Hátsó kerti lugas

*Barátnője mellé ül, azért gyanakszik még, valahogy túlságosan is aggodalomra ad okot a lány viselkedése, így a pálcája még mindig a keze ügyében van. Csöndben végighallgatja, nem szól bele, nyugodtan ki tudja adni a lány minden mondanivalóját, majd megszólal halk hangon. Sose lehet tudni, ki jár erre, jobb, ha nem hallgatják ki őket.*
- Mióta tartanak ezek a rémálomszerű látomások? Ha nem teszünk ellene valamit, akkor csak rosszabb lesz.
*Ahogy hallja, mit akar tenni barátnője, megvillan a szeme.*
- Ha megölöd, nem lesz jobb tőle, hidd el. Utána a rémálmaidban azt kísértene lehet, hogy megöltél egy embert, még ha joggal is, de kiontottad a vérét. Természetesen segítek megtalálni, de nem hagyhatom, hogy megöld, már csak azért sem, mert a barátnőm vagy, és nem akarom azt látni, hogy tönkreteszed magad.
*Felpattan ő is, és feszülten körbenéz. Egyelőre nem lát senkit, bár azon sem csodálkozna, ha a lány a kimerültségtől nem pontosan azt hallja, ami van.*
- Te is tudod, hogy én is hajlamos vagyok ugyanolyan őrültségekre, mint te, de nem fogom hagyni, hacsak nem jogos önvédelemből ölöd meg. Már csak azért sem, mert még a végén téged vádolnának meg jogtalan emberölésért, főleg ha nincs bizonyíték ellene. Megértem, amit érzel, de mint barátnőd, nem engedhetem meg, hogy kockára tedd az épségedet mind mentálisan, mind testileg.
*Még mindig figyeli a tájat, és visszafordul Bittához.*
- Merről érzed a jelenlétét?

- Körülbelül másfél hónapja tarhatnak. S próbáltam már mindent, de úgy érzem egyre közelebb és közelebb van. Nem tudok mit tenni. Félek, s bosszút is érzek. Egyszerűen megörülök. S mindegy hogy mi kísért, de talán megnyugszik a lelkem tőle. S ha akarod nem ölöm meg. De örökre börtönbe záratom, s megkínzatom. Nem felejtem el soha, hogy mit tett.
*Mondja, s szemeiből folyamatosan folyik a könny, majd füleit egy irány felé élezi, s nekiáll rohanni.*
-Erre.
*Azzal a vékony lábaival kecsesen lépeget keresztül mindenen egyenesen leérve a tóhoz, ott a parton megállva*
-Mi történik velem?
*Kérdezi, majd feje ismételten fájni kezd, s újjabb kép mered be neki. Az mintha mögötte állna a gyilkos. De vajon valójában ki áll a lány mögött? Nem tudni, csak a lány megfordul, s pálcáját rászegezi az alakra, s rámond egy átkot*
-Peravus.
*Küldi a varázsigét, majd térdre rogy, s zokogni kezd.*

- Másfél hónapja? Miért nem szóltál hamarabb? Ha ezt így folytatod tovább, annyira ki fogsz merülni, hogy egyszer csak nem bírsz ébren maradni tovább.
*Elkomorodik az arca, ahogy hallja a mondatokat.*
- Figyelj. Neked is be kell látnod, hogy nem teheted tönkre az életed egy gyilkossággal. Természetesen jogod van felelősségre vonni őt, de ha nélkülem mersz cselekedni, akkor nem állok jót magamért. Értsd meg, egyszerűen érted aggódom.
*Megy szorosan a lány mellett haladva, miközben szemmel tartja folyamatosan. Megfordul rögtön, mikor meghallja az átkot. Egy nagyobb termetű állat volt ott, aki erre el is fut. Mellé térdel, és megnyugtatóan átöleli.*
- Nem tudom, mi történik veled, de hagyd, hogy megpróbáljak segíteni neked. Először is ki kell pihenned magad, ráadásul ha egy gyilkos van a kastély közelében, arról legalább egy felnőtt varázslónak tudnia kell. Gondold el, ha más diákban kárt tesz és kiderül, hogy tudtunk róla, akkor minket vonnak felelősségre.
*Hangja lágyabb tónusba vált át.*

*Bittus akciójának eredményére tekintve a lány és próbál megnyugodni, majd hallgatja Susanna szavait, de csak egy valamire kapja fel a fejét. Dühösen hisztériázik, s hadonászik a pálcájával, majd a szemébe ismét könny fut.*
-Hát ez az... Kárt tesz más diákban. Ezért kéne meghalnia. S nekem kéne megtennem.
*Mondja, majd egy sóhaj után megismétel, ezzel nyomatékosítva egy szót.*
-Nekem...
*Azzal higgadt fejjel feláll, s pálcáját továbbá is kéznél tartja.*
-Még ne szóljunk senkinek. De valakihez el kell mennem. Segítséget kérni. Mert így megőrülök...
*Sóhajt, majd a kastély felé néz.*
-Inkább menjünk be. Ma nem mi ügyelünk.
*Mondja, s lépteit a kastély felé veszi, szeméből továbbá is könnyek folynak.*
~Anyu, apu. Megbosszulom amit tett az a gyilkos. Ah... úgy hiányoztok. Szeretlek titeket~
*Azzal tekintette meredt lesz, orra hegye kipirosodik, testét veri a víz, s csak két szót mond.*
-Jól vagyok.

