonak taítandó dolgok listájára, hogy csámcsogni nem illik. Egyelőre azonban nem tartja olyan nagy hibának a dolgot, és inkább lassan akarja tanítgatni a lányt. Attól tart, hogy ha egyszerre zúdítja rá az emberi világ összes szokását, normáját és elvárását, akkor a vércicának rögtön elmegy a kedve a civilizálódástól. És akkor lehet, hogy visszamegy az erdőbe. Ami egyrészt azért rossz, mert ott ki tudja, mi történne vele, Gabe egy szemhunyásnyit sem tudna aludni az aggodalomtól. Másrészt pedig Weeko itt hagyná egyedül, és akkor már azt is elvesztené, aki néha vígaszt nyújt neki éjszaka a dorombolásával.
Milyen önző dolog így gondolkozni... Pedig ha a lány tudná, hogy mit tett, akkor biztosan önszántából is elhagyná. Gonosz dolog, hogy még mindig nem mondta el, csak azért, hogy elkerülje a szerinte biztos és fájdalmas következményeket.
Ahogy ebbe belegondol, könnyek szöknek a szemébe... Nem is tudni hogy melyikőjük inkább a gyerek, Weeko vagy Gabe. Bár az utóbbi legtöbbeknek nem tűnik olyan... butácskának, de ez csak azért van, mert úgymond civilizáltan nőtt fel, és többet tud. De naivnak legalább olyan naiv. Nem az a fajta, aki arra termett, hogy átvegye a családi vagyont, és igazából sosem tervezte. Rafael mindig is határozott volt, okos és karizmatikus, ő pedig mindig csak az ő háta mögé bújt. Még tehetségesnek sem mondhatja magát, elvégre bátyja mindig megelőzte a tanulmányaikban is. Ő nem tud semmit, csak énekelni, de hát az meg mikor kell egy olyan vezetőnek, amilyenné neki kéne válnia? Nem, Rafaelnek nem kellett volna meghalnia, neki kellett volna örökölnie.
A kívülállók ebből a gondolatmenetből kábé annyit látnak, hogy Gabriel a semmibe mered, mintha itt sem lenne, és egyre inkább úgy néz ki, mint aki mindjárt elpityeredik. Csak akkor eszmél fel, mikor Weeko hirtelen közvetlenül mellette szólal meg, akkor viszont akkorát ugrik, mint egy kecskegida aki puskalövést hallott.*
- Vaahhh! Hogy... baj? Haha, nem, semmi baj.
*Zavartan és erőltetetten nevet fel. Azt hitte, hogy ennél gyorsabban már nem tud dübörögni szíve, de valószínűleg most vetette be a rejtett sebességet, vagy valami olyasmit, mert úgy érzi, mindjárt kiugrik a torkán át. Kissé meg is szédül, talán az alvás és evés hiánya teszi. Még jó, hogy már hozzászokott a dologhoz, így valószínűleg más észre sem veszi, ugyanis az egész csak annyiban nyilvánul meg, hogy egy picit lassabban és óvatosabban fordul a távozni készülő Dezer Attile felé. Még jó, hogy nem gondolatolvasó, így nem látja azokat a bizonyos házasságra utaló dolgokat. Akkor valószínűleg tényeg összeesne a sokkoló ötlettől. Hogy ő meg a házasság? Ráadásul egy lányhoz? Neeem....
De ilyesmikkel amúgysem tudna most foglalkozni.. merthogy hiába naiv, hiába félénk, azt még ő is észreveszi, hogy a gyertyafényben valahogy Dezer Attila arca ijesztő, ahogy Weekora néz. Mintha egy ragadozó méregetné a prédáját, hogy hol a legkönnyebb bele harapni. És ezért hiába a diplomácia meg az üzlet, valami azt súgja neki, hogy nem kedveli a férfit. Szemöldökét aggodalmasan ráncolva nyúl Weeko után, és fogja meg pulóverének ujját finoman, mikor az szendvicset nyújt a másiknak. Talán valahol mélyen, tudat alatt érzi, hogy a férfinek mi a célja, bár konkrétan még nem tudja, hogy miért ilyen nyugtalan. Elvégre nincs hozzászokva, hogy rosszat feltételezzen másokról, sőt, bűntudata van, ha azt teszi.
Valószínűleg ezért van az, hogy bár egy pár pillanatig csak némán áll, és furcsa módon olyan érzése van, hogy semmi kedve kiszolgálni Dezer Attilát, (aki egyébként is inkább örüljön, hogy Weeko adott neki szendvicset...) végül szörnyen elszégyelli magát, és ő maga tölt egy pohárba almalevet, hogy némán a férfi felé nyújtsa azt. Szólni nem szól semmit, csak lesüti a tekintetét, hogy ne kelljen a másik arcára néznie.