*Mivel Bitta nem hajlandó lenyugodni, ezért mielőtt bárkiben vagy bármiben kárt tenne, elveszi tőle a pálcáját, reméli, hogy hagyja, nem jó, ha ilyen állapotban felelőtlenül cselekedik, még a végén valami helyrehozhatatlan kárt okozna.*
- Ha hajlandó vagy lenyugodni, visszakapod a pálcádat. Te is tudod, hogy melletted vagyok mindenben, de a múltkoriból tanulva nem szabad csak a saját fejünk után mennünk. Hadd gondolkozzak.
*Kéri a lányt csendesen, majd felsegíti, és elindulnak a kastély felé, majd az utolsó két szóra rá nem jellemző halk gúnnyal válaszol.*
- Igen, azért nem tudsz aludni esténként, és ezért vagy tiszta víz. Muszáj tennünk valamit, ehhez be kell avatnunk egy embert, aki tud segíteni. Ki kell pihenned magad végre, viszont az újabb életveszélyt elkerülve olyan embert kell keresnünk, aki erősítést is hozhat, és akiben mi is bízunk.

-Rendben. Majd odabent visszakapod a botocskámat? Ősi ereklye.
*Humorizál, ami már 90%-ig biztos az agyleállás jele, s látszik rajta, hogy kezd megnyugodni, de legbelül, még dúl benne a harag, ami örökké benne is fog élni, de csitult, hála Susinak. Ahogy lépkednek befelé Hillien megemlíti, hogy be kell avatni valakit, de a lány fél. Fél hogy baj lesz belőle, ezért is szól halkan.*
-Susanna. Azt nem lehet. Álomfejtő kell ide. Hogy mitől a rengeteg rémálom. S ha nem múlik el kell mennem egy kis időre. Biztonságosabb úgy mindenkinek.
*Mondja, s szemeibe könny csördul ismét, mikor már a kapun belép megpillant valami fénylőt a fűben, s szemei elkerekednek. Felismeri a medált, s a láncot. Az anyja egy nemes tünde kör közé tartozott. A kör többi tagjának volt ilyen medálja. Ekkor hatódik meg a lány, s szomorodik is el.*
~Miért kellett meghalnotok? Miért ti? Miért nem én?~
*Okolja magát a lány, s elkapva a láncot a nyakába teszi, s úgy megy be a kastélyba.*
~Ti már sosem jöttök vissza. Akkor miért büntet a sors~
*Merül fel a lányban, majd ahogy belép a kastélyba, az étkező felé veszi az irányt.*
-Menjünk az ebédlőbe. Ott biztonságban vagyunk, s tudunk beszélgetni.
*Javasolja, s márcsak Susi válaszára vár*

- Figyelj, ha félsz a következményektől, akkor álomfejtő kell. Viszont ha ő se tud segíteni, nem hinném, hogy rögtön el kéne menned. Ismersz álomfejtőt? Mert ha nem, az már nagyobb probléma. Mindenesetre minél hamarabb kéne a megoldás, ahogy látom, nem hiszem, hogy sokáig fogod bírni rendes alvás nélkül. Tennünk kell valamit. Nem az a megoldás, hogy rögtön eltűnsz a kastélyból, biztos van más is.
*Mosolyodik el biztatóan, majd megáll, és ránéz a lányra.*
- Nem szívesen hagylak itt, de vissza kéne mennem Seranahékhoz. Tudod, megszülettek a kicsik, de csak egy maradt meg, és nem szívesen hagyom magára őket, aggódom még mindig értük. Holnap keress meg, valahol a kastélyban leszek, vagy Természetmágia előtt ugyanide. Semmiképp ne kezdj magánakcióba, kérlek, legalább engem várj meg. Inkább igyál meg egy forró csokit, és próbálj meg aludni egyet.
*Köti a lelkére, majd mikor látja, hogy magára hagyhatja barátnőjét, elkíséri az étkezőig, utána a szobája felé veszi az irányt. Elkezd gondolkozni a megoldáson, végül elnyomja az álom.*

-Sajnos nem ismerek, de majd megoldom.
*Taglalja Bittus, s a többiekre már csak bólogat. Nem sokat mond, mert se ideje, se idege hozzá, majd mikor Susi Seranahékról kezd beszélni a lány kedvesen érdeklődni kezd.*
-Jól vannak? Majd megnézhetem őket?
*Kérdezi, s visszakapva pálcáját elteszi, majd az étkezőhöz érve elbúcsúzik Susitól, s megy fel a hálókörletbe de még megjegyez egy mondatot.*
-Akkor holnap Termágia elött. Addigis szia