Ördögi géniusz? Ha az is, akkor ördögien jól rejti, ugyanis egész megjelenése és kisugárzása olyan, mint egy ártatlan és rémült angyalé, aki tévedésből került a földre. Talán ezért is rejteget annyi meglepetést, ezért nehéz néha kiszámítani. A mai világban, ahol megszokott a gonoszság és számítás, szinte képtelenség megérteni egy ilyen ártatlan lényt. Az ember sosem tudja kiszámítani, hogy pontosan mit fog tenni, hogy fog reagálni.*
- Nem fog többször... előfordulni...
*Még mindig nem néz a másik szemébe, tekintetét zavartan szegezi inkább az előtte álló férfi egyik inggombjára.*

Kissé értetlenül pislog hol az egyik, hol a másik férfira. Persze, hogy nem érti mi a probléma, és Gabriel miért is aggódik annyira. Ő nem látja Dez arcmimikája, tekintete mögötti gondolatokat. Egyszerűen túlságosan is naiv hozzá a lány, hogy egyáltalán felfogja miről is van szó (már ha értené).
Azt persze nagyon is érti, hogy Gabriel valamiért annyira aggódik, hogy a szíve hevesen ver. Elvégre hallja és érzi a dobogó szivet, de azt nem, hogy miért is történik ez. Ő nem látja a veszély forrását úgy, mint ahogy maga a szöszkeség. Bár tény, hogy Weeko már Jezebelnél gyanakvással indított, de azért egy enyhe sötét energiától, rossz érzésnél minden vérleopárd így indítana. Az megint más, hogy a lány nem elég öreg, miszerint konkrétan meg tudja állapítani, mi is a férfi. Egy normális embernél nem érez ilyen figyelmeztető, baljós hullámot, energiát, így Deznél sem.
Meglepetten pislog nagyokat Gabrielre, amikor a szöszkeség belekapaszkodik. Továbbra sem érti a dolgot, de azért bátorítón és bíztatón rámosolyog kedvesen. Azt azonban tudja, hogy a gazdija most aggódik érte. Neki pedig "kötelessége", hogy megnyugtassa és megvédje. Nem mozdul távolabb tőle, csak amennyi szükséges volt a szendvics nyújtásához. Persze a kérdésre már csak megilletődötten pislog nagyokat, ahogyan pereg az agya a válaszhoz. Félszegen elmosolyodik és a vállát vonogatja zavartan.
- Nem tudom....
Nyaffantja macskásan, bár most megint csak ösztönös reakció a vállvonogatás, így kivételesen nem is veszi észre. Gabriel azonban már nyújtja is az almalevet, így végülis a probléma meg van oldva. A másik nagyobb gond, miszerint beállt a nagy-nagy-nagy csönd, az már egy sokkal nehezebb akadály. Weeko életeleme a csacsogás, csevegés, beszélgetés, nem szeret csöndben lenni. Ha kell, akkor a legidiótább dolgot, témát, tényt dobja fel, csakhogy valami zaj legyen. Végszükség esetén még dorombol is. Szélesen elmosolyodva, lelkesen pillant Gabrielre, ahogy nagy levegőt vesz és már hadarja is szavait.
- Tudtad, hogy Cicafiú is macska? Nem pontosan olyan cica, mint én, de cica.
Magyarázza lelkes mosollyal a tekintettel a leányzó. Neki nagy szám ám, hogy a plüss macskáján és rajta kívül van még macskaféle itt az iskolában.
Ahogy Dez megszólal, elgondolkodva pislog felé nagyokat. Aztán tekintetét a szendvicsekre fordítja és eléggé maga elé mered ahhoz, hogy a külvilági szemlélők szerint akár mély gondolatok is járhatnak most a fejében és valami komoly dolgon töprengve. Ám ezzel ellentétben...
- Hm. Akkor legközelebb sokkal több szendviccsel kell készülnöm.
Jelenti igencsak határozottan, komoly és elszánt tekintettel, mintha ez egy nagyon nagy probléma lenne. Az ő szemszögéből a nem ismert jövevényeknek szükséges az étel, hogy legyen mivel megvendégelniük őket. Arra persze nem gondol, hogy azok a jövevények nem biztos, hogy jót akarnak, mint ahogy Dez sem.
Érdeklődő tekintettel vonja fel szemöldökét, ahogy a férfira pillant és elmosolyodik szélesen.
- És te hogyhogy itt sétáltál? Nézted a csillagokat?
Kérdi szinte egy szuszra elhadarva, hogy aztán hirtelen forduljon Gabriel felé lelkesen.
- Ugye majd megnézzük a színes szellemfényeket? Ugye?
Nagyon nem vág témába a hirtelen váltás, valahol Weekoban azonban azért megvan az összefüggés. Vagy csak szimplán a csillagokról eszébejutott a régen megbeszélt kis látogatás, amit majd az "otthonába" tesznek Gabriellel. Természetesen a sarkifényről beszél, bár nem érthető úgy hirtelenjében. Rögtön vissza is fordul Dezhez, ida-oda pillantgatva, hol rá, hol a kis gazdájára.
- Te láttál már színes szellemfényt?

*Kicsit sajnálja a dolgot.. Remélte, hogy egy ellenfelet tisztelhet majd a „Gazdában”, ehelyett Weeko csupán egy másik prédát szolgáltatott lassan. Raádásul ahogy nézi.. Ezüsttálcán szervírozza, kaviárkörettel. Ínycsiklandozó lakoma elé néz..*
-Majdnem elfelejtettem: ne hívj Cicafiúnak.
*Odahajol az ében loknikkal fedett fülecskékhezz, hosszú, vékony mutatóujjával félrehúzza a dús hajfüggönyt, s kaján mosollyal súgja a lány fülébe, de elég hangosan ahhoz, hogy Gabriel is nyugodtan hallhassa, anélkül, hogy különösebben figyelne rá*
-Tudod, Cicafiúnak nem azt hívjuk, aki macskává tud változni. Ennél sokkal általánosabb jelentése is van..!
*Dezernek feltett szándéka párharcot kivívni. Nem fogja hagyni, hogy ilyen egyszerűen túllegyenek a dolgon.. Weeko és Gabriel, még ha meg is lengeti a fehér zászlót a naiv páros, akkor sem fog kegyelmet kapni. Meg kell küzdeniük azért, hogy nyugtuk lehessen! S mindkettejüknek magas árat kell fizetni ezért*
-Nyugalom Úrfi! Hisz nincs itt veszély..
*Negédes mosollyal pillant a kékszemű angyalra. Hiába.. Bármikor találkozik az Ördög az Angyallal.. Mindig leküzdhetetlen késztetést érez arra, hogy megrontsa. Megfossza minden egyes fehér tollától, s amelyiket nem tövestül tépi ki, forró, fortyogó feketeszurokba mártja, minden porcikáját végigkarmolva csábítja a rossz oldalra. Nem is a dicsőségért, nem azért, hogy megmutassa, milyen hatalmas és erős.. Egyszerűen az elemi ösztön, hogy az, ami tiszta, őáltala mocskolódjon be örök időkre, amíg világ a világ!
Gátlástalan módon nem titkolja Gabe előtt terveit. Ezzel csak tovább kínozhatja a fiúcskát, az pedig, hogy szemébe sem mer nézni, csak arra ingereli, hogy még tovább kínozza! Olyan ez, mint cápának a vér.. Kilométerekről megérzi, ha csak egy csepp kerül a tenger sós vizébe. Ugyanígy van vele Dezer Attila is.. Minél többet kap, annál többet akar, s elég egy apró jelzés ahhoz, hogy a végsőkig elmenjen*
-Igazán.. Kedves, köszönöm!
*Pillant a felé nyújtott almalére. Pár pillanatig csak állnak, végül pontosan úgy veszi el a poharat, hogy hideg ujjai futólag hozzáérjenek a fiú kezéhez. Szinte érzi a sejtjein végigfutó borzongást, lelki szemei megjelenik az a belső, csendes rettegés, ami jelenlétében tölti el a Griffith család jelenlegi örökösét. Annyira.. kívánatos, hogy elmondani nem tudja*
-Talán tetszik?
*Kérdi, ahogy a kékszemű fiú inggombját kezdi gusztálni. Dez nem bírja megállni, közelebb lép, s egy mozdulattal kihörpintve a pohárban lévő gyümölcslevet nyúl a kerek kis állacska alá, ajkain pajzán-kedves mosoly perverz keverékével vonja fel bal, piercingelt szemöldökét érdeklődve*
-Ha szeretnéd, szívesen neked adom.
*~El sem hiszed, milyen gyönyörű látványt nyújtanál alattam nyögve!~
Kuncog magában a gondolatra.. Valóban, Gabriel még finomabb falat lehet, mint egy a kis vérpárduc itt az oldalán. De szerencséjére nincs ínségben.. Bőven van ideje arra, hogy mindkettejüket elcsábítsa. Akár többször is..
Micsoda trófeák! Ugyan nem ezért utazott ide, régi iskolájába, de ha már itt van, miért ne szórakozzon egy kicsit, nemdebár? Főleg, hogy ez még az üzleti életének is jót tehet. Ez a heves szívdobogás zene füleinek, megállja, hogy megbámulja a lüktető nyaki ütőeret, ahogy a lányka felé fordul*
-A nevem Dez, Ms. Abooksigun. Nem Cicafiú.
*Figyelmezteti, megrándítva vállát, ezzel jelezve, hogy ő észreveszi az ilyesmit*
-Hát, néha ki kell nyújtóztatnom a lábaimat nekem is, tudod? Úgyhogy kijöttem a csillagos ég alá, kicsit körülnézni. Szabad nektek egyáltalán elhagyni a kastélyt ilyen időben egyáltalán?
*Kérdi, miközben helyetfoglal, s csak most emeli el kezét a fiúcska álla alól, Weeko derekáért felnyúlva ragadja meg, s magához húzva ülteti ölébe, hosszú tincseit simogatva csiklandozza meg oldalát, bordái magasságában*
-Színes szellemfényt? A szellemek színtelenek, sohasem színesek..!