*Annyi hónap eltelt. Sok dolgot megélt már. Majd nem ki akarták szedni a veséjét, és ahelyett, hogy visszaengedték volna a suliban, még ott tartották, és közölték, hogy menjen be az apjához minden nap a kórházba… De igen, ő megélte. És most megint a kastélyt fedezi fel, bár semmi újat nem talált. A hátsó kertbe nézelődik, néha-néha átugorván egy-egy pocsolyát. Jó kedve van, mint mindig. Bár az ugrálások közepette, az oldalán lévő, stílusosan lelógó két soros lánc néha a combjának vágódik. De hát, nem zavartatja magát, könnyedén lépked a fekete, farmer rövid nadrágjában. Nem igen tudta eldönteni, hogy kint milyen idő van, így felülre egy hosszú ujjú fehér inget vett fel, és nem, nem a tegnapit, sok fehér inggel rendelkezik, és arra megint felhúzott egy lezserebb vörös pólót, így az ő szokásához híven a karjait a fehér ing takarja, illetve a fehér felhajtott gallér nyaka egy részét is szépen takarja, azon kívül piros. De semmi gond, jól áll a szőke hajához a piros. A hajához még annyit érdemes megjegyezni, hogy megint eléggé össze-vissza áll, de ha valaki ismeri, már megszokhatta tőle.*
~Na, vajon a lugasban hány emberre tudom ráhozni a szívbajt?~
*Gonoszan mosolyogva lép beljebb. Ma ilyen ijesztgetős kedve van, de a gond az, hogy senkivel sem találkozott. Megtörve vágódik le az egyik padra, és az egyik kezébe nyomja az arcát, ahol jobb-bal irányba megrázza, hogy miért szúrt ki vele a sors, ilyen kegyetlenül. Végül végig simít a homlokán, és beletúr a hajába, majd nagyot sóhajtva levágja a padnak.*

Egy ismeretlen kilétű, és eredetű tárgy röppen a levegőben, egyenesen a lugas felé. Folyamatosan közeledik, szinte megállíthatatlannak tűnik, és tűéles. Daniel mellett landol, egyenesen a fából készült falnak nekiesve, majd onnan esik le a padra. Jön a következő is, ugyanilyen körülményekkel, távolról meg kiabálás hallatszik. Ha Daniel jobban megnézi a kis jövevényeket, akkor bizony láthatja, hogy nem akármilyen dolog mellett üldögél, és nem is akármi szúrta ki majdnem a szemét, ha a tulajdonos rosszul céloz.
Tűsarkú-cipellők azok, bizony, és lassan Genevieve is megérkezik, a már említett, ordibálós módon. Vagyis közeledik, és az alakja kezd kibontakozni.
- Hogy az a... Miért fúródsz bele állandóan, elegem van belőletek! - osztja a nagy bölcs igéket a cipőknek, és igen, most már mezítláb lépeget a lugas felé, ahol fogalma sincs, hogy szöszke társaságra fog akadni. Nincs túl sok kedve hozzá, elvégre most a lábbelik miatt aggódik, de ha kell, hát akkor fogadja, ennyit igazán megtehet.
- Tudtam, hogy nem kellett volna elmenni a leárazásra, mert csak selejtet adnak ott - jegyzi meg magának hangosan, majd belép a szentélybe, azaz a lugasba, és igen, megpillantja a fiút is, aki vele szemben ül éppen. Haját megigazítja, ha lenne nála fésű, minden bizonnyal azt is elővenné, és simítaná a fürtöket. De most meg kell elégednie ezzel a természet formával. Elmosolyodik, ez amolyan szocializálódás a kialakult helyzethez, majd lassan odasétál a fiú mellé, és felveszi a padról a cipőket, és a lábára helyezi. Azonnal nő legalább 5 centimétert, és kimagasodva szólal meg, mézes-mázos hangon.
- Cuki a fejed, kölyök, hogy hívnak? Én Genevieve vagyok, pilluamuletos.

*A teljes nyugalmát, és talán kicsit önemésztését egy felé repülő tárgy zavarja meg. Hirtelen felhúzza a lábait, és a kezeit maga elé emeli.*
-Ne bánts!
*Üvölti, de nem lát sehol senkit sem. A padra pillantva egy kicsit megrökönyödik.*
~Ehh… Egy tűsarkútól ijedtem meg…? Bár…~
*Felemeli a cipőt, és jobban megszemléli a sarkát. Kicsit még az állát is megvakarja a dologhoz.*
~Azért egy szemvesztést, simán megold.~
*Aztán visszateszi a padra. Mivel az nem magától kötött ki ott, így gondolta valaki csak érte jön majd. Legalábbis ez az ő elmélete, de, hogy igaz-e vagy sem… Íme, itt válasz egy lány képében, bár előtte megelőzte az a féktelen ordítása, amit valószínűleg a cipellőcskéknek szán. Igen, egy lány, akiről meg kell állapítania azt, hogy egész jól néz ki. Igen, felkerült a listájára, bár őt ismerve nem kevés lányt hagy le róla. Ajkaira egy mosoly szökik, miközben cikáznak a gondolatok a fejében. Már állna fel, amikor a lány közelebb lép hozzá, és egész egyszerűen növeli meg a magasságát. A felvezető beszélgetésre mosolya csak még szélesebb lesz. A lány keze felé nyúl, és amennyiben a lány benne van, egy kézcsókot nyom a puha kézbőrre, mint egy elég nevelt emberre jellemző bemutatkozás.*
-Daniel White, pugnaxos diák.
*Tekintete a lány lábára kúszik, és jobban megszemléli.*
-Hmm… Mond csak, ártottam én neked valamit, hogy a leértékelt magas sarkúddal akarsz megkergetni?
*Kérdezi, viccelődve, és mosolyogva. Persze semmi gond nincs azzal, hogy ha valaki nem szereti… De, azért még se egy egyenlőtlen magas sarkú versus edzőcipő harcban mérjék össze az erejüket.*