*Addig csiklandozza, amíg csilingelő kis kacajt nem csikar ki a cicuskából. Felpillant „Gazdira”*
-Este hideg van már.. Hoztál neki valami kabátot?

*Az az igazság, hogy bár nagyon erős sejtelme van arról, hogy Dez mit akar, konkrétan nem tudná megmondani, hogy mégis miért gyanakszik rá, ez pedig elbizonytalanítja. Ez a baj vele, hogy nincs önbizalma, így nem bízik meg saját megérzéseiben sem. De azért most kivételesen nem hessegeti el magától a dolgot, pedig általában az a legnagyobb hiba, amibe beleesik. Talán ő is tud azért valamennyit fejlődni. Vagy csak azért van az egész, mert nem saját magát érzi veszélyben, hanem Weekot? Ki tudja. Elvégre Jezebelben olyan vakon megbízott, hogy azt már szinte öröm volt nézni – legalábbis annak a bizonyos hamis papnak, aki remekül kihasználta a helyzetet.
A lényeg, hogy bár azt vallja, hogy senkire nem szabad rögtön rámondani, hogy rossz ember, elvégre mindenkiben van jóság, most mégis megnyugtatja, hogy Weeko nem megy közelebb Dezer Attilához, hanem inkább mellette marad. Nem akarja, hogy a lány távolabb álljon tőle, mintha csak az valami végleges és visszafordíthatatlan dolog lenne, hiába tudja, hogy csupán egyetlen lépés az egész...
A hirtelen beálló csönd tényleg feszült, szinte már az őrületbe kergeti az embert, főleg hogy szegény Gabe már kisebbre nem tudja összehúzni magát, és mégis erős késztetést érez rá Dezer Attila pillantása alatt. Megint összerezzen amikor Weeko szólal meg... komolyan, lehet hogy már a saját árnyékától is szívrohamot kapna.*
- Ci...ca... ?
*Bizonytalanul motyogja a kérdést, és még a rövidke szó közepén ráébred, hogy lehet hogy nem jó ötlet, így szegényen nem csak hogy az látszik, hogy retteg, de olyan benyomást is kelt, mintha már beszélni sem tudna. Lehet hogy Rafael hagyhatott volna neki a határozottság-génekből annak idején, de ha így sikerültek, nincs mit tenni. Az is biztos, hogy az összes ritmusérzék és hallás meg Gabrielben ragadt, Rafael ugyanis még a legegyszerűbb gyerekdalokból is katasztrófát tudott csinálni. Valamit valamiért.
Visszatérve pedig a kérdésre... Nem, fogalma sem volt róla, hogy DezerAttila valamilyen macskaféle. Weeko szavaiból valahogy érti, hogy nem egészen arról van szó, hogy a másik is egy vérlény, de a lényeg a lényeg: ezek szerint a férfiben és Weekoban sokkal több a közös, mint amit ő oszt meg a lánnyal. Ez pedig méginkább nyugtalanítja. Főleg ahogy DezerAttila ilyen bizalmasan hajol közelebb Weeko füléhez... Persze megértené, ha a vércica inkább a hozzá hasonlóhoz húzna, és igazából azt is tudja, hogy saját maga nem érdemli meg a bizalmat, de... Ennek ellenére nem akarja elveszíteni azt a személyt, aki talán a legjobban megérti, aki mindig mellette van, és meg tudja nyugtatni még a legnehezebb pillanatokban is. Így bár nem ellenfél, de azért lehet, hogy ő is mindent megtenne ami saját erejéből telik, és nem adná fel a dolgot csak úgy.
Mondjuk elmondhatná Weekonak az igazat... többé nem kéne hazudnia neki, és akkor a lány is eldönthetné, hogy egyáltalán akarja-e hogy bármilyen köze legyen egy ilyen alakhoz. Az a baj csak, hogy szörnyen retteg a választól.*
- Színes szellemfény... huh... a sarki fényre gondolsz? Amikor olyan...
*Hogy milyen az az olyan, elég érdekesen demonstrálja. Kezét kicsit megemeli, és enyhén hullámozva vele mutat a sötét égboltra. Aztán persze rájön, hogy talán a család egyik komoly üzletfele előtt nem illene ilyen gyerekes, és egyáltalán nem hivatalos és kimért mutogatásba kezdeni, mert még a gyertya halvány fényében is jól látszik, hogy mennyire elvörösödik.*
- Mármint úgy értem... izé...
*Nem javít a helyzeten, így inkább csak elhallgat, és összehúzza magát.*
- Igen, majd megnézzük őket.
*Tekintetét Weekora függeszti, még mindig kerülve DezerAttila szemeit. Bár nem sokat használ a dolog, még mindig úgy érzi magát, mintha egy csúcsragadozó előtt álló sarokba szorított apró állat lenne. Tudja, hogy nincs menekvés, és csupán arra tud gondolni, hogy vajon melyik pillanatban harapják át végre a torkát, és ér véget ez az őrjítő rettegés. Még jó, hogy a férfi fogja a poharat, ő ugyanis biztosan elejtené mikor a hideg ujjak megérintik, ő pedig rémülten összerezzen.