Nem hallja teljesen a felkiáltást, melyet a fiú a semmibe intéz, elvégre ő is kiabál éppen, és ez elnyomja a külső ingereket, zajokat, az agya fel sem fogja azokat, sőt, nem is akarja. Most csak magával törődik, igen, egoista énje előtérbe lép, bár ez mikor nincs így, és dominanciát hirdet. A tűsarkú tökéletes a gyilkolásra, igenis egy hatalmas nagy fegyver, főleg egy olyan nő kezében, mint amilyen Genevieve. Ravasz, és nem fél a következményektől, bosszúra bármikor képes, bármilyen eszközzel. Rúg, csíp, és igen, dobálózik, mint ahogyan azt most bizonyította is. Ezek a harci taktikái, és kiszámíthatatlan, profi bennük. Cibálásban is elsőosztályú, elvégre a pláza mindenkit oktat, ha harcolni kell egy jó kis göncért.
A vigyor, mely a fiú arcára kerekedik, azonnal észreveszi. Talán éppen ezért mosolyodik el ő is, hiszen rájön, nem harap a fiúcska, sőt, igen szimpatikus is lehet, ha már ilyenre képes. Legalább nem egy besavanyodott, magát nagymenőnek képzelő alak, legalábbis első ránézésre, hanem az a kis ártatlan, megszeppent alak, akit szorongatni kell, és ragaszkodni hozzá. Több sem kell Genevieve-nek, azonnal megy is a prédához, és mint már említettem, felveszi topánkáját, amolyan Hamupipőke-módon, csak ezt most egyedül hajtja végre, mert valamiért a szőke herceg sztornózza magát, pedig itt van előtte, teljes díszben. Mire jók ezek a mesefelújítások, csak elrontják a varázst.
Bezzeg a kézcsókot azonnal megkapja. Engedékeny, és ha perverzióját leli ebben a másik alak, akkor csinálja csak, ez az ő szépségét emeli ki. Mármint nem Danielét, hanem Genevieve-ét. Ha kislány lenne, még talán pukedlizne is hozzá, de mivel ez nincs így, kihagyja ezt a részt, persze az apró megjegyzést azért hozzáteszi.
- Azt ne mondd, hogy a középkor rád ragadt, mert szívszédülést kapok menten. Örülök, hogy kiszabadultunk onnan, unalmas egy kor, ami az ármányról híres. - Milyen kis zseni hirtelen történelemből, ez anno egyáltalán nem volt így, hiszen másképpen kellett megdolgoznia a jó jegyekért. De hát most na... Az sokkalta élvezetesebb volt Mr. Flith számára is, mint a dolgozatok javítása, Genevieve csak jóval szolgált, engedelmes lánykához méltóan. Eléggé modern felfogással rendelkező hölgyemény.
- Nem, nem is szívesen bántanám a kis cuki arcocskád, még elcsúfítanám, azt pedig nem akarnám - simít ugyanezzel a mondattal együtt végig a kis pofazacskón, majd lehuppan a fiú mellé, pontosan oda, ahol eddig a topánka foglalt helyet.
- És van ennek az aranyos kisfiúnak barátnője, vagy szingliként tengeti a napjait?