A kérdésre csak értetlenül pislog fel. Tetszik? Mi tetszene? Jaj, hogy a gomb? Ami azt illeti, az opció eszébe sem jutott, de jobban belegondolva is teljesen átlagosnak tűnik az a gomb. Arra viszont ráébred, hogy illetlen dolog így bámulni valakit, vagy valaki valamijét, úgyhogy megint zavarba jön. Szinte hihetetlen, hogy még ezt is lehet fokozni, de mikor DezerAttila megragadja az arcát, még levegőt venni is elfelejt. Rettegő tekintetét a másikra emeli, valami van abban, ami azt kiáltja, hogy „ne, nem szabad”, de Gabriel megszólalni is alig tud.*
- Nem... nem ké... rem...
*Hangja jól hallhatóan remeg, viszont hamarosan nem csak ő az, aki rosszul fogja magát érezni... Zaklatója már akkor érezhet valami furcsát, amikor először megérinti, de egyelőre még valószínűleg nem tudja behatárolni, hogy mi az. Mint amikor valaki olyan hideg vízbe nyúl, hogy először el sem tudja dönteni, hogy az ennyire jeges vagy ennyire forró, és maga a fájdalom is csak később tudatosul. De amint azok a bizonyos tisztátalan gondolatok megfordulnak a férfi fejében, a figyelmeztetés sokkal határozottabban lép fel. Mintha mondjuk elektromos kerítésbe nyúlt volna, a kellemetlen érzés hirtelen és erősen csapja meg. Mégsem kimondottan áramról van szó, maga az érzést szintén nehéz behatárolni. Talán ahhoz is lehetne hasonlítani, mint amikor az ember valami forró tárgyhoz ér, és mégsem erről van szó. Önuralommal talán még elviselhető eleinte a dolog, de minél tovább ér Gabrielhez Dezer, annál erősebb és kellemetlenebb lesz a dolog, míg végül már a legkitartóbbaknak is elviselhetetlen.
Erős mágiáról van szó, akármi is lehet ez. Ha Gabriel tud is róla, egyáltalán nem mutatja, arca ugyanazt a rettegést tükrözi egészen amíg el nem engedik, akkor pedig legalább három lépést hátrál, és halkan zihálva próbálja bepótolni az eddig elmulasztott szükséges oxigénbevételt. Így eltelik neki pár pillanatba, míg észreveszi hogy mi történt, és hogy Weeko már DezerAttila ölében ül. Könnyek szöknek a szemébe, de elfordulva és arcát a sötétbe rejtve igyekszik megakadályozni, hogy ezt a többiek is meglássák. A torkában lévő gombóc már annyira szorít, hogy végre Gabriel is észreveszi jelenlétét, hiába szokott már hozzá.
Az újabb kérdésre megint zavarba jön... Nem, nem hozott Weekonak semmit, megszokta, hogy bár próbálja tanítgatni a lányt az emberi normákra, az még mindig inkább a saját ízlése szerint öltözködik, Gabe pedig nem akar semmit erőltetni... Pedig a férfinek igaza van, gondolnia kellett volna rá, elvégre azt is tudja, hogy Weeko a meleget szereti. Milyen felelőtlen, hagyja, hogy a lány gondoskodjon róla, ő pedig hogy hálálja meg? Szipog egyet, és végül szó nélkül veszi le a saját kabátját meg sálját, és Weeko felé nyújtja a ruhadarabokat.*
- Sajnálom... nem gondoltam rá...

Meglepetten pislog párat, amikor a füléhez hajolnak közel hozzá. Nem mintha zavarná, de azért a hirtelen mozdulatok csak óvatosságra intik az embert. Nagy cicaszemekkel elgondolkodva pillant Dez felé, majd megvonja a vállát nyaffantva macskásan.
- Nem tudtam. Szerintem a Cicafiú aranyos név.
Jelenti ki egészen őszintén, bár tény, hogy fogalma sincs miféle átlagosabb jelentése van a becézésnek. Ennek persze hangot is ad, felpillantva a férfira.
- Mit jelent? Rosszat? Jót?
Kérdi kíváncsi tekintettel, de megtartja maga és Dez között a távolságot. Nem a személyes szféra, vagy hasonló miatt. Egyszerűen csak érzi, hogy jobb, ha Gabriel mellett marad. Weeko meglehetősen jól tud rátapintani a fiú akaratára, így nem is megy most messze tőle. Tulajdonképpen ha feltétlen választania kellene a két fiú között, akkor biztosan Gabe mellett maradna, hiába is van Dezben macskaság. Habár maga a szöszkeség nem így vallja, igen sokat segített a lánynak, amiért Weeko kifejezetten hálás. Elvégre foglalkozik, törődik vele, beengedi az ágyába, amikor a lánynak szüksége van valakire, akihez hozzábújhat és dorombolhat. Mindig simogatja a fejebúbját, amit nagyon szeret és vett neki ruhákat is, meg játékokat, meg kis cicacsengőt is. Most is rajta van, a ruhákat pedig annyira nagyra értékeli Weeko, hogy alig mer hozzájuk érni, nehogy esetleg szétkarmolja a finom anyagokat.
Háláját és szeretetét pedig a maga gyermeteg és primitív módján igyekszik kimutatni, amennyire tudja. Aggodalmasan pillant a szöszkeség felé, hallja és érzi, ahogyan hevesen és gyorsan ver a kicsi szíve. Lehet, hogy Dez ezt bíztatásnak veszi, miszerint sikeresen zavarbahozta a fiút, azonban Weekonak úgy jön le a dolog, mintha félne a gazdája.
Amikor a férfi már nyúl is Gabriel álla alá, szinte azonnal macskásan kezd el fújni, máris nyúlva, hogy eltolja.
- Hagyd őt, ne bántsd a Gazdám!
Puffogja macskásan, bár arról nem tud, hogy miféle védelem van Gabe testén még. És kitartóan morog és puffogva fújtat, mint egy macska, vagy egy durcás kölyök, amíg el nem húzza Dez a kezét a fiúról. Ahogy ez megtörténik (bár valószínűleg nem az ő fújtatásának és "határozott" fellépésének köszönhetően), megnyugodva pillant Gabriel felé. Közben mormogva rázza meg a fejét, hullámos tincsei ide-oda ugrálnak finoman.
- Az én nevem pedig Weeko, nem Ms. Abooksigun.
Veti ellen, elvégre akkor már tessék őt is a rendes nevén szólítani. Mármint mindenféle udvariassági, meg magázási izé-mizé nélkül, és akkor ő is elégedett lesz. Ekkor húzzák ölbe, automatikusan húzza össze magát kicsire feszengve. Nem tudja miért is zavarja most a közelség, talán nem szokta meg, hogy csak úgy ide-oda tudják pakolni. A kérdésre csak megvonja a vállát.
- Miért? Én ilyenkor szoktam fürödni a tóban.
Árulja el egészen természetesen. Azt már nem osztja meg, hogy többnyire meztelenül, valami dereng neki, hogy ilyenkor kimászkálni és még a tóban is fürdeni szabálysértés. De ha beleverik, akkor sem tudja megszokni a benti medencét, ki nem állja a szagát. A zuhanyzó meg szokatlan és kevés neki, ott nem tud nagyokat pancsolni. Beszéd közben nem is Dezre pislog a lány, hanem Gabe-re folyamatosan, elvégre az erős érzelmeket halványan meg tudja érezni. Ahogyan azt is, bántja valami a gazdáját.
A férfi kijelentésére azonban már felé kapja a fejét és durcás kislány módjára kijelenti.
- Azok a szellemek igenis színesek! Az indián bácsik és nénik mondták nekem, hogy ott van a régi családom is biztosan! Meg az ők régi családjuk is ott van! És az állatok régi családja is ott van!
Természetesen az ősökről van szó, csak Weeko pontosan nem tudja meghatározni. Akármennyire is durcáskodik, a csikizés bizony megtöri a sértett csendet, és hamarosan kacagva rándul össze a férfi ölében, ahogy hajtincsei ide-oda ugrálnak rakoncátlanul. A Gabrielnek szánt kérdésre és a fiú ruhaadományára nagy szemekkel, elnyílt ajkakkal pislog. Olyannyira meglepődik, hogy fel is egyenesedik Dez öléből, markolászgatva a kabátot és a sálat. Egy ideig csak szótlanul mered le a ruhadarabokra, majd mosolyogva el kezdi szépen a sálat Gabriel nyakára visszapakolni és a kabátot is felölti rá kuncogva.
- Olyan butusok vagytok, nekem nem kell kabát. Nézd.
Nyújtja a kezét a szöszkének mosolyogva. Ha megfogják, akkor érezhető, ahogy a pici tenyér egészen forró. Ugyanúgy Dez felé is nyújtja, hogy megbizonyosodjon a dologról ő is. Ugyan Weeko szereti a nagy meleget, de szükség esetén maga is megtermeli azt a hőt, ami kell neki. Mindezek mellett ott van a ruhautálata is, ami miatt egy pulóvernél több anyagot nem hajlandó felvenni magára. Mosolyogva hajol Gabrielhez, majd egy puszit nyom az arcára és nagy cicaszemekkel pillant a szöszkeségre.
- Fáj valamid? Hol a bibi?
Kérdi gyermetegen, nagy szemekkel és aggodalmasan. Még az alsó ajkát is lebiggyeszti, aztán belekarol mosolyogva a szöszkébe és Dez felé fordul.
- Gazdi szíve bibis, meggyógyítom. Ha csúnya bácsikat látsz, akkor kínáld meg őket csokival, akkor aranyosak lesznek.
Mosolyog kedvesen és Gabe felé fordul, hogy mit szeretne, menjenek-e, vagy maradjanak. Láthatóan ő a maga részéről menne, hiszen a gazdi szívét gyógyítani igenis fontos és sürgős feladat.