*Igen, ezek a mesék csak arra jók, hogy meghülyítsék a kicsi kislányokat. De nincs mit tenni, pár lány ezt várja a fiútól. Az, pedig egy másik kérdés, hogy a fiúk is mást akarnak a lányoktól. Ugye milyen szép ez z összhang a két nem között? Szinte imádnivaló. A mondatra kissé felvonja a szemöldökét, majd mosolyogva megrázza a fejét.*
-Nem kell attól tartanod, hogy ilyen kor rajtam ragadna… A modernkor egy-két párkapcsolat fejlesztésére szolgáló felfedezése úgyis több izgalmat tartogathat.
*Szemeiben eközben valami sejtelmes fény csillan meg, ahogyan végig néz a lányon felülről lefelé. Visszafelé már egy kicsit meg is nyalja a szája szélét. A férfi ént nehéz letagadni. Bár az egy ilyen lány esetében… Minek? Azért ő sem annyira elvakult, hogy ne tudja, hogy az ilyen lányok mire vágynak. És igen, a modernkor. Bár ki tudja, hogy itt mit szerezhetnek be. Még jó, hogy sok mindent sikerült magával hoznia, de egyelőre még megmaradnak ott, ahova tette őket, avagy a hátsó zsebébe. Jobb félni, mint megijedni. Az arcsimításra, és az előtte lévő mondatra önbizalma hirtelen a Plútó talajait söprögeti.*
-Jó hallani, ki tudja még mikre képes az arc tulajdonosa.
*elkapja Genevieve kezét, amikor elviszi a kezétől, és egy gyors, apró, játékra hívó csókot nyom bele. Igen, ez amolyan szórakozás, amit itt lerendez, és ha a lány is benne lesz, akkor van egy olyan érzése, hogy érdekes vége lesz. De ilyen korban, amikor tombolnak a hormonok. Nem valószínű, hogy bűn lesz. Pláne a következő válaszkor.*
-Szingli vagyok. A láthatáron nincs senki sem, de… Én azt vallom, hogy amíg fiatalok vagyunk, addig játszadozunk, vagy tévedek? A komoly kapcsolat, szinte felesleges. Éljen a kalandvágy.
*Fejti ki a véleményét a dolgokról, mondhatni már a tárgyra térve. De annyira jellemző tőle. Persze ha meg elviszi oda a dolgot, akkor meg jön a szűzies ártatlanságával. Na de ha az? Szerencsétlen képes mindig ott elrontani, túl nagy a szája. De ez mással is előfordul. Bár, mindig boldogítja valami. Még hozzá az, hogy ennél nagyobbat már csak nem éghet be. Legalábbis reményei szerint. Végül ajkain egy újabb mosollyal kérdez, de persze tekintetét felemeli a lány, khm… Mellkasáról, és a szemeibe pillant.*
-Gondolom nehéz úgy élni az életed, hogy napról napra kínoznak azok a kegyetlen tűsarkúak? És mivel a feladását már nem tettem meg, segíthetek abban, hogy kissé megkönnyebbülj.
*Direkt nem fejti ki jobban a mondani valóit. Játszadozik, teszteli hol a határ, és várja a végeredményt. Ha már anno úgy kezdte az első napjait, hogy egy pofont kapott, akkor ezt a szép szokást tartsuk be. Nem is tudja, hogy melyikre vágyik jobban. Igen, be kell vallani Daniel kissé mazochista, de most inkább a régi emlék vonzza, mint sem az, hogy önfájdalmat okozzon magának.*

**Hozzászólások** : 7 **Évfolyam** : Első **Kor** : 30

*Miután Jenifer elhagyta szálláshelyét elindult sétálni hogy felfedezze az új helyszineket embereket.Elindult arra amerre a megérzése vitte és nem tudta hol fog kikötni.Elérkezett egy helyhez és mivel szeereti a virágokat,és annak elbűvölő illatát,azt gondolta a hátsó kerti lugas megfelelő lesz számára még ha nem is ismer meg senkit, legalább eltud egy kicsit gondolkozni...mikor belépett látta hogy nem csak ő szereti a növényeket. ~Menjek oda vagy sem?~ még ő se tudta eldönteni.Ha ő nem akkor ki?De vett egy nagy levegőt és közelebb lépett.Leült egy padra, elővette a saját kis könyvét ami mindig nála van, kinyitotta a közepe táján és olvasott...De rájött hogy nem tud koncentrálni eléggé, mert a sok gondolat a fejében csak cikkáztak jobbra, balra, fel és alá.Nem tudta hogy mivel kéne elvonnia a saját figyelmét.így elrakta a könyvet és lassan, óvatos lépekkel sétál fel és alá....

//olvadozik Ireth és Castor//

Ireth Benkovits írta:: *Nos igen, Ireth hajlamos kiforgatni a másik szavait, főleg ha vitáról van szó. Most pedig arról van. Tehát Castor bármit is mond védelmében, Ireth úgyis úgy csűri-csavarja, ahogyan ő szeretné. Ám a fiú szavai egyértelműen meglepőek számára, ezt a lány felhúzott szemöldökei is jelzik. És meg kell hagyni, ez egy nagyon jó választás volt a fiútól, hiszen tényleg a legjobb ilyenkor lenyugtatni még időben a lányt, amíg lehet. Castornak pedig ez úgy tűnik sikerülni fog, ugyanis Ireth a "...bocsánatot nem nagyon érdemlek miatta" résznél még egy halvány mosolyt is elnyom a szája sarkában. Castor bociszemei pedig valljuk be, nagy hatással vannak rá. Sőt, mivel mostanában egyáltalán nem látta a fiút, így ezek a szemek még nagyobb hatással vannak rá. Csak nézi a fiút pár másodpercig, aztán lehajtja fejét, a táskájához nyúl, leveszi a padról és egy könnyed mozdulattal a lába mellé helyezi.*
- Ülj le... *Válaszolja még mindig lehajtott fejjel, ám a hangjában már fele annyi méreg sincsen mint pár perccel ezelőtt. Lassan kezd elpárologni, és legszívesebben most már csak azt szeretné érezni, hogy minden ugyan olyan, mint régen volt.
Amikor a napló bekúszik látóterébe, egy kicsit gyorsabb mozdulattal nyúl érte, és hálás szemekkel tekint Castorra, amikor kiveszi a kezei közül.*
- Köszönöm! *Suttogja, majd gyorsan belerejti táskája mélyére, a pennájával és tintásüvegével együtt. Így végre Castornak is jut elég hely mellette és reménykedik, hogy a fiú elfogadja azt.*