*Dezer Attila, akárcsak egy macska, azonnal megérzi, milyen szándékkal közelednek felé. Így szinte beleőrül, ha hagyja, hogy magával ragadja Weeko túláradó rajongása. Nem feltétlen jeles személye iránt, inkább azért, ami létezik egyszerűen. Jelleméből fakadóan azonban sokkal inkább arra koncentrál, hogy Gabriel milyen érzéseket közvetít tudattalanul. A bizonytalanság, félelem meg bírná részegíteni, ha hagyná.
A vékonyka, szinte ki sem ejtett szótagok felkeltik figyelmét, jegeskék tekintetét amennyire tudja, „üzlettársa” pillantásába fúrja, ajkán huncut mosollyal bólint*
-Elég degradáló, de macskaféle, valóban.
*Nem szereti reklámozni, hogy animágus. Azt sem, hogy abbéli alakja éppen egy fekete párduc, de azt reméli, ez a tény tovább szítja a fiúcska belső rémületét. Hiába vérpárduc a leányzó.. Nem számíthat a benne élő szörnyeteg segítségére egy olyan fenevaddal szemben, mint Dez. Deztől csak egyvalaki védhetné meg..
Julia Dezer.
Vagy Dezer Attila maga*
-Hogy mit jelent? Bizalmat. Szoros köteléket.
*Vigyorodik el úgy, mint egy vadász, aki látja, hogy a prédája a saját vérében vergődve fulladozik, méltósággal próbálva kilehelni a lelkét.. Amit ő persze nem hagy*
-Köthetünk egy egyezséget. Nem hívsz Cicafiúnak, s nem rángatod a vállad a jelenlétemben..
*Emeli fel vékony, hosszúkás mutatóujját*
-Cserébe pedig nem hívlak Ms. Abooksigunnak.
*Mutatóujjával szelíden, éppenhogycsak rákoppint a pisze kis nózira. Szíve szerint nem lenne ilyen bizalmaskodó a lánnyal.. Felmérgesíti ez a mértékű pimaszság.. Bár leginkább a lány egyszerűsége és butasága rombolja idegrendszerét. Dez rendkívül jól elszórakozik az olyanokkal, mint Gabriel. A kedves, jóhiszemű és naiv emberekkel, akiknek van annyi sütnivalójuk, hogy tudják, Deztől jobb magukat távol tartani. De ugyanennyire megbabonázzák a hozzá hasonló gonoszság és ármány, az ügyeskedés és gazság kiemelkedőbb sztárjai. Hiába, az embernek csak el kell foglalnia magát unalmas óráiban..
Weeko Abooksigun azonban ékes példája azoknak a lényeknek, akiket Dez nem kedvel. Ritka az ilyen, de ő alapvetően az intelligenciát keresi bárkiben.. Vagy a szexet. Ez a lány önmagában egyiknek sem felel meg, egyedüli érdekessége a benne élő vérlény. Ő pedig a járulékos rossz.. Dez szemszögéből legalábbis*
-A sarki fény?
*Tekintete eddig a fekete fürtökön pihent, most viszont a pantomimesre ugrik hirtelen íriszének kegyetlen sugara.. Sokszor áldja eszét, amiért tökélyre fejlesztette a pókerarcot. Rendkívül jót szórakozik a fiú szerencsétlenkedésén, legszívesebben most azonnal ketrecbe rakná, hazaküldetné skóciai kastélyába, s filmre venné, ahogy egész nap bohóckodik*
-Biztos?
*Ahogy Weeko felhördül, s nekilendül, egy kéz magabiztos mozdulattal ragadja meg csuklóját, Dez pedig ahelyett, hogy hátracsavarná, inkább felemeli a fújtató kiscicát. Nem könnyű, de így, frissen visszaalakulva még fűti a párduc vére, izomzata pedig még hasonlatosabb hozzá, mit pár óra múlva lesz. Ciccegve teszi vissza a földre, ezzel kívánva kifejezni, hogy nem értékeli, ha megtámadják*
-Csöppség, csak óvatosan a hirtelen mozdulatokkal!
*~Mi a fene..?!~
Hördül fel magában. Nagyon furcsa, egyre erősödő kellemetlen érzés keríti hatalmába, ő pedig csak nehezen bírja megőrizni álcáját. Mikor már nem bírja tovább, egy mosollyal elengedi Gabrielt. Szóval ezért..
~Nahát, te mocskos kis simlis! Szóval ezért koslatsz a kis vérpárduc után.. Olyan tiszta, hogy a mágiád nem állít neki akadályt.. No megállj csak, lesz ez még így se!~*
-Az inget is megkaphatod, bár azt hiszem, kicsit nagy lenne neked.