*A kezei közé rejti Ireth kezét és nagyon reméli, hogy a lány nem rántja ki a titkos és bűvös rejtekéből finom ujjait, lágy tenyerét amelyek annyira megédesítik Castor életét. Eszébe jut a lány minden elragadó, kedves mozdulata mikor megsimogatta a haját, a nyakát, ahogy a lágy érintés végigsiklott a hátán...önkéntelenül is megborzong erre a gondolatra, mert annyira jó, hogy szinte már bűn egy gondolatot is ennyire élvezni. A lányra emeli félénk, bár huncut tekintetét és halkan megszólal.*
-Mea culpa, mea maxima culpa.*Nagyot sóhajt és megcsókolja Ireth kezét, majd tenyerét.Érzi ahogy apró borostái végigszántanak a lány kezén, de mosolyogva megnyugodva konstatálja, hogy nem okozott vérveszteséget.*
-Hiányoztál ám.*Mondja még mindig halkan, szinte Ireth kezéhez beszélve.*-Nagyonnagyon.

[Castor, Ireth olvadás]

*Castor ért hozzá, hogyan kell bánni vele, még mennyire, hogy ért. A legjobb módot választja a lány megnyugtatására, és a modora is a legmegfelelőbb. Ilyenkor Irethhez kell bújni, dörzsölködni és dorombolni, mint egy kiscica, ráhagyni, hogy tökéletesen igaza van és akkor képes lesz megnyugodni. És talán nem hiába teltek el az elmúlt hónapok, mégha nem is találkoztak egy jó ideje, Castor úgy tűnik megfelelően kiismerte a lányt.
A kezére adott csók és a halkan elmondott mondatok még nagyobb hatást tesznek rá, és már feleannyira sem morcos, sőt. Leginkább most már csak azért csinálja, hogy Castor vigasztalgassa és foglalkozzon vele. Miközben a fiút figyeli, nem tud ellenállni neki, főleg a modorának és a sármjának. Mindezt egy félhangos sóhajjal is a hallgatóság - ez esetben Castor - tudtára adja.*
- Azt elhiszem. *Mondja még egy kis éllel a hangjában, ám a "nagyonnagyon" után kénytelen elmosolyogni, majd halkan megjegyezni.* - Te is nekem.
*Ám ezen kívül nem szól egy szót sem, csak figyeli, hogy mit csinál a fiú. Ő pedig játsza továbbra is a sértődöttet, a megbántottat. Közben pedig epekedő pillantásokat vet a fiúra, persze vigyázva, hogy a Castor ne vegye ezeket észre.*

*A homlokára, a halántékára tapasztja a vigasztaló, óvó kezeket.Elmosolyodik, nagyot sóhajt és elfojtott hangon elmotyog egy.*-Istenem mekkora hülye voltam, sőt vagyok*Teszi hozzá gyorsan, szerencsére Ireth csak hangokat hallhat a fiú szavaiból, értelmet nem lelhet bennük, hisz szinte a suttogásnál is halkabb Castorunk. Érzi a lány odaadó, megbocsájtó közelségét, tudja jól, bár talán csak a remény mondatja vele, hogy Ireth jó szokása szerint elnézőbb vele.Amikor a tudatáig eljut a "Te is nekem"... teljesen elpirul.Elszégyelli magát, hisz olyan gyerekesen tud viselkedni néha, és pont egy ilyen nagy mamlasz jár a csodás Irethtel. Felemeli a fejét. most már mosolyogva siklik végig a tekintete a hold világban szinte fényárban úszó szoborszépségű lány karján, vállán, gyönyörű nyakát megcsodálva, az oly áhított telt ajkakig.Nagyot nyel, mikor eszébe jut az utolsó csókjuk.Kiszárad a torka, kissé reszelőssé válik minden lélegzet vétel, érzi elgyengül, de erőt vesz magán, és tovább emeli a fejét, s a következő pillanatban pillantása már Ireth pillantásával kapcsolódik össze.Ujjai összekapcsolódnak Ireth ujjaival és szabad kezével megöleli a lányt.*
-Hogy tudsz te engem elviselni?*Kérdi mosolyogva, de Ireth érezheti Castorban a feldúltságot, hisz a fiú nem érti a lány miért ily megbocsájtó vele. és retteg hogy egyszer elfogy kedvese türelme.

*A fiú motyogására kissé közelebb húzódik, egyszerűen csak női kíváncsiságból, de pár szónál többet valóban nem hall. Figyeli Castor mozdulatait, és már szinte alig tud parancsolni önmagának, hogy továbbra is meg tudja tartani a még mindig kissé sértődöttséget színlelő állapotot. Ám amikor Castor végigpillant rajta, és egészen az ajkáig emeli tekintetét, elpirul, úgy mint a régi időkben, hónapokkal ezelőtt, amikor egyetlen pillantás is elég volt hozzá hogy azonnal tűzvörösre váljanak az orcái. Talán amiatt van ez megint így, mert régen találkoztak.
Dühe, mérge és makacssága percek alatt elpárolgott a fiú közelében. Castor olyan hatással van rá, mint egyetlen más ember sem a közelében. Sőt, nem csak a közelében, még a régi ismerősei közül sem hatott így rá senki.
A fiú mondatára most már a szája is mosolyra húzódik, és egy kissé mindig megjátszva a sértődöttet, megszólal, halkan, az ölelés miatt lágyan Castor nyakába suttogva.*
- Háááát... nem is tudom. *Majd egy színpadias sóhajt is megenged magának. Persze közben ő is érzi mindazt, mint Castor, csak persze fordítottan. Bár azt azért meg kell említeni, hogy Castor viselkedése nem fog nyomtalanul elmúlni az emlékezetében, de a fiú mellett képtelen dühöngeni miatta.*

*Szervezetében dübörögve dolgozni kezd az adrenalin, valamilyen ravaszkás, sejtelmes mosoly jelenik meg a szája eldugott kis szegletében.Az ajkaihoz emeli Ireth kezét és megkeresi a nemrég adott kis csókot kedvese tenyerében és ad neki egy testvérkét, hogy ne féljen az a csók egyedül.Ajkai feltérképezik a lány kézfejét is és mikor a következő pillanatban Irethre pillant már láng gyullad Castor szemében, a vágy lángja.Képtelen másra gondolni, csak az tölti el az egész elméjét, testét-lelkét, hogy ezeket a pillanatokat megossza Irethtel. Ölelni és csókolni, sóhajtva szerelmet vallani, lassú, romantikus pillanatok és a tombolni készülő vágy ejtik rabul a fiút.Ezt mind egyszerre akarja megélni Irethttel, elmosolyodik, újfent,és ajkai egy szót formáznak meg .*
-Szeretlek.*Suttogja és a következő pillanatban az ujjai már Ireth arcát simogatják lágyan és lassan.Szinte olyan óvatosan ér a lányhoz, mintha kedvese csak egy délibáb lenne, és ez a csodálatos pillanat nyomban elenyészik, mintha nem is létezett volna, ha ujjaival kicsit is erősebben hozzáér Irethez. Ajkai lassan közelednek a lány ajkai felé, ez a kis út is fényévnyivé válik, mire a két szerelmes ajka egymásra talál. Tanújuk csak a Hold, de az is elbújik felhő paplana alá, hogy a szerelmesek jótékony félhomályba burkolva adhassák át magukat az ölelésnek *

*A tenyérre adott második csók még joban Castor sármjának hatása alá vonja a lányt. Becsukja szemeit és hagyja, hogy magával ragadja az érzés, és nem is akarja most azt megállítani. Élvezi, ahogyan a fiú borostája lágyan bökdösi tenyerét, kissé csiklandozza, de közben dörzsöli is. Minden egyéb gondolatot igyekszik kiüríteni a fejéből, szemét becsukva csak Castort képzeli maga elé és közben csendesen megborzong. A fiú, ha nagyon figyel Irethre, akár észre is veheti ezt.
Amikor kinyitja a szemét és Castorra pillant, rögtön a fiú puha ajkaira siklik a pillantása, és egy kissé újra kipirul az arca. Ám ez a pirulás már egyértelműen a vágynak tulajdonítható, amit a fiú iránt érez. Közelebb húzódik hozzá, és közben le sem veszi a szemét a fiúról. Érzi a testéből áradó meleget és boldognak érzi magát, mintha valami természetfeletti öröm lenne úrrá rajta, ahogyan Castor rá néz. Már teljesen elfelejteti vele a fiú, hogy Ireth még mindig sértődött egy picit.*
- Én is szeretlek. *Súgja válaszként a fiúnak, közben pedig belefúrja tekintetét a fiú kék íriszébe. Amikor a fiú végigsimít arcán, újra megborzong Castor ölelésében. Egyre jobban hatalmába keríti a vágy és ahogy látja, hogy Castor ajkai közelednek felé, kissé megnyalja ajkát és gyorsan megcsókolja a fiú puha ajkait. Szenvedélyesen és szinte úgy, mintha valami drogot vontak volna meg tőle heteken át. Kezét a fiú nyaka köré fonja és lágyan beletúr a hajába.*

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Szer. Aug. 05 2009, 14:25

*Puha léptekkel közeledik egy lány a lugas rejtett bejáratához. Agyában már rögzítette a térképet, így tudja hol keresse a helyet. Elhajtja a nővényeket, és szépen belép a szűk ösvényre. Tekintete végigfut a tájon, tetszik neki a sok zöld és a vigágok. Sétál egy kicsit előre, majd befordul jobbra, és körbenéz. Mögötte a kijáratot most nem takarják el az indák, hiszen nem zavarná a társaság. Egy sóhajtással fejezi ki, hogy meg van elégedve a hellyel, majd a padhoz sétál, és törökülésben leül rá. Előveszi a rajzfüzetét, és egy grafitceruzát, majd hozzáfog az alkotáshoz. Kiszemeltje egy közeli rózsa, ami épp nyílásnak indult, és melette egy másik, ami még csak bimbó. Mindössze pár vonallal felvázolja a virágokat, és mellé még néhány levelet, csak az összhatás kedvéért. Layla lassan elfekszik a padon, lábait kinyújtva a karfára teszi, a rajzfüzetet ledobja maga mellé a földre. Így kiterülve bámulja a pad fölött lévő orgonákat.*