*Ahogy elhátrálnak előle, szinte rohamléptekben, tekintetébe valami furcsa elégedetlenség költözik. Dezer Attilát sok dolognak el lehet mondani, s egyiknek sem muszáj szebbnek lennie a másiknál.. De az, hogy ekkora rémületet okozzon.. Majdhogynem felér neki egy orgazmussal, mégis megszólal benne valami. Hiába is, azért jött ide, mert Julia itt maradt. Elköszönés nélkül távozott örökre, s ő nem hagyta volna, hogy így bánjon valakivel. Főleg nem egy olyan emberrel, mint Gabriel Cain Griffith*
-Weeko, az egy természeti jelenség. Az indián bácsik pedig babonásak.
*Ahogy felegyenesednek az öléből, feláll ő is, s amíg Weeko visszaöltözteti Gaberielt, ő a Kastély tetejére emeli tekintetét. Ahogy felé nyújtják a meleg kezet, finoman tenyerébe fogja, s anélkül, hogy visszanézne, megszólal*
-Én érzem, hogy fűtesz, Csöppség. Már akkor éreztem, mikor az ölemben ültél.
*Nem bírja kihagyni, hogy ne dörgölje még egyszer a szőkeség orra alá, hogy pillanatokkal ezelőtt milyen közel volt egymáshoz a két macskaféle. Dez azonban hirtelen elengedi Weeko kezét, ajkán révedező mosoly jelenik meg, s kinyújtózva sóhajt egyet*
-Gabriel. Vigyázz rá nagyon! Még a végén megöleti magát.
*Futó puszit nyom oldalról a piros orcácskára, kezével a lány testéhez préselve saját kezeit, hogy ne ellenkezhessen. Kíváncsi lenne, hogy megfordul-e a fejében, hogyha „DezerAttila” kapna egy tábla csokit, vajon kedvessé válna-e. Hát, megpróbálni nem árt..!*
-Parancsolj. Ideje lenne még azelőtt visszaszökni, hogy észrevennék, eltűntetek. A többit eltüntetem én, inkább siessetek.
*Átnyújt egy zsebkendőt, természetesen hófehéret, monogramjával kihímzettet. Több kell, hogy el tudja titkolni a könnyeit! Előle biztosan*
-Látogass meg, van számodra egy meglepetésem.
*Súgja még a lányka fülébe, mielőtt az tovatűnne.
~Előnyben vagy, kispofám.. De nem sokáig!~*

//Serenity és én…//

*Konidik Longint lehet épp ebben a pillanatban meglátni kifele jövet a szobájából. Kihúzott háttal, indul el, lefele. A hátsó kertet szánja végállomásnak, bár nem tudja abból mi lesz. Miközben megy, le a sok-sok lépcsőn töri a fejét. Még az Aug. 31.-én történt dolgokon töri a fejét. Aznap volt Seryvel a kék-barlangnál. Még mindig nem döntötte el hogy megbocsásson-e neki. * ~ Minden ember hibázik. Mondjuk nem ekkorákat… Most, ilyenkor mit tehetek? Teljesen tanácstalan vagyok. Egy döntés, amit csak én hozhatok meg. Mindenben béna vagyok. Még egy döntést sem tudok meghozni. Nem is tudom miért jelöltek Prefinek. Ez végül is már mindegy. A lényeg hogy jelöltek én meg elfogadtam. Serynek lehet, hogy nem kéne megbocsátani. Vagy még is? ~ *Ezen vívódott mikor elérte a hátsó kertet. Ott a lugas felé vette az irányt. Mikor odaér, leül egy padra, a két könyökét a térdére rakja és a fejét meg belerakja a két ott várakozó tenyérbe. Lefele néz. Gondolkodik.* ~Lehet, hogy meg kéne neki bocsátanom. Hiszen szeretem. Ez ellen nem tehetek semmit. De vajon szeretem-e annyira hogy annak a tudatában együtt legyek vele, hogy csókolózott valami Edwardal? Nem tudom, mit tegyek. Egy dolgot viszont biztosan. Utálom, ha nem tudom, hogy mit tegyek! Ha majd legközelebb találkozom, vele eldöntöm, hogy megbocsátok-e vagy sem.

*Lassan megy a hátsó kert felé. Elege lett a szobájából. Öltözéke eltér a megszokottól. Egy rózsaszín csőfarmer, fekete pólóval és rózsaszín szőrös kapucnijú mellényel. Haját egy felindulásból feketére festette. Vállát átvetve rózsaszín táskája verdesi a hátát, benne a pálcája és cigije. Nem szándékozik rágyújtani, csak a biztonság kedvéért hozta el. Ahogy a lugashoz ér egy alakot pillant meg. Mikor közelebb megy, rájön hogy az Koni. Egy ideig áll és csak nézi a fiút, majd bátortalanul megindul felé, és halkan megszólal.*
-Szia. Leülhetek?- Választ nem várva leül a padra, majd nem nézve Konira szólal meg. -És hogy vagy. Mi újság? Képzeld prefi lettem. Persze ez biztos nem érdekel. Ha zavarok elmehetek.
*Mondata végén feláll, és egy másik padról és onnan néz a fiúra remélve hogy az majd utána jön. Lábait felhúzza, és állát térdeire támasztva figyeli a fiú arcát.*