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Szer. Aug. 05 2009, 14:41

*Zachariás ma délután is nekiindult a terület felfedezésének, még elég sok helyet nem látott, de most segítségére van a Laylától kapott térkép. A térképet lesve szeme megakadt a lugason, s az első bevillanó kép számára egy szőlőlugas. Ha bár kételkedik benne, hogy szőlészet lenne a közelben, és mondjuk bor érlelődne a pincében, de ki tudja. Nos hát ide jutott el végül is, s még nem ismeri a hely mágiáját, nem is tud róla hogy lenne, s csak körülnéz. Látja a kis bemélyedő helyeket, és ki is próbál egyet. Laylát még nem vette észre. Ahogy beül, ültéből körbenéz, és látja az indákat, melyek függöny szerűen félre vannak húzva*
-Jé, ez tök jó. És ha behúznám a függönyt? Remélem nem teszek kárt
*És már moccanna meg, hogy elhúzza az indákat, de azok maguktól becsukódnak, eltakarva a külvilágot. Zach hátrarántja a kezét ijedtében, majd elmosolyodik, hogy ez milyen klassz, majd szétnyittatja*
-Na szép kis hely, amolyan romantikus, elbújós...és senki nem látja mi történik mögötte. Hmm, csábító

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Szer. Aug. 05 2009, 14:54

*Nem hallja Zach lépéseit, de egy hozzá elég közeli fülkébe sikerült letelepednie. És amíg nincs behúzva a függöny, adíg minden kihallatszik. Layla fel is pattan az ismerős hang hallatán. Úgye a második mondatot már nem hallhatja, de azért utánanéz a dolognak. Felkaparja a füzetét és a ceruzát, majd elindul a kis ösvényen, és talál is egy elfüggönyözött fülkét.*
~Az indákon nem lehet kopogni... De Zach hangja volt, az biztos... És ha van vele valaki?~
*Erre a gondolatra kissé elhúzza a száját, nem szeretne belecsöppenni valami intim találkozóba... Na de mindegy... Egy kicsit hezitál, miközben újabb gondolatok rohamozzák meg a lányt.*
~Hmmm... A hangok nem jönnek ki, de vajon ez fordítva is igaz? Nemhiszem, nem lenne sok értelme...~
-Zach? Te vagy az? Öhm... Zavarok? Bemehetek?
*Hangja most nem olyan rideg, inkább a kedvesség felé hajlik, de azért ne túlozzunk... Layla mindeközben még egy apró mosolyt is megejt, de a fiú lemarad róla. Némileg zavartan áll még odakinn Zach válaszára várva.*

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Szer. Aug. 05 2009, 15:04

*Zachariás valóban nem hallsemmit odabentről, hisz milyen lenne, ha kívülről meg lehetne zavarni a párocskákat, viszont a bezártságból elege van, továbbra is ott üldögél törökülésben, majd mintha valami kincsestár lenne az indák mögött, nyitásra kéri a függönyszerű növényzetet*
-Szezám tárulj.
*És az szét is nyílik, a világ elé tárva Zach vigyorgó arcát, és Zach elé tárva a zavart arcú leányzót*
-Ohh, szia, hát...a legkevésbé sem számítottam rád. Nem hittem volna, hogy te vagy az egyes függöny mögött. Hogy s mint?

Tárgy: Re: Hátsó kerti lugas Szer. Aug. 05 2009, 15:25

*Layla még ácsorog ott egy csöppet, és amikor épp eszébe jutna az, hogy távozzon, elhúzódik a függöny. A lány ugrik egyet hátra, de csak reflexből. De amint felfogja, hogy mi is történt, az arca már nem lesz zavart, inkább egy puha mosoly jelenik meg rajta. Rögtön válaszol is a kérdésre, hangja egésszen más, mint edíg. Most csak egy csepnyi hűvösség van benne, de az is elvész a szavak között.*
-Szia Zach! Akkor tényleg igazam volt, és a Te hangodat hallottam. Köszi jól vagyok, csak kijöttem rajzolgatni. És Te? Mi járatban errefelé?
~Ó tényleg, még nem fejeztem be a rózsákat...~
*Kúszik Layla fejébe a gondolat, és a kezében lévő füzetre pillant, ami a virágoknál van nyitva. A lány már kicsit elmaszakolta a körvonalakat az ujjával, de még így is szép. Meghallgatja a fiú válaszát, majd újabb mosoly után megszólal.*
-Őőő... Nincs kedved átjönni oda? *A másik fülkére mutat, ahol a lány ücsörgött.* -Csak hogy befejezhessem a rózsámat.
*Közben felemeli a füzetet, hogy megmutassa a rajzot. Majd maga felé fordítja egy pillanatra, és visszarajzolja az elmaszatolt részt.*
-Így ni